Származás: a babérmeggy Délkelet-Európa, Kis-Ázsia és a Kaukázus területén tölgyesekben, bükkösökben, sziklás lejtőkön őshonos, örökzöld cserje.
A ’Mano’ fajtát ifj. Barabits Elemér nemesítette magvetésből szelektált egyed vegetatív elszaporítása útján. Állami elismerést 2004-ben kapott.
Habitus: kezdetben lassú növekedésű, lapított gömb formájú, később egyre terebélyesedővé, elszélesedővé válik. Lombozatát tompa fényű, sötétzöld, épszélű, kihegyezett végű, jellegzetes, kétféle formájú - széles elliptikus és szinte szabályos kör alakúvá szélesedő - levelek alkotják.
Virág: apró, fehér, illatos, májusban nyílik gyertyaszerűen felálló, 5-12 cm hosszú, sokvirágú fürtökben.
Termés: nyár végén jelennek meg feketésvörösre színeződő, 8-10 mm-es, gömbölyded vagy tojásdad bogyói. Mérgező voltuk miatt emberi fogyasztásra nem alkalmasak, ám díszítő értékűek és a madarak által kedveltek.
Talajigény: nem válogatós, de a laza szerkezetű, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, mészben szegény, üde talajon fejlődik legszebben.
Fényigény: közepes, napos és félárnyékos helyre egyaránt telepíthető, de minél nagyobb az árnyékoltság mértéke annál lazább szerkezetű bokorrá válik.
Vízigény: közepes. Hosszantartó, csapadékmentes időszakban öntözzük rendszeresen. A pangó víztől viszont óvjuk!
Gondozás: nevelése könnyű. A fajta magastörzsre van oltva, gömb koronájú fácskát képez, melynek lombja jól alakítható. Az erős metszést is tűri, amit lehetőleg közvetlenül virágzás után végezzünk el. Télállósága jó, kb. -18 fokig nem károsodik, de fiatal korában a tél beállta előtt takarjuk tövét. Levélbetegségekkel szemben ellenálló, a városi klímát, légszennyezést is jól tolerálja.
Társítás és elhelyezés a kertben: a babérmeggy sokoldalúan használható, dekoratív örökzöld, nem véletlen, hogy Közép-Európában már a XV. század óta szívesen telepítik. Szoliterként, nyírott vagy szabad sövényként, cserjecsoportokba, sőt konténerbe, dézsába is ültethető. Társításban leginkább háttérnövényként lehet virággal és lombbal díszítő cserjékből, évelőkből álló összeállítás nélkülözhetetlen eleme.
A tematikus kertek, így az erdei, madárbarát, rovarbarát vagy éppen a természetközeli kerttípusokban egyaránt helyet érdemel.
Utóbbi esetben alakítsunk ki köré egy kellemes hangulatú, a fehér és a zöld árnyalataira, valamint változatos textúrákra épülő összeállítást. Ehhez hátterébe válasszuk a fehér, illatos virágokat bontó közönséges jezsáment és a 30-50 cm hosszú, fehér bugájú 'White Profusion' nyári orgonát.
Előttük helyezzük el a babérmeggyet, az ernyővirágzatait vele egyidőben bontó ’Pink Beauty’ bangitát és a hófehér virágú kecses gyöngyvirágcserjét.
A kertrész további elemeiként ültessünk erdei és borzas pajzsikát.
A szegélyrégióba - talajtakaróként - telepítsünk dús lombú 'Running Tiger' turbántokot.
Társításra javasolt növényfajták:
Philadelphus coronarius - Közönséges jezsámen
Buddleia davidii 'White Profusion' - Fehér nyáriorgona
Viburnum nudum 'Pink Beauty' – Bangita
Deutzia gracilis - Kecses gyöngyvirágcserje
Dryopteris filix-mas - Erdei pajzsika
Dryopteris atrata – Borzas pajzsika
Tiarella 'Running Tiger' – Turbántok
Fontos tudni!
Kifejlett magasság: 1-1,5 m, 1,5-2 m (a törzsmagasságtól függően)
Kifejlett szélesség: 1 m
Ültetési tőtáv: 1-1,5 m
Virágzási idő: május
Méhlegelő: igen
Fényigény: közepes
Vízigény: közepes
Lombhullató: nem
Felhasználási terület: szoliter, vegyes összeültetések, napos kert, félárnyékos kert, természetközeli kert, erdei kert, madárbarát kert, rovarbarát kert, virágkötészet
Védett tartalom
(ejtsd: prunusz laurocrázusz) Szállítási méret: 40-60 cm magas Kiszerelés: földlabdás Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Konténeres és földlabdás növényeim egész évben ültethetők!
További hasznos információért kattintson a képre: Mire jó a A babérmeggy Hogyan metsszük? A babérmeggy Mikor ültessünk babérmeggy? betegségei gondozása babérmeggyet?
