Termékleírás:
A lutein hozzájárulhat a szem védelméhez a fény káros hatásaival szemben, a szem egészségéhez, a sárgafolt-degeneráció veszélyének csökkentéséhez.
Lutein
Az emberi szervezet nem tudja a látáshoz nélkülözhetetlen luteint előállítani, ezért azt táplálkozásunkkal kell magunkhoz vennünk. Természetes forrásai: a spenót, a káposztafélék. A karotinoidok vegyületcsoportjába tartozik, mint például a béta-karotin. Nagy koncentrációban van jelen a szemben, a retinán található sárgafoltban. Elnyeli a nap káros ibolyántúli sugarait, és semlegesítik a szem fényérzékeny részében lévő szabadgyököket. Megfelelő mennyiségű fogyasztása megelőzheti az időskori látásromlást, csökkentheti a sárgafolt-degeneráció veszélyét, ami a leggyakrabban okoz szembetegségeket és látásvesztést. Elsősorban zöldségekben és gyümölcsökben található meg, de azok számára, akik keveset fogyasztanak ezekből, feltétlenül javasolt a rendszeres pótlása.
Cink
A legfontosabb szerepe az inzulin alkotórészeként a vércukorszint szabályozása. Emellett nélkülözhetetlen a kisgyerekek növekedéséhez, az egészséges spermiumok termeléséhez, az immunrendszer megfelelő működéséhez és a sebgyógyuláshoz. Szerepe van a látás, a szaglás és az ízlelés fenntartásában. Segíti a bőr tisztítását, megújulását, a teljes szervezet méregtelenítését, semlegesíti az ártalmas fémeket. A cink pótlása különösen javasolt 55 év feletti férfiaknak, akiknek jóindulatú prosztatanagyobbodása van, sportolóknak, influenzásoknak, valamint ekcémától, aknétól szenvedőknek.
Jutavit Szem-Lutein Plusz duo tabletta és lágyzselatin kapszula
A JutaVit Szem-Lutein Plusz tabletta javasolt időskori szembetegségek (pl. makuladegeneráció), illetve az erős fénysugárzás oxidatív szemkárosító hatása esetén a különleges táplálkozási igény kielégítésére. Új, korszerű Actilease ® lutein és zeaxantin formulával. A lutein a retina és a szemlencse egyik összetevő anyaga. A B2-vitamin és a cink hozzájárul a normál látás fenntartásához. A C-vitamin, E-vitamin, B2-vitamin, cink valamint a szelén antioxidáns hatásuknak köszönhetően hozzájárulnak a sejtek oxidatív stressz elleni védelméhez.
A DHA hozzájárul a normál látás fenntartásához. A kedvező hatás 250mg dokozahexaénsav (DHA) napi bevitelével érhető el. A termékben lévő halolaj természetes (TG) formában tartalmazza az omega-3 zsírsavakat. A JutaVit Plusz termékben lévő szelén és cink kizárólag szerves kötésű, jól hasznosuló L-szeleno-metinonból és cink-glükonátból származik.
Javasolt adagolása:
Felnőtteknek napi 1 kapszulát és tablettát vízzel egészben lenyelni.
Az étrend-kiegészítők az érvényben levő európai uniós szabályozás szerint élelmiszereknek minősülnek, amelyek a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat. Bár az étrend-kiegészítők kedvező élettani hatással rendelkezhetnek, amely egyénenként eltérő lehet, jelölésük, megjelenítésük, és reklámozásuk során nem engedélyezett a készítményeknek betegséget megelőző vagy gyógyító hatást tulajdonítani.
Dr. Chen SZEM KOMPLEX LUTEINNEL lágyzselatin kapszula 60 db Időskori szembetegség (makuladegeneráció) és erős fénysugárzás okozta oxidatív szemkárosító hatás esetén javasolt. Az A-vitamin és a cink hozzájárulnak a normál látás fenntartásához. A C-vitamin és az E-vitamin hozzájárulnak az oxidatív stresszel szembeni védelemhez. A lutein a szemlencse egyik felépítő anyaga. Összetevők: halolaj, olívaolaj, zselatin, kalcium-aszkorbát, luteinolaj (olívaolaj, lutein), glicerin (nedvesítőszer), E-vitamin
A Lutein PLUS a szem egészségének védelmére kifejlesztett komplex antioxidáns készítmény. Míg a fekete áfonya főként a tradicionális gyógyászatban elért eredményeiről ismert, a lutein és zeaxanthin a szem éleslátásért felelős területének, a makulának a legfontosabb alkotóeleme. Szűrőként viselkedve védik a retina egészségét az erős fény és az UV-sugárzás káros hatásaitól, késleltethetik a szem öregedését és csökkenthetik a korral járó makuladegeneráció (AMD) kockázatát.Tudtad? Egy kapszula Lutein PLUS ugy
FIGYELEM: Tökmagolaj tartalom 1 db kapszulában 600 mg A tökmagolaj hozzájárul a prosztata és húgyhólyag megfelelő működésének fenntartásához, ezzel a megfelelő prosztata működéshez. Magas telített és többszörösen telítetlen zsírsav tartalmánál fogva kedvező a testi- és szellemi frissességhez. Adagolás: napi 1 esetleg 2 kapszulát egészben folyadékkal lenyelni Kiszerelés: 100 db lágy-zselatin kapszula / csomagolás OÉTI:7196 / 2010
LUTEIN-PLUSZ kapszula 30db Pharmaforte Lutein, zeaxantin, nyomelemek és fekete áfonya kivonata Felhasználási javaslat Alkalmazása javasolt a szem egészségének megőrzésére. Miért ajánlott a készítmény szedése? A kor előrehaladtával csökken a szem lutein koncentrációja. A LUTEIN-PLUSZ készítmény hatóanyagai, elsősorban magas lutein (10mg/kapszula) és zeaxantin tartalma a szem természetes védőanyagai, késleltetik a szem öregedési folyamatát, védik a retinát a káros sugárzásoktól, óvják a makula é
Komplex összetételű étrend kiegészítő vitaminokkal, luteinnel, zeaxanthinnal és antioxidánsokkal A lutein és zeaxantin az éleslátásért felelős makula pigmentjének alkotóelemei, az emberi szervezetben nem képződnek, csak ételekből, étrend-kiegészítőkből juthat hozzá a szervezet. Az antioxidánsok – C-vitamin, E-vitamin, szelén, cink – hozzájárulnak a sejtek oxidatív stressz szembeni védelméhez. Cink tartalma segíti a normál látás fenntartását. Az Ocuvite® Lutein Forte összetétele (1 tabletta)
A JutaVit Diab kontroll komplex természetes hatóanyagok optimális keveréket tartalmazó készítmény! Sok hasonló termékkel ellentétben a JutaVit Diab Kontroll tabletta nem egyszerűen a fűszer és gyógynövény porított változatát (őrleményét), hanem annak KIVONATÁT tartalmazza, mely a növény értékes részének 8-11 szeres koncentrátuma. Adagolás: napi 2 db esetleg napi 3 db tabletta.
Termékleírás: A kor előrehaladtával csökken a szem lutein koncentrációja. A LUTEIN-PLUSZ készítmény hatóanyagai, elsősorban magas lutein (10mg/kapszula) és zeaxantin tartalma a szem természetes védőanyagai, késleltetik a szem öregedési folyamatát, védik a retinát a káros sugárzásoktól, óvják a makula épségét. Felszívódásukat segíti a készítmény fekete áfonya kivonata, amely antocioninjai segítik a szem kollagén tartalmának egészséges szinten tartását és a retina hajszálereinek épségét. A zeaxantin elny
Újdonság! Magas hatóanyagtartalmú, lutein, zeaxantin és A-vitamin tartalmú komplex készítmény a SZEM egészségéért! A Dr.Herz Lutein 25 mg Forte kapszula luteint, zeaxantint és A-vitamint tartalmaz, melyek kulcsfontosságú tápanyagok a szem védelme és optimális működése szempontjából. A komplex formula hozzájárul a szembetegségek megelőzéséhez, a normál látás fenntartásához, valamint a sejtek oxidatív stresszel szembeni védelméhez. A lutein és zeaxantin természetes karotinoidok, amelyek természetes mó
ADAGOLÁS: Napi 1 tabletta reggel, bő folyadékkal. ÖSSZETÉTEL: 1 tabletta tartalma: Koenzim Q10: 60 mg, E-vitamin: 35 mg.
A lutein egy narancsvörös karotinoid pigment, amelyet a növények termelnek, a színes gyümölcsökben és zöldségekben van jelen az étrendben. A szervezetben a lutein az egyik domináns pigment, amely a makulában koncentrálódik, mely a szem egy speciális területe, amely a központi látásért felelős. Ezenkívül ismert, hogy a bőrszövetben is raktározódik. A luteinnek funkcionális szerepe van ezen sebezhető szövetek védelmében, a napfény által kiváltott szabadgyöktermelés ellensúlyozásában. Előnyei 10 mg szabad lu

A D3-vitamin hozzájárul az immunrendszer normál működéséhez. Az INNOPHARM Oliva-D3 4000 NE Forte étrend-kiegészítő lágyzselatin kapszula 4000 NE D3-vitamint és 146 mg olívaolajat tartalmazó készítmény. Napi 1 lágyzselatin kapszula fogyasztása javasolt. Kérjük, az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget ne lépje túl! Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot. D3-vitamin 1 lágyzselatin kapszulában (230 mg): 100 μg (4000 NE), 2000% NRV*. *NRV =