Ez a könyv arról szól, hogy milyen módon lehet egy szerelmes, hűséges sors-remekművet felépíteni. És arra figyelmeztet, mi az, amivel sokan maguk rombolják le e legfontosabb kapcsolatukat. ?Próbáljanak nem csupán az érzékeikkel választani, noha az is fontos része ifjúi lángolásuknak. Önmagában azonban soha nem kötőanyag. A pszichikai-szellemi összetartozás, közös érdeklődés nélkülözhetetlen része az egyesülésnek, egymásban megtámaszkodó örömnek?.
Bármilyen különösen hangzik is, az életünket átszövő egyik legfontosabb jelenségnek, a szerelemnek is van mágiája. Ez nem olyan varázslat, amely valamiféle bájitalban található, hanem a lelkünk mélyén gyökeredzik, és belőle bontja szirmait az igazi egymásba olvadás virága.
A karkötő 8 mm-es rózsakvarc gömbökből készült gumira fűzve. A karkötő méretének meghatározása : a csuklód méretéhez adj hozzá kb. 1,5 cm-t. Az ásványok nem helyettesítik az orvosi diagnózist és kezelést. Görög mitológia szerint Erosz a szerelem istene ajándékozta az embereknek. Ha a romantikus rózsakvarcot használod az életedbe beköltözik a szeretet, a szerelem és a béke. A rózsakvarc megnyugtat és megnyitja a szíved. Erősíti a nemi szerveket. Hatására javul a szövetek vérellátása. Csillagjegy :
Stílusos női nyaklánc. Mikor átvilágítod 100 nyelven jelenik meg a szerelem szó. ✔ Tökéletes ajándék, fekete díszdobozban küldjük ✔ Medál mérete 12x17 mm
Az erszény tartalma: szív medál szerelem-ásványok: hegyikristály rózsakvarc aventurin holdkő karneol Az ásványok mérete kb 1 cm Organza erszény mérete 5*7 cm
Görög mitológia szerint Erosz a szerelem istene ajándékozta az embereknek. Ha a romantikus rózsakvarcot használod, az életedbe beköltözik a szeretet, a szerelem és a béke. Ilyen hatást érhetsz el, ha a marokkövet ágyad mellé vagy a lakás kapcsolati sarkába teszed. A rózsakvarc megnyugtat és megnyitja a szívet. A rózsakvarc ásvány marokkövek kézi csiszolásúak, de tartalmazhatnak apróbb felületi hibákat. Méret : 2-3 cm
Az ezüst színű Szerelem karkötő tökéletes kiegészítője lehet a mindennapoknak, visszafogott dizájnjával ám annál nagyobb eszmei értékével. Ajándéknak is tökéletes választás hölgyek részére, mert minden nőben ott rejlik a romantika és ez a csodalatos karkötő ennek a megtestesítője. Hossza: 15 cm + 5cm-el hosszabbítható.
Férfi nyaklánc kínai "szerelem" írásjegy medállal A lánc hossza: 49 cm A medál mérete: 2 x 2,8 cm A lánc anyaga cinkötvözet, a medál anyaga 316L nemesacél
A Cicás szerelem nyaklánc egyedi és romantikus ékszer, amely tökéletes ajándék lehet a szerelmeseknek. A nyakláncot egy különleges medál díszíti, amelyen két Holdon ülő fekete macska látható, akiket egy "I Love You Forever" felirat kísér. Az ezüst színű fémötvözet anyagának köszönhetően a nyaklánc elbűvölő és szemet gyönyörködtető megjelenést kölcsönöz viselőjének. A precíz kidolgozás és a minőségi anyagok garantálják, hogy hosszú ideig megtartja eredeti szépségét és csillogását. Ez az ékszer a szerelem j
A nyitható medálos pillangós szerelem nyaklánc a tökéletes ajándék lehet minden olyan nő számára, aki szereti a különleges és egyedi ékszereket. A nevében már benne van a lényeg: egy gyönyörűen kialakított pillangó medál található rajta, melyet könnyedén nyithatunk meg. Ezzel a funkcióval a medálba elrejtett kis szív alakú, "I Love You" feliratú medált találhatjuk. A lánc és a láncon elhelyezett pillangó kiváló minőségű fémötvözetből készült, ami hosszan tartó tartósságot és csillogást biztosít. A láncon
Ez a dupla nyaklánc egy csodálatos ékszer, amely tökéletes ajándék a szerelem jelzésére. Ez az elegáns nyaklánc kifejezi a szeretet örökkévalóságát és a köteléket két ember között. A nyaklánc két darabból áll, amelyek kirakósként egybeolvadnak, hogy megjelenítsék a szerelem erejét és összetartó erejét. Ez a dupla nyaklánc egyediségét és eleganciáját a minőségi anyagok és a precíziós kidolgozás teszi teljessé. A fém részek időtálló megjelenést nyújtanak. Ez a különleges ékszer nem csak a szeretet kifejezés
Ez a különleges Páros Pride karkötő egyedi megjelenéssel és színekkel büszkélkedhet. A karkötőkre a szivárvány színeiben pompázó gyöngyök vannak felfűzve. Állítható méretének köszönhetően mindkettőtök csuklójához passzolni fog. Jár hozzá egy ajándékkártya a következő szöveggel: "A szerelem, az szerelem. Büszkeség. Viseld büszkén ezt a karkötőt! Soha ne félj kimutatni az igazi színeidet!" A Páros Pride karkötő tökéletes viselet minden alkalomra, legyen az nyaralás vagy csak egy átlagos nap. Vedd figyele
Ez a különleges Örök szerelem zsebóra-nyaklánc egy igazán egyedi darab. A nyaklánc grafitszínű fémötvözetből készült, amihez egy hosszított lánc is tartozik. Az óra átmérője 4,5 cm, a nyaklánc hossza pedig 75 cm. Az órán többek között a "Love Forever" felirat található amely az örök szerelmet szimbolizálja. Ez a csodás darab tökéletes viselet lehet minden alkalomra és bármely stílusú ruhához is! Kivételes megjelenést biztosít, amit mindenki meg fog dicsérni! Vedd figyelembe, hogy mi minden termékünkre
AAA tisztaságú cirkóniakövekkel gazdagon ékesített, csodaszép divatgyűrű.
Súly: 7,30 gramm Szélesség: 1,60 cm Hossz: 20,00 -22,00 cm (állítható) Anyaga: bőr
Ezüst medál, Pandora ékszerekkel kompatibilis. A termék cikkszáma: B1040
Ezüst medál, Pandora ékszerekkel kompatibilis. A termék cikkszáma: B1040