Star Wars Jedi Survivor (PS4)

Star Wars Jedi Survivor (PS4)

Cal Kestis története a Star Wars Jedi: Survivor™ játékban folytatódik. Ebben a Respawn Entertainment és a Lucasarts Games által közösen fejlesztett akció-kalandjátékban újra bejárhatod a messzi-messzi galaxist. Ez egy egyszemélyes játék, amelyben a sztori központi jelentőséggel bír, és amely öt évvel a Star Wars Jedi: Fallen Order™ eseményei után játszódik, és Cal egyre kétségbeesettebb harcát követi végig a galaxist fokozatosan elnyelő sötétséggel szemben. A Birodalom a galaxis peremére űzte Calt, ahol új, illetve már ismerős fenyegetések veszik körül. Az utolsó, még életben lévő jedi lovagok egyikeként Calnak a galaxis legsötétebb óráiban is helyt kell állni; de milyen messzire hajlandó elmenni azért, hogy megvédje magát, az embereit és a jedi lovagok örökségét?

A túléléshez a játékosoknak Cal képességeire kell hagyatkozniuk; az Erő ikonikus képességeire, harcmodorokra, és a személyre szabott fénykardokra, illetve ezek új és különböző kombinációira, hogy hatékonyan tudjon jediként harcolni. Bár az Erő nagyhatalmú szövetséges, de lehet, hogy még ez sem lesz elég. Calnek fel kell találnia magát minden helyzetben, új képességeket és taktikákat kell elsajátítania, és még a környezeti adottságokat is ki kell használnia ahhoz, hogy legyőzhesse az előtte álló akadályokat.

A Star Wars™ rajongói új bolygókra és ismerős határvidékekre utazhatnak majd, ahogy Cal újra összehozza a Stinger Mantis legénységét. Az új erő, a képességek, a felszerelések és a fejlesztések új lehetőségeket biztosítanak a játékosok számára, hogy felfedezzék a galaxist, új útvonalakat keressenek a bolygók között, ahol egyedi kihívások várnak rájuk. A galaxis tele van történetekkel, titkokkal és kincsekkel azok számára, akik hajlandóak letérni a kitaposott útról, és szembenézni a veszélyekkel.

FOLYTASD CAL ÚTJÁT
Cal már nem padaván, hanem komoly képességekkel bíró jedi lovaggá fejlődött. A Jedi Rend emlékei és elvárásai a vállára nehezednek, és a Birodalom ellen vívott háborúja is veszélyesebbé vált. Egy sötét korszak köszöntött be. Az őt üldöző új és ismerős ellenfelekkel szembenézve Calnek el kell döntenie, meddig hajlandó elmenni, hogy megmenthesse a hozzá legközelebb állókat.

TANULJ ÚJ DOLGOKAT
A látványos és filmszerű harcrendszer további Erő alapú képességekkel és új fénykard-forgatási stílusokkal tér vissza. Használd ki kreatívan mindezeket a képességeket és fegyvereket, hogy taktikusan megküzdj az ellenséges hordákkal, felmérve azok erősségeit és gyengéit, és használd a tanultakat arra, hogy legyőzd ellenfeleidet és megoldd a rejtélyeket, amelyekkel utad során találkozol.

FEDEZD FEL A GALAXIST A MAGA VAD VALÓJÁBAN
Fedezz fel új bolygókat és ismert határvidékeket a Star Wars galaxisban, ahol egyedi élőhelyek, kihívások és ellenségek várnak rád. Sajátítsd el az új jártasságokat, szerezd meg az új felszereléseket és képességeket, amelyekkel továbbfejlesztheted a felfedezés, a harc és a kalandozás módjait. Nagyobb felfedezendő területek várnak rád, és ha letérsz a kitaposott ösvényekről és a látóhatáron túlra kalandozol, akkor annak meglehet a bőséges jutalma!

STAR WARS JEDI: SURVIVOR™ KÖVETKEZŐ GENERÁCIÓS FRISSÍTÉS*

PLAYSTATION
A Star Wars Jedi: Survivor™ Standard Edition felár ellenében digitális frissítési* lehetőséget kínál a lemezes vagy digitális PS4-játékról a digitális PS5-verzióra. Ha már rendelkezel a Star Wars Jedi: Survivor™ Standard Edition PS5-verziójával, akkor felár ellenében frissítheted azt a Star Wars Jedi: Survivor™ Deluxe Edition digitális verziójára ugyanezen a platformon. Ha többet szeretnél tudni a PS4-játékok PS5-re történő frissítéséről, akkor keresd fel támogatási oldalunkat.

*A feltételeknek megfelelő PS4™ lemezes példányok frissítéséhez a játékosoknak rendelkezniük kell egy lemezmeghajtós PS5® konzollal. A PS4-lemezt minden alkalommal be kell helyezni a PS5-be, amikor le szeretnéd tölteni a PS5 digitális verziót vagy játszani szeretnél azzal. A PS4 játéklemez azon tulajdonosai nem tudják igénybe venni a PS5-verzióra történő digitális frissítést, akik a PS5 Digital Edition lemezmeghajtó nélküli

megvesz
Star Wars Jedi: Survivor Vintage Collection Játékosok akciófigura készlet - 3-Pack Special

Star Wars Jedi: Survivor Vintage Collection Játékosok akciófigura készlet - 3-Pack Special

Hihetetlenül részletes, 10 cm magas, 3 darabos, különleges gyűjtői akciófigurák a Hasbro Vintage Collection Gaming Greats sorozatából, amelyeket a Star Wars Jedi: Survivor videojáték ihletett.

megvesz
Star Wars Heritage Pack (Switch)

Star Wars Heritage Pack (Switch)

