Schüssler fehérítő fogkrém aktív szénnel 75ml

Fogfehérítő fogkrémünk aktív szénnel egy egészségesebb alternatívát jelent a hagyományos fogkrémekhez képest azok számára, akiknek fontos, hogy a fogápolásban is a natúr utat kövessék: SLS-mentes, vegán, fogápoló erejét a benne lévő, a fogakat erősítő és az ínyt védő Schüssler sóknak, illetve az aktív szénnek köszönheti.

A fogfehérítő fogkrém főbb hatóanyagai

A Schüssler ásványi sók a fehérítő fogkrémből sem hiányozhatnak

A fogfehérítő fogkrémben lévő calcium fluoratum és a calcium phosphoricum biokémiai sók együttesen segíthetnek a fogzománc épségének megőrzésében illetve megerősíthetik a fogak állkapocsban való rögzülését.

Aktív szén: Védi a fogzománcot, extra fehérítő hatással rendelkezik, emellett hatékonyan távolítja el a fogakra rakódott lepedéket is, hiszen képes megkötni a szennyeződéseket és a fogak elszíneződéséhez hozzájáruló csersavakat, például a tannint.

Borsmenta: A borsmenta egy jellegzetes aromájú gyógynövény, amelynek üde aromája friss leheletet biztosít, így fogkrémünkben is fontos szerephez jut.

Így használd az aktív szenes fogfehérítő fogkrémet!

Használd napi kétszer az egészséges szájhigiéniád fenntartásához. Nyomj belőle kellő mennyisége a fogkefédre, majd a szokásos módon moss vele fogat. Fekete színétől ne ijedj meg: ez sem a fogaidat, sem a bőrödet nem fogja be.

További tippek a fogfehérítő fogkrém használatához

Számos étel és ital van – jellemzően a magas savtartalmúak –, amelyek elszínezik a fogakat, ilyenek például: vörösbor, fehérbor, kávé, fekete tea, bogyós gyümölcsök, kóla, energiaitalok, édességek, csokoládé, cukorkák, stb.
Legyen a fogselyem is a fogápolási rituáléd állandó része! Ez segít megszabadítani a fogaidat a szoros fogközökben lerakódott lepedékektől.

Összetevők (INCI):

Aqua, Sorbitol, Glycerin****, Hydrated silica*, Charcoal Powder, Sodium Lauroyl Sarcosinate**, Mentha Piperita Oil, Menthol**, Calcium Phosphate, Calcium Fluoride, Helianthus Annuus Seed Oil, Benzyl Alcohol, Carrageenan****, Xanthan Gum, Sodium Saccharin***, Dehydroacetic Acid, Benzoic Acid, Ascorbyl Palmitate, Lauric Acid, Sodium Chloride , Sorbic Acid, Rosmarinus Officinalis Leaf, Sodium Benzoate, Tetrasodium EDTA, Limonene

* ECOCERT tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag.

** COSMOS tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag.

*** BIO/Organic tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag.

****ECOCERT/ COSMOS tanúsítvánnyal rendelkező alapanyag. / ECOCERT-/ COSMOS – certified ingredient.

megvesz
Himalaya Rumalaya, Ultra fehérítő fogkrém aktív szénnel, 75 ml  Étrend-kiegészítő

Himalaya Rumalaya, Ultra fehérítő fogkrém aktív szénnel, 75 ml Étrend-kiegészítő

Ultra fehérítő növényi fogkrém aktív szénnel az egészséges fogak és íny érdekében.

megvesz
Bio2You Természetes fehérítő fogkrém aktív szénnel 100ml

Bio2You Természetes fehérítő fogkrém aktív szénnel 100ml

Bio2You natúr fehérítő fogkrém aktív szénnel, mentaolajjal, aloe verával, homoktövissel és gyöngyporral - 100ml Nem tartalmaz fluort, SLS-t, parabéneket, EDTA-t, formaldehidet, peroxide-t, pthalates-t, triklozánt, alkoholt. Kíméletesen tisztítja és fehéríti a fogakat, védi az érzékeny fogak zománcát a károsodástól. A bio-aktív összetevők, csökkentik az érzékenységet, megnyugtatják és védik a fogínyt és biztosítják a fogak természetes fehérségét. Hosszú távú antibakteriális hatású. Tartós frissessé

megvesz
NOW fogkrém XyliWhite Charcoal Refresh (aktív szénnel), 181g

NOW fogkrém XyliWhite Charcoal Refresh (aktív szénnel), 181g

A XyliWhite™ egy figyelemreméltó fluoridmentes fogkrém, amelynek fő összetevője a természetes xilit , valamint aktív szénnel és papainnal dúsítva, amelyek természetesen megőrzik a fehér fogakat. Ajánljuk:   Javasoljuk, hogy vásárolja meg a miénket ezzel a pasztával   Sonic LED , vagy bambusz fogkefe.

megvesz
URTEKRAM, fehérítő fogkrém 75ml BIO, VEG

URTEKRAM, fehérítő fogkrém 75ml BIO, VEG

Az Urtekram finom fogkrémje frissítő menta ízű. Tökéletesen tisztít a tengerfenékből származó porkrétának köszönhetően. Sok aloe verát is tartalmaz, amely megvédi és ápolja az ínyt. És bónuszként a mirha, amely gyengéden fertőtlenít. Az apatittartalomnak köszönhetően a fogkrémnek fehérítő hatása is van.