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus Caucasia. A Caucasia fajta kisebb levelű, sűrűbb lombozatú, tömöttebb bokor mint a rotundifolia, vagy a népszerű Novita fajta. Sűrű növekedésű örökzöld cserje. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként is hasz
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus novita. A novita fajta nagyobb levelű, lazább lombozatú bokor mint a Baumgartner fajta. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként is használhatjuk. Napos, világos helyre ültessük. Amennyiben nem egyedülálló
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus novita. A novita fajta nagyobb levelű, lazább lombozatú bokor mint a Baumgartner fajta. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként is használhatjuk. Napos, világos helyre ültessük. Amennyiben nem egyedülálló
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus novita. A novita fajta nagyobb levelű, lazább lombozatú bokor mint a Baumgartner fajta. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként is használhatjuk. Napos, világos helyre ültessük. Amennyiben nem egyedülálló
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus novita. A novita fajta nagyobb levelű, lazább lombozatú bokor mint a Baumgartner fajta. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként is használhatjuk. Napos, világos helyre ültessük. Amennyiben nem egyedülálló
Babérmeggy, Prunus Laurocerasus ETNA. kisebb levelű, tömöttebb lombozatú bokor mint a NOVITA fajta. Bőrszerű fényes-zöld leveleit egész évben megtartja, de ami az igazi különlegességét jelenti, hogy a friss levelek bronz, vagy akár narancsos színűek.. A tavasz folyamán levelei között megjelennek az erős illatú fehér virágok, majd ezt követően a piros termések díszítik bokrunkat. Különálló bokorként is díszítheti kertünket, amit tetszés szerinti formára alakíthatunk pl.: gömb, kúp, kocka stb de sövényként
A Prunus laurocerasus 'Mari' - Babérmeggy főbb jellemző Habitus: 1-2 méter átlagos magasságot elérő örökzöld cserje, amely széles, terebélyes habitust nevel. Alakja lapított gömb. Levelei fényesek, épszélűek, keskenyek, hajtásrendszere felfelé törő, majd kissé szétterülő, sűrű. Virág: Virágai a tavasz második felében nyílnak, gyertyához hasonló, fehér fürtökben. Termése fekete, ezzel is díszít és a madárbarát kertekben alkalmazható. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, táp
A Prunus laurocerasus 'Etna' (syn. 'Anbri') – Magas törzsű babérmeggy főbb jellemző Habitus: 1,5-2,5 méter átlagos magasságot elérő örökzöld, sűrű ágrendszerű, kerekded formájú cserje, mely egy egyenes törzsre van ráoltva, így metszéssel könnyen szabályos formában tartható. Levelei fényesek, fűrészes szélűek, a levélcsúcs enyhén behajló. A fiatal levelek kihajtáskor bronzos-narancsos árnyalatúak. Virág: Virágai a tavasz második felében nyílnak, gyertyához hasonló, fehér fürtökben. Termése fe
A Geranium sanguineum 'Max Frei' - Ciklámen színű alacsony gólyaorr főbb jellemző Habitus: Gyors növekedésű, bokros habitusú, gazdagon virágzó növény, dekoratív, aromás levélzettel. Levelei tenyeresen szeldeltek, ősszel vöröses árnyalatúra színeződnek. Virág: Csésze alakú virágai világos rózsaszínűek és nagy tömegben pompáznak májusban és júniusban a lombozat fölé emelkedve. Talajigény: Jó vízelvezetésű, mérsékelten száraz vagy nedves kerti talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fény
A Prunus lusitanica 'Angustifolia' – Portugál babérmeggy főbb jellemző Habitus: 3-4 méter átlagos magasságot elérő örökzöld cserje, amely sűrűn elágazó hajtásrendszerű, kifejezetten gyors növekedésű fajta. Levelei fényesek, lándzsásak, bőrneműek, kissé fogazott szélűek. A friss hajtások barnás-pirosas árnyalatúak. A levélnyél pirosas bordó színű. Virág: Virágai tavasz végén vagy nyár elején nyílnak, gyertyához hasonló, fehér fürtökben. Termése fekete, ezzel is díszít és a madárbarát kertekbe
Származás: a babérmeggy Délkelet-Európa, Kis-Ázsia és a Kaukázus területén tölgyesekben, bükkösökben, sziklás lejtőkön őshonos, örökzöld cserje. A ’Novita’ fajtát Hollandiában szelektálták a ‘Rotundifolia’ fajta magoncai közül, napjainkra az egyik legnépszerűbb, legtöbbet ültetett babérmeggy. Habitus: 2-3 m magas, gyors növekedésű, felfelé törő, sűrű ágrendszerű, széles, terebélyes, kúpos megjelenésű. Lombozatát 10-15 cm hosszú, tojásdad, bőrnemű, nagyon fényes, kihajtáskor világos-, később sötétzö
A Weigela 'Pink Poppet' – Rózsaszín virágú rózsalonc főbb jellemző Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, törpe növekedésű lombhullató cserje. Levelei oválisak, középzöldek és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Virág: Kellemes, közép-rózsaszínű, tölcséres virágai május közepétől június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban g
A Lonicera pileata 'Moss Green' – Talajtakaró lonc főbb jellemző Habitus: Bokros habitusú örökzöld cserje, amelynek kifejlett magassága nem haladja meg az 50 cm-t. A hajtásai vízszintesen növekvők, kissé elterülők. Levélzete sűrű, levelei viszonylag kisméretűek, smaragdzöld színűek, keskenyek, fényesek, ép széllel rendelkeznek és minden évszakban mutatósak. Hajtásrendszere miatt talajtakarásra is alkalmas. Virág: Tavasz végén hozza apró, krémsárga színű virágait, amelyek nem képviselnek nagy dí