Rush hour - Csúcsforgalom

Rush hour - Csúcsforgalom

A Thinkfun kiadó neve rég összeforrt a feladványos logikai fejlesztőjátékok fogalmával, és nem véletlenül. Valóságos úttörője a műfajnak, évről évre a legváltozatosabb tematikákkal és mechanikákkal rukkol elő, de eközben furcsamód a régebben kiadott játékai sem veszítenek a fényükből. Különösen nem a Rush Hour sorozat, amely még ma is a legnépszerűbb a kínálatában!
A siker persze nem meglepő, hiszen a Rush Hour gyerekeknek és felnőtteknek is remek agytorna, alig néhány mondatos szabállyal, rengetek feladvánnyal, és egy nagyon ismerős alaphelyzettel - mert hát ki ne bosszankodott volna már a dugóban vesztegelve a délutáni csúcsidőben, vagy épp a Balaton felé tartva egy kellemesnek indult péntek délután?
A Rush Hour - Csúcsforgalom pont ezt a helyzetet teszi szórakoztatóvá azáltal, hogy lehetőséget kínál rá, hogy végre egyszer sikeresen átverekedjük magunkat az autók kaotikus során. Pontosabban nem is egyszer, hanem mindjárt negyvenszer!
Adott egy négyszögletű pálya és egy feltűnő, piros autó, amit egyenes vonalban mozgatva ki kell juttatnunk a tizenöt másik jármű okozta zűrzavarból. A feladatkártyák - négy nehézségi szintet kínálva - megadják a kiindulási pontot, vagyis hogy melyik busz, személyautó, kamion hol is áll a pályán? A legkisebbeknek persze már az kihívás lehet, hogy pontosan felállítsák a járműveket a helyükre, de az igazi játék csak eztán kezdődik!
Sikerül vajon elsőre átlátni a helyzetet és szabaddá tenni az utat a piros kocsi előtt? Nem valószínű! A dolgot ráadásul az is nehezíti, hogy a járműveket nem szabad felemelni, hiszen nem tudnak repülni, de még csak kanyarodni sem, vagyis csak előre és hátra szabad mozgatni őket. A logika, kombinációs készség és térlátás mellett tehát egy jó adag türelemre is szükség lesz a sikerhez!
Persze, az első néhány feladat még inkább csak szórakoztató, mint valóban gondolkodtató, hiszen a cél az, hogy a gyors sikerélményeknek hála a nagycsoportos-kisiskolás gyerekek is megszeressék a játékot és a játékos gondolkodást, így később, amikor nem sikerül azonnal teljesíteni a feladatot, akkor se veszítsék el a kedvüket és érdeklődésüket, és merjenek újra próbálkozni.
Ha pedig mind a negyven feladványt betéve tudják már, akkor sincs veszve semmi! A Rush Hour immáron három kiegészítővel büszkélkedhet, melyek mindegyike újabb 40 feladványt kínál a játék szerelmeseinek!

megvesz
Rush Hour Junior - csúcsforgalom - ThinkFun - logikai játék

Rush Hour Junior - csúcsforgalom - ThinkFun - logikai játék

Mit kell tudni a játékról? A Rush Hour 6 éves kortól játszható izgalmas változata. Rush Hour junior a jól ismert Rush Hour logikai játék kisebb gyerekek számára kiadott (junior) változata . Már 6 éves korúaknak is megfelelõ kihívást rejt ez a doboz. Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor a keresztezõdésbe ragadó megakadályozza a keresztirányú forgalom közlekedését - szerencsétlen helyzetben teljesen befagyasztva a keresztezõdést. Ebben a játékban lehetõség van megmenteni a forgalmat

megvesz
Rush Hour csúcsforgalom, autós logikai játék - ThinkFun

Rush Hour csúcsforgalom, autós logikai játék - ThinkFun

Mit kell tudni a játékról? Logikai játék, hogyan tudjuk kijuttatni az autónkat a közlekedési dugóból... A Rush Hour a ThinkFun legsikeresebb, legkedveltebb játéka a gyerekek (és szüleik   ) körében. Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor a kereszteződésbe ragadó megakadályozza a keresztirányú forgalom közlekedését - szerencsétlen helyzetben teljesen befagyasztva a kereszteződést. A Rush Hour játékban lehetőség van megmenteni a forgalmat - át kell juttatni a piros autót az egyik o