megvesz
Himalaya Sparkly White, fehérítő fogkrém, 75 ml  Étrend-kiegészítő

Himalaya Sparkly White, fehérítő fogkrém, 75 ml Étrend-kiegészítő

A fehérítő gyógynövényes fogkrém természetes kivonatokkal ápolja fogait. Biztosítja a fogszuvasodás, a fogkő és a lepedék hatékony megelőzését.

megvesz
L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel 75 ml

L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel 75 ml

L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel 75 mlA L'Angelica Gentle Whitening gyógynövényes fogkrém innovatív formulája 98%-ban természetes összetevőket és szénport tartalmaz, mely segít megőrizni a fogak fehérségét. A L'Angelica fogkrém fogfehérítő, faszénnel jellemzői 98%-ban természetes összetevőket és szénport tartalmaz. Xilitolt tartalmaz, amely felveszi a harcot a fogszuvasodást okozó Streptococcus Mutans-al, valamint Cink PCA-t, amely megakadályozza a plakkot és fogkövet okozó biofilm réteg kial

megvesz
WellMax fehérítő fogkrém, 105g

WellMax fehérítő fogkrém, 105g

Ne tévesszen meg ennek a fogkrémnek a tiszta fekete színe! Bár ez a paszta fekete, mint a szén, és szenet is tartalmaz, ennek, más gyógynövénykivonatokkal együtt, segít visszaállítani a ragyogó fehér mosolyt . A FROM BLACK TO WHITE egy természetes alapú fehérítő fogkrém, amely bambusz aktív szén és gyógynövénykivonatok segítségével segít fehéríteni a fogakat anélkül, hogy károsítaná a fogzománcot (alacsony koptatóképesség). A paszta nem tartalmaz fluoridot, parabéneket vagy szulfátokat. Javasoljuk: Javaso

megvesz

Weleda Gyógynövényes fogkrém 75ml

Natrue minősítéssel rendelkező natúr fogkrém Használata: a fogkrémet nedves fogkefére nyomjad ki és kis, körkörös mozdulatokkal tisztítsd meg a fogakat és a fogínyt!

megvesz
Himalaya Stain-Away, fehérítő fogkrém, 75 ml  Étrend-kiegészítő

Himalaya Stain-Away, fehérítő fogkrém, 75 ml Étrend-kiegészítő

A Stain-Away fogkrém egy egyedülálló növényi formula, amely növényi enzimtechnológiát használ a foltok gyengéd eltávolítására és a fogak fehérítésére.  

megvesz
URTEKRAM, Fogkrém teafaolaj 75ml BIO, VEG

URTEKRAM, Fogkrém teafaolaj 75ml BIO, VEG

A teafa antibakteriális fogkrém nagyszerű gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik az antiszeptikus növényi kivonatok tartalmának köszönhetően. Megbízhatóan kiküszöböli a kisebb sérülések és gyulladások, például az afták előfordulását. A gyengéd természetes összetétel gyengéden tisztítja a fogakat és az egész szájüreget, véd a fogszuvasodás és a lepedék ellen A fogkrém a kalcium-karbonát tisztító tulajdonságait használja fel, amely finoman, de megbízhatóan eltávolítja a szennyeződéseket és a lepedéket a fo

megvesz
Himalaya Sensi-White, fehérítő fogkrém érzékeny fogakra, 75 ml  Étrend-kiegészítő

Himalaya Sensi-White, fehérítő fogkrém érzékeny fogakra, 75 ml Étrend-kiegészítő

A Sensi-White gyógynövényes fogkrém egy áttörést jelentő formula, amely növényi enzimtechnológiát használ a foltok gyengéd eltávolítására , valamint az egészséges fogak és íny megőrzésére.

megvesz
URTEKRAM, eukaliptusz fogkrém 75ml BIO, VEG

URTEKRAM, eukaliptusz fogkrém 75ml BIO, VEG

Az Urtekram Eucalyptus fogkrém az antibakteriális olajok tartalmának köszönhetően gondoskodik az egész szájüreg egészségéről, ugyanakkor sokáig felfrissíti a leheletet. Az illóolajok hatékony kombinációja aktívan védi a fogakat a fogszuvasodástól és a lepedék lerakódásától, míg a kalcium-karbonát finoman fehéríti a fogzománcot.

megvesz
URTEKRAM, Gyermek fogkrém 75ml BIO, VEG

URTEKRAM, Gyermek fogkrém 75ml BIO, VEG

A finom édesgyökér ízű gyermek fogkrém az antibakteriális növényi kivonatok tartalmának köszönhetően aktívan gondoskodik az érzékeny szájüregről. Az édeskömény illóolajával dúsított természetes összetétel megvédi az egész szájat a fogszuvasodástól, ugyanakkor nagyszerű gyulladáscsökkentő hatású.

megvesz
Himalaya méregtelenítő bőrradír aktív szénnel és zöld teával, 75 ml  Étrend-kiegészítő

Himalaya méregtelenítő bőrradír aktív szénnel és zöld teával, 75 ml Étrend-kiegészítő

A méregtelenítő peeling aktív szénnel és zöld teával gyengéden hámlasztja az elhalt hámsejteket, és simává és tisztává varázsolja a bőrt.

megvesz
Caltha - fogkrém, menta, 75 ml

Caltha - fogkrém, menta, 75 ml

A MÁTA fogkrém borsmenta és göndör menta kivonatát tartalmazza . A göndör menta lágyítja a borsmenta erős és jellegzetes ízét. A kétféle menta kombinációja felfrissíti a szájüreget és szó szerint kiszellőzteti. A narancs, a citrom és a szegfűszeg kiegészítik a paszta erősítő és fehérítő hatását, és kiegészítik azt a friss ízt, amelyet imádni fog.

megvesz