A Nevada sivatag egy forró hely - nem csak forró, de a nagy büdös semmit égeti a nap. De az utóbbi időben sok furcsa dolog folyik itt. Pár nappal ezelőttig eszembe se jutottak volna a "sötét zsaruk ”. Pár fekete teherautó jött-ment a városban, épp csak addig maradtak talán , hogy m egigyanak egy csésze kávét, mielőtt továbbálltak. Kábé aztán kezdődhetett a morajlás. De nem földrengés volt. Nem, ők voltak azok - olyan lények, amik átfúrják magukat a homokon, gyorsabb an, mint ahogy Juhász elássa a csontját. F.É.R.E.G-nek hívták őket: Félelmetes Érzékkel Romboló Egyedi Gerinctelenek . Hibridek . Félresikerült kormányzati kísérletek. Néhánynak csápjai is vannak, amikkel megragad és leránt a mélybe. Másiknak meg nagy , hosszú szívókái vannak, mint valami nagyra nőtt pióca , megint másik meg kiűz a világból a sikoltásával: hatalmas, nyálkás százlábú. Totális káosz. Az a fajta , amikor jobb szedni a sátorfát. De nem akarlak untatni egy vénember nyafogásával. Röviden: egy pasas a kormánytól, az ötven-akárhányas körzetből szeretné, ha begyűjtenénk neki a féregtojásokat. A’szonta jól fizet. Nagyon jól. Legalábbis Megan-nek ezt mondta. A pokolba is , ha ki tudunk csinálni párat ezekből a rusnya dögökből, talán még felárat is kapu nk . Persze csak ha nem döglünk bele.
A Terror Below játékban az a játékos győz, aki elsőként szerez 20 Győzelmi Pontot (GYP) Féregtojások begyűjtésével és a város körüli helyszínekre történő leszállításával. Másik lehetőség, hogy ha levadássza és kiírtja ezeket a veszélyes férgeket. A játék során az alkalmi hősökből álló csapatod a kis sivatagi városka körüli helyszínek meglátogatásával megbízások után járó díjakat zsebelnek be, fegyvereket guberálnak és igyekeznek túlélni a férgek támadásait. Ugyanis a férgek támadnak is. Ha a pusztításuk útjában állsz, jobb ha készen állsz a harcra!
A Pokol legmélyebb bugyraiból emelkedik fel Diablo, a terror ura és az ősi gonoszok egyike. Idézd fel a vele vívott harcokat és a hihetetlen érzést, mikor leterítetted ezt a végső főellenfelet ezzel a Diablo pólóval.
A Pokol legmélyebb bugyraiból emelkedik fel Diablo, a terror ura és az ősi gonoszok egyike. Idézd fel a vele vívott harcokat és a hihetetlen érzést, mikor leterítetted ezt a végső főellenfelet ezzel a Diablo pólóval.
A Pokol legmélyebb bugyraiból emelkedik fel Diablo, a terror ura és az ősi gonoszok egyike. Idézd fel a vele vívott harcokat és a hihetetlen érzést, mikor leterítetted ezt a végső főellenfelet ezzel a Diablo pólóval.
A Pokol legmélyebb bugyraiból emelkedik fel Diablo, a terror ura és az ősi gonoszok egyike. Idézd fel a vele vívott harcokat és a hihetetlen érzést, mikor leterítetted ezt a végső főellenfelet ezzel a Diablo pólóval.
A Pokol legmélyebb bugyraiból emelkedik fel Diablo, a terror ura és az ősi gonoszok egyike. Idézd fel a vele vívott harcokat és a hihetetlen érzést, mikor leterítetted ezt a végső főellenfelet ezzel a Diablo pólóval.
A három közül a legrosszabb...aki a terror esszenciája...Lord Diablo. Állítsd össze 1000 darabból álló hátborzongató arcképét és közben ne feledd, hogy az ördög a részletekben rejlik. A szett egy posztert és a kirakós darabjainak tárolására egy stílusos zsákot is tartalmaz.
A terror uralmát Tristramban három bátor hős törte meg - egy mágus, egy zsivány és egy harcos. A gonosz azonban mindig megtalálja a módot a visszatérésre, és befolyása kiterjesztésére Sanctuary-szerte. Tisztelegj a valaha készült egyik legjobb játék, a Diablo előtt ezzel a démoni koponyával, és a játék logójával díszített sapkával!
A Funko Masters Of The Universe sorozat a 90-es évekbe repít vissza minket. Vajon He-Man és csapata legyőzi a gonosz Lord Skeletort?
Ez a Blizzard és a Jinx együttműködéséből megszületett stílusos fekete pénztárca, elején egy mutatós fémemblémával garantáltan a pokol tüzével égeti majd zsebedet, és bőven akad benne hely irataidnak és bankkártyádnak is.
Részletes, festetlen, gyűjthető minifiguraWarhammer: Age of Sigmar - Skaven: Brood Terroroda Games Workshop-tól.
ry, és most az egyszer maradj ki a bajból. Roadhog figura a legendás Junkenstein bőrrel a Halloween Terror eseményről. Minden Overwatch játékosnak. A Roadhog vinyl figura 15 cm magas, és egy átlátszó oldalú gyűjtődobozban van csomagolva.
A kiegészítő tartalmazza a következő termékekben található Final Girls és Killers miniatűröket: - Final Girl: Into the Void - Final Girl: Panic at Station 2891 - Final Girl: A Knock at the Door - Final Girl: Once Upon a Full Moon - Final Girl: Madness in the Dark - Final Girl: Terror From the Grave (matrica)
Az emberiség ősei. Egy angyal és egy démon leszármazottai, melyek létezése örökre meg fogja változtatni az erőegyensúlyt a Nagy Konfliktusban. A gonosz hazatért. Nézz szembe minden gonoszság megalkotójával, a romlottság, káosz és terror anyjával a Dark Sanctuary világában Lilith személyében ezzel a Diablo IV kirakóssal. A szett egy posztert és a kirakós darabjainak tárolására egy stílusos zsákot is tartalmaz.
A Good Loot Gaming sorozat azoknak a gaming rajongóinak lett tervezve, akik ki akarják bővíteni a kedvenc univerzumaik nyújtotta élményeket a való világban, azáltal, hogy minőségi kirakósokat raknak össze, pihennek és újraalkotják az ikonikus képeket, amelyek részévé váltak az emlékeiknek. A Sötét Háromság az Égő Pokolból érkezett az emberek világába, pusztítást és rémületet okozva. A titokzatos Tyrael arkangyal megalapította a varázslók titkos testvériségét, akiknek az volt a feladatuk, hogy levadássz
A Wolfenstein® II, a legmodernebb, iparágvezető id Tech®6 videojáték-motor által életre keltett üdítő kalandjáték a nácik uralta Amerikába vezeti el a játékosokat, ahol az a küldetésük, hogy összeszedjék az ellenállók megmaradt, legbátrabb vezetőit. Harcolj a nácik ellen ikonikus helyszíneken, mint Roswellben, Új-Mexikóban vagy New Orleans mocsaraiban és utcáin, vagy egy nukleáris támadás utáni Manhattanben. Fegyverkezz fel és söpörd el fejlett náci katonák és übersoldierek sorait ebben a felejthetetlen l