Ebben a könyvben nagy teozófus tanítók - C.W. Leadbeater, G. Hodson, C. Codd - válaszolják meg saját tisztánlátó kutatásaik alapján ezeket a feszítő kérdéseket.
Az írások részben vigasztalást nyújtanak az itt maradóknak, a gyászolóknak, azoknak, akik ezt a kérdéskört korábban soha nem tanulmányozták.
Másrészt tájékoztatást kaphatnak mindazok az érdeklődők is, akik keresik a halál utáni életről szóló tudásanyagot.
Az ebben a válogatásban szereplő HPB munkák, a „Gyakorlati okkultizmus" és „Az ezoterikus filozófia alapjai" a korábbi kiadások újrafordított változatát tartalmazzák. „A Rossz eredete" és a „Vallás-e a teozófia" című művek először látnak magyarul napvilágot. Az összeállítás segítségével az olvasó tisztázhatja magában azokat az alapvető kérdéseket, amelyekkel a szellemi fejlődés útján elinduló keresőnek előbb-utóbb szembe kell néznie. Blavatskyné, a modernkori teozófia egyik alapítója, n
„Nem az a helyes kérdés, hogy mi van a halál után, vagy hogy mikor fogunk meghalni, hiszen ezt nem mi fogjuk eldönteni, hanem az, hogy mit tehetünk addig, amíg élünk? Meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb felfedezés az életünkben az lehet, hogy van élet a halál ELŐTT!Szerző: Szabó Péter Kiadó: Guruló Egyetem Kft.
A könyv Vic Hao Chin, a Fülöp-szigeteki Teozófiai Társulat korábbi elnöke, a világszerte ismert tanító és előadó által kifejlesztett és vezetett népszerű szemináriumoknak az anyaga. Megtalálhatjuk benne a negatív berögződések leküzdéséről, a kapcsolatok fejlesztéséről és a fizikai egészség optimalizálásáról szóló fejezeteket is. Ahhoz, hogy segítse az olvasó önmegvalósítását, érthető ábrákat, esettanulmányokat, lépésről lépésre haladó, a meditációval és a légzési gyakorlatokkal kapcsolatos ú
Ez a könyv elmagyarázza, hogy kik is valójában a filmvászonról ismert vámpírok, mi az igazság a vérfarkas-történetekben, és a mesterséges emberi lények létrejöttében. Bemutatja a gondolatformák keletkezését és viselkedését, amik körül lengik testeinket ébren és álomban. Ismerteti az asztrális képességek fejlesztésének lehetőségeit, és az asztrális világban dolgozó segítők munkáját. A Powell-sorozat első kötete „Az éterikus test” címen jelent meg, a további kötetei az ember mentális, ill
„Ahogyan egy festék, ha egy pohár vízbe tesszük, megszínezi azt, úgy kell a tanításoknak és a szavaknak megszínezniük a tudatunkat, és azok felemelik az örökkévaló, az otthonunk felé, ahonnan jöttünk. A végső cél az, hogy a tanítások ne csak azt az utat mutassák meg, amin járunk, hanem hogy segítsenek nekünk először felismerni, utána megtapasztalni az univerzum mélységes igazságait. Át fognak alakítani bennünket, lehetővé téve, hogy derűs nyugalom és béke törjön fel bennünk, és így akár itt
A vallási hasonlóságok egyetlen forrásra utalnak, a beavatottak hierarchiájára, amely az emberiség fejlődését vezeti és vigyázza. Ez a hierarchia minden korban tanítja a tudni vágyókat, megmutatja az utat, és irányítja tanítványaik lépéseit. Most is elérheti őket bárki, aki keres, ha a szeretet és az odaadás vezérli, és azért szeretne tudni, hogy jobban szolgálhassa az emberiséget. Az ősi bölcsesség olyan támpont, amelyre bátran támaszkodhatunk az ősi tudás keresésében, és amelyhez érde
A karma, az ok és okozat törvénye szerint jelen életünkben az előző életeink eredményét élvezzük, ugyanakkor saját jövendőnket teremtjük meg. Mint minden természeti folyamatban, az emberi létezésben is felfedezhetjük a periodicitást. Születünk, élünk és meghalunk, pihenünk, majd a folyamat kezdődik elölről: ez a reinkarnáció, az újraszületés törvénye. Alaptörvény az is, hogy minden egyes földi életünknek, az emberi létnek konkrét feladata van, ezt nevezik a dharma törvényének. Felismern
