Veronica beccabunga – Ártéri veronika

Veronica beccabunga – Ártéri veronika

A Veronica beccabunga – Ártéri veronika főbb jellemző

 

Habitus: Az ártéri veronika egy alacsony termetű vízparti évelő növény. Kiváló talajtakaró és partvédő, de a mocsarasabb részeket is kedveli. Levelei kerekdedek, sötétzöld színűek.

Nyár eleji virágzása során kék virágokat ont, amelytől csak még inkább bájos ez a növény. Lombozata nyáron kissé megfakul, de ősszel új, fényes és sötét lombozatot hoz.

Virág: Tavasz végén-nyár elején hozza élénk kék színű, apró virágait.

Talajigény: A talaj pH-jára kevésbé érzékeny, viszont időnként érdemes pótolni a tápanyagot.

Fényigény: A kissé árnyékos helyeken és félárnyékban fejlődik optimálisan.

Vízigény: Vízigénye nagy. Fejlődéséhez mocsaras környezet szükséges.

Gondozás: Ha túlságosan felszaporodott az állomány, érdemes megritkítani. Betegségekre és kártevőkre nem fogékony.

Társítás: Az ártéri veronika egy kistermetű évelő vízi-vízparti évelő növény, amely sötét lombozatával és nyár elején nyíló kis, bájos kék virágaival díszít. Társításban kiválóan elhelyezhető faj. Válasszuk mellé a réti füzényt, amely kis lila virágaival igencsak kiemeli az ártéri veronika kedves báját, és a lila színek elkápráztatók.

A vízparti részen kapjon helyet a vízimenta is. Válasszunk egy alacsonyabb gyékényfajt a mocsaras részekhez, amely tiszteletben tartja az ártéri veronika alacsony termetét és nem vonja el róla a figyelmet, inkább odavonzza, emellett árnyékot is biztosíthat számára.

A gyékény mellé ültessen nagytermetű tópartifüzet, melynek robusztus termete különlegessé varázsolja a társítást. A nyílt, mélyebb vízfelületekre telepítsen vízitököt. A kerek levelek, a sárga virág nagyszerűen illik a lila virágtengerhez, a tóparti régióhoz is.

Társításra javasolt növényfajták:

Lythrum salicaria 'Robin' - Réti füzény
Mentha aquatica – Vízimenta
Typha laxmannii – Rizsgyékény
Rodgersia aesculifolia - Nagytermetű tópartifű
Nuphar lutea – Vízitök

Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 15-25 cm
Ültetési tőtáv: 30 cm
Virágzási idő: Július-Szeptember
Méhcsalogató: Nem
Vízigény: Nagy vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Vízmélység: 0-10 cm

Felhasználási terület: kerti tavak, csobogók, patakok

 

Védett tartalom

 

Amennyiben vízpari díszfákat szeretne rendelni, kattintson ide.

megvesz
Veronica teucrium 'Azurit' - Gamandor veronika

Veronica teucrium 'Azurit' - Gamandor veronika

  A Veronica teucrium 'Azurit' - Gamandor veronika főbb jellemzői félárnyékos, napos helyre évelőágyakba, talajtakaróként levelei fogazott szélűek télállósága kiváló élénk világoskék a virágának színe május-júliusban virágzik magassága 40-50 cm tőtávolsága 30-40 cm

megvesz
Veronica gentianoides 'Little Blue' – Tárnicslevelű veronika

Veronica gentianoides 'Little Blue' – Tárnicslevelű veronika

(ejtsd: veronika genciánojidesz) Kiszerelés: 2 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Ranunculus flammula – Békaboglárka

