Tudományos háttér
Cégünk nem tulajdonít termékeinek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására vonatkozó tulajdonságokat, és ilyen tulajdonságokra nem is utal, ugyanakkor az 1169/2011/EU rendelet 4. cikkéből fakadó kötelezettségeként az alábbi tájékoztatást adja a termék hatóanyagának egészségre gyakorolt hatásáról és annak tudományos hátteréről. Írásunkban törekszünk a legfrissebb, független és mértékadó kutatások alapján az összefüggéseket és a tudományos eredményeket bemutatni az eziránt fogékony és érdeklődő Olvasók megfelelő tájékoztatására. Ez eladásösztönző célt nem szolgál, a termék megvásárlására nem buzdít. Ha Vásárlóink visszatérő rendeléseikkel megtisztelnek bennünket, az csakis azért történjék, mert a GAL termékek jótékony hatásait maguk tapasztalták! Ebben hiszünk, ezért dolgozunk.
A TITOK TERMÉKCSALÁD RÖVID BEMUTATÁSA
(TITOK MULTIVITAMIN és TITOK HALKOLLAGÉN PEPTIDEK + MSM)
A „TITOK” gyakorlatilag a GAL Multivitamin egy úgymond szépségre kihegyezett változata. Ez azt jelenti, hogy mindent tartalmaz, amit a GAL Multivitamin, de ezen felül olyan egyéb összetevőkkel dúsítottuk, amelyek segítenek az egészséges és fiatalos bőr, haj és köröm megőrzésében. Ezen hatóanyagok többsége ráadásul az ízületek és a csontozat egészségét is támogatja, amelyek szintén igen jól jönnek, ha fiatalosan szeretnénk idősödni. Fontos megjegyezni, hogy a GAL Multivitamin már önmagában is tartalmaz számos olyan összetevőt, amelyek a szépségre jótékony hatással vannak, ezért már sok olyan visszajelzést kaptunk, hogy szépségvitaminként is megállja a helyét. A TITOK változata azonban direkt módon, kifejezetten erre az aspektusra koncentrál.
Hogyan jött létre és mik ezek a szépséget előtérbe helyező plusz összetevői?
Pataki Ági keresett meg bennünket, hogy szeretné, ha olyan készítményt fejlesztenénk a számára, amely nem csak az egészség, de a szépség megőrzésében is képes segíteni. Nem lepődött meg, mikor azt mondtuk, hogy a kettő eleve kéz a kézben jár. A termék alapjául a multivitaminunkat ajánlottuk számára, az egyik kollagénünkkel kiegészítve. Tudva, hogy Ági maximalista, figyelmébe ajánlottuk még két termékünket, a PrimaVie™ Shilajitot és a Magnézium-biszglicinátot. Ezen felül körül néztünk más gyártók termékeinél, amelyek közül a hialuronsav, az MSM és a magas szilícium tartalmú zsurló vagy bambuszrügy-kivonat szedését javasoltuk. Nyilván kismillió dolog létezik még, ami jótékony hatással bír, azonban fizikailag is lehetetlen volna mindent szedni, amellett, hogy azért az ár is egy szempont. Emellett itt is érvényes az a szabály, ami szerint egy cél érdekében tett befektetés hasznossága arányaiban egyre inkább csökken, ahogyan közelítünk a célunk eléréséhez.
