Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor 111 NÉPI TÁNCDAL
Összeállította Rajeczky Benjamin, Gönyey Sándor
Hangszer/letét: Ének
Sorozat: Virágos sorozat
Műfaj: Népzene
Nyelv: magyar
Terjedelem: 136 oldal
Formátum: A/6 (10,2 x 14 cm)
Első megjelenés: 1954
Kiadó: Editio Musica Budapest Zeneműkiadó
Katalógusszám: 668
ISMN: 9790080006689
A Virágos sorozat tíz kötete együtt egy összesen több mint 1000 énekből álló nagyszabású népdalgyűjteményt alkot. Az 1920-as években vált egyre fontosabbá a magyar zenei életben, hogy az ifjúság idegenből átvett dalok helyett egyre több magyar dalt énekeljen. A Bárdos Lajos szerkesztette zsebben is elférő 101 magyar népdal c. kötet e célt szolgálva, a 20-as évek végén jelent meg Kodály előszavával. És ahogy később Bárdos nyilatkozta: 'Nem én állapítottam meg, hanem Szabolcsi és mások, hogy ez teremtette meg az országban a városi ifjúság körében is, és azon keresztül azután a felnőttek körében is a népdaléneklést.'
E kötet mintájára indult meg később a Virágos sorozat, melynek első két füzete 1952-ben, ill. 1957-ben jelent meg, szintén Bárdos Lajos szerkesztésében; majd a sorozat kiváló szakemberek - mint Rajeczky Benjamin, Deák Bárdos György, Mathia Károly és mások - közreműködésével másfél évtizeden belül 10 kötetesre bővült.
Az alapfokú művészetoktatás tantervi programjában szereplő kiadvány.
Balogh Sándor: Tim, tom, talláré A Tim, tom, talláré című új kottás kötet bőséges dallamanyagot kínál a kezdő népi és klasszikus hangszeresek részére. A sokszínű magyar gyermekdalanyag dallamfordulatainak elsajátításával megalapozható a továbblépés az összetettebb dallamok megszólaltatására. A kötet három nagy fejezetében összesen 435 dallampélda található, kezdők számára leírt hangnemekben. Az I. rész 170 dallama nehézségi sorrendben követi egymást, C= dó, C= lá hangnemekben. A II. rész négy f
Magyar citerás antológia I. + CD Ez a kötet a hagyományos citerajáték egy szeletét mutatja be helyszíni hangfelvételekről lejegyzett dallamokon keresztül. A felvételek 1959 és 1988 között készültek, olyan neves népzenekutatók és gyűjtők közreműködésével, mint Manga János, Olsvai Imre, Sárosi Bálint, Kallós Zoltán, Rajeczky Benjamin, Tari Lujza, Andrásfalvy Bertalan, Martin György és Pesovár Ferenc. Kiadványunk legtöbb lejegyzése az Alföldről és a Dél-Dunántúlról való, de ezek mellett fellelhetők ka
Balogh Sándor: A magyar népi furulyajáték alapjai Az Óbudai Népzenei Iskola kiadványa. A gyermekdaloktól a furulyás táncdallamokig. Napjainkra számos művészeti iskolában tanulható a népi furulya, amelynek népszerűsége egyre nő. A „Magyar népi furulyajáték alapjai” című tankönyv kifejezetten azok részére készült, akik most szeretnék elkezdeni a népi furulya tanulását és több éven keresztül folytatni is kívánják. Kitartó gyakorlással a gyermekdalok tanulásán keresztül vezethet az út az egyszerűbb nép
Hátamon a zsákom Mondókák és rigmusok Kiss Sándor gyűjtéséből Kürthy Anna illusztrációival, a CD-n Huzella Péter dallamaival és zenéjével.
Farkas Ferenc Gyümölcskosár (Dalciklus Weöres Sándor verseire) Dalciklus Weöres Sándor verseire Szövegíró: Weöres Sándor Hangszer/letét: Ének és zongora Korszak: XX. század Nyelv: magyar, német Időtartam: 16' Terjedelem: 24 oldal Formátum: 23 x 30,2 cm (Bach) Megjelenés dátuma: 1953 Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Cikkszám: 1054 Más kiadói szám: F-5 ISMN: 9790080010549 Tartalomjegyzék 1. Farkas Ferenc: Gáspár 2. Farkas Ferenc: Ládika 3. Farkas Ferenc: Marasztalás
55 előadási darab oboára vagy más dallamhangszerre zongorakísérettel Szerző: Kerényi Sándor Hangszer/letét: Oboa és zongora Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Terjedelem: 160 oldal Kiadó: Eötvös József Könyv- és Lapkiadó Bt Katalógusszám: EJK020 ISMN: 9789637338342 Az alapfokú művészetoktatás tantervi programjában szereplő kiadvány.