megvesz
Első Rush Hour társasjátékom - My First Rush Hour

Első Rush Hour társasjátékom - My First Rush Hour

Az Első Rush Hour társasjátékom a ThinkFuntól egy olyan logikai társasjáték, melyben egy piros autót kell kivezetni, a többi autó által okozott dugóból. Megadott sablonok szerint kell felállítani a torlódást okozó autókat, utána tologatás segítségével a piros kisautót ki kell vezetni a forgalmi helyzetből. A feladványok egyre nehezednek, így a logikai gondolkodásunk egyre jobban fejlődni tud. Emellett a játék segít a készségfejlesztésben is. A készlet tartalmaz 1 db játékkeretet feladatkártya tárolóval, 4

A Thinkfun kiadó neve rég összeforrt a feladványos logikai fejlesztőjátékok fogalmával, és nem véletlenül. Valóságos úttörője a műfajnak, évről évre a legváltozatosabb tematikákkal és mechanikákkal rukkol elő, de eközben furcsamód a régebben kiadott játékai sem veszítenek a fényükből. Különösen nem a Rush Hour sorozat, amely még ma is a legnépszerűbb a kínálatában! A siker persze nem meglepő, hiszen a Rush Hour gyerekeknek és felnőtteknek is remek agytorna, alig néhány mondatos szabállyal, rengetek felad

megvesz
Rush Hour Junior

Rush Hour Junior

A jól ismert Rush Hour játék kisebb gyerekek számára kiadott változata. Már 6 éves korúaknak is megfelelő kihívást rejt ez a doboz.Mindenki találkozott már azzal a helyzettel, amikor a kereszteződésbe ragadó megakadályozza a keresztirányú forgalom közlekedését - szerencsétlen helyzetben teljesen befagyasztva a kereszteződést. Ebben a játékban lehetőség van megmenteni a forgalmat - át kell juttatni a piros autót az egyik oldalról a másikra. Azonban az autók nem tudnak oldalazni: csak előre hátra lehet mozg

ThinkFun - Rush Hour Junior - Csúcsforgalom logikai játék

ThinkFun - Rush Hour Junior - Csúcsforgalom logikai játék

A Thinkfun által gyártott egyszemélyes játék a csúcsforgalomba, a közlekedési dugókba kalauzol el minket. A játék során 40 egyre nehezedő feladvány kártya alapján kell a minket körülvevő autókat felhelyezni majd úgy eltologatni, hogy autónkkal  átjussunk a kijáraton.A Csúcsforgalmat a Parent's Choise magazin az elmúlt évek 25 legjobb társasjátéka közé sorolta. Játékidő 20 perc Ajánlott 8 éves kortól.

megvesz
My First Rush Hour Thinkfun - Első Csúcsforgalom játékom 3 évtől

My First Rush Hour Thinkfun - Első Csúcsforgalom játékom 3 évtől

Mit kell tudni a játékról? My First Rush Hour - Thinkfun Ennek a játéknak a 8 éves kortól játszható változata, a Rush Hour már több mint 20 éve az egyik legkedveltebb logikai játék. Ez a kicsiknek készített, már 3 éves kortól játszható változat sokban eltér az eredeti változattól. Itt is egyre nehezedő feladványok vannak, három nehézségi szinten összesen 30 feladvány vár a gyerekekre. A legegyszerűbb feladatoknál nem az autó kivezetése a fő kihívás, hanem az autók helyes lehelyezése forma

