A gomba szerencsehozó tulajdonságát a gyors növekedése, illetőleg szaporodása miatt nyerte el.Az ősi Kínában a hosszú élet, illetve a halhatatlanság szimbóluma volt, mágikus hatású, isteni eredetű növénynek tekintették. A csiperkéről azt tartották, hogy csak akkor terem, ha a császárságban béke honol. Ezért a császárság rendjének, az uralkodó helyes gondolkodásának, azaz az égi megbízatás teljesítésének jelképe lett.Vallási szertartásokhoz, sámán-jóslatokhoz gombából is készültek hallucinogén főzetek. Mivel egyes gombafajok körben nőnek, az európai néphagyomány ehhez a gombák varázserejét kapcsolta, és a gombák mágikus gyűrűjében a boszorkányok éjjeli táncparkettjét látta.A gombák szerencseszimbólumként a váratlan ötletek, javaslatok felbukkanását is segítik.
A gomba szerencsehozó tulajdonságát a gyors növekedése, illetőleg szaporodása miatt nyerte el.Az ősi Kínában a hosszú élet, illetve a halhatatlanság szimbóluma volt, mágikus hatású, isteni eredetű növénynek tekintették. A csiperkéről azt tartották, hogy csak akkor terem, ha a császárságban béke honol. Ezért a császárság rendjének, az uralkodó helyes gondolkodásának, azaz az égi megbízatás teljesítésének jelképe lett. Vallási szertartásokhoz, sámán-jóslatokhoz gombából is készültek hallucinogén főzetek. Mi
A gomba szerencsehozó tulajdonságát a gyors növekedése, illetőleg szaporodása miatt nyerte el.Az ősi Kínában a hosszú élet, illetve a halhatatlanság szimbóluma volt, mágikus hatású, isteni eredetű növénynek tekintették. A csiperkéről azt tartották, hogy csak akkor terem, ha a császárságban béke honol. Ezért a császárság rendjének, az uralkodó helyes gondolkodásának, azaz az égi megbízatás teljesítésének jelképe lett.Vallási szertartásokhoz, sámán-jóslatokhoz gombából is készültek hallucinogén főzetek. Miv
A Jade ásványt, már őseink is használták. Távol-Keleten szerencsehozó amulettként viselték, de már jól ismerték a vesére gyakorolt jótékony hatását is. Méregtelenítő hatása van, serkenti a mellékvesék működését, sejtregeneráló, gyorsítja a sebgyógyulást. A jade megnyugtatja a lelket, egyensúlyt teremt az energiaáramlásban, erősíti az idegrendszert, és elűzi a rossz közérzetet. Védelmet nyújt tulajdonosának az ártó szándékok, gondolatok ellen. Vonzza a szerencsét, a tisztaság és a nyugalom jelképe. Jótékon
A fekete achát megtanít, hogy szeressük és tiszteljük magunkat. Földel, megnyugtat, segít a túlzott izgatottság vagy pánikroham leküzdésében. Támogatja a békességet, nagyon jó meditáló kő, elősegíti a spirituális fejlődést. Már az ókorban is nagy becsben tartották az achátot, védelmező és szerencsehozó hatásai miatt. Ez a kő segíti a befelé fordulást, a magunk megismerése iránti törekvéseket. Megkönnyíti a dolgaink rendberakását, nyugodt hozzáállást ad és segít abban is, hogy az élet-tapasztalatainkat
A fekete achát megtanít, hogy szeressük és tiszteljük magunkat. Földel, megnyugtat, segít a túlzott izgatottság vagy pánikroham leküzdésében. Támogatja a békességet, nagyon jó meditáló kő, elősegíti a spirituális fejlődést. Már az ókorban is nagy becsben tartották az achátot, védelmező és szerencsehozó hatásai miatt. Ez az ásvány segíti a befelé fordulást, a magunk megismerése iránti törekvéseket. Megkönnyíti a dolgaink rendberakását, nyugodt hozzáállást ad és segít abban is, hogy az élet-tapasztalata
A fekete achát megtanít hogyan szeressük és tiszteljük magunkat. Földel, megnyugtat, segít a túlzott izgatottság vagy pánikroham leküzdésében. Támogatja a békességet, remek meditáló kő, elősegíti a spirituális fejlődést. Már az ókorban is nagy becsben tartották az achátot, védelmező és szerencsehozó hatásai miatt. Az achát segíti a befelé fordulást a magunk megismerése iránti törekvéseket. Megkönnyíti a dolgaink rendberakását, nyugodt hozzáállást ad és segít abban is, hogy az élet-tapasztalatainkat kö