A babyberry "Pure Love" kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette – a tervezés során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt.
A babyberry gyönyörű, kényelmes és biztonságos babafészke tökéletes választás újszülött és néhány hónapos babák számára. A babafészek körülöleli a picit, így az anyaméhben töltött időszakra emlékezteti, amitől teljes biztonságban érezheti magát – így teremtve meg az ideális körülményeket a zavartalan alváshoz. Használhatjuk bárhol: kiságyban, kanapén, járókában, sőt, a babafészek ideális megoldás együttalváshoz is, hiszen a kb. 13 cm magas, szivacsból készült fala biztonságosan körülöleli a picit, így nem kell félni, hogy véletlenül rágurulunk alvás közben. Ráadásul a babafészek aljában található egy kényelmes szivacs réteg, így a babánk bárhol aludt is el, könnyen át tudjuk emelni anélkül, hogy megzavarnák az álmát. Ha pedig már mozgékonyabb a baba, a babafészek biztonságot nyújt, hogy ne guruljon le az ágyról vagy a kanapéról alvás, pihenés vagy épp nézelődés közben. És amikor esetleg útra keltek, nyugodtan vigyétek magatokkal: bárhová is mentek, a babafészek az otthon meghittségét fogja jelenteni és így az alvás könnyebben fog menni az új környezetben is!
A fészket átlagosan a baba 4-6 hónapos koráig tudjátok használni: ahogy nő a kicsi, igény szerint az alsó részt ki tudjátok bontani, és így a lábacskáit kidugva tovább elfér majd benne.
A plusz kiegészítőként választható, kivehető és mosható betéttel pedig igazán praktikussá tettük a babafészket, hiszen ennek köszönhetően egy kisebb szennyeződés esetén nem szükséges az egész babafészket kimosni, elég csak a betétet – ezzel nemcsak energiát spórolunk magunknak, de a babafészket is kíméljük az elhasználódástól. Szükség esetén természetesen az egész babafészek is mosható mosógépben, mindössze az aljában lévő szivacsot kell egyszerűen kizipzárazni belőle.
A Pure Love kollekcióba tartozó babyberry babafészek 4-féle gyönyörű színben érhető el: hófehér, szürke, világos mályva és zuzmózöld. Találd meg a hozzád leginkább passzoló színt!
Sