Már jó ideje van annak, hogy a Syma Z6 megjelent. A letisztult formavilág, a tökéletes megjelenés, az összecsukható kivitel. A remek funkciók tárháza és a jó ár érték arány, igen népszerűvé tette az új jövevényt. Ez már a belépő szintnél egy jóval komolyabb ligában játszik, tehát jobb kamera és GPS funkciók vannak benne. Így ő valóban haza tud térni van benne követő mód stb.
Aztán a frenetikus fogadtatásnak hála csinált később belőle egy olcsósított verziót ami jelenleg nagy sikernek örvend ez a Syma Z6G.
Aztán jött a jelenlegi tesztalanyunk a Z6 PRO ami gyakorlatilag ugyan az mint a Z6, egyetlen óriás különbséggel, hogy itt a szénkefés motorokat, 3 fázisú azaz Brushless motorokra cseréltek. Itt minden motornak külön szabályzóra van szüksége melyek a karok belsejében kaptak helyet, és méretileg maradt minden akkora, mint az alapdrónnál. Még az akkumulátor kivitelezése és mérete is egy és ugyan az. Az új Brushless motoroknak hála, a drón motorjai sokkal nagyobb fordulaton dolgoznak és a teljesítményük is jóval egyenletesebb. És persze nem melegednek túl, és a szénkefék se kopnak, vagy égnek ki belőle. Ami természetesen nem a garancia része! Ezáltal jóval tartósabbak is.
Illetve a magasabb fordulatnak köszönhetően a repülés sokkal stabilabb, a teljesítmény és a szél elleni tényezők is sokat javulnak.
A másik tényező a színvilágban keresendő. Az eredeti verzió fekete színvilágát melyet csak egy minimális ezüst dekor tört meg. Az új modellnél világos szűrke színvilág fekete betétekkel váltott fel.
A moduláris akkumulátor is ehhez a színvilághoz alkalmazkodott, tehát az akku is világos szűrke színű.
De a két modell akkumulátora csak színvilágban tér el egymástól így 100%.-ban kompatibilisek egymással.
A SYMA Z6 PRO összecsukható, hordótáskás, GPS-es drón kettő kamerával 24perc repülési idővel (Brushless motorokkal).
A drón egy kartondobozban érkezik a már megszokott módon. A kartont felnyitva egy keményfedeles fekete táskával találkozunk és jól ismert piros SYMA felirattal. A táskát középen szétcipzározva és felnyitva tárul elénk a belső tartalom.
Egy drón, belesüllyesztve valami szivacsos tokszrerűségbe és ugyan ezzel a megoldással mellette a távirányító is. Fölül egy gumihálós rekeszelválasztó található, itt kaptak helyet a tóöltők a kézikönyv és a tartalék lapátok. A drón és a távirányító is akkumulátorral működik, így nem lesz szükségünk elemre a táv működtetéséhez. A drón nagyon szép világos szűrke színű fekete betétekkel. Összecsukva elég picike, kinyitva akkora, mint a hagyományos X5-ös széria azzal a különbséggel, hogy nincs rajta akkora orbitális leszálló talp. Itt egész egyszerűen a hátsó két kar végén található egy-egy magasítás, ahol két gumi bak található, illetve a váz alján is kettő. Ez a gép ezekre száll le. Az első karok magasabban vannak, így ezek nem érintkeznek közvetlenül a talajjal.
A karok elég fixek, stabilan csukódnak be és nyitódnak ki, nincs velük szemben semmi kivetni való.
Nagyon jó minőségű összerakásról beszélhetünk.
A drón maga szűrke, a tetején egy fekete betéttel, amiből fehér színben a jól megszokott „SYMA” felirat olvasható. Végül úgy az egész nagyon dizájnosra sikeredett. A rotorlapátok fehér színűek, rögzítésüknél a nem túl megszokott impozáns Brushless motor található. Tehát itt nem fogaskerék átételezéssel van megoldva a motor hajtás. Hanem a lapátok közvetlenül a motorra vannak rögzítve.
A karok végén a dizájnt a jól kimagasló ezüst színű Brushless motorok dobják fől.
De ettől az egész hihetetlenül ízléses lett. Az akku kazetta pedig a pereméig szűrke, a belső része viszont fehér, ami szintén emel a dizájnos külsőn.
A LED világítás szintén ízlésesen van megoldva: elöl a drónnak van „két fehér szeme” és a hátsó talpaknál több színben is világító információs fények találhatók.
Végre a fehér szappantartó dobozra hasonlító, minden SYMA terméknél megszokott távirányítóval szemben, ez egy jóval meggyőzőbb fekete dizájnra épülő távirányító, melynek alsó két markolata behajtható. A telefontartó konzol is a távba sülyesztett, mely az előlap felnyitásával
SYMA Z5-Z5W-10 Battery Li-Po 3,7V 500 mAh Gyári akkumulátor 100% Syma Original Product Kompatibilis: Syma Z5 és Syma Z5W Z4 és Z4W.-be is jó, 100mAh.-val nagyobb, akkutartóba pont belefér kb. 20% hosszabb vele a repidő.
A SYMA Z6 összecsukható, hordótáskás, GPS-es drón kettő kamerával 28perc repülési idővel. Repül, repül és repül, és még mindig repül!!! Egyszerűen nem hittük el, mert erre vártunk a SYMA-tól már sok, sok év óta. Az annak idején megjelent nagy kategóriájú X8PRO még a 10 percet se tudta elérni repülés idő tekintetében. Aztán később megjelent az eggyel kisebb kategóriában az X25PRO, ami kb. 10,5 percet repült. Aztán hosszú idő elteltével megjelent egy komolyabb masinéria, a SYMA W1 személyében,
Syma W3 összecsukható brushless motoros drón GPS.-el közel fél órás repidővel Igen ő nem lenne más mint a W1pro újragondolt újratervezett változata. Annak idején mikor a syma gyártó megjelent az első Brushless motoros drónjával a 3 legnagyobb kritika ami érte. Rövid repülési idő nem összecsukható kivitel Illetve nem dönthető kamera. És még nem beszéltünk nem túl innovatív SYMA távról amit már rengeteg modellnél megszokhattunk. A 14 perces repülési idő nagyon kevésnek tűnt ebben a kategóriában,
SYMA X5C-13-Camera Kamera 100% Syma Original Product
W1PRO 4K! 12MP. Brushless motoros drón gesztus vezérléssel GPS.-el és minden féle újítással a méltán népszerű SYMA gyártótól…. Hosszas várakozás előzte meg a W1PRO megérkezését. Először is megjelent a W1 normál változata mely alig, hogy belépet a kereskedelembe majd hosszú-hosszú hónapokon keresztül hiánycikké vált. Mert közben a SYMA boszorkánykonyháján teljesen leálltak a gyártással, mert az új ráncfelvarrott modell finomítása volt folyamatba. Igazából volt is min javítani. A FULL HD. kamerá
SYMA X5SC/SW-12-Camera HD kamera 100% Syma Original Product
Intelligens WIFI Solight 1080P Full HD kamera 90°-os látószöggel, éjszakai üzemmóddal nagyon jó minőségű képpel (6 db IR LED szenzor 8-10m-es utánvilágítással) és mozgásérzékeléssel, a kamera értesítést küld mobil eszközön, ha mozgást észlel. A kamera mobiltelefonnal, valamint a Smart Life/Tuya App iOS-re és Androidra a világ bármely pontjáról egyszerűen csatlakoztatható, és a nap 24 órájában nézhető az élő adás, böngészhet a mentett adatok között, vagy használhatja a beépített mikrofon és hangszóró a két
SYMA X8SC/X8SW-11-WIFI camera WIFI kamera 100% Syma Original Product Kompatibilis: X8SC/X8SW A szett SD kártyát és kártya olvasót nem tartalmaz!
SYMA X5HC/HW-17-Camera Kamera WIFI (élőképes) verzió 100% Syma Original Product
SYMA X5HC/HW-17-Camera Kamera normál SD kártyás verzió 100% Syma Original Product
SYMA X54HC/HW-14-Camera Kamera WIFI (élőképes) verzió 100% Syma Original Product
SYMA X54HC/HW-14-Camera Kamera normál SD kártyás verzió 100% Syma Original Product
SYMA X5C-14-Transmitter V2 Távirányító új Az új verziónál a bukfenc gombról a gáztrimre került át a kamera aktiválása a távirányítón. Így a vevő részt is módosították. Tehát az új adó és vevő visszafelé nem kompatibilis, vagyis a régi verzióval nem blindelhető össze!!! Mi az új verziót 2014 októberétől forgalmazzuk. 100% Syma Original Product
Syma Z1-15 Arm-A/ Syma Z1 - 15 Kar szett A A csomag 2db A-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product
Syma Z1-15 Arm-B/ Syma Z1 - 15 Kar szett B A csomag 2db B-s kart tartalmaz.(Motor és meghajtás nélkül) 100% Syma original product