Utazz el minél több helyre a Travelin társasjátékkal!
A Travelin addig tart, ameddig valaki össze nem gyűjtötte 5 ország kártyáját, de persze a különböző országok - attól függően, milyen nehéz oda eljutni – különböző pontértékkel bírnak.
Mindenki 8 kártyával kezdi a játékot, és egy térképpel, ami segít eligazodni kontinensünk minden zugában.
1. Húzz kártyákat!
A játékosok a körük elején plusz kártyá(ka)t húznak, majd eldöntik, mihez szeretnének kezdeni a kezükben lévő lapokkal.
Kártya a dobópakliról, a három kiterített lap közül vagy a húzópakliról vehető el.
2. Járd be Európát!
Az egyes országok között busz-, vonat- vagy repülőjeggyel közlekedhetsz, a jármű típusa határozza meg, milyen távolságra fogsz eljutni a segítségével. Ha sikerül ügyesen összekombinálni a jegyeidet, és így eljutsz egy olyan országba, amelynek a lapja a kezedben van, magad elé teheted azt - és a játék végén megkapod majd az országért járó pontot.
Nem csak utazásra használhatod fel a körödet, hanem akciók végrehajtására is, ez lehet egy már előtted lévő országkártya, vagy akár egy kezedből kijátszott akciólap hatásának érvényesítése is.
3. Dobod el!
Ne feledd, a köröd végén mindenképp el kell dobnod egy kártyát a kezedből - ezt érdemes úgy kiválasztani, hogy a többiek ne tudják ellened fordítani. (Ne feledd, az utánad következő játékos a köre elején a dobópakliról is elveheti a legfelső lapot!)
És a bónusz...
...hogy nem csak a saját körödben lehetsz tevékeny, hanem a közbeszólás kártyák segítségével a többiek akcióit is megakadályozhatod.
Lehet, hogy egyes leírásokat furcsának találsz majd, de higgy nekünk, egytől egyig igazak. Ha nem hiszed, guglizz rá!
Mit kell tudni a játékról? Travelin Európai kalandozások társasjáték Travelin társasjátékban a feladatod, hogy utazz el minél több európai országba és szerezz minél több pontot! Utazásod során mehetsz busszal, vonattal vagy repülővel. Repülővel természetesen messzebbre tudsz jutni. Akció kártyák is vannak amik még változatosabbá teszik a játékot. Ezek a kártyák segíthetik az utazásod, vagy növelik pontjaid számát, vagy megnehezíted vele játékostársaid utazását. Kártya húz
Román nyelvű erotikus, szórakoztató társasjátek pároknak.
Felnőtteknek ajánlott erotikus társasjáték, amelyben három zónára osztott kártyákkal és feladatokkal találkoznak a páros. A zónák : Csábítás, Vágy, Hancúr.
A csomag tartalma -1db forgatható rulett kerék -1db műanyag nyíl -24db feladatkártya A kártyák 10 nyelvűek holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég).
A népszerű erotikus, szórakoztató, pároknak ajánlott Monogamy társasjáték román nyelvű kiadása. A részletes leírás és a játékszabály a dobozon illetve a dobozban található.
A csomag tartalma1 darab játéktábla1 darab illatpárna1 darab dobókocka1 darab játékszabály2-2 bábu játékosoknak és 2-2 bábu szintjelzésreTulajdonságokkeménytáblás társasjátékpároknakszexuálpszichológus ajánlásávaljáték időtartama 20-90 perc (rövid vs. hosszú játékmód)anyag papír
Román nyelvű erotikus, szórakoztató társasjáték pároknak.
