Super Mario Bowser Kastély

Super Mario Bowser Kastély

A Super Mario videójáték 1985 óta a gyerekek egyik kedvence. A Nintendo által alkotott nyolc világ mindegyike négy pályából áll. Ezekből az utolsó elevenedik meg előtted ennek a játékszettnek a segítségével. A kastélyban nem más vár rád, mint a főellenség, Bowser. Marionak őt kell legyőznie, hogy megmenthesse Barack hercegnőt, a Csiperke Királyság trónörökösét.

Bowser, vagyis a Koopa Királyság uralkodója, aki le akarja igázni a Csiperke Királyságot. Hatalmas sárkányra emlékeztet, de téves megállapítás, hogy sárkány. Vörös hajjal és sárga szarvakkal, hátán sárga tüskés zöld páncéllal. Képes tüzet okádni és kalapácsot dobálni.

A kastély szürke színű és két szintes. Tornyai zöldek, alattuk sárga tüskék díszelegnek. A kastélyt kívülről egy nagy szürke Bowser fej is díszíti a kapu felett. Belül található több csapda, köztük egy csapóajtó, valamint egy nagy ketrec (aminek nyitható az alja) és még egy lift is (ami fel le mozgatható). Építsd össze a kastélyt, ragaszd fel a matricákat és indulhat a játék.

A Bowser figura végtagjai mozgathatóak.

Az egyik zöld torony tetejét megnyomva, a játékban hallható zenét hallhatod, majd Bowser morgását és nevetését.

A készlet tartalma: 1 darab Bowser figura, 1 darab szürke ketrec fehér masnival, 11 darab kastély elem, matricák és leírás

Bowser figura mérete: 6,5 cm x 6,5 cm x 6,5 cm

Ketrec magassága: 9,5 cm

Ketrec átmérője: 6 cm

Kastély magassága: 33 cm

Csomagolás mérete: 43,5 cm x 38 cm x 13,5 cm

A termék 2 darab AAA elemmel működik, melyet a csomagolás nem tartalmaz!

3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Super Marios Műanyag Mélytányér

Super Marios Műanyag Mélytányér

Super Mario nagy kedvelőinek szuper választás ez a kék mélytányér, aminek a belsejében Super Mario és színes felirat látható. Anyaga: műanyag Belső átmérő: 12 cm Külső átmérő: 16 cm Magasság: 3,5 cm 3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Super Mario Úszógumi

Super Mario Úszógumi

Vidd magaddal Mariot és barátait  a strandra, vagy akár otthon a medencébe ezzel a Super Marios úszógumival. A csomag tartalma: 1 darab super mario úszógumi. A csomag méretei: 19 cm x 12 cm x 2,5 cm. Az úszógumi átmérője: 50 cm. 24 hónapos kortól ajánlott. Életmentésre nem alkalmas!  

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 799 Ft
megvesz
Super Marios Műanyag Pohár

Super Marios Műanyag Pohár

Műanyag kék pohár, amin a Super Mario négy szereplője látható. Maga Márió, Luigi, Barack hercegnő és az ő inasa, Toad. Űrmértéke: 260 ml 3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Super Marios Mikrózható Műanyag Bögre

Super Marios Mikrózható Műanyag Bögre

Műanyag kék bögre, amin Super Mario és Luigi láthatók, valamint színes Super Mario felirat a bögre füle mellett. Űrmértéke: 265 ml Mikrózható is, de maximum csak 2 percig! 3 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 099 Ft
megvesz
Super Marios Kék Műanyag Kulacs

Super Marios Kék Műanyag Kulacs

Super Mario nagy kedvelőinek szuper választás ez a műanyag kulacs, ami kék alapon Mario és barátai láthatók! Csavaros kupakja lehetővé teszi, hogy könnyen ki tudd nyitni és visszazárni. Színe: kék, alja és kupakja piros Anyaga: műanyag Űrtartalom: 5,6 dl Magassága: 23 cm (kupakkal együtt) 3 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 999 Ft
megvesz
Super Marios Uzsidoboz

Super Marios Uzsidoboz

Vidd magaddal ezt a színes uzsidobozt az óvodába! Külsején Super Mario és Luigi látható. A doboz csattal zárható. Színe: alul piros, felül kék alapon mintás Az uzsidoboz mérete: 17 cm x 14 cm x 6 cm 3 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 399 Ft
megvesz
Super Marios Rekeszes Uzsidoboz

Super Marios Rekeszes Uzsidoboz

Vidd magaddal kedvenc szereplőidet az óvodába vagy az iskolába evvel az uzsidobozzal! A doboz három rekesszel rendelkezik, két kisebbel és egy nagyobbal. Így külön csomagolhatod az élelmiszereket, vagy az édességet, gyümölcsöt a többitől. Minden rekesz külön csattal zárható. Színe és mintája: alja piros alapon sok színes apró minta a játékból, teteje kék alapon Super Mario, egy szellem és színes Super Mario felirat látható Az uzsidoboz mérete: 18 cm x 13,5 cm x 6 cm 3 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 2 499 Ft
megvesz
Super Mario Figura Szett 5 db-os

Super Mario Figura Szett 5 db-os

Mario egy videójáték-karakter, aki 1985 óta tölti be a Super Mario játék főszereplőjének helyét. A Nintendo által alkotott játékok karakterei közül az egyik legnépszerűbb, számtalan játék fut a neve alatt. Mario egy alacsony, zömök ember, aki overallt és sapkát, (melyen a szimbólumává vált M betű látható), valamint a kezein egy fehér kesztyűt visel, a lábán pedig barna színű cipőt hord. Az arca kissé kerekded, fekete, hullámos bajusszal, kék szemekkel, és barna színű, enyhén göndör hajjal. Ez a figu

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 15 999 Ft
megvesz
Super Marios Szívószálas Műanyag Pohár

Super Marios Szívószálas Műanyag Pohár

Műanyag kék pohár piros szívószállal, amin Super Mario, Luigi, Barack hercegnő és apródja láthatók.  A pohár teteje levehető, így akár külön pohárként is használható. Űrmértéke: 430 ml 3 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 1 299 Ft
megvesz
Ravensburger Super Mario 200 db-os XXL Puzzle

Ravensburger Super Mario 200 db-os XXL Puzzle

A puzzle kicsik és nagyok számára egyaránt izgalmas és szórakoztató időtöltés, melyet egyszerűen képtelenség megunni! A puzzle nem csak fejleszti a memóriát, a megfigyelő és koncentrációs képességet, de türelemre és kitartásra is tanít. Ez a szép, színes puzzle Super Mario játék szereplőit ábrázolja, háttérben a Gomba királyság és Barack Hercegnő kastélya. Puzzledarabok száma: 200 darab Puzzle mérete: 49 cm x 36 cm Csomagolás mérete: 33,5 cm x 23 cm x 3,5 cm 8 éves kortól ajánlott!

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 4 999 Ft
megvesz
Super Marios Uzsonnázó Szett (Uzsidoboz Kulaccsal)

Super Marios Uzsonnázó Szett (Uzsidoboz Kulaccsal)

Super Mario nagy kedvelőinek szuper választás ez az uzsonnázó szett, ami Mariot és barátait ábrázolja! Akik nem mások, mint Luigi és Yoshi. Vidd magaddal kedvenc meseszereplőidet az óvodába vagy a családi kirándulásokra! Az uzsonnázó szett tartalma: 1 darab uzsidoboz, ami csattal zárható és 1 darab kulacs Az uzsidoboz színe: alul piros, felül kék és Mario meg Luigi láthatók rajta A kulacs színe: kék és piros, körben Mario, Luigi és Yoshi láthatók Az uzsidoboz mérete: 16 cm x 13 cm x 6 cm

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 2 499 Ft
megvesz
Super Mario stripe ágyneműhuzat 140x200 cm

Super Mario stripe ágyneműhuzat 140x200 cm

  Super Mario stripe ágyneműhuzat 140 x 200 cm Ezzel az ágyneműhuzattal biztos nagy örömöt szerez gyermekének, barátjának, hozzátartozójának. Tökéletes ajándék bármilyen alkalomra. Az ágyneműhuzat minőségi 100 % pamutból készült. Érintésre kellemes tapintású.Cipzárral záródik. Méret: takaró 140 x 200 cm, párna 70 x 90 cm

megvesz
Almásy Kastély 3 Részes Vászonkép

Almásy Kastély 3 Részes Vászonkép

Almásy kastély 3 részes vászonkép/ Méret: 100cm X 55cm Békés-megye nevezetessége, a Gyulán található Almásy Kastély feszített vászonkép formájában válik otthona díszévé! A kastély történetében a vízrajzi és a domborzati adottságok jelentős szerepet játszottak. Korabeli térképek alapján megállapítható, hogy a kastély és az uradalom a Fehér-Körös által bezárt félszigeten helyezkedett el.

megvesz
Super Marios Műanyag Étkészlet

Super Marios Műanyag Étkészlet

Super Mario rajongók részére lett megalkotva ez a műanyag, 3 darabos étkészlet! A mintája Mariot és barátait ábrázolja, akik nem mások, mint Luigi, Barack hercegnő és apródja. A pohár kék, a tányérok piros szegéllyel rendelkeznek, amin kis színes minta látható. Belsejükben fehér alapon a játék szereplői láthatók. A műanyag étkészlet tartalma: 1 darab pohár, 1 darab mélytányér és 1 darab lapos tányér Pohár űrtartalma: 2 dl Mélytányér átmérője: 14 cm Lapostányér átmérője: 21 cm Csomagolás

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 2 499 Ft
megvesz
Almásy Kastély 5 Részes Vászonkép 125cm X 70cm

Almásy Kastély 5 Részes Vászonkép 125cm X 70cm

Almásy kastély 5 részes vászonkép/ Méret: 125cm X 70cm Békés-megye nevezetessége, a Gyulán található Almásy Kastély többrészes falikép formájában válik otthona díszévé! A kastély történetében a vízrajzi és a domborzati adottságok jelentős szerepet játszottak. Korabeli térképek alapján megállapítható, hogy a kastély és az uradalom a Fehér-Körös által bezárt félszigeten helyezkedett el.

megvesz