Verdák 3 Memória Játék

Verdák 3 Memória Játék

Mozgassa meg gyermeke képzeletét, és megfigyelőképességét a szépen illusztrált, igényes megjelenésű Verdák 3 memória játékkal, amely önfeledt mókára és társaival való játékra ösztönözheti bármelyik gyermeket. Hiszen a paklit klasszikus memóriajáték szabályai szerint kell játszani. Ám a menő Verdák kísérik kalandra a gyermekeket.

A résztvevőknek alaposan meg kell keverniük a kártyákat és a képpel lefelé leteríteni a játéktérre, asztalra vagy földre. Majd kezdetét is veheti az igazi izgalom, kicsik és nagyon kettesével fordíthatják fel a kártyákat és ha párt találnak, azt maguk elé kell helyezniük. Addig tart a játék míg az összes kártyának megnem találjátok a párját. Az nyer, aki a legtöbb párt gyűjtötte össze.

Ez a játék remekül fejleszti a figyelmet és a koncentrációt, valamint támogatja a kurdarctűrő képességet is. Emellett segít az észlelésben, a különbségek és azonosságok felismerésében, fejleszti a logikát, és erősíti a baráti kapcsolatokat is!

A doboz tartalma: 48 darab Verdás kártya.
A doboz méretei: 18 cm x 11,5 cm x 3,5 cm.

3 éves kor felett ajánlott!

megvesz
Verdás Buborékfújó 60 ml-es

Verdás Buborékfújó 60 ml-es

Játssz ezzel a buborékfújóval a szabadban, vidám időtöltés kicsiknek és nagyoknak egyaránt! A matricán a Verdák mese szereplői láthatóak, többféle változatban. A kupak tetején van egy kis játék is. Vezesd a golyót a helyére! A termék kiszerelése: 60 ml A flakon mérete: 11,5 cm x 3,8 cm x 3,8 cm 3 éves kortól ajánlott! A terméket véletlenszerű változatban küldjük.

megvesz
Verdák falmatrica szett 44.

Verdák falmatrica szett 44.

Verdák faldekoráció - gyerekszoba falmatrica szett. Eredeti Disney term k, kiváló minõs gû, gyönyörû dekorációs szett. Kisfiúknak ajánljuk elsõsorban, de kislányok is örülhetnek neki, ha szeretik a Verdák akciódús r szeit.

megvesz
Verdák roller 2 kerekű

Verdák roller 2 kerekű

Verdák roller: 50 kg terhelhetőséggel, a kormány 3 különböző magasságra állítható, a hátsó keréknél beépített fék található. 

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 20 999 Ft
megvesz
Falmatrica - CAMARO 1.

Falmatrica - CAMARO 1.

Falmatrica minõs gi dekoráció. Verdák-autók kategóriában a legn pszerûbb! Ajánd knak is kitûnõ!

megvesz
Verdák fehér gyerek ágyneműhuzat

Verdák fehér gyerek ágyneműhuzat

Villámgyors mély álomba ringatást mi sem biztosíthatja jobban a kicsinek, mint a Verdák Villámja, a kis srácok kedvence egyenesen Kipufogó-fürdőből startolva.  Eredeti Disney ágynemű.

megvesz
Verdák prémium fotótapéta 18.

Verdák prémium fotótapéta 18.

Verdák fotótap ta, mely pr mium minõs gû gyerekszoba kieg szítõ. Falra, bútorra, ajtóra is felhelyezhetõ, a csomagban a felhelyez shez szüks ges ragasztó is megtalálható. A dekoráció m rete 90x202 cm, vlies

megvesz
Verdák 3: Villám McQueen RC Single Drive Autó

Verdák 3: Villám McQueen RC Single Drive Autó

A Verdák 3 Disney meséből jól ismert Villám McQueen ezúttal egy 1:32-es méretarányú távirányítós autó formában jelenik meg. A távirányítón található két gomb segítségével vezérelheted kedvenc rajzfilmhősöd amely előre és hátramenetben is tud mozogni. A távirányító és Villám McQueen a 27 MHz-es frekvencián kommunikál, hatótávolsága akár 20 méter is lehet. Szervezz egy izgalmas versenyt és nevezd be Villám McQueent, hiszen nagy eséllyel nyerheti meg a szelepkupát.A játék 3 db AAA és 3 db AA ceruzaelemmel mű

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 12 500 Ft
megvesz
Verdák prémium fotótapéta 20.

