Solar Edge Synergy inverter SE50K-RW00IBNM4 Manager

Solar Edge Synergy inverter SE50K-RW00IBNM4 Manager

SolarEdge SE 50k háromfázisú Smart inverter

A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el.

A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyensúlyozhatóak.


Amíg a hagyományos rendszerek esetében a napelemek sorbakötéséből álló, úgynevezett strangok általában 14-25 modul "hosszúak" (250 Wp) lehetnek, addig a SolarEdge optimalizált megoldásban a sorbakötött modulok száma akár 40-60 db is lehet. Ez azért fontos, mert így kiegyensúlyozottabb a teljesítmény és kevesebb áramátalakító, inverter szükséges. Nem utolsó sorban a csökkent strangok száma miatt, nem kevés szolár kábel megtakarítható.


Fontos tudni, hogy a SolarEdge technológia esetében az optimalizációs megoldással a rendszer szabályozása string szintjéről átkerült a napelem modulok szintjére. Tehát a megszokott módtól eltérően, nem az inverter látja el a munkapont követést, ha nem a napelemek hátulján található DC/DC átalakító. Ennek köszönhetően minden egyes modul teljesítménye figyelemmel követhető így értesítést kaphatunk a napelem modulok esetleges teljesítmény csökkenéséről, mely megkönnyíti a fotovoltaikus rendszer karbantartását is.

Az optimalizációs rendszer azt is lehetővé teszi, hogy több hely kihasználásával (akár időszakosan árnyékolt felületek használatával), különböző tájolású/dőlésszögű, eltérő teljesítményű vagy márkájú modulok egy stringen belül elhelyezésre kerüljenek.


A kép csak illusztráció!


Jellemzők:



Beépített Webserver Ethernet csatlakozással távfelügyelethez
Többféle kommunikációs megoldás
Kiegészíthető Wifi, Zigbee modullal
Magas hatásfok (max. 98,3%)
Fix transzformálási feszültség
A bel-és kültéri (nagy védelmi osztály IP 65)
SmartGrid kompatibilis
Gyárilag előre telepített MC4 csatlakozás az inverteren
12 év gyártói garancia, mely felár ellenében akár 20 évre is meghosszabbítható
Az ár tartalmazza az invertert és a hozzá szükséges másodlagos egység árát is

megvesz
Enduro szinuszos inverter 12V/ 1500W

Enduro szinuszos inverter 12V/ 1500W

Szinuszos inverter 1500/3000W teljesítménnyel, solar panel vezérlésére is alkalmas.

megvesz
Solar Edge SE 25K-RW00IBNM4 inverter SetApp

Solar Edge SE 25K-RW00IBNM4 inverter SetApp

SolarEdge SE 25k háromfázisú Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyensúlyozhatóak.

megvesz
Epever Hybrid Inverter UP1000-M3212 - 1000W

Epever Hybrid Inverter UP1000-M3212 - 1000W

Terméktulajdonságok: MPPT technológia, max. követési hatékonyság 99,5 %, max. DC-DC konverziós hatékonyság 98,5 % Fejlett, teljesen digitális vezérlési technológia AC-DC töltőmodulokhoz SPWM technológia, akár 95%-os hatékonysággal A Utility Solar töltési arány kiválasztásával és a teljes töltési áram beállításával Négy töltési mód és két kimeneti mód Gazdag lehetőségek RS485 izolált kommunikációs interfész szabványos Modbus protokollal Kiterjedt elektronikus védelem Különféle kiegés

megvesz
Hybrid Inverter 2400 watt

Hybrid Inverter 2400 watt

A Hybrid Inverter 2400 watt egy kompakt, könnyen telepíthető és használható inverter, amelyet a Qoltec cég gyárt. Az inverter segítségével biztonságosan töltheti fel az elektromos eszközeit akár 2400 watt teljesítménnyel. A berendezés intelligens technológián alapul, így biztonságosan és hatékonyan működik. Az inverter rendelkezik egy LCD-kijelzővel, amely lehetővé teszi a berendezés állapotának megtekintését és szabályozását. Az inverter továbbfejlesztett védelmi funkciókkal rendelkezik, hogy megvédje az

megvesz
Hybrid Inverter 3500 Watt

Hybrid Inverter 3500 Watt

A Hybrid Inverter 3500 watt egy kompakt és hatékony inverter, amely a legújabb technológiákat használja a hagyományos inverterhez képest nagyobb teljesítmény eléréséhez. Az inverter rendelkezik egy beépített mikroprocesszorral, amely lehetővé teszi az intelligens vezérlést és a sokoldalú funkciókat. A Qoltec-53886 modell különösen alkalmas olyan helyiségekben való használatra, mint például otthonok vagy irodák. Az inverter segítségével akár 3,5 kW teljesítménnyel is rendelkezhetünk. A termek energiatakará

megvesz
Solar Edge SE16K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

Solar Edge SE16K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

SolarEdge SE 16k háromfázisú Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyensúlyozhatóak.

