Dan Wells Ruins - Romok szépséghibás
Fotót az egyes példányokról nem áll módunkban küldeni. A megértést köszönjük.
Olvass bele ide kattintva Ruins beleolvasóA legjobb döntést a legnehezebb meghozni. Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat hatalmas mérgező pusztaságain túl, Kira pedig dr. Morgan markában, akinek eltökélt szándéka megmenteni a még megmaradt Részlegeseket, akár Kira élete árán is. Ekkor egy rejtélyes lény bukkan fel, sem ember, sem Részleges, és komoran figyelmezteti a harcoló feleket egy újabb apokalipszisre.Kirának egyetlen esélye van, hogy megmentse mindkét fajt és velük együtt a világot. De lehet, hogy ez az életébe kerülA Részlegesek sorozat befejező része epikus izgalmakat ígér, amelyben a bolygó utolsó megmaradt értelmes lényei összecsapnak egymással, hogy meghatározzák a jövőt.eredeti cím Ruins (Partials 3.)Írta Dan Wellsfordította Bayer Antalműfaj sci-fi/thrillerméret 142198 mm496 oldalfogy. ár 3.495-FtISBN 978-963-9861-76-3
Olvass bele ide kattintva Ruins beleolvasóA legjobb döntést a legnehezebb meghozni. Ahogy a Részlegesek végső lejárati ideje vészesen közeledik, a túlélők sorsát eldöntő háború immár elkerülhetetlennek látszik. Mindkét fél elszánta magát a végső pusztításra, abban a biztos tudatban, hogy birtokában van a fegyver, amellyel megsemmisítheti a másikat.Samm és Kira Walker a két háborúban álló fél között ragadt, egymástól ezer mérföldnyi távolságra. Samm a kontinens túlsó végén az amerikai közép-nyugat
Martha Wells Trójai protokoll / Kilépési stratégia (Öldöklő naplók 3-4.) keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva Trójai protokoll / Kilépési stratégia beleolvasó Ki hinné, hogy ennyi erkölcsi dilemmával jár együtt, ha valaki szívtelen gyilkológép Mindenki kedvenc embergyűlölő BiztEgysége nem pihen a babérjain. Szinte üldözik a veszélyes helyzetek, pedig ő csak annyira vágyik, hogy hagyják békén, hadd legyen minél messzebb az emberektől és maradjon minél több szabadideje. Azok a sorozatok nem nézik me
SZÉPSÉGHIBÁS Conan kegyetlen kardja 3. (keménytáblás képregény)
SZÉPSÉGHIBÁS Snow Crash keménytáblás cyberpunk regény
SZÉPSÉGHIBÁS Frank Miller Sin City 1. - A nehéz búcsú (képregény) Sin City 1. - A nehéz búcsú Nézz bele ide kattintva Sin City - A nehéz búcsú betekintő
Martha Wells Az Öldöklő-naplók 1-4 keménytáblás könyv akciós csomag Tartalmazza Kritikus rendszerhiba, Mesterséges sors, Trójai protokoll - Kilépési stratégia
SZÉPSÉGHIBÁS Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást keménytáblás képregény
Martha Wells Boszorkánykirály fantasy regény Olvass bele ide kattintva Boszorkánykirály beleolvasó Meggyilkolták ugyan, de Kai, a Boszorkánykirály tudata túlélete egy mágikus csapdába zárva. Mit sem tudott az idő múlásáról vagy önmagáról, mígnem egy gyengébb mágus meg nem kísérelte a saját céljaira felhasználni Kai varázserejét. Ez bizony hiba volt. Kai ugyanis immár testrabló démonként ébred fel és új testében feltett szándéka, hogy választ keres az őt nyomasztó kérdésekre. Miért börtönözték be Mi változ
Enyhén szépséghibás Fényképet sajnos nem áll módunkban küldeni Basin City. Közismertebb nevén Sin City a bűn városa. Így emlegetik, és nem alaptalanulA világhírű kultképregény-sorozatnak ebben az újabb, önálló kötetében egy nyugdíj előtt álló, kemény, tisztességes zsaru megment egy kislányt a szörnyeteg emberrabló markából. Az akciófilmek egyszerű világában itt véget érhetne a történet.Ám Sin City, az elátkozott város nem a sablonos történetek, még kevésbé az egyszerű végkifejletek színhelyeAz igazság h