Magyar szerzők gitárművei Kilenc kortárs klasszikus gitár előadási mű szerepel a kiadványban. Szerzők: Bihari Béla, Ludvig József, Papp Sándor.
Járdányi Pál Terefere Tercsi Gyermekdalok Szerkesztette Forrai Katalin Hangszer/letét: Ének Műfaj: Szolfézs, zeneelmélet Nyelv: magyar Terjedelem: 40 oldal Formátum: A/5 quer Első megjelenés: 1973. június Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Katalógusszám: 6882 ISMN: 9790080068823 Járdányi Pál (1920-1966) a 20. századi magyar zeneélet kiemelkedő zeneszerzője, népzenekutatója és zenepedagógusa volt: Kurtág Györgyöt és Devich Sándort is tanította. Éle
Balogh Sándor: Megvirágzott a diófa Ezen új népzenei kötettel az énekes és a hangszeres kamarazenélés lehetőségeit kívánjuk bővíteni a moldvai csángók énekes dallamainak segítségével. Az álló, A/4-es formátumú, színes képekkel illusztrált, 136 oldalas kottás kiadványban a 72 énekes dallam mellett megjelenik a furulya -, a citera - és a kobozkíséret partitúraszerű elrendezésben. A hangzómellékleten megszólal a könyv 34 dallama 65 perces időtartamban az eredeti elképzelések illusztrálására.
Balassa Sándor (Budapest, 1935. január 20. –) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész. A Bartók Béla Konzervatóriumban karvezetést tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Szervánszky Endre tanítványaként zeneszerzést. 1964-től a Magyar Rádió munkatársa lett, ahol 1980-ig a zenei főosztályon dolgozott zenei rendezőként. 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszékén hangszerelést tanított adjun
Balogh Sándor: Moldvai hangszeres dallamok A moldvai énekes zenéről régóta, bőséggel állnak rendelkezésünkre különböző kiadványok, ám a hangszeres zenekutatás eredményeiről szinte alig jelent meg eddig valami. Ez a könyv és hangzó melléklete tehát fontos, hiánypótló vállalkozás. Az egyes fejezetek röviden ismertetik a hangszerek (koboz, hegedű, furulya, kaval, citera, doromb) játékmódját. Az érdeklődő praktikus tanácsokat kap a zenetanulás folyamatához, a könyv és CD megfelelő használatához.
Szokolay Sándor: Magyar gyermekdalok két és három furulyára Átírta Bántai Vilmos Hangszer/letét: Furulya (két vagy több) Sorozat: Magyar gyermekdalok Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 32 oldal Formátum: K/4 (23,5x31) Első megjelenés: 1976. március Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Katalógusszám: 7768 ISMN: 9790080077689 A magyar népzenekutatás úttörőinek, elsősorban Bartók Bélának és Kodály Zoltánnak köszönhető, hogy a "Magyar gy
Vigdorovits Sándor: Ütőhangszerek iskolája kezdők és haladók részére - javított kiadás Hangszer/letét: Ütőhangszerek, Kisdob (pergődob), Marimba, Xilofon Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar Terjedelem: 132 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Első megjelenés: 1955 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 1824 ISMN: 9790080018248 Az 1955-ben megjelent hangszeriskola a hazai klasszikus ütőhangszer oktatás egyik alappillére. A 2018. ja
Bartók Béla, Reschofsky Sándor: Zongoraiskola Hangszer/letét: Zongora Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, német Terjedelem: 80 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,255 kg Első megjelenés: 1964 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 4636 ISMN: 9790080046364 Bartók Béla és Reschofsky Sándor a Rózsavölgyi és Társa zeneműkiadó felkérésére állították össze kezdőknek szánt Zongoraiskolájukat, amely 1913-ban jelent meg először. A Szendy- és Koessler-tanítvány zongorista-zenesz
Weiner Leó Három magyar népi tánc A zongorázó ifjúság részére, vonószenekarról zongorára, négy kézre átírta a szerző Hangszer/letét: Zongora négykezes Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Korszak: XX. század Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 28 oldal Formátum: 30,2 x 23 cm (Bach quer) Súly: 0,113 kg Megjelenés dátuma: 1960 Kiadó: Universal Music Publishing Editio Musica Budapest Cikkszám: 3232 ISMN: 9790080032329 Tartalomjegyzék 1. Lakodalmas 2.Incselkedő 3.Rókatánc