Alapvető tudnivalók:
az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március második feléig tart;
eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni;
emellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa);
és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is;
az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők, ne adjunk nekik ételmaradékot, ne kísérletezünk velük;
az etető mellett itassunk is (pontosabban érdemes az egész évben működtetett itató mellett elkezdeni decemberben az etetést), több faj számára a téli ivó- és fürdőhely jelenti az igazi vonzerőt.
a költési időszakban, a fiókák kikelését követően ne etessük a madarakat, mert ez a mag eleséget megemészteni nem képes fiókák tömeges kínhalálát, funkcionális éhen pusztulását okozza.
Alapvető tudnivalók: az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március második feléig tart; eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni; emellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa); és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is; az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők, ne adjunk nekik ételmaradékot, ne kísérletezünk velük; az
Alapvető tudnivalók: az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március második feléig tart; eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni; emellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa); és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is; az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők, ne adjunk nekik ételmaradékot, ne kísérletezünk velük; az
A Trixie a Be Nordic sorozat értékesítésével támogatja a tengervédelmi projekteket és ezzel hozzájárul a fenntartható természetvédelemhez és sok faj védelméhez. A Trixie Be Nordic Fekely Utazáshoz garantáltan kedvence kényelmes pihenőhelye egy hosszú út során. Feltekerve helytakarékosan tárolható, a fogantyúval hordozható, így ideális kirándulásoknál. A kampókkal, hurokpántokkal könnyedén rögzíthető az autóban. Tisztítása 40 fokon javasolt. Mérete: 100x65cm. Színe: Szürke
Trixie radiátorra erősíthető macskafekhely. Rendkívül puha, plüss borítású belsővel és kárpitozott külsővel. A poliészter gyapjúval töltött párna kivehető és megfordítható. Hagyományos lapradiátorokhoz ajánlott. A radiátorra akasztható tartórudak 9-11 cm között állítható. Mérete: 38x34cm, színe: fehér/szürke
A Trixie a Be Nordic sorozat értékesítésével támogatja a tengervédelmi projekteket és ezzel hozzájárul a fenntartható természetvédelemhez és sok faj védelméhez. A Trixie Be Nordic Föhr Soft Szögletes fekhely garantáltan kedvence kényelmes pihenőhelye lesz. A kiváló minőségű gyapjúszövet tapintású védőhuzat lecipzárazható és 40 fokon mosható, a töltelék kézzel tisztítható. A habpehely/poliészter töltelékű fekhelyben szorosan rögzített párna található. Csúszásmentes aljú és fogantyúval ellátott. Mérete: 60x
Trixie - Kaparófa San Fernando szürke 106 cm A macskáknak koptatniuk kell a karmaikat nehogy azok elakadjanak és ezáltal komolyabb sérülések történjenek. A kaparófa megfelelő helyet biztosít a cica számára a karmok koptatására anélkül hogy a bútorokban vagy a szőnyegben kárt tenne. Fiatal és senior macskák részére egyaránt alkalmas. 2 fekvőhelyből (1 kagyló alakú) 2 oszlopból 1 hengerből és 1 odúból áll.
Természetes gumiból készült frizbi kutyák számára. Puha anyaga miatt alacsony a sérülésveszély esélye. Fenn marad a víz tetején. Anyaga: az állat szempontjából biztonságos anyagból készült (gumi, latex, műanyag, plüs fa vagy fém) Ne hagyja kedvencét felügyelet nélkül a játékkal. A termék random színekben érkezik
Alapvető tudnivalók: az etetési időszak az első tartós fagyok beköszöntétől ezek megszűnéséig, december elejétől március második feléig tart; eleségként bőven elegendő fekete napraforgót kitenni; emellett adható gyümölcs (alma és olyan szedhető bogyók, mint a vadszőlő, borostyán, tűztövis, nyugati ostorfa); és akár némi állati zsiradék (elsősorban kacsa-, liba- és sertésháj) is; az etető madarai nem élelmiszerhulladék-megsemmisítők, ne adjunk nekik ételmaradékot, ne kísérletezünk velük; az
A Trixie Dupla fémtál szilikon alátéttel jellemzői: - könnyen tisztítható, rozsdamentes acéltálak, - stabil szilikon alátét, ami szilárdan tartja a tálakat, - nincs több csúszkálás, így kedvencünk nyugodtabban ehet, - a kiesett eleségdarabkák nem szóródnak szét a lakásban, mert az alátét pereme a közelben tartja őket, - a kifröccsenő víz könnyedén feltörölhető, Trixie Bowl Set - Szilikon duplatál (szürke) macskák részére (2x0,3l/16cm) 47x3x26cm - alacsony peremű - csúszásmentes alj -
A Trixie Dupla fémtál szilikon alátéttel jellemzői: - könnyen tisztítható, rozsdamentes acéltálak, - stabil szilikon alátét, ami szilárdan tartja a tálakat, - nincs több csúszkálás, így kedvencünk nyugodtabban ehet, - a kiesett eleségdarabkák nem szóródnak szét a lakásban, mert az alátét pereme a közelben tartja őket, - a kifröccsenő víz könnyedén feltörölhető, Trixie Bowl Set - Szilikon duplatál (szürke) kutyák részére (2x0,4l/16cm) 45x5x23cm - alacsony peremű - csúszásmentes alj -
Trixie Litter Tray - peremes macska wc (sötét szürke/fehér) macskák részére (37x15x47cm) Modern kialakítású macskaalomtálca levehető peremmel. Az alomtálca alacsony belépési magassággal rendelkezik a könnyű hozzáférés érdekében. A perem megakadályozza az alom repülését, és segít a környező terület tisztán és rendben tartásában.
Trixie Litter Tray Mat - kilépő (antracit szürke) macska wc-khez (59x35cm) - félkör alakú - PVC - csúszásmentes
Trixie simao Cat Litter Tray - magas, peremes alomtálca (fehér/szürke) 48x30x58cm extra magas perem Easy Click kapcsok műanyag Modern kialakítású macskaalomtálca extramagas peremmel. Az alomtálca alacsony belépési magassággal rendelkezik a könnyű hozzáférés érdekében. A perem megakadályozza az alom repülését, és segít a környező terület tisztán és rendben tartásában.
A 2 elemből álló univerzális Trixie kutyarács alkalmas kisebb kombi autók csomagtartójába történő beépítésre. A rács megakadályozza, hogy a kutya az utas ülésekre másszon, A rácsot a teleszkópos rudakkal kell az autó padlózata és teteje közé szorítani. A vízszintes rudakat az autó szélességéhez szükséges állítani. Szélessége: 85-140 cm, magassága 75-110cm, fekete
A 3 elemből álló univerzális Trixie kutyarács alkalmas kisebb kombi autók csomagtartójába történő beépítésre. A rács megakadályozza, hogy a kutya az utas ülésekre másszon, A rácsot a teleszkópos rudakkal kell az autó padlózata és teteje közé szorítani. A vízszintes rudakat az autó szélességéhez szükséges állítani. Szélessége: 85-140 cm, magassága 75-110cm, fekete