Próbáljuk kicsit konkrétabban megfogalmazni, hogy mit is jelent ez a jelen esetben. Nehéz számszerűsíteni, és százalékban kifejezni a különböző összetevők hatásait, de mégis így tudjuk a legérthetőbben és legegyszerűbben szemléltetni. Amennyiben kizárólag azt étrend-kiegészítéssel elérhető hatást nézzük, és a cél az egészségünk, akkor a Multivitamin önmagában nagyjából a 80%-át biztosítja a teljes elérhető hatásnak. Ha a szépség megőrzésére irányuló hatását vizsgáljuk, akkor viszont körülbelül 60%-át. Kollagénnel együtt kiegészítve mondjuk 85%-ot érünk el az egészség, illetve 80%-ot a szépség szempontjából. Shilajittal és magnéziummal együtt ez a szám már inkább 90%, illetve 85%. MSM-et, hialuront és nagyobb mennyiségű bambuszrügy-kivonatot is hozzáadva viszont már 90% mind az egészséget, mind a szépséget tekintve. Ahhoz, hogy mindkét tényezőt nézve 100%-ot lehessen elérni, még több tucatnyi terméket kellene szednünk ezek mellett, amit már alighanem az emésztőrendszerünk sem bírna, és emellett megfizethetetlen is volna. Kijelenthető ezáltal, hogy a további 10% elérése már csak elméletben lehetséges. Amennyiben ezt pénzben kellene kifejeznünk, akkor valahogy így nézne ki: 80%-os hatás elérése körülbelül havi 10 ezer Ft-ba kerül, míg a 90%-os hatás elérése körülbelül havi 20-30 ezer Ft-ba. Ezek után viszont a 95%-os hatásért már havi 5
A tudomány által bizonyítottan legjobb összetevők, értő módon meghatározott mennyiségek és arányok. Felesleges vagy ártó anyagokból semmi.A TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét ...
TITOK MULTIVITAMIN ÉS HALKOLLAGÉN PEPTIDEK + MSM (30 adag)A két termékünk alkotta, teljesértékű megoldás, amellyel erősítheti a szervezetét, óvhatja az egészségét, ...
GAL Multivitamin 30 adag 30+60+30 dbA GAL Multivitamin termékünket a legújabb kutatások fényében fejlesztettük ki, szem előtt tartva a természetességet és ...
TITOK Multivitamin Lipofilesszencia lágyzselatin kapszulák (30 db): extra szűz olívaolaj, d-alfa-tokoferol és vegyes tokoferolok, MSPO-minősített vöröspálmagyümölcs- kivonat, retinil-palmitát, zsályakivonat, fillokinon, 2% menakinon-7-tartalmú olívaolaj, kolekalciferol; kapszulahéj (zselatin, nedvesítőszer: glicerin, víz, karamell, édesítőszer: szteviol-glikozidok sztívialevél-kivonatból, kristályvanillin). TITOK Multivitamin Hidrofil-esszencia keményzselatin kapszulák (60 db): d-kalcium-pantot
A termék, amelyet a kezében tart, minden részletében azt a bizalmat törekszik megszolgálni, amit mindannyian kifejezünk, amikor táplálékot választunk a magunk vagy a szeretteink számára. A TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredményeinek állhatatos, értő felhasználása biztosítja. Összetételének harmóniáját csakis azáltal teremthettük meg, hogy a természetességből és életszerűségből nem engedtünk; a tápanyagdús élelmiszerekben rejlő, ideális vitamin-, ásványiany
A GAL TITOK Multivitamin (30 adag) valamennyi alkotóeleme a szépséget támogatja, de külön a bőr és az ízületek tápanyagait, hialuronsavat és MSM-et, s ezek mellett a körmök egészségét is óvó, nagyobb mennyiségű szilíciumot is tartalmaz. A Shilajit az indiai, tibeti és számos ősi gyógyászat évezredek óta nagy becsben tartott méregtelenítő-, erősítő-, fiatalítószere, amely szintén megtalálható benne. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. Adagolása: A napi adagot tartalmazó egy
ÁLTALÁNOS MULTIVITAMIN Teljes spektrumú multivitamin- és ásványi-anyag formula. - 24 esszenciális mikro-elemmel és 3 kofaktorral A Daily Formula egy teljes spektrumú multivitamin- és ásványi-anyag formula, gyors felszívódást és tökéletes hasznosulást garantáló formában, 24 esszenciális mikro-elemmel és 3 kofaktorral! Fogyasztása: napi 1 tabletta, étkezés után.
