Vanília ízű tejsavófehérje por koncentrátum 1kg

Az inulin egy élelmi rost, mely kétszer olyan erős, mint a szacharóz, ezáltal nagyon jó cukorpótló, ugyanakkor cukorbetegek, diétázok is bátran fogyaszthatják, mivel nem vált ki magas inzulin választ. Ez egy olyan prebiotikum, mely az emésztés során egészen a vastagbélig jut, itt táplálva szervezetünk jó baktériumait, ezáltal stimulálja a bélflóra jótékony baktériumainak növekedését. Az inulin tartós fogyasztása esetén javul a bélflóra állapota, mérséklődik az egyes élelmiszerérzékenységek kialakulásának kockázata, valamint a koleszterin- és triglicerid képződés csökkentésének következtében a szív és érrendszeri betegségek megelőzéséhez is hozzájárul.

A stevia növény levelei háromszor édesebbek a cukornál, a belőle készített tiszta stevia kivonat pedig akár háromszázszor erősebb édesítőszer is lehet! Mivel adalékanyagként igen csekély mennyiség is markáns édesítő hatással rendelkezik, ezért az általa édesített fehérje porok fehérje tartalma nem csökken jelentősen. Mivel a stevia lebontása a szervezetben nem vált ki glikémiás reakciót, vagyis nem okoz vércukor szint emelkedést, így cukorbetegek is bátran fogyaszthatják. A stevia nem roncsolja a fogakat és diétához vagy akár nagyobb fogyókúrához is bátran használhatjuk, mivel kellemes édeskés ízvilágot hoz, ugyanakkor minimális kalórát visz be. Mivel a cukor utáni sóvárgást is képes csökkenteni, hosszú távon nemcsak súlycsökkenést, de akár jobb általános közérzetet is elérhetünk használatával.

Összetevők:

tejsavófehérje koncentrátum (87%), (amely tartalmaz laktoglobulint, laktoferrint, laktalbumint és immunglobulint fehérje frakciókat), tejfehérje koncentrátum, tejsavófehérje izolátum, vanília poraroma,

Completa kávé krémpor (összetevői: glükóz szirup, hidrogénezett növényi zsír, tejfehérje, stabilizátor: E340 (kálium-foszfát), savanyúságot szabályozó anyag: E525 (kálium-hidroxid), emulgálószer: E471 (zsírsavak mono- és digliceridjei), természetes színezék: béta-karotin, csomósodást gátló anyag E551 (szilícium-dioxid)); Merigél 341 (módosított instant kukorica keményítő), béta-karotin, édesítőszer: szteviol glikozidok, inulin, só

Felhasználási javaslat:

Keverjen el 2 kanál terméket (kb. 40 g) 250ml vízben, vagy zsírszegény langyos tejben, használjon kézi shakert. Fogyassza 3-szor naponta!

A különleges táplálkozási célú élelmiszer nem helyettesíti a vegyes étrendet és a kiegyensúlyozott életmódot!
Az ajánlott napi fogyasztási mennyiséget túllépni nem szabad!

Allergén információ:

Tej-, szója- és tojásfehérjét feldolgozó üzemben készült. Forgalomba hozatal az ESZCSM 36/2004.IV.26. szerint.

megvesz
Nutri whey protein instant 3kg

Nutri whey protein instant 3kg

Nutri whey protein instant tejsavófehérje koncentrátum. A Nutri whey könnyen emészthető tejsavófehérje koncentrátum. 100 g Nutri whey savófehérje koncentrátum 82 g savófehérjét tartalmaz. Zsákos csomagolásban kapható!

megvesz
Nutri whey protein instant 1kg

Nutri whey protein instant 4kg

Nutri whey protein instant 4kg

Nutri whey protein instant tejsavófehérje koncentrátum. A Nutri whey könnyen emészthető tejsavófehérje koncentrátum. 100 g Nutri whey savófehérje koncentrátum 82 g savófehérjét tartalmaz. Vödrös kiszerelés, 4kg + adagolókanál

megvesz
Belga csokoládé ízű tejsavófehérje koncentrátum - 1 kg

Összetevők: tejsavófehérje koncentrátum (87%), (amely tartalmaz laktoglobulint, laktoferrint, laktalbumint és immunglobulint fehérje frakciókat), tejfehérje koncentrátum, tejsavófehérje izolátum , zsíros kakaópor (5.7%), csokoládé poraroma (max. 1%), vanília poraroma, gyümölcscukor, Completa kávé krémpor (összetevői: glükóz szirup, hidrogénezett növényi zsír, tejfehérje, stabilizátor: E340 (kálium-foszfát), savanyúságot szabályozó anyag: E525 (kálium-hidroxid), emulgálószer: E471 (zsírsavak mono-

megvesz
BioTechUSA 100% Pure Whey bourbon vanília ízű italpor 28 g

Izomzatunk minőségi tápanyagokkal történő ellátása rendkívül fontos a megfelelő izomműködés, az izomnövekedés, az izommegtartás szempontjából. Hozzánk hasonlóan izmaink is szeretnek „finomakat enni”. Kényeztesd őket és magadat az ínycsiklandóan krémes 100 % Pure Whey fehérjeporral! A 100% Pure Whey egy kiváló minőségű, magas biológiai értékkel rendelkező fehérjepor, amelynek fehérjetartalma 100%-ban tejsavófehérje. A széles ízválasztékkal rendelkező 100% Pure Whey tejsavófehérje-koncentrátum és tejsavófeh