megvesz
Rush Hour - World Tour mágneses útijáték

Rush Hour - World Tour mágneses útijáték

Mit kell tudni a játékról? Rush Hour - World Tour mágneses útijáték A nagysikerű logikai autós játék kisméretű, könyv formájú mágneses játékában ugyanaz a feladat, mint a testvéreiben. Ki kell vezetnie a játékosnak az egyetlen kijáraton a tűzpiros versenyautót. Azonban itt is számtalan másik autó, busz, tűzoltó állja útját a versenyautónak. A járműveket mindig csak előre és hátra szabad tologatni, másik párhuzamos sávba nem mehetnek át. A játék menete nagyon könnyen tanulható, hamar

megvesz
TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, RED 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, RED 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, RED, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, T VIR NY T VAL, RENDELHETŐ. A Toyz Quad Rush egy akkumul toros j rmű, amelyben gyermeke egyed l ll terepkalandokat lhet t, s j utakat fedezhet fel. Kompakt m ret nek k sz nhetően szinte b rhol s baacute;rmikor t k letes lovagl shoz. A n gyker k-hajt s s az erőteljes 80 W-os motorok lehetőv teszik, hogy k nnyed n s szabadon fedezzen fel j ter leteket. A vezet si k nyelemről a h ts leng scsillap t k, a nagy EVA kerekek

megvesz
TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, BLUE, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, BLUE, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, BLUE, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, T VIR NY T VAL, RENDELHETŐ. A Toyz Quad Rush egy akkumul toros j rmű, amelyben gyermeke egyed l ll terepkalandokat lhet t, s j utakat fedezhet fel. Kompakt m ret nek k sz nhetően szinte b rhol s b rmikor t k letes lovagl shoz. A n gyker k-hajt s s az erőteljes 80 W-os motorok lehetőv teszik, hogy k nnyed n s szabadon fedezzen fel j ter leteket. A vezet si k nyelemről a h ts leng scsillap t k, a nagy EVA kerekek, a l

megvesz
TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, YELLOW, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓ

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, YELLOW, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓ

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, YELLOW, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, T VIR NY T VAL, RENDELHETŐ. A Toyz Quad Rush egy akkumul toros j rmű, amelyben gyermeke egyed l ll terepkalandokat lhet t, s j utakat fedezhet fel. Kompakt m ret nek k sz nhetően szinte b rhol s b rmikor t k letes lovagl shoz. A n gyker k-hajt s s az erőteljes 80 W-os motorok lehetőv teszik, hogy k nnyed n s szabadon fedezzen fel j ter leteket. A vezet si k nyelemről a h ts leng scsillap t k, a nagy EVA kerekek, a

megvesz
TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, ARMY GREEN, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, ARMY GREEN, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, TÁVIRÁNYÍTÓVAL,

TOYZ RUSH ELEKTROMOS QUAD, 4x4, ARMY GREEN, 24 VOLT, 4x80 WATT MOTOROK, T VIR NY T VAL, EL RHETŐ. A Toyz Quad Rush egy akkumul toros j rmű, amelyben gyermeke egyed l ll terepkalandokat lhet t, s j utakat fedezhet fel. Kompakt m ret nek k sz nhetően szinte b rhol s b rmikor t k letes lovagl shoz. A n gyker k-hajt s s az erőteljes 80 W-os motorok lehetőv teszik, hogy k nnyed n s szabadon fedezzen fel j ter leteket. A vezet si k nyelemről a h ts leng scsillap t k, a nagy EVA kerekek,

megvesz
Clinic Rush - Rohanás a sürgősségin! társasjáték

Clinic Rush - Rohanás a sürgősségin! társasjáték

A Clinic Rush - Rohanás a sürgősségin! egy innovatív, valós idejű, kooperatív társasjáték, ami az orvosi szakmák kihívásokkal teli és nagy nyomást jelentő természetét szimulálja. A homokórákat dolgozóként használó munkáslehelyezési mechanizmus segítségével a játékosok akciók sokaságát hajthatják végre. Egy rendkívül tematikus élmény, ami egyformán leköti a haladó játékosokat és a családokat, tele szórakoztató kihívásokkal és éles döntéshozatallal! Nagy a nyomás, hiszen emberi életek vannak a kezeitekbe

megvesz