Hét klasszikus STAR WARS™ játék!   Ismerd meg az erő útját Luke Skywalker Jedi mestertől, vezess egy száguldó podracert, irányíts egy elit klón osztagot... Mindezt és még sok mást is megtehetsz a STAR WARS™ Heritage Pack hét klasszikus STAR WARS™ játékot tartalmazó csomaggal, melynek tartalma:   •    STAR WARS™ Jedi Knight: Jedi Academy   •    STAR WARS™ Jedi Knight II: Jedi Outcast   •    STAR WARS™ Episode I Racer   •    STAR WARS™ Republic Commando™   •    STAR WARS™: The Force Unleashed™

megvesz
Star Wars Jedi Survivor (PS5)

Star Wars Jedi Survivor (PS5)

Folytasd Cal utazását - Cal már nem padawan többé, hanem önálló életet kezdett, és hatalmas Jedi lovaggá nőtte ki magát. A Jedi Rend emlékeit és elvárásait magával cipelve, a Birodalom elleni keresztes hadjárata csak még veszélyesebbé vált. Túl a kiképzésen - A filmszerű harcrendszer további Erő-képességekkel és új fénykardos harcstílusokkal tér vissza. Fedezz fel egy megzabolázhatatlan galaxist - Fedezz fel új bolygókat és ismerős határokat a Star Wars-galaxisban, mindegyik egyedi biomokkal, kihívá

megvesz
Star Wars Jedi Survivor (használt) (PS5)

Star Wars Jedi Survivor (XSX)

Star Wars Jedi: Survivor Black Series akciófigura - Cal Kestis

Star Wars Jedi: Survivor Black Series akciófigura - Cal Kestis

Rendkívül limitált termék - előrendelés csak kérésre. Ez egy olyan termék, amely rendkívül korlátozott, nagyon korlátozott számú darab van belőle, a gyártó/szállító nem közli a rendelkezésre állását, vagy kérnünk kell a gyártását. Minden egyes eladást egyedileg kezelünk. Ha felkeltette érdeklődését ez a termék, kérjük, lépjen kapcsolatba velünk telefonon vagy e-mailben, és egy rövid konzultáció keretében minden információt megadunk Önnek. Hihetetlenül részletes, 15 cm magas, gyűjthető Cal Kestis akciófigu

megvesz
LEGO Star Wars TM 75333 Obi-Wan Kenobi’s Jedi Star 75333

LEGO Star Wars TM 75333 Obi-Wan Kenobi’s Jedi Star 75333

LEGO Star Wars TM 75333 Obi-Wan Kenobi’s Jedi Star 75333 Más játékot is megnéznél még? Kattints, és nézz körül: Harry Potter játékok Star Wars játékok Családi társasjátékok Kommunikációs játékok Kooperatív játékok    Vásárold meg most, 14990-ért! EgyszerBolt Társasjáték Webáruház - Mert az élethez kell egy kis játék!

megvesz
Star Wars The Last Jedi - Rebels matricák

Star Wars The Last Jedi - Rebels matricák

Az Erő legyen veled ezekkel a lázadók ihlette Star Wars: Az utolsó Jedik matricákkal, amik bárhol megtapadnak és sosem engednek el.

megvesz
Star Wars The Last Jedi - First Order matricák

Star Wars The Last Jedi - First Order matricák

Az Erő legyen veled ezekkel az Első Rend ihlette Star Wars: Az utolsó Jedik matricákkal, amik bárhol megtapadnak és sosem engednek el.

megvesz
Star Wars Jedi: Fallen Order - Funko POP! figura - Merrin (Nightsister) Special Edition

Star Wars Jedi: Fallen Order - Funko POP! figura - Merrin (Nightsister) Special Edition

Stílusos, kb. 11,8 cm magas Merrin (Nightsister )vinil gyűjtőfigura, melyet a Star Wars Jedi: Fallen Order videojáték ihletett a Funko POP! Star Wars sorozatból.

megvesz
Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Luke Skywalker

Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Luke Skywalker

Stílusos, kb. 11,2 cm magas Luke Skywalkervinil gyűjtőfigura, melyet a Star Wars: Episode VI - A Jedi visszatér ihletetta Funko POP! 40th Anniversary Star Warskiadásból .

megvesz
Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Leia hercegnő

Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Leia hercegnő

Stílusos, körülbelül 11 cm magas Leia hercegnővinil gyűjtőfigura, amelyet a Star Wars: Episode VI - A Jedi visszatér ihletetta Funko POP! 40th Anniversary Star Warskiadásból .

megvesz
Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Darth Vader (leplezetlen)

Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Darth Vader (leplezetlen)

Stílusos, kb. 8,5 cm magas Darth Vader (Unmasked)vinyl gyűjtőfigura, melyet a Star Wars: Episode VI - A Jedi visszatér ihletett aFunko POP! 40th Anniversary Star Warskiadásból .

megvesz
Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Leia hercegnő (Boushh Disguise)

Star Wars: A Jedi visszatér 40. évfordulója - Funko POP! figura - Leia hercegnő (Boushh Disguise)

Stílusos, körülbelül 10,9 cm magas Leia hercegnő (Boushh Disguise)vinil gyűjtőfigura, amelyet a Star Wars: Episode VI - A Jedi visszatér ihletetta Funko POP! 40th Anniversary Star Warskiadásból .

megvesz
Star Wars™ LEGO® Jedi Shuttle T-6 Ahsoka Tano (75362)

Star Wars™ LEGO® Jedi Shuttle T-6 Ahsoka Tano (75362)

Star Wars™ LEGO® Jedi T-6 Ahsoka Tano (75362 ), 9 éves kortól a Lego-tól.

megvesz