Gibran könyvét főként azoknak ajánljuk, akik számára a költészet nyitja ki a világ felfedezéséhez és megértéséhez szolgáló lelki kapukat. A szegény sorsú észak-libanoni családból származó Gibran ihletett költészete a XX. század első évtizedeiben bontakozott ki. A „Próféta” 1923-ban jelent meg, a „Próféta kertjét” már csak halála után rendezték sajtó alá. Gibran, Rodin tanítványa volt, és ebben a kötetben válogatott képek tanúskodnak átszellemült művészi látásmódjáról. „Mélyebbre kell ju
A tartalomból: A történet egy házban és bővebben egy kis észak-német, baltikumi faluban játszódik, ahol több nemzedék óta lakik Veronika családja. A kezdetben pár éves kislány tisztánlátása révén bepillantást nyer a ház körüli kert flórájának és faunájának hétköznapi ember számára nem felfogható, asztrálvilági életébe; megismerkedik bogárral, rigóval, sünnel, tündérekkel, szellemekkel és végül saját őrangyalával. Aztán eljön a pillanat, amikor - mint minden gyermek - elveszti az asztrálsík
Mindenki fényképeket készített Vilmos hercegről, mikor belépett a St Andrews Egyetem kapuján. Tömegek érkeztek a skót kisvárosba, hogy láthassák a nevezetes új diákot, a Királynő 19 éves unokáját. Kate Middleton első napját azonban senki nem akarta megörökíteni az egyetemen. Csendesen beköltözött, és készen állt tanulmányai megkezdésére. Csak egy átlagos diák volt, átlagos jövővel. Vagy mégsem? Vilmos herceg egyike a világ leghíresebb fiatalembereinek. Régi patinás családból származik, édesanyja a g
Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulissz
Sosem lehetünk felkészülve a veszteségekre, kudarcra vagy csalódásra. Christopher Hamilton vallásfilozófus könyve azonban megmutatja, miként nézzünk szembe ezekkel, amikor mégis bekövetkeznek. Történelmi, filozófiai és irodalmi példákkal illusztrálja, milyen megpróbáltatásokat rejt a családi élet, a szerelem, a barátság, a betegség és a halál közelsége. Ismerteti a leghatékonyabb megküzdési stratégiákat, és arra biztat, hogy a nehézségeket inkább a megvilágosító felismerések bőséges tárházának tekintsük,
Játék és harc, barátság és árulás, összetartás és pártoskodás, győzelem és halál. Tengernyi könyv született, amely az élet nagy pillanatait, sikereit és kudarcait egy csapat gyerek sorsán keresztül akarja megmutatni, de maradandó regényt írni erről csak keveseknek sikerült. Molnár Ferenc közéjük tartozik. Könyve napjainkra sem vesztett varázsából, a világon mindenütt érthető és átélhető, száz évvel első megjelenése után is friss és érdekes. Készült belőle némafilm és hangosfilm, közel két tucat nyelvre fo
17 TÉMA (100 PÁRBESZÉD): 01 Találkozás és üdvözlés (első találkozás, bemutatkozás, valaki bemutatása) 02 Barátkozás (barátkozás, ismerkedés és beszélgetés szomszédokkal) 03 Munka (beszélgetés kollégákkal, beszélgetés munkáról) 04 Otthon (beszélgetés lakóhelyünkről, háziállatokról, lakótársakról) 05 Tanulás (beszélgetés tanárokkal, tanulótársakkal, beszélgetés könyvtárban) 06 Idegen nyelvek (nyelvtanulás, nyelvtanulási módszerek, külföldi nyelvtanfolyam) 07 Ruházkodás (ruhaválasztás, divat,
Mire lenne szüksége ma egy vállalkozónak? Tízből kilenc vállalkozásvezető erre a kérdésre azt vágja rá, hogy neki több vevőre lenne szüksége. A kisvállalkozások vezetői ugyanis jó szakemberek, de nem értenek a marketinghez, vevőszerzéshez. Ma szó szerint élet-halál kérdése a jó vevőszerző marketing. Csakhogy nagyon sokan megijednek, annyiféle szakterület, könyv, méregdrága tanfolyam és szakértő van, és mindenki azt állítja, ő a tuti. Amikor egy vállalkozó rádöbben, vevőket kellene szereznie, nem tudja,