Vass Valéria Gitáriskola 2.

Vass Valéria Gitáriskola 2.

Vass Valéria: Gitáriskola 2
Megjelent, mint a Gitáriskola előképzősök és első osztályos zeneiskolai gitártanulók számára irt oktatóanyag szerve folytatása. Örülünk annak, hogy nagyon sok tanárkolléga már ebből oktatja a gyermekeket,és annak is hogy szorgalmazták a folytatást. Ez a kötet is tartalmazza Vass Valéria minden tanári tapasztalatát, amit a hosszú tanítási évek alatt felhalmozott. Mindezeket most közreadja azon célból, hogy a tanárkollégák felhasználhassanak belőle annyit, amennyit célszerünek találnak. Eredményes, hatékony gitártanítást kívánunk.

megvesz
Vass Valéria Gitáriskola előképzős és 1.osztályos zeneiskolásoknak

Vass Valéria Gitáriskola előképzős és 1.osztályos zeneiskolásoknak

Vass Valéria Gitáriskola Nincs szebb és értékesebb zenei anyag a gitártanulás alapjainak elsajátításához, mint a magyar gyermekdal és népdal.  A népdalok tanulása közben lépésről-lépésre haladva fokozatosan fejlődik a növendékek kombinatív készsége, amely szükséges az „igazi” gitározáshoz.

megvesz
Muszty – Dobay  gitáriskola

Muszty – Dobay gitáriskola

Új gitáriskola és daloskönyv Muszty Bea, Dobay András A Muszty-Dobay gitáriskola segítségével azok is megtanulhatnak gitározni, akik korábban csak álmodoztak arról, hogy a hangszerből egyszer majd valódi harmóniákat csalhatnak ki. A gyakorlati tanácsok mellett sok-sok híres dal kottája is segít a tanulásban!

megvesz
Carulli Gitáriskola magyar nyelven

Carulli Gitáriskola magyar nyelven

Carulli Gitáriskola magyar nyelven Szerző: Carulli Cím: Gitáriskola (Carulli) Kiadó: Koncert 1234 Terjedelem: 58 oldal ISBN: 9790900529282 Cikkszám: B-4648

megvesz
Nagy-Mosóczi Gitáriskola IV.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola IV.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola IV. Letét: Gitár Sorozat: Zeneóra – hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 80 oldal Megjelenés: 1987 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 12735

megvesz
Nagy-Mosóczi Gitáriskola III.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola III.

Nagy-Mosóczi: Gitáriskola III Bővített, átdolgozott kiadás Letét: Gitár Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Terjedelem: 80 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 220 g Első megjelenés: 1983 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 12281 ISMN: 9790080122815

megvesz
Nagy-Mosóczi Gitáriskola V.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola V.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola V.   Letét: Gitár Sorozat: Zeneóra – hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 88 oldal Megjelenés: 1987 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 12891 Az alapfokú művészetoktatás tantervi programjában szereplő kiadvány.

megvesz
Nagy-Mosóczi Gitáriskola I.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola I.

Nagy Erzsébet, Mosóczi Miklós: Gitáriskola 1 Bővített, átdolgozott kiadás Hangszer/letét: Gitár Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 68 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,231 kg Első megjelenés: 1980. június Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 8418 ISMN: 9790080084182

megvesz
Puskás Tibor Gitáriskola

Puskás Tibor Gitáriskola

Puskás Tibor: Gitáriskola Papp Lajos, Patachich Iván, Szokolay Sándor műveinek felhasználásával Letét: Gitár Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: magyar, német Terjedelem: 60 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 201 g Első megjelenés: 1968 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 5675 ISMN: 9790080056752

megvesz
Fodor Marnitz Vass Európai gyermekdalok gitárra Könnyű feldolgozások kezdők számára

Fodor Marnitz Vass Európai gyermekdalok gitárra Könnyű feldolgozások kezdők számára

Fodor Marnitz Vass Európai gyermekdalok gitárra Könnyű feldolgozások kezdők számára Szerkesztette Fodor Ferenc, Marnitz Zsuzsa, Vass Valéria Illusztrálta Dargay Attila Hangszer/letét: Gitár Műfaj: Pedagógiai előadási darabok Nyelv: magyar, angol, német Terjedelem: 24 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,1 kg Első megjelenés: 1988 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 13198 ISMN: 9790080131985 A Gitáros képeskönyv 2020-ban megújult borítóval és új címmel

megvesz
Fodor, Marnitz, Vass Népszerű darabok gitáron

Fodor, Marnitz, Vass Népszerű darabok gitáron

Joaquin Malats : Serenata Espanola ( Spanyol szerenád)

megvesz
Ludvig Pop-Rock Gitáriskola

Ludvig Pop-Rock Gitáriskola

Ludvig Pop-Rock Gitáriskola A kotta két oldalról nyílik. A hagyományos kotta alatt TAB kotta is van. Az első borító címe: GITÁR ABC - azok részére készült, akik nem nem tudnak kottát olvasni. Ez a fejezet hétköznapi nyelven íródott: " ITT FOGD MEG és OTT ÜSD LE " mindenki el tud igazodni benne. A másik nyitó oldal egy hagyományos módon felépített Minden hagyományos kotta alatt TAB jelzés is van! Mindenre kiterjedő alapos gyakorlatok, minden fekvés külön feldolgozva, akkor felbontások, skálá

megvesz
Szigeti Szórakoztató gitáriskola II

Szigeti Szórakoztató gitáriskola II

A Szigeti Szórakoztató gitáriskola II. kötetét ajánljuk azoknak, akik már elsajátították a gitár alapjait és szeretnének tovább fejlődni ezen a fantasztikus hangszeren. Ez a kötet a hatékony tanulást és a haladó szinten való jártasságot helyezi a középpontba. Tartalmában számos új technika, akkord, és dallam található, amelyek segítségével gazdagíthatod a zenei repertoárodat. A II. kötet a szórakoztató zenék világába kalauzol el, ahol a légies dallamok és a szuggesztív harmonizáció fokozatosan bontakozik

megvesz
Ludvig Gitáriskola

Ludvig Gitáriskola

Ludvig gitáriskola Tartalomjegyzék: Elméleti alapismeretek A gitár húrjai Gyakorlatok az első fekvésben Pengetés technikai gyakorlatok Arpeggi pengetés technikai gyakorlatok A moll Etűd E-moll Etűd Akkord bontások Ritmus gyakorlatok Hausmusik Idyllic image Capriccio I. Barré akkordváltási gyakorlatok F-dúr D-moll Fisz-dúr keringő Disz-moll II. fekvés G-dúr ritmusgyakorlatok E-moll Moto Perpetuo D-dúr H-moll Arpeggio pengetési gyakorlatok Life is beau

megvesz
Sagreras, Julio Salvador Las primeras lecciones de guitarra Vol.1

Sagreras, Julio Salvador Las primeras lecciones de guitarra Vol.1

Sagreras, Julio Salvador: Las primeras lecciones de guitarra Vol.1 Hangszer/letét: Gitár Műfaj: Hangszeriskola Nyelv: spanyol Terjedelem: 32 oldal Kiadó: Ricordi Katalógusszám: D02043800 Más kiadói szám: ERBA9500 ISMN: 9789876111249 Spanyol nyelvű gitáriskola az alapoktól.

megvesz
Nagy-Mosóczi Gitáriskola II.

Nagy-Mosóczi Gitáriskola II.

Nagy Erzsébet, Mosóczi Miklós: Gitáriskola 2   Bővített, átdolgozott kiadás Hangszer/letét: Gitár Sorozat: Zeneóra - hangszeriskolák Műfaj: Hangszeriskola Terjedelem: 64 oldal Formátum: Bach (23 x 30,2 cm) Súly: 0,181 kg Első megjelenés: 1983 Kiadó: Editio Musica Budapest Katalógusszám: 12280 ISMN: 9790080122808 Alapvetően megújult változatban adjuk közre ötkötetes gitáriskolánkat. Az első kiadás óta eltelt évtizedek során megváltozott növendékeink zenei érdeklődése és gyakorlá

megvesz