Ortopédusok ajánlása alapján elmondható, hogy a gyermekek lábfejlődésének a legjobb a minél több mezítláb járás, ám ez nem mindig lehetséges, illetve az sem mindegy, hogy milyen felületen jár a kisgyermek mezítláb. A túl kemény felületen (parkettán, járólapon) történő mezítlábas járás ugyanis nem tesz jót a kis csontoknak, amik a kemény felülettel való találkozás során túl nagy nyomásnak vannak kitéve.Éppen ezért ilyen felületekre a puhatalpú cipő használata javasolt, hiszen lehetővé teszik a kisgyermekek lábának természetes alakulását, a talpizmok fejlődését.Funkidz puhatalpú cipőben minden gyermek úgy érezheti, mintha mezítláb járna, érzi a talaj egyenetlenségét, mely erősíti lábát, fejleszti egyensúlyát. Cipőinkben a gyermekek sokkal biztosabban járnak, mint merev talpú társaikban. A csúszásmentes talpnak köszönhetően pedig az otthoni szaladgálás sem okozhat gondot egy csúszós parkettán vagy kőburkolaton.Egy puhatalpú cipő hosszabb ideig használható, mert egy puhatalpú méret két cipő méretet ölel fel és az sem baj, ha vásárláskor kicsit nagyobb a cipő, sőt 0,5-1 cm-el javasoljuk a nagyobb méret vásárlását.Kialakításuk:
Bőr masnis fejpánt, puha és elasztikus gumi pánton. Tökéletes választás újszülött kortól.Nagyobb gyermekeknél hajgumiként is használható.
Bőr masnis fejpánt, puha és elasztikus gumi pánton. Tökéletes választás újszülött kortól.Nagyobb gyermekeknél hajgumiként is használható.
Bőr masnis fejpánt, puha és elasztikus gumi pánton. Tökéletes választás újszülött kortól.Nagyobb gyermekeknél hajgumiként is használható.
Bőr masnis fejpánt, puha és elasztikus gumi pánton. Tökéletes választás újszülött kortól.Nagyobb gyermekeknél hajgumiként is használható.
Ez a Primigi sportszandál fiúknak ideális választás a nyári kalandokhoz, hiszen kényelmes és tartós kialakítású. A szandál könnyű, légáteresztő anyagból készült, amely biztosítja a lábak hűvösségét és kényelmét egész nap. Főbb jellemzői: A kívül belül velúrbőr szandál természetes viselet a lábnak 2 tépőzárral rendelkezik, és az állítható elülső tépőzárnak köszönhetően könnyen a gyermek lábára igazítható Hajlékony, könnyű talp rezgéscsillapító betéttel Kék színben, szürke és neonzöld díszít
Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.
30 belső talphossz teljesen végigmérve 19,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.
21 belső talphossz teljesen végigmérve 14 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.
22 belső talphossz teljesen végigmérve 14,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.
31 belső talphossz teljesen végigmérve 20,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék.
Tépőzárral szabályozható, kívül-belül bőr gyerek szandál Zárt orrú Zárt kérgű szandál - A zárt kérgű (sarokrészen zárt) szandálok stabil tartást biztosítanak a boka számára A Ponte20 termékek minőségi tanúsítvánnyal rendelkeznek, és egészségpénztáraknál elszámolhatóak
31 belső talphossz teljesen végigmérve 20,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék. A termék ára mérettől függően változhat, a megfelelő méretet kiválasztva jelenik meg az adott méret ára
25 belső talphossz teljesen végigmérve 16,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék. A termék ára mérettől függően változhat, a megfelelő méretet kiválasztva jelenik meg az adott méret ára
19 belső talphossz teljesen végigmérve 12,5 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék. A termék ára mérettől függően változhat, a megfelelő méretet kiválasztva jelenik meg az adott méret ára
33 belső talphossz teljesen végigmérve 21,6 cm Szamos Kölyök szupinált gyerek szandál. Gyönyörű kidolgozás, rendkívül könnyű súlyú hab talpon levő tépőzáras szandál. Anyaga kívül-belül bőr. Megerősített sarokrésszel, erősen tartja a lábat. Magyar termék. A termék ára mérettől függően változhat, a megfelelő méretet kiválasztva jelenik meg az adott méret ára