A Vinex gyöngyös ugrálókötél kiváló hatást gyakorol a keringési rendszerre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a küzdősportolók többsége is gyakran használja az ugrókötelet az erőnléti edzések során. Az ugrálókötél edzés kitűnően fejleszti az állóképesség mellett a koordinációs- és a ritmusérzéket is. Ahhoz ugyanis, hogy jól tudjunk ugrókötelezni, kiemelten fontos, hogy jól és ritmusosan koordináljuk mozgásunkat, hiszen a gyakorlatokat nagyon gyorsan kell végrehajtani. Az intenzitást ráadásul magunkhoz viszonyíthatjuk, így végezhetünk akár szimpla kardió edzést. Szintén nagy előnye az ugrálókötél edzésnek, hogy alkalmazásával a sérülésveszélyt szinte nullára, de mindenképpen nagyon minimálisra csökkenthetjük. A kötél hossza: 3 m, színe: kék-fehér.
A Vinex gyöngyös ugrálókötél kiváló hatást gyakorol a keringési rendszerre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a küzdősportolók többsége is gyakran használja az ugrókötelet az erőnléti edzések során. Az ugrálókötél edzés kitűnően fejleszti az állóképesség mellett a koordinációs- és a ritmusérzéket is. Ahhoz ugyanis, hogy jól tudjunk ugrókötelezni, kiemelten fontos, hogy jól és ritmusosan koordináljuk mozgásunkat, hiszen a gyakorlatokat nagyon gyorsan kell végrehajtani. Az intenzitást ráadásul magunkh
A Vinex gyöngyös ugrálókötél kiváló hatást gyakorol a keringési rendszerre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a küzdősportolók többsége is gyakran használja az ugrókötelet az erőnléti edzések során. Az ugrálókötél edzés kitűnően fejleszti az állóképesség mellett a koordinációs- és a ritmusérzéket is. Ahhoz ugyanis, hogy jól tudjunk ugrókötelezni, kiemelten fontos, hogy jól és ritmusosan koordináljuk mozgásunkat, hiszen a gyakorlatokat nagyon gyorsan kell végrehajtani. Az intenzitást ráadásul magunkho
A Vinex gyöngyös ugrálókötél kiváló hatást gyakorol a keringési rendszerre, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a küzdősportolók többsége is gyakran használja az ugrókötelet az erőnléti edzések során. Az ugrálókötél edzés kitűnően fejleszti az állóképesség mellett a koordinációs- és a ritmusérzéket is. Ahhoz ugyanis, hogy jól tudjunk ugrókötelezni, kiemelten fontos, hogy jól és ritmusosan koordináljuk mozgásunkat, hiszen a gyakorlatokat nagyon gyorsan kell végrehajtani. Az intenzitást ráadásul magunkho
Színe: Fehér Mérete: 45 cm Súlya: 160 gramm/db Az ár 1 párra értendő!
Műanyag ugrálókötél (ún. gyors ugrálókötél) állítható hosszúságú. Maximális hossza: 3,05 m. Vegyes színekben kapható, melyek véletlenszerűen kerülnek kiküldésre. A termék ára egy darabra értendő!
50 mm-s négyzetes acélcsőből készült, összecsukható gát. 5 szinten állítható magasság és változtatható billenőerő. A Vinex Pro gát számos nemzetközi versenyen bizonyított már, melyet az IAAF tanusítvánnyal ismert el.
10 db 5-s méretű labda tárolására. Gépi kötésű, kék-fehér színben.
Praktikus óvodai segédeszköz kooperációs játékokhoz, bújócskához, mozgásfejlesztéshez. A készlet 12 db szemálarcot tartalmaz, 4 féle színben (piros, kék, zöld, sárga), fehér fejgumival.
Különleges alumínium ötvözetből, extra tartós és stabil kivitel, acél heggyel. Iskolai foglalkozásokra és versenyekre, edzésekre. Szabványos súly és tömeg. Pamut zsinór markolat. Szín: piros-fehér. A megadott ár 1 db-ra vonatkozik!
Különleges alumínium ötvözetből, extra tartós és stabil kivitel, acél heggyel. Iskolai foglalkozásokra és versenyekre, edzésekre. Szabványos súly és tömeg. Pamut zsinór markolat. Szín: zöld-fehér. A megadott ár 1 db-ra vonatkozik!
Különleges alumínium ötvözetből, extra tartós és stabil kivitel, acél heggyel. Iskolai foglalkozásokra és versenyekre, edzésekre. Szabványos súly és tömeg. Pamut zsinór markolat. Szín: narancs-fehér. A megadott ár 1 db-ra vonatkozik!
Szín: Kék Hosszúság: 240 cm Szélesség: 4,5 cm
Szín: Kék Hosszúság: 260 cm Szélesség: 4,5 cm
Válaszd ezt az ugrókötelet játékhoz vagy akár sportoláshoz. Strapabíró anyagból készült, fogója fa. Ugrálókötél hossza: 3 m 6 éves kortól ajánlott! A terméket véletlenszerű színváltozatban küldjük.
Vinex sorfalbábu kocsi nagy teherbírású acélból, amely alkalmas (PDM-CP180SR cikkszámú) 5 sorfalbábu szállítására. Kerékátmérő 10 cm. A képen látható 5 sorfal bábut a szett nem tartalmazza, csak a kocsit! Azokat külön lehet megvásárolni.
Fém kosárlabdagyűrű, 15 mm-s, 7-s méretű kosárlabdához, 9 mm-s fém támaszokkal, hátlappal. 12 db akasztós hálórögzítő lehetőséggel Háló nélkül!