Super Bomberman R Shiny Edition ismertető
A franchise 33. évfordulójának alkalmából Nintendo Switch-en ismét mindent felrobbanthatunk majd Bomberman irányításával, méghozzá egy minden téren múltidéző, a sorozat legendás epizódjaira hajazó játékmenet társaságában, amit a készítők 3D-s megjelenéssel, sztori móddal, 50 szinttel és kooperatív móddal dobtak fel.
A Super Bomberman R-ben a feladatunk egyszerű lesz: jussunk el a labirintus egyik pontjából a másikba úgy, hogy közben bombákat robbantva utat vágunk magunknak, legyőzzük a torkolattűzzel a folyosókon sétálgató ellenfeleket, és egyre erősebbé tesszük karakterünket. Hogy elérjük célunkat, szinte csak annyit kell tennünk, hogy életben maradunk!
Az 1985-ös megjelenése óta Bomberman egy remek partyjáték volt minden korosztály számára. Most Bomberman visszatér a "SUPER BOMBERMAN R" játékban! A SUPER BOMBERMAN R szabályai egyszerűek: irányítsd a karaktered (bomberman) egy labirintusszerű pályán, helyezz el bombákat, küzdj meg az ellenfelekkel - már modern 3D-s környezetben. A világ bármely táján élő játékosok ellen is küzdhetsz! A "Battle" módben maximum 8 játékos játszhat, míg a "Story" módban egyedül vagy akár egy társsal együtt is játs
A 40 ves Bomberman sorozat eddigi legnagyobb s legtartalmasabb epiz dja a Super Bomberman R 2, amely j, nagyszab s egyjaacute;t kos kamp nnyal, robosztus helyi s online multiplayerrel s minden eddigin l t bb j t km ddal v rja a robbantgat kedv kben l vő j t kosokat. A klasszikus Bomberman j t kmenet s a modern 3D-s grafika tv zet vel a Super Bomberman R 2 egy minden kor bbin l l tv nyosabb kalandot k n l. Az j t rt netben Bomberman s bar tai j bolyg kra l togatnak el, ahol megismerkedne
A 40 ves Bomberman sorozat eddigi legnagyobb s legtartalmasabb epiz dja a Super Bomberman R 2, amely j, nagyszab s egyj t kos kamp nnyal, robosztus helyi s online multiplayerrel s minden eddigin l t bb j t km ddal v rja a robbantgat kedv kben l vő j t kosokat. A klasszikus Bomberman j t kmenet s a modern 3D-s grafika tv zet vel a Super Bomberman R 2 egy minden kor bbin l l tv nyosabb kalandot k n l. Az j t rt netben Bomberman s bar tai j bolyg kra l togatnak el, ahol megismerkednek az E

Stílusos, kb. 25 cm magas vinyl Super Sized Jumbo gyűjtőfigura Galactus és Silver Surfer Special Edition a Funko POP! Marvel.
Hihetetlenül részletes, 13 cm magas Superman (Gold Edition) (SP 40th Anniversary) akciófigura a McFarlane Toys DC Super Powers sorozatából.
A csomag tartalma: WWE 2K19 Deluxe Edition j t kszoftver Ric Flair Stylin and Profilin Funko POP! figura Fall of Fame Replika gyűrű Gyűjtői eml kdarab Ric Flair k peny ből
Helldivers Super-Earth Ultimate Edition ismertető Dobozos formában is elérhetővé vált PlayStation 4-re az Arrowhead Games nagyszerű top-down shootere, amelyet most rengeteg extra tartalom társaságában gyűjthetünk be a Sony újgenerációs konzoljára. A Helldivers Super-Earth Ultimate Edition egy jövőbeli intergalaktikus háborút varázsol képernyőinkre, amelyben a távoli, idegen bolygókon a gyakran idegen létformákkal vívott összecsapások dominálnak ? méghozzá négy játékos kooperatív élményekkel a középpontban
Hihetetlenül részletes, 14 cm magas, gyűjthető Super Saiyan God Super Saiyan Son Gokuzakciófigura az S.H. Figuarts sorozatból, melyet a Bandai Tamashii Nations Dragon Ball Super: Broly című anime filmje ihletett.
Gyűjtem nyes kiad st kapott minden idők legh resebb verekedős j t ka, a Street Fighter-sz ria. Eg szen pontosan 12 j t k ker lt bele a Street Fighter 30th Anniversary Collectionbe, amelyek c m szerint a k vetkezőek: Street Fighter, Street Fighter II, Street Fighter II: Champion Edition, Street Fighter II: Hyper Fighting, Super Street Fighter II, Super Street Fighter II: Turbo, Street Fighter Alpha, Street Fighter Alpha 2, Street Fighter Alpha 3, Street Fighter III, Street Fighter III: 2nd Impact s Street

A Nintendo angol nyelvű bővítménye a Pokémon TCG: Scarlet & Violet 4.5 Paldean Fates -Tech Sticker -Shiny Maschiff kártyajátékhoz.
A Nintendo angol nyelvű bővítménye a Pokémon TCG: Scarlet & Violet 4.5 Paldean Fates -Tech Sticker - Shiny Greavard kártyajátékhoz.
A Nintendo angol nyelvű bővítménye a Pokémon TCG: Scarlet & Violet 4.5 Paldean Fates -Tech Sticker - Shiny Fidough kártyajátékhoz.