A csomag tartalma1 darab forgatható rulett kerék1 darab műanyag nyíl24 darab feladatkártyaTermék specifikációk, tulajdonságokerotikus társasjáték24 merész feladata fantáziát megmozgató rajzokkal10 nyelvű kártya -holland, német, angol, francia, spanyol, olasz, lengyel, orosz, szerb, norvég
A szett tartalma-6db erotikus feladatkártya (10 nyelven)-1db Kamasutra szexpóz pókerkártya pakk-2db szex-dobókocka (szexpóz, helyszín meghatározásra)-2db erekciótartó péniszgyűrű A csomag tartalma eltérhet, értkée azonban nem változik. Használati útmutató letöltése (PDF)
A csomag tartalma1 darab dobókocka (különböző színű körökkel minden oldalon)50 darab boríték (5 különböző színben)darab játékleírás (angol nyelven)Termék specifikációk, tulajdonságokerotikus játék5 különböző szintenajándéknak isBDSM kedvelőknek és kezdőknek isangol nyelvű játék
Páros játszma - Ismerkedj okosan - társasjáték felnőtteknek Páros játszma - Ismerkedj okosan A Páros Játszma társasjáték olyan komoly és vicces kérdéseket vet fel az együtt élő és szerelmes párok között, amiről azt gondolnák, hogy tudják egymásról. A társasjátékkal kiderül, hogy jól ismeritek-e egymást. Biztos, hogy több esetben felvet konfliktusokat, de ettől lesz igazán érdekes a játék. Előjöhetnek szunnyadó vágyak, álmok, vagy akár bosszantó apróságok is. Ismerkedj okosan! Egy vi
Hátsó gondolatok - Sikamlós találós kérdések felnőtteknek - társasjáték felnőtteknek Forrás: https://ferfialom.com
2-6 fenőtt játékos részére ajánlott társasjáték. A Hátsó gondolatok elnevezés nagyon jól fejezi ki a játék lényegét : a magyar nyelv sokszínűségére épülő, izgalmas, néha pikáns vagy erotikusnak tűnő kérdésekre, leírásokra kell megadni a választ, melyek majdnem minden esetben teljesen hétköznapi válaszokat takarnak. Pl. : Mi lehet a nagyot durranó, férfi játékszer, ami könnyen elsülhet?.
Ország - Város elektromos társasjáték új kártyákkal Egy igazán pörgős ország- város társasjáték, felturbózva, ráadásul új kártyákkal. A jó öreg Ország-város társasjáték új köntösbe öltöztetve, ahol a gyorsaság kapja a főszerepet. A játék lényege, hogy a témakörnek megfelelően kell villám gyorsan kitalálni egy szót, úgy, hogy az megfeleljen a kisorsolt kezdőbetűnek. Hozz egy gyors döntést és gondolkozz gyorsan. Húzz egy témakörös kártyát a pakli tetejéről, majd helyezd a játékegység közepé
AVK: Adsz vagy Kapsz - felnőtt társasjáték - társasjáték felnőtteknek AVK: Adsz vagy Kapsz - felnőtt társasjáték Egy inspiráló, serkentő beszélgetés, erotikus felfedezés és kísérletezés, ami senkit és semmit nem hagy érintetlenül... szó szerint A SEX-et érzékien betűző táblán haladva a vágy egyre növekszik, így a játékosok fokozatosan haladnak végig a Sejtelmes, az Erotikus és az X-trém fázisokon. Az egyre sikamlósabb pályákon a szerencse mondja meg, mit és hol fogtok csinálni, és hog
Everest társasjáték Ha készen állsz, hogy feljuss a hegycsúcsra, akkor pörgesd meg a rulettet, válaszd ki az útvonalat és hódítsd meg elsőként a Mount Everest-et! Szereted a kihívásokat? Akkor harcolj a csúcs meghódításáért! Mászd meg a Mount Everestet és juttasd fel a hegymászóidat nagyon gyorsan a csúcsra, de vigyázz, mert veszélyek leselkednek rád. Ha elrontod, kezdheted előről. Kapaszkodj kézzel-lábbal, nehogy ellenfeled sikeresen ledobjon a szikláról. Játssz biztonságosan, okosan dolgozd