Syma Z4W csiki-csuki kamerás drón mindenkinek
Hosszú évek teltek el addig, míg az olcsó ár szegmensbe és eljusson az összecsukható kialakítás.
Sajnos még pár éve is extrának számított, amikor még az olcsó drónok között már találtunk összecsukható kivitelt áruk vagy valamelyest magasabb volt hagyományos társaikhoz képest vagy tudásban gyengébben teljesítettek. Most végre elmondható, hogy az új jövevény végre megfelel az elvárásoknak.
Nevezhetnénk nagyjából hagyományos méretű drónak a kb. 350mm átmérőjével, mely a régi nagy népszerűségnek örvendő X5-nél alig kisebb. De összecsukható kivitelezése révén bámulatosan apróra összehajtható. A mechanika jól működik, nem nagyon kotyog, könnyedén megfeszül a két végállásban, ezáltal stabilan tartva pozícióját. Összecsukva akár könnyedén zsebre vágható lenne, feltéve ha van akkora zsebünk……mivel nem annyira aprócska szerkezetről beszélünk ezért egy sima nadrágzsebben nem fér el.
A drón színe alapból fehér mely rengeteg narancs betéttel ilyen színű a főrotorlapát és a gép háza sok helye kapott kisebb narancs mintákat. A narancs árnyalat sötétedéskor illetve világosodásnál jelent némi előnyt az úgy nevezett farkas vakságnál.
A színkombináció jó, kifejezetten üdítőnek mondható.
A távirányító az új modelleknél megszokott példány annyi különbséggel, hogy fehér helyet már fekete színben pompázik.
Az élőképes kamerának köszönhetően SYMA FLY applikáción belül számos egyedi és kiegészítő funkció is akár elérhető. Még mindig azt mondanám, hogy a hagyományos távirányítós vezérlés egyszerűbben elsajátítható és kiforrottabb. Ha már jól bele jöttük a drón irányíthatóságába akkor jöhet a telefonos felület ahol jöhetnek az extra dolgok amik még több gyakorlatot igényelnek, gondolok itt a giro szenzoros vezérlése mikor amerre a telefonunkat döntjük drónunk is abba az irányba szeretne haladni. Vagy egész egyszerűen a repülési útvonal ami nagyjából annyit jelent, amit újunkkal rajzolunk a telefon kijelzőjére repülő szerkezetünk is ugyan így próbál haladni utána.
A kamera élőképe a természetesen ugyan úgy az okos telefonunk kijelzőjén jelenik meg a telefonos irányítással együtt, ha nem a hagyományos lehetőség mellett döntünk vezérlés céljából.
Persze itt találkozunk további virtuális gombokkal. Itt van lehetőség fotó és video készítésére is egyaránt mely felvételek egytől-egyig a telefonunk memóriájába kerül elmentésre.
Mind a hagyományos mind a telefonos vezérlésnél is elérhető a Headless mód ami annyit jelen, hogy a beépített digitális iránytűnek köszönhetően helyes kalibrálás mellett az irányítás elfordulástól függetlenül ugyan az marad. Vagy például a jól bevált magasságtartó szenzor ami annyit jelent hogy a gázkar elengedésekor a dronunk automatán tartja magasságát, de nem pozícióját.
És itt lép be a funkciók tárházába a gombnyomásra történő felszállás és landolás. A kezdő és haladó mód ami a kültéri repülés során jelent nagy segítséget mivel ha nagyobb módba kapcsolunk repülőnk ez által jóval nagyobbat dönt így kisebb szélben is megoldhatóvá válhat az irányítás.
A jól bevált 360°-os szaltó azaz bukfenc mely egész egyszerűen gombnyomásra aktiválódik és mely irányba elhúzzuk a magassági botkormányt abba az irányban szaltózik egyet.
Két új extra funkció az úgynevezett körözési funkció a gombnyomás után aktiválódik ilyenkor egy kört tesz meg a gép a levegőben. Úgy hogy a drón eleje végig követi a mozgást ép amerre a körpályán repül. Tehát nem áll egyhelyben.
Másik funkció nagyjából ugyan ez csak közben a gép emelkedik kábé 1 métert majd a forgás végére visszaereszkedik a kiinduló magassági pozícióba.
Összességében: Egy igazi pénztárcabarát belépőszintű élőképes kamerával rendelkező drónt ismerhetünk meg a Syma X15W személyében, mely minden egyszerű és nagyszerű móddal fel van szerelve. A vázszerkezet elég flexibilisnek mondható így egész jól bírja a user által gerjesztett véletlen pofonokat. Praktikus összecsukhatósága miatt pedig igazán kis helyen is elfér.
