Vannak, akik a cselekedeteiknek köszönhetik, hogy nagy embernek tartjuk őket, és vannak, akik a hírnevüknek. Nemhogy hősnek, de még csak létező személynek sem kell lenni ahhoz, hogy valakit az utókor nagy embernek tekintsen. Sajdik Ferenc, a Ludas Matyi egyik legismertebb és legtermékenyebb karikaturistája 1971 és 1973 között közel hatvan történelmi személyiség, mesefigura és irodalmi alak hírességének okán gondolkodott el a maga kedves és szellemes módján. Mivel az eredeti rajzok nem maradtak fenn, gyűjteményünk nyomatok alapján készült.
60 oldal
A kerekerdő lakói négy tanulságos mesén keresztül tanítják a gyerekeket arról, hogyan működjünk együtt, fogadjuk el a másikat, valamint azt, hogyan kell viselkedni egy adott közösségben. Mimi csodás illusztrációi teszik még látványosabbá és élvezethetőbbé a meséket. A kötetben ismételten találhatóak színezők és egy fejtörő a gyerekek számára.
Koós Ferenc neve mára összeforrt a harcsahorgászattal. A nevével fémjelzett KOÓS CATFISH kiegészítők egytől-egyig tudatosan fejlesztett, kiváló minőségű alapanyagokból előállított, extrém módon terhelhető termékek.A viszonylag nagy alapterületű ?catfish stopper alakjának köszönhetően tökéletesen megtartja a hajszálelőkére felfűzött csalit és magakadályozza annak lecsúszását. A harcsahorgászatban nem a megszokott kisméretű, hanem a ?kapitális méretű csalik kerülnek felkínálásra a horgászat során. Akár 50

Egy olyan teremtmény számára, aki ahhoz szokott hozzá, hogy az emberek félnek tőle és messze elkerülik, a szeretet már régóta ismeretlen fogalom. Így van ezzel Hulk is, míg aztán Kai szubatomikus világába utazva meg nem ismeri Jarellát, a jádebőrű hercegnőt, aki meglátja a szörny mögött a hőst. Így kezdődik a Marvel egyik legszokatlanabb románca, de vajon érdemes-e a szerelemre fogadni, vagy tragédia lesz a vége A gyűjtemény a The Incredible Hulk 140., 148., 156., 202-203., 205-207. és 246-248. számait ta
Öt mesét tartalmaz, különálló történetek, de mégis összekapcsolódnak. A Kerekerdő lakói öt varázslatos, picit tanítójellegű meséken keresztül vezetik be a gyerekeket abba, hogy mit szabad, vagy mit nem, hogyan viselkedjünk, milyen érzés, ha kiközösítenek, mit tehetünk ,ha betegek leszünk. Némely mesében dallamos, fülbemászó kis versikék is szerepelnek, amik könnyen tanulhatók. Hogy örömtelibb legyen az olvasás nemcsak a szülőknek, hanem a gyerekeknek is, a történeteket Helinda Mao gyönyörű illusztrác
Neil Gaiman Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 2. kötet keménytáblás képregény Minden idők egyik legnépszerűbb és legtöbbre tartott képregénye eddig magyarul soha nem látott oldalakon folytatódik. Álom útja a Pokolba vezet, hogy jóvátegye egy ősi vétkét, azonban nem várt bonyodalmakba fut, amikor megtudja Lucifer kiengedte kezéből uradalmának irányítását. Egy ősrégi, misztikus kulcs gazdát cserél, és a következmények szökőárként zúdulnak a valóságra élőkére, holtakéra és istenekére, a látható és a lá
Kachou Hashimoto Cagaster - Rovarok és emberek 1. manga előrendelés Olvass bele ide kattintva Cagaster - Rovarok és emberek 1. manga beleolvasó A cagastera XXI. század végén megjelent furcsa betegség megsemmisíti áldozatai személyiségét, és óriási emberevő rovarokká alakítja át őket, akik ellen a hadsereg, szedett-vedett milíciák és az irtók veszik fel a küzdelmet. Legalábbis megpróbálják. A Föld lakosságának kétharmadát elpusztító apokalipszis a felismerhetetlenségig átformálja a világot 30 évve