megvesz
Solar Edge SE12.5K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

Solar Edge SE12.5K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

SolarEdge SE 12.5k háromfázisú Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyensúlyozhatóak.

megvesz
Solar Edge SE17K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

Solar Edge SE17K-RW0T0BNN4 inverter SetApp

SolarEdge SE 17k háromfázisú Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyensúlyozhatóak.

megvesz
Solar Edge SE5K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

Solar Edge SE5K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

SolarEdge SE 5k háromfázisú rövid sztringes Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyen

megvesz
Solar Edge SE3K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

Solar Edge SE3K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

SolarEdge SE 3k háromfázisú rövid sztringes Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyen

megvesz
Solar Edge SE4K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

Solar Edge SE4K-RWBTEBEN4 inverter with SetApp

SolarEdge SE 4k háromfázisú rövid sztringes Smart inverter A hagyományos napelemes rendszerek továbbfejlesztésében a SolarEdge® tervezői jelentős eredményeket könyvelhetnek el. A SolarEdge mérnökei olyan megoldást fejlesztettek ki, melynek alkalmazásával a hagyományos fotovoltaikus rendszerek energia termelése jelentősen, akár 6–35%-kal növelhető. A számítógépes vezérlésnek köszönhetően a stringekre eső árnyékolás, melegedés, szennyeződés, valamint a napelem modulok teljesítménykülönbségei kiegyen

megvesz
Edge Roll-Sharp Késélező - 1003098

Edge Roll-Sharp Késélező - 1003098

Pengehossz: 16,5 cm Felhasználó típusa: Jobb- és balkezes Hosszúság: 16,3 cm Szélesség: 3,3 cmMagasság: 3,4 cmTömeg: 90 g/dbExtra tulajdonságok:- Reddot design award 2013: winner

megvesz
Dr. Steinberger Manager Activ Program

Dr. Steinberger Manager Activ Program

Manager Activ csomag tartalma: Bio Zöldbúzafű-koktél Vitesse A szív egészségéért (vegyes gyümölcslé káliummal, magnéziummal és galagonya kivonattal) Vitesse Az immunrendszer támogatására (vegyes gyümölcslé cinkkel és C-vitaminnal) Bio Céklalé Multi-Fit (vegyes gyümölcslé 11 féle vitaminnal) Fogyasztási javaslat: Naponta egy pohár (200 ml) az Ön által választott zöldség- vagy gyümölcsléből lehetőleg reggeli órákban. Egyszerre csak egy üveget bontson fel. Kiegyensúlyozott, vál

megvesz
Seaward Solar Mounting Clamp Rögzítő készlet Solar Survey 100 és 200R műszerhez

Seaward Solar Mounting Clamp Rögzítő készlet Solar Survey 100 és 200R műszerhez

Easy-fix rögzítő keret Solar Survey műszerekhez Könnyen, gyorsan és egyszerűen rögzíti a műszert a mérni kívánt panelhez Ugyan abban a szögben fog állni a műszer, mint a napelem Az optimális beállításokhoz a legjobb műszer választás Pontos, egyszerű és könnyű használni

megvesz
ARIENS EDGE 34 ZERO TURN FŰNYÍRÓ traktor

ARIENS EDGE 34 ZERO TURN FŰNYÍRÓ traktor

Az Ariens Zero-Turn sorozat minden modelljéhez hasonlóan az EDGE is lábpedállal van felszerelve a fűnyíróasztal emeléséhez. Így a vágási magasság gyors állítása minden felhasználó számára könnyen és kis erőfeszítéssel lehetséges. NÉGYPONTOS FELFÜGGESZTÉS Mint minden Ariens Zero-Turn fűnyíró, az EDGE is stabil, négypontos felfüggesztéssel rendelkezik. A kasza rögzítésének stabilitása elengedhetetlen a tartósan egyenletes vágási mintához.

megvesz