A GAL TITOK Multivitamin és Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag)A TITOK Multivitamint és Halkollagén peptideket + MSM-et együtt fogyasztva az egymáséit kiegészítő, erősítő hatást tapasztalhat, velük együtt tehet az örömadó szépségért és az éltető egészségért. A termék Pataki Ági és a GAL közös munkájából született. A GAL TITOK Halkollagén Peptidek + MSM (30 adag) 100%-ban hasznosuló, kimagasló profilú Naticol® halkollagén és MSM-tartalmú étrend-kiegészítő az egészséges, szép bőrért, s a gondtalan mo
Kiszállítás 1 munkanap alatt, 20.000 Ft felett ingyenes kiszállítás A termék, amelyet a kezében tart, minden részletében azt a bizalmat törekszik megszolgálni, amit mindannyian kifejezünk, amikor táplálékot választunk a magunk vagy a szeretteink számára. A TITOK Multivitamin fejlesztésének hátterét a legújabb, de időtálló kutatások eredményeinek állhatatos, értő felhasználása biztosítja. Összetételének harmóniáját csakis azáltal teremthettük meg, hogy a természetességből és életszerűségből nem engedtü
MULTIVITAMIN FORMULA Teljes spektrumú multivitamin és ásványi-anyag formula. - Teljes spektrumú multivitamin formula - Napi 1 tabletta - Luteinnel és likopinnal A multivitamnok segítenek áthidalni napi étkezési rutinunk során elállás táplálkozási-hiányállapotokat. Napjainkban a feldolgozott élelmiszerek és a felgyorsult életmód következtében szervezetünk sokszor nem jut hozzá a vitaminokhoz, ásványi anyagok és egyéb esszenciális tápanyagok szükséges mennyiségéhez. A multivitaminok segítenek
MULTIVITAMIN NŐKNEK A női szervezet speciális igényeire szabott multivitamin formula alfa-liponsavval, Q10-koenzimmel gránátalmával, acaival, áfonyával és mangosztánnal megerősítve. - Teljes spektrumú multivitamin hölgyeknek kifejlesztve - Áfonyával, alfa-liponsavval és Q10-koenzimmel (CoQ10) - Szuper-gyümölcsökkel - gránátalmával, acaival és mangosztánnal A piacon elérhető multivitaminok többsége jelentős mennyiségű felesleges összetevőt tartalmaz. A Now Foods EVE-t úgy alkottuk meg, hogy e
Összetételének harmóniáját csakis azáltal teremthettük meg, hogy a természetességből és életszerűségből nem engedtünk; a tápanyagdús élelmiszerekben rejlő, ideális vitamin-, ásványianyag- és nyomelemformákat, mennyiségeket és arányokat megtartottuk. A szépséget támogatja a termék valamennyi alkotóeleme, de külön a bőr és az ízületek tápanyagait, hialuronsavat és MSM-et, s ezek mellett a körmök egészségét is óvó, nagyobb mennyiségű szilíciumot is tartalmaz. Nem hagytuk ki a különlegesen csengő shilajitot s
MULTIVITAMIN NŐKNEK A női szervezet speciális igényeire szabott multivitamin formula alfa-liponsavval, Q10-koenzimmel gránátalmával, acaival, áfonyával és mangosztánnal megerősítve. - Teljes spektrumú multivitamin hölgyeknek kifejlesztve - Áfonyával, alfa-liponsavval és Q10-koenzimmel (CoQ10) - Szuper-gyümölcsökkel - gránátalmával, acaival és mangosztánnal A piacon elérhető multivitaminok többsége jelentős mennyiségű felesleges összetevőt tartalmaz. A Now Foods EVE-t úgy alkottuk meg, hogy e
Adagolás: Étrend-kiegészítőként két tabletta naponta, étkezéskor. 12-féle vitamin 9-féle ásványi anyag 19-féle antioxidáns A kimondottan nők számára kifejlesztett Multivitamin for Women kiegyensúlyozott tápanyagokat biztosít az egészséges étrend kiegészítéseként, nagy hangsúlyt helyezve az antioxidánsokra, vitaminokra és ásványi anyagokra.
MULTIVITAMIN NŐKNEK A női szervezet speciális igényeire szabott multivitamin formula alfa-liponsavval, Q10-koenzimmel gránátalmával, acaival, áfonyával és mangosztánnal megerősítve. - Teljes spektrumú multivitamin hölgyeknek kifejlesztve - Áfonyával, alfa-liponsavval és Q10-koenzimmel (CoQ10) - Szuper-gyümölcsökkel - gránátalmával, acaival és mangosztánnal A piacon elérhető multivitaminok többsége jelentős mennyiségű felesleges összetevőt tartalmaz. A Now Foods EVE-t úgy alkottuk meg, hogy e