Neil Gaiman Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 2. kötet keménytáblás képregény Minden idők egyik legnépszerűbb és legtöbbre tartott képregénye eddig magyarul soha nem látott oldalakon folytatódik. Álom útja a Pokolba vezet, hogy jóvátegye egy ősi vétkét, azonban nem várt bonyodalmakba fut, amikor megtudja Lucifer kiengedte kezéből uradalmának irányítását. Egy ősrégi, misztikus kulcs gazdát cserél, és a következmények szökőárként zúdulnak a valóságra élőkére, holtakéra és istenekére, a látható és a lá
Kachou Hashimoto Cagaster - Rovarok és emberek 6. manga Az árkötöttségi törvény hatálya alá eső termék. Megjelenés 2024.10.18. Miközben Hadi és Mario továbbra is az E-05-ben harcolnak, Aisha kivezeti a menekülteket a városból. A koalíciós hadsereg körülveszi őket de ekkor jön a nagy meglepetés, ugyanis az első tankból valaki olyan száll ki, akire senki sem számít A ketrecben Acht és Kidow összecsapnak. Ilie feljut az anyjához, de a dolgok váratlan fordulatot vesznek A harc minden fronton tombol, de hogyan
A teljes Watchmen Nézz bele ide kattintva A teljes Watchmen beleolvasó Alan Moore és Dave Gibbons világhírű alkotása nemcsak minősége okán a képregények képregénye, hanem a mai napig a bestseller-listák éllovasa is. A Watchmen cselekménye a nyolcvanas években játszódik egy alternatív, a nukleáris háború szélére sodródott Amerikában, ahol a néhány törvényen kívül helyezett, többnyire kiöregedett és cseppet sem hősies szuperhős azzal szembesül, hogy valaki rájuk vadászik. A Watchment minden idők legfontosab
Nagy Marvel Képregénygyűjtemény 78. Jason Aaron X-Men Törésvonal Az emberek megfigyelésére kiküldött Kree harcos, Marvel Kapitány fellázadt felettesei parancsa ellen, és ahelyett, hogy kémkedett volna, inkább a Föld védelmezőjévé vált. Most azonban élete legnagyobb kihívásával kell szembenéznie Thanos, az őrült titán személyében. Ahhoz, hogy legyőzhesse ellenfelét, Marvel Kapitánynak kockára kell tennie az egész teremtést, és ki kell állnia az egész lényét megrázó kozmikus próbát, amely vagy kitágítja a t
Üdv a Marvel Zombik sokkoló világában Egy alternatív Földön a bolygó hősei mind torz, húsevő szörnyekké változtak. Mivel az emberek elfogytak, a zombiknak új kajaforrás után kellett nézniük. Szerencsére épp jókor érkezett közéjük az Ezüst Utazó, hogy megoldja a problémájukat A gyűjtemény a Marvel Zombies 1-5. számát tartalmazza.

Behatóan tanulmányoztam több kiemelkedően sikeres ember életrajzát, köztük nagy kedvencem, Freddie Mercury életét. Így született meg ennek a könyvnek az ötlete. Freddie Mercury és a hozzá hasonlóan sikeres emberek életében rengeteg közös vonást lehet felfedezni. Ők a kiválasztottak, akik ösztönösen is tisztában voltak a sikerre vezető út törvényszerűségeivel. Az utókor nagy örömére Freddie mondásait sokan gyűjtötték, és ezekben ott lapul a bölcsesség magva, a teljes élet, az önmegvalósítás tű
Neil Gaiman Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 5. kötet keménytáblás képregény NORMÁL változat Nézz bele ide kattintva Sandman - Az álmok fejedelme gyűjtemény 5. beleolvasó Soha semmi nem ér véget. És amiről azt hisszük, eltűnt, akár egy nehezen felidézhető álom, csak átalakul, hogy meglepjen bennünket, és aztán tovább álmodjuk.Egy ilyen továbbálmodás a Sandman-gyűjtemény 5. kötete is, amely az eredeti sorozat lezárása után íródott Sandman-történeteket tartalmazza. A Végtelenek újabb modern és tört