Ranunculus flammula – Békaboglárka

A Ranunculus flammula – Békaboglárka főbb jellemző   Habitus: Kis termetű, sekély vízborítottságot, mocsaras körülményeket igénylő bájos évelő növény. Szára felálló (20-40 cm), ezen pedig keskeny, lándzsás levelek helyezkednek el. A tőlevelek általában szélesebbek. Virág: Júniustól augusztusig hozza öt sziromból álló, élénksárga, kisméretű, igen kedves megjelenésű virágait. Talajigény: A talaj iránt nem igényes, sekély vízborítást, mocsaras körülményeket igényel. Fényigény: Kifejezetten fén

megvesz
Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű

Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű

A Phalaris arundinacea 'Picta' – Tarka pántlikafű főbb jellemző   Habitus: Rizómás évelő fűféle. Kifejlett magassága 90-120 cm. Kompakt növekedésű, gyorsan terjed. Fő díszítőértékét a zöld és fehér színekben sávolt, keskeny, kihegyezett levelei adják. Sűrű csomókat képez, rendkívül mutatós. Virág: A nyár első felében hozza krémszínű, vagy kissé rózsaszínes bugavirágzatát, de nem ez adja a fajta fő díszítőértékét. Talajigény: A talajra nem igényes, de kedveli a nyirkos, nedves és jól vízáteresz

megvesz
Veronika kék virágú. VERONICA Subsessilis-Hybr. 'Blue Pyramid'

Veronika kék virágú. VERONICA Subsessilis-Hybr. 'Blue Pyramid'

Életciklus:ÉvelőCsalád:ScrophulariaceaeEredet:Kerti eredetKülönleges képességek:Egy szép közepes méretű válogatás fényes, sötétzöld levelekkel és több tucat élénkkék virággal. Alapszín:(kék)Virág színe:élénk kékTermészetes virágzási időszak:június - szeptember Télállósági zónák:Z5 - Z9 Lombozat:fényes, sötétzöld, bőrszerűNövekedési szokás:párnaképzőMagasság virágokkal:50 cmNövények közötti távolság:30 cmTalajigény:száraz / jól vízelvezető Elhelyezkedés:naposJellemzők:talajtakaróHasználat:sziklakertbe / vá

megvesz
Juncus effusus – Békaszittyó

Juncus effusus – Békaszittyó

A Juncus effusus – Békaszittyó főbb jellemző   Habitus: Rizómával lassan terjedő évelő. Fűhöz hasonló megjelenésű, levelei bokros habitust kölcsönöznek a növénynek. Virág: Virágzata kezdetben zöldes-sárga színű, később barnára színeződik. Júniustól augusztusig díszít. Talajigény: Tápanyagban gazdag, kiszáradásra nem hajlamos, üde, nedves talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, napos vagy félárnyékos fekvés ideális a számára. Vízigény: Nagy vízigényű, talaját óvjuk

megvesz
Nymphaea 'Yellow Queen' – Sárga tavirózsa

Nymphaea 'Yellow Queen' – Sárga tavirózsa

A Nymphaea 'Yellow Queen' – Sárga tavirózsa főbb jellemző   Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és nagyméretűek (20-25 cm). A levelek a víz felszínén ülnek. Ideális a közepes és nagy vízfelületek számára. Virág: Virágai nagyméretűek (akár 20 cm átmérőjűek is lehetnek) és egész nyáron át pompáznak. A virág sok, keskenyebb szirommal rendelkezik, a virágalak csésze alakú, a színe halványsárga. A virágok minden reggel kin

megvesz
Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr

Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr

A Baldelia ranunculoides – Bogláros kishídőr főbb jellemző   Habitus: Alacsony, mindössze 15-20 centiméter kifejlett magasságú, bokros telepeket alkotó évelő növény. Virág: Virágai fehér vagy igen halvány rózsaszínűek, hosszú virágzati száron a levelek fölé emelkednek. Rövid ideig díszítenek, de folyamatosan újak nyílnak. Talajigény: Tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú, mocsaras talajt igényel. Fényigény: Közepes fényigényű növény, árnyékba vagy félárnyékba javasolt telepíteni.

megvesz
Veronika rózsaszínű virágú. VERONICA longifolia 'Pink Shades'

Veronika rózsaszínű virágú. VERONICA longifolia 'Pink Shades'

Életciklus:évelőCsalád:ScrophulariaceaeEredet:Kultúra. Észak-, Kelet- és Közép-Európa, Szibéria és Kelet-Ázsia: nyirkos rétek, parti erdők.Különleges képességek:Hosszú virágzású évelő, virágkötészetre is kiválóan alkalmas. Szára általában el nem ágazó. Alapszín:(rózsaszín / lazac)Virág színe:rózsaszínTermészetes virágzási időszak:június - augusztus Télállósági zónák:Z4 - Z9 Lombozat:hosszúkás-lándzsás, levélnyéles, éles fogú, zöldNövekedési szokás:felálló / erőteljesMagasság virágokkal:80 cmNövények közöt

megvesz
Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr

Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr

Az Alisma parviflora – Kereklevelű hídőr főbb jellemzői   Habitus: Egy pontból induló kerek levelei bokros megjelenést biztosítanak a számára. Virág: Apró fehér virágai buga virágzatba tömörülnek, melyek a levelek fölé emelkednek. Talajigény: Tartósan nedves, tápanyagban gazdag, kötött talajt igényel. Fényigény: Fényigényes növény, de félárnyékba is telepíthető. Vízigény: Nagy vízigényű növény. Sekély vízbe telepíthető, mint mocsári növény. Gondozás: A virágszárakat a virágzás kezdete

megvesz
Nymphaea 'Perry Baby Red' – Piros tavirózsa

Nymphaea 'Perry Baby Red' – Piros tavirózsa

A Nymphaea 'Perry Baby Red' – Piros tavirózsa főbb jellemző   Habitus: Az egyik leginkább népszerű vízi évelő növény, amely lombozatával és virágaival is díszít. Levelei kerekek és közepes méretűek (12-15 cm). A levelek a víz felszínen ülnek. Ideális a kis vízfelületek számára. Virág: Virágai közepes vagy nagyméretűek (10-15 cm), bazsarózsa alakúak és egész nyáron át pompáznak. A virág közepes méretű, sok, széles szirommal rendelkezik, a színe mélypiros, a porzók sárgák. A virágok minden reggel k

megvesz
Veronica teucrium/austriaca 'Knallblau' - Gamandor veronika

Veronica teucrium/austriaca 'Knallblau' - Gamandor veronika

A gamandor veronika - amit szokás fogas, ill. latin neve alapján osztrák veronikának is nevezni - alapfaja Közép-Európától a Kaukázusig puszták, erdőssztyeppek, hegyi rétek, sziklás dombok, lejtők őshonos évelő növénye. A ’Knallblau’ közepes magasságú (25-40 cm), felálló, elágazó szárú, bokros növekedésű, gazdagon virágzó fajta. Fogazott szélű, lándzsás levelei pázsitzöld színűek. Virágfüzéreinek csillag alakú, kedves, enciánkék virágait, melyek szinte az egész növényt beborítják május-júniusban hozza.

megvesz
Gamandor veronika 20 DB MAG

Gamandor veronika 20 DB MAG

A gamandor veronika közepes termetű, felálló szárú, bokros, laza ágrendszerű évelő növény. Virágzása májustól júliusig tart. Napos vagy félárnyékos helyre is ültethetjük. Télállósága kiváló.

megvesz
VERONIKA 11 ágy vendégággyal 90x200  - tölgy

VERONIKA 11 ágy vendégággyal 90x200 - tölgy

VERONIKA 11 90 x 200 cm ágy pótággyal és ágyneműtartóval

megvesz
VERONIKA 2 ágy pótággyal 90x200 - fehér

VERONIKA 2 ágy pótággyal 90x200 - fehér

Fehér színű VERONIKA ágy 200x90 cm vendégággyal 90x190 és ágyneműtartó tároló fiókkal 

megvesz