Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 1L 40%

Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 1L 40%

A Ron Zacapa Centenario esetében a valódi tartalomhoz igényes külső is párosul. A Zacapa rumjai eleinte a pálmalevélből készült (ún. petate) gyékényfonatos üvegben kerültek eladásra, amely ősi, a majáktól származó, a helyi kultúrához szervesen kapcsolódó fonat ma is megtalálható a palack közepén.
 
A lepárló 1976-ban jött létre, neve a Guatemala keleti részén található Zacapa város 100 éves fennállása előtt tiszteleg. Az itt készülő rumot egyszer passzírozott, sűrített cukornád léből (ún. cukornád mézből) készítik, amely eljárás jóval ritkább, mint a széles körben alkalmazott melasz alapú rumkészítés. A párlatok érlelése is a rumok között egészen egyedi eljárással történik, ugyanis a Spanyolországban készülő sherry, solera nevű érlelési metódusát alkalmazzák, melynek lényege, hogy a tölgyfahordókat hatalmas raktárakban egymásra pakolva tárolják és mindig a legalsó sorban lévő hordó tartalmát palackozzák a fölötte lévőből pótolva azt, így haladva egészen a legfelső hordóig. Ezáltal állandó ízt és minőséget tudnak garantálni.
 
A lepárlást a tengerszinten, a cukornád ültetvények közelében végzik, az érlelési folyamat viszont elkülönítve, magasan fent a hegyekben, 2300 méteren, a vulkánok és legmagasabb hegycsúcsok árnyékában történik, ott ahol a hőmérséklet általában 16-17 fok körül mozog.
 
Az előállítási folyamat fent említett különlegességei és természetesen Lorena Vazquez keverőmester szakértelme is nagyban hozzájárul a Ron Zacapa sikereihez. A Zacapa rumjai számtalan nemzetközi elismerést és díjat nyertek már, többek között a Zacapa volt első, aki bekerült a Nemzetközi Rum Fesztivál Híresek Csarnokába, a Chicagóban székelő Beverage Testing Institute pedig 95 feletti pontokkal jutalmazta.

Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

  • Webáruház: Koktélbolt
  • Befogadás: Italok > Rumok
  • Áruk elérhetősége: a kérdésben
  • Korszerűsített: 31.3.2025
  • Az ár: 34 670 Ft
megvesz
Ron Zacapa Centenario Royal 45% dd. 0,7

Ron Zacapa Centenario Royal 45% dd. 0,7

Ron Zacapa Centenario Royal 45% dd. 0,7 Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

Ron Zacapa Centenario XO Gran Reserva Especial rum 0,7L 40% dd.

A guatemalai rum, a Ron Zacapa Centenario XO Rum Solera Gran Reserva Especial egy nagyon kívánatos sötét rum, amely a Nemzetközi Rum Fesztiválon aranyat nyert, többek között 2002-ben a Super Premium kategóriában a platina díjat! Illat: nagyon összetett, barna cukor, melasz, bourbon, cédrusfa, pipadohány, csokoládé, gyümölcs és pálinkás vaj jegyei. Ha ez nem lenne elég, akkor jön az íz, intenzív barna cukor, fűszeres tölgy, karamella, még több pipadohány és cédrus jegyekkel. Hosszú lecsengés, amely nagy

megvesz
Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva Rum 43% 0,7L dd.

Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva Rum 43% 0,7L dd.

Ron Zacapa Edicion Negra Solera Gran Reserva Rum 43% 0,7L dd. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Flor de Cana Centenario 18 years rum 1L 40%

Flor de Cana Centenario 18 years rum 1L 40%

Flor de Cana Centenario 18 years rum 1L 40% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Centenario 25 years Gran Reserva rum 0,7L 40% pdd.

Centenario 25 years Gran Reserva rum 0,7L 40% pdd.

Centenario 25 years Gran Reserva rum 0,7L 40% pdd. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Centenario 30 years Edición Limitada rum 0,7L 40% pdd.

Centenario 30 years Edición Limitada rum 0,7L 40% pdd.