Verdák prémium fotótapéta 20.

Verdák fotótap ta, mely pr mium minõs gû gyerekszoba kieg szítõ. Falra, bútorra, ajtóra is felhelyezhetõ, a csomagban a felhelyez shez szüks ges ragasztó is megtalálható. A dekoráció m rete 90x202 cm, anyaga: vlies.

megvesz
Verdák prémium fotótapéta 22.

Verdák prémium fotótapéta 22.

Verdák fotótap ta, mely pr mium minõs gû gyerekszoba kieg szítõ. Falra, bútorra, ajtóra is felhelyezhetõ, a csomagban a felhelyez shez szüks ges ragasztó is megtalálható. A dekoráció m rete 90x202 cm, anyaga: papír.

megvesz
Verdák prémium fotótapéta XL7.

Verdák prémium fotótapéta XL7.

Verdák autóversenyen vlies fotótap ta gyerekszobába. A pr mium minõseacute;gû poszter tap tához a csomagban a hozzá való ragasztót is megtalálod. M rete: 180 x 202 cm Anyaga: vlies R szek száma: 2

megvesz
Verdás Műanyag Mélytányér

Verdás Műanyag Mélytányér

A Verdák nagy kedvelőinek szuper választás ez a kék mélytányér, aminek a belsejében Villám McQueen és Miguel látható! Anyaga: műanyag Belső átmérője: 12 cm Külső átmérője: 16 cm Magassága: 3,5 cm 3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Verdák faldekoráció szett 42.

Verdák faldekoráció szett 42.

Verdák fali dekor matrica gyerekszobába. Eredeti Disney falmatrica falra, bútorra, más sima, tiszta s száraz felületekre. Rendeld meg kisfiadnak!

megvesz
Verdás Piros Műanyag Lapostányér

Verdás Piros Műanyag Lapostányér

A Verdák mese nagy kedvelőinek szuper választás ez a piros lapostányér, aminek belsejében Villám McQueen látható! Anyaga: műanyag Belső átmérő: 16,5 cm Külső átmérője: 21,5 cm Magasság: 1,5 cm 3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Verdás Piros Műanyag Mélytányér

Verdás Piros Műanyag Mélytányér

A Verdák nagy kedvelőinek szuper választás ez a piros mélytányér, aminek a belsejében Villám McQueen látható egy versenypályán! Anyaga: műanyag Belső átmérő: 12 cm Külső átmérő: 16 cm Magasság: 3,5 cm 3 éves kortól ajánlott!

megvesz
Dinó  Elektronikus játék 3 az 1-ben -Tic Tac Toe, memória

Dinó Elektronikus játék 3 az 1-ben -Tic Tac Toe, memória

Elektronikus játék Tic Tac Toe Dino – elbűvölő játék kis felfedezőknek! Fedezze fel a klasszikus játék modern változatát, amely évek óta szórakoztat gyerekeket és felnőtteket egyaránt! A Tic Tac Toe Dino nemcsak egy innovatív játékmód négyzetek rajzolása nélkül, hanem egy hordozható 3 az 1-ben játék is, amely minden helyzetben szórakozást nyújt. Mit találsz a készletben? A praktikus játék három különböző játéklehetőséget kínál: Tic Tac Toe - hagyományos verseny modern változatban. Páros játék

  • Webáruház: Főoldal
  • Az ár: 5 999 Ft
megvesz