megvesz
100% HYDRO ISOLATE (700 GR) VANILLA

100% HYDRO ISOLATE (700 GR) VANILLA

* 100%-BAN HIDROLIZÁLT TEJSAVÓFEHÉRJÉBŐL HOZZÁADOTT GLUTAMINNAL ÉS ARGININNEL CUKORMENTES GLUTÉNMENTES PÁLMAOLAJ-MENTES A tejsavófehérje sportolói körökben az egyik legnépszerűbb fehérjeforrás. A tejsavófehérje koncentrátumok és izolátumok a feldolgozottságuk mértékében eltérnek egymástól, a termékben található hidrolizált izolátum esetében alkalmazott hidrolizáció folyamata ugyanakkor "előemészti" a fehérjét rövidebb aminosav láncokra. A metabolizmus során a rövidebb aminosav láncú fehérjék könny

megvesz
100% HYDRO ISOLATE (700 GR) CHOCOLATE

Tejsavó fehérje koncentrátum 1000g MHN Supplements

Tejsavó fehérje koncentrátum 1000g MHN Supplements Az MHN Supplements 100% Whey Pro Performance egy alap tejsavó fehérje készítmény felesleges összetevők nélkül, 5 népszerű ízben. Rendkívül kiadós, 1 kg-s kiszerelés! Egy igazi klasszikus fehérjepor, átlagosan 72% fehérje tartalommal. Az MHN Supplements 100% Whey Pro Performance egy kiváló minőségű tejsavó-fehérje koncentrátum alapú termék. A tejsavó fehérje a legmagasabb BCAA (elágazó láncú aminosavak: leucin, izoleucin, valin) koncentráció

megvesz
ISO 100 Hydrolyzed (vanília 932 gr) - Hidrolizált tejsavófehérje-izolátum

  Adagolás:napi 1-2 adag. Edzés előtt, edzés után, vagy bármikor amikor nagy fehérjetartalmú italra van szükséged. 1 adagolókanál 150-210 ml vízben, tejben vagy általad választott italban alaposan összekeverve.       A világ legjobb izolátuma edzés előtti és utáni használatra - a megfelelő minőségű fehérje az izmok fejlődése és a megfelelő kalóriabevitel a kívánt forma érdekében. az ISO100 HYDROLYZED hidrolizált tejsavófehérje-izolátum és tejsavófehérje-izolátum keveréke a DYMATIZE legfejlettebb fo

megvesz
BioTechUSA 100% Pure Whey sós karamell ízű italpor 28 g

BioTechUSA 100% Pure Whey sós karamell ízű italpor 28 g

Izomzatunk minőségi tápanyagokkal történő ellátása rendkívül fontos a megfelelő izomműködés, az izomnövekedés, az izommegtartás szempontjából. Hozzánk hasonlóan izmaink is szeretnek „finomakat enni”. Kényeztesd őket és magadat az ínycsiklandóan krémes 100 % Pure Whey fehérjeporral! A 100% Pure Whey egy kiváló minőségű, magas biológiai értékkel rendelkező fehérjepor, amelynek fehérjetartalma 100%-ban tejsavófehérje. A széles ízválasztékkal rendelkező 100% Pure Whey tejsavófehérje-koncentrátum és tejsavófeh

megvesz
BioTechUSA 100% Pure Whey eper ízű italpor 28 g

PROTEIN DELITE SHAKE (700 GR) VANILLA VERY BERRY

Fehérje krómmal, karnitinnel, zöld kávé és zöld tea kivonattal! GLUTÉNMENTES* HOZZÁADOTT CUKROT NEM TARTALMAZ** ZÖLD KÁVÉ ÉS ZÖLD TEA KIVONATOKKAL KARNITINNEL Nem csak fehérjeturmix! Szeretnél egy olyan fehérjeport, ami amellett, hogy kellemes íz-élményt ad, még el is van látva extra hatóanyagokkal? Ha igen, ne keresgélj tovább! A Protein Delite Shake nem csupán adagonként 19g fehérjét tartalmaz, hanem van benne króm, cink, jód, de még zöld kávé és zöld tea kivonat is, mindez megspékelve egy kis

megvesz
BioTechUSA 100% Pure Whey eper ízű italpor 454 g

BioTechUSA 100% Pure Whey eper ízű italpor 454 g

Izomzatunk minőségi tápanyagokkal történő ellátása rendkívül fontos a megfelelő izomműködés, az izomnövekedés, az izommegtartás szempontjából. Hozzánk hasonlóan izmaink is szeretnek „finomakat enni”. Kényeztesd őket és magadat az ínycsiklandóan krémes 100 % Pure Whey fehérjeporral! A 100% Pure Whey egy kiváló minőségű, magas biológiai értékkel rendelkező fehérjepor, amelynek fehérjetartalma 100%-ban tejsavófehérje. A széles ízválasztékkal rendelkező 100% Pure Whey tejsavófehérje-koncentrátum és tejsavófeh

megvesz
BioTechUSA 100% Pure Whey banán ízű italpor 454 g

Vital Trend WPC 80 natúr (1kg)

Vital Trend WPC 80 natúr (1kg)

WPC 80    •     100% tejsavófehérje koncentrátum •     natúr, ízesítés nélküli •     80% fehérje tartalom   A WPC 80 (Whey Protein Concentrate) egy teljesen natúr, pasztörizált, ultraszűrt és frissen porlasztva szárított, kiváló minőségű 100%-os tejsavófehérje koncentrátum, amely 80% fehérjét tartalmaz és igen könnyen emészthető.   100 g WPC 80  fehérjetartalma: 80 gramm.   Fogyasztása ajánlott sportolók, testépítők részére az izomtömeg növeléshez, illetve nehéz fizikai munká

megvesz