Centenario 30 years Edición Limitada rum 0,7L 40% pdd. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Centenario 7 years Anejo Especial rum 0,7L 40%

Centenario 7 years Anejo Especial rum 0,7L 40%

Centenario 7 years Anejo Especial rum 0,7L 40% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Flor de Cana Centenario 12 years rum pdd. 0,7L 40%

Flor de Cana Centenario 12 years rum pdd. 0,7L 40%

Flor de Cana Centenario 12 years rum pdd. 0,7L 40% Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Centenario Café likőr 26,5% 0,7

Centenario Café likőr 26,5% 0,7

Centenario Café likőr 26,5% 0,7 Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Centenario 18 years Reserva de la Familia 40% 0,7l

Centenario 18 years Reserva de la Familia 40% 0,7l

A Centenario Reserva de la Familia 18 éves rumot 18 évig fehér tölgyfahordókban érlelik hagyományos "solera" módszerrel. Ez a rum nedves dohány, pipafüst és csokoládé aromáit tartalmazza, a fekete olajbogyó árnyalatai pedig kiemelik az étcsokoládé, a szerecsendió, a szegfűbors és a kakaópor jellegzetes profilját. Szín: mahagóni Illat: dohány, füst, csokoládé Íz: szivar, csokoládé, szerecsendió, kakaópor. Fogyasztását ajánljuk önmagában szobahőmérsékleten vagy jégre töltve. Vásárolj bátran

megvesz
Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 0,7L 40%

Ron Zacapa Centenario no.23 rum dd. 0,7L 40%

A Ron Zacapa Centenario esetében a valódi tartalomhoz igényes külső is párosul. A Zacapa rumjai eleinte a pálmalevélből készült (ún. petate) gyékényfonatos üvegben kerültek eladásra, amely ősi, a majáktól származó, a helyi kultúrához szervesen kapcsolódó fonat ma is megtalálható a palack közepén.   A lepárló 1976-ban jött létre, neve a Guatemala keleti részén található Zacapa város 100 éves fennállása előtt tiszteleg. Az itt készülő rumot egyszer passzírozott, sűrített cukornád léből (ún. cukornád mézbő

megvesz
Centenario 20 years rum dd. + 2 pohár 0,7L 40%

Centenario 20 years rum dd. + 2 pohár 0,7L 40%

CENTENARIO 20 Years Fundación rum az érlelési hagyományok alapján készített párlatok eredménye. Ebben a 20 éves válogatásban olyan rumokat vegyítettek, melyeket a közös ízviláguk határoz meg. 6-20 év közötti Solera eljárással készült rumokból eredő komplex, édes, elegáns, tölgyes, vaníliás jegyeket hordozza, leheletnyi brandy aromával kiegészülve. Színe: borostyán Illat: kifejezetten erős illatok, a kiváló hordókban történő érlelésnek köszönhetően. Gyengéd, harmonikus vaníliás, almás cseresznyés arom

megvesz
Centenario 20 years Fundacion rum 0,7L 40%

Centenario 20 years Fundacion rum 0,7L 40%

Costa Rica ikoinikus rumja sokak kedvence. nem véletlenül, hisz erőteljes ízjegyeiben a mogyoró, a túlérett banán, a karamella és a csillagánizs is felfedezhető. Rendkívül nemes ital, melynek fogyasztást minimális jéggel ajánljuk. Vásárolj bátran a KoktélBoltból, ahol mindig pontos és szakszerű a kiszolgálás! KoktélBolt.hu a báreszközök és koktél alapanyagok szakértője.

megvesz
Ízek Tánca - Rum kóstoló gourmet párosítással június 5.

Ízek Tánca - Rum kóstoló gourmet párosítással június 5.

Ollé ahoj! Két bögre 80%-os rum: az 1600-as években a brit haditengerészetnél ez volt a napi adag. Noha a magas alkoholtartalmú ital kiváló feszültség oldónak bizonyult, kétségkívül nem jelentett különösebb ízélményt. Pedig egy jó minőségű, érlelt rum nemcsak önmagában fejedelmi, hanem koktélként is. A workshopon megmutatjuk, hogyan tudod a legjobban kiélvezni a rum egyedülálló, melaszos aromáit. Az alábbi rumkalandokkal várunk - Néhány korty történelem - Lerántjuk a leplet a rum múltjának titka

megvesz