Martha Wells Mesterséges sors (Az Öldöklő-naplók 2.) AZ ÖLDÖKLŐ-NAPLÓK HUGO-, LOCUS-, NEBULA- ÉS ALEX-DÍJAS TÖRTÉNETE FOLYTATÓDIKMindenki kedvenc BiztEgysége tovább fürkészi nem éppen fényes múltját ahol jónéhány ember veszítette miatta életét. Ezért is nevezte el magát Öldöklőnek. Mivel a mészárlással kapcsolatos emlékeit a cég törölte, úgy dönt, utánajár, mi is történhetett valójában.A véletlen siet a segítségére KÖX, egy kutatóhajó rendkívül gyakorlatias mesterséges intelligenciája személyében, amivel
Olvass bele ide kattintva Már nincs vesztenivalód A nevem John Wayne Cleaver. Nem rég múltam el tizennyolc éves, és a szörnyvadászat a hobbim. Egy ideig magányosan harcoltam ellenük, később néhány kormányzati ügynök oldalán, de aztán a szörnyek megtaláltak minket. Mindenkit megöltek, úgyhogy most kénytelen vagyok egyedül folytatni.De már nem sokáig.Ez itt az én történetem. Annak is a vége.A John Wayne Cleaver-sorozat utolsó, lehengerlő felvonásában Dan Wells antihőse végső leszámolásra készül a Sorvadtakk
SZÉPSÉGHIBÁS Olvass bele ide kattintva AC - Testvériség beleolvasó Alászállok egy romlott birodalom fekete szívébe, hogy eltapossam ellenségeimet. De Rómát nem egy nap alatt építették, és egyetlen magányos orgyilkos nem lesz képes visszaállítani régi fényét. A nevem Ezio Auditore da Firenze. Ez az én testvériségem. Az egykor oly dicsőséges Róma romokban hever. A városban szenvedés és pusztulás az úr, polgárai a kegyetlen Borgia család tehetetlen bábjai. Csak egyvalaki mentheti meg őket a Borgiák zsarnoksá
SZÉPSÉGHIBÁS Jason Aaron Thor A mennydörgés istene keménytáblás képregény Fotót nem áll módunkban küldeni róla. Olvass bele ide kattintva THOR beleolvasó Eltűnt istenek. Kozmikus nyomozás. Ősi fenyegetés. Amikor Thor kutatásba fog, hogy kiderítse, mi történt egy távoli világ elnémult istenségeivel, ijesztő felfedezést tesz egy rejtélyes erő szisztematikusan levadássza az univerzum halhatatlan urait. Thor a nyomába ered, de könnyen lehet, hogy olyasmire vállalkozik, ami még az ő erejét is meghaladja Jason
Martha Wells Trójai protokoll / Kilépési stratégia (Öldöklő naplók 3-4.) keménytáblás könyv Olvass bele ide kattintva Trójai protokoll / Kilépési stratégia beleolvasó Ki hinné, hogy ennyi erkölcsi dilemmával jár együtt, ha valaki szívtelen gyilkológép Mindenki kedvenc embergyűlölő BiztEgysége nem pihen a babérjain. Szinte üldözik a veszélyes helyzetek, pedig ő csak annyira vágyik, hogy hagyják békén, hadd legyen minél messzebb az emberektől és maradjon minél több szabadideje. Azok a sorozatok nem nézik me
SZÉPSÉGHIBÁS Fenegyerek - Sárga keménytáblás képregény Fotót nem áll módunkban küldeni róla. Olvass bele ide kattintva Fenegyerek Sárga beleolvasó NEM AZ A LÉNYEG, HOGY KERÜL PADLÓRA AZ EMBER, HANEM AZ, HOGYAN ÁLL FEL ONNAN. Ez volt Bunyós Jack Murdock ökölvívó életfilozófiája, és ő eszerint is élt.Ám Bunyós Jacket meggyilkolják.Matt Murdock édesapjának erőszakos halála olyan eseménysort indít el,amely során New York City városában új szuperhős lép színre a vak, ám emberfölötti érzékeléssel és akrobatikus