Származás: a gránátalma az emberiség egyik legrégebbi kultúrnövénye, Északkelet-Törökországtól a Himalája nyugati részéig őshonos, nem rokona az almának, a gránátalmafélék családjába tartozik.
A ’Hicaz’ Törökországból származó, ott az egyik legkedveltebb fajta. Boltokban is ezt vásárolhatjuk, ha török gránátalmát veszünk.
Hajtásrendszer: kompakt növekedésű, 2,5-3 m kifejlett magasságú, jó elágazási hajlamú, dús, cserje habitusú, mérete miatt, akár konténerben is nevelhető.
Termőképesség: bőtermő, öntermékeny, de másik fajta telepítésével nagyobb terméskötés biztosítható.
Gyümölcs: augusztus végétől fokozatosan érik, közepes vagy nagyméretű (30-45 dkg). Héja kezdetben narancsos árnyalatú, később fokozatosan pirossá válik, kemény. Belül rekeszekre oszlik, melyekben számtalan piros mag található vörös köpenybe ágyazva, édes, ízletes. A modern tudomány kutatásokkal igazolta egészségvédő és betegségmegelőző tulajdonságait pl. hogy legalább 3-féle erős antioxidánst, C-, B5-vitamint, káliumot, kalciumot tartalmaz, baktérium-, vírus- és parazitaellenes hatású stb.
Felhasználható friss fogyasztásra, lé készítésre, sütemények alapanyagaként.
Talajigény: laza, morzsalékos, jó vízelvezetésű, tápanyagban gazdag, üde talajt kedvel, de szegényebb, kötöttebb talajokon is jól fejlődik.
Fény- és hőigény: nagy. Napos, meleg, szélvédett helyet kedvel, de kisebb árnyékolást elvisel. Célszerű házfal védelmébe telepíteni, ahol kellő mennyiségű fényt kap és védve van a széltől.
Vízigény: közepes, aszályos időszakokban öntözzük.
Gondozás: a fagyokkal szemben fiatal korban érdemes óvni, később az idősebb növények akár -14°C-ig is fagytűrőek, az elfagyott ágak visszametszésével, a fügéhez hasonlóan megújul. Szükség esetén a gyenge vagy sérült ágakat vágjuk le.
Cserépben is nevelhető (akár balkonon is), ebben az esetben tavasztól őszig napos, meleg helyre állítsuk, télen pedig 0-5 °C-os, fagymentes, világos helyiségben teleltessük. A cserépben nevelt gránátalma több öntözést kíván, mint szabadföldi társai, a vegetációs időszakban pedig rendszeresen tápoldatozzuk.
Kártevők, betegségek: betegségekkel, kártevőkkel nem igazán kell számolni (esetleg levéltetvek), mivel igen ellenálló, így tökéletesen alkalmas biogazdálkodásban történő nevelésre.
Ültetési idő: a szabadgyökerű növényeket március-áprilisban, valamint október-novemberben, míg a konténeres kiszerelésűeket márciustól novemberig vagy fagymentes időben akár télen is ültethetjük.
Fontos tudni!
Kifejlett magasság: 2,5-3 m
Sor- és tőtávolság: 2-2,5×2-2,5 m
Termésérés: augusztus - szeptember
Fény- és hőigény: nagy
Vízigény: közepes
Termés felhasználhatósága: friss fogyasztás, konyhai feldolgozás, lé készítés
Védett tartalom
Gránátalma gyümölcslé 100%-os Gránátalma Direktlé; Tisztán facsart Gránátalma gyümölcs - Punica granatum - Törökországból A trópusi és szubtrópusi környezet garantálja a gránátalma kivételes zamatát. A gránátalmalé antioxidáns-szuperital, amely antivirális, antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. A gránátalmalé fogyasztása a kutatások szerint jót tesz a szív– és érrendszernek is. A gránátalmalé széles körű hatásai az immunerősítéstől kezdve, a gyomor és az ízületek
Gránátalma gyümölcslé 100%-os Gránátalma Direktlé: tisztán facsart Gránátalma gyümölcs - Punica granatum - Törökországból Kiszerelés: 1000 ml A Törökországban lévő szubtrópusi környezet garantálja a gránátalma kivételes zamatát. A gránátalmalé antioxidáns-szuperital, amely antivirális, antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. A gránátalmalé fogyasztása a kutatások szerint nagyon jót tesz a szív- és érrendszernek. A gránátalmalé széles körű hatásai az immunerősítés
Gránátalma gyümölcslé 100%-os Gránátalma Direktlé: tisztán facsart Gránátalma gyümölcs - Punica granatum - Törökországból Kiszerelés: 1000 ml A Törökországban lévő szubtrópusi környezet garantálja a gránátalma kivételes zamatát. A gránátalmalé antioxidáns-szuperital, amely antivirális, antibakteriális és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik. A gránátalmalé fogyasztása a kutatások szerint nagyon jót tesz a szív- és érrendszernek. A gránátalmalé széles körű hatásai az immunerősítés
A Punica granatum 'Legrelliae' – Teltvirágú dísz-gránátalma főbb jellemző Jellemzői: A gránátalmák között találunk dísznövényeket és gyümölcstermőket egyaránt. Ezek közös jellemzője, hogy cserjévé vagy kisebb termetű fácskává fejlődnek. A gránátalma származását tekintve Nyugat- és Közép Ázsiában, valamint a Földközi-tenger térségében honos, de egyre több helyen termesztik hazánkban is, a melegebb, védettebb fekvésű helyeken. A ’Legrelliae’ egy középmagas, teltvirágú változat, mely maximum két m
A Punica granatum 'Maxi Rubra' - Teltvirágú dísz-gránátalma főbb jellemző Jellemzői: A gránátalmák között találunk dísznövényeket és gyümölcstermőket egyaránt. Ezek közös jellemzője, hogy cserjévé vagy kisebb termetű fácskává fejlődnek. A gránátalma származását tekintve Nyugat- és Közép Ázsiában, valamint a Földközi-tenger térségében honos, de egyre több helyen termesztik hazánkban is, a melegebb, védettebb fekvésű helyeken. A ’Maxi Rubra’ egy magas, teltvirágú változat, mely maximum 2,5 métere
Termo Kreka kandall Termo Kreka sz rke sz nű lemezkandall . Kiv l rsz nvonal term k. Teljes tm ny 7kW Tűzt r m rete 380 x 275 x 340 mm F stcső tm rő 120mm Sz n Sz rke Sz less g (cm) 39 Magass g (cm) 76 M lys g (cm) 46,5 S ly (kg) 57
Termo Kreka K10 ves kandall Termo Kreka K10 sz rke sz nű ves lemezkandall . Kiv l rsz nvonal term k. eljes tm ny 7kW F stcső tm rő 120mm Sz n Sz rke Sz less g 390mm Magass g 990mm M lys g 465mm S ly 57kg
Termo Kreka Lux kandall Termo Kreka Lux sz rke-b zs sz nű lemezkandall . Kiv l rsz nvonal term k. Teljes tm ny 7kW F stcső tm rő 120mm Sz n B zs Sz less g 460mm Magass g 790mm M lys g 465mm S ly 62kg
Az Actinidia 'Jumbo' – Termő kivi főbb jellemzői: nagy terméssel rendelkező kivi fajta gyümölcsei kopaszok és nagyon finom édes ízűek kiváló porzója a 'Tomuri' porzós kivi Fontos információ! Ahhoz, hogy a termő kivi példányok gyümölcsöt hozzanak, mindenképpen szükséges porzó kivi fajta telepítése is! Egy porzó kivi 3-4 termő kivi megtermékenyítéséhez elegendő. Kertészetem kínálatában természetesen az adott termő fajtákhoz való porzó kivi típusokat is megtalálja!
Termo Plamen k lyha 2018 NEW Termo Plamen k lyha Kisebb műhelyekbe, szob ba kiv l an alkalmas egyszerű kivitelű k lyha sz nes oldalelemmel. Teljes tmeacute;ny 5kW F stcső tm rő 120mm Sz n Sz rke-bord Sz less g (cm) 33 Magass g (cm) 93 M lys g (cm) 46 S ly (kg) 43
Olíva olajjal dúsított, gránátalma illatú Movo krémszappan. Gyengéden ápol és megvéd a kézmosás utáni bőrkiszáradástól. Gránátalma édeskés illatát hosszan és kellemesen megőrzi.
Összetevők: alma rost, spirulina (Arthrospira platensis) por, zöld alga (Chlorella vulgaris) por, aromák, búzafű (Triticum aestivum) por, árpafű (Hordeum vulgare) por, sav (citromsav) sűrítő (xantán gumi), Reishi gomba (Ganoderma lucidum) termőtest por, rutin, petrezselyem (Petroselinum crispum) gyógynövény kivonat, szőlő (Vitis vinifera) mag kivonat, édesítőszer (steviol glikozidok sztíviából), bromelán enzim ananászból (1200 GDU/g), papain enzim papayából (1,5 FIP U/mg), gránátalma (Punica granatum) gyü
Termo Robot Szabadon ll s tős kandall A Termo Robot kandall kiv l v laszt s azoknak, akik fűteni s olykor s tni is szeretn nek kandall jukkal. Robosztus m retek, feh r oldals bor t s s nagy m retű s tő jellemzi a kandall t. Teljes tm ny: 12kW Hat sfok: 72% F stcső tm rő: 120mm Sz n: feh r - sz rke Sz less g (cm): 57 Magass g (cm): 101 M lys g (cm): 50 S ly (kg): 85
Összetevők: alma rost, spirulina (Arthrospira platensis) por, zöld alga (Chlorella vulgaris) por, aromák, búzafű (Triticum aestivum) por, árpafű (Hordeum vulgare) por, sav (citromsav) sűrítő (xantán gumi), Reishi gomba (Ganoderma lucidum) termőtest por, rutin, petrezselyem (Petroselinum crispum) gyógynövény kivonat, szőlő (Vitis vinifera) mag kivonat, édesítőszer (steviol glikozidok sztíviából), bromelán enzim ananászból (1200 GDU/g), papain enzim papayából (1,5 FIP U/mg), gránátalma (Punica granatum) gyü
A gránátalma kivonat polifenolokat tartalmaz, amelyek az egyik legerősebb antioxidáns . Megvédi a sejteket a szabad gyökök káros hatásaitól és elősegíti a szív egészségét.