Kül és beltéri reptetésre is alkalmas, de kint inkább csak szélcsendesebb gyakoroltabbak gyengén sz
SYMA X54HC/HW-14-Camera Kamera WIFI (élőképes) verzió 100% Syma Original Product
SYMA X5HC/HW-17-Camera Kamera WIFI (élőképes) verzió 100% Syma Original Product
**SYMA X2-04-Motor B - Piros-kék vezetékes motor** Fedezze fel a légies élményeket a SYMA X2-04-Motor B segítségével, amely a piros-kék színkombinációjával nemcsak esztétikus, hanem kiváló működést is garantál. Ez a vezetékes motor a SYMA drone modellek tökéletes kiegészítője, biztosítva a megbízható és precíz repülési teljesítményt. A SYMA X2-04-Motor B 100%-ban eredeti Syma termék, ami azt jelenti, hogy a legmagasabb minőség és tartósság jellemzi. Az eredeti alkatrészek garantálják, hogy drónja a legj
SYMA X15/X15W-12-Battery Li-Po 450 mAh Gyári akku a X15W-hez és X15.-höz tuning Kompatibilis a X15.-el is ha bele tesszük jóval tovább repül! Mert az X15 akkuja 3,7V 300mAh .Az X15W akkuja: 3,7V 450mAh Mivel a két drón között csak a kamera a különbség, az akkutartó is ugyan akkora így bátran használható! Repülési idő legalább 30-40%.-ot javul. 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma X15 és Syma X15W
Syma Z1-15 Arm-B/ Syma Z1 - 15 Kar szett B A csomag 2db B-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product
Syma Z1-15 Arm-A/ Syma Z1 - 15 Kar szett A A csomag 2db A-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product
Syma-Z6-Z6G-07-Main-Blades Rotorlapát szett fekete 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z6G és Syma Z6 A szett egy teljes csere készletet tartalmaz!
**SYMA X20/X20P/X20S-06-Rubber pad - Motortartó gumi** Fedezze fel a SYMA X20, SYMA X20P és SYMA X20S drónokhoz tervezett motortartó guminkat, amely kiváló minőségű alapanyagokból készült. Ez a termék 100%-ban eredeti SYMA termék, amely garantálja a tökéletes illeszkedést és a maximális teljesítményt. A motortartó gumi szerepe kiemelkedően fontos a drón stabilitása és megbízhatósága szempontjából. Az alkalmazott gumi anyag biztosítja a rezgések és ütések hatékony elnyelését, így a drón motorjainak védel
Syma Z4 összecsukható kis méretű kamera nélküli játék legijármű Kompakt összecsukható menetkész drón mindenkinek. Hosszabb repülési idő, jobb manőverezhetőség! Extra funkciók, mint magasságtartó, Headless mód és automata fel és leszállás. Különböző forgású és akrobatikus képeségek. Moduláris felépítés, gyors és olcsó fenntarthatóság. Új kedvenc lehet a Syma X5 után. Nehéz téma a belépőszintű drón. Nüansznyi különbségek választják el egymástól a modelleket, amik csak a használat során derülnek k
SYMA Z5-Z5W-10 Battery Li-Po 3,7V 500 mAh Gyári akkumulátor 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z5 és Syma Z5W Z4 és Z4W.-be is jó, 100mAh.-val nagyobb, akkutartóba pont belefér kb. 20% hosszabb vele a repidő.
Syma-Z6-Z6G-09-Lampshades-Led világítás burája 1 pár 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z6 és Syma Z6G A szett 2 db. tartalmaz!
Syma-Z6-03-Z6G-Arm-Accessory-Csupasz karok 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z6 és Syma Z6G A szett a 4 db. csupasz kart tartalmazza!
Syma X23W a tökéletes méretű, élőkép továbbítására alkalmas kamerás drón fotó és videó lehetőséggel Kompakt menetkész drón mindenkinek. Hosszabb repülési idő, jobb manőverezhetőség! Extra funkciók, mint magasságtartó, Headless mód és automata fel és leszállás. Moduláris felépítés, gyors és olcsó fenntarthatóság. Új élőkép továbbítására alkalmas kamera modern applikációval ami számos új funkciót tartogat számunka. Új kedvenc lehet a Syma X5 után. Nehéz téma a belépőszintű drón. Nüansznyi különbségek
Syma-Z6-Z6G-04-Arm-Spare-Parts Kar rögzítő elemek 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z6 és Syma Z6G A szett a 4 db. csupasz kart tartalmazza!
SYMA Z4-Z4W-10 Battery Li-Po 3,7V 400 mAh Gyári akkumulátor 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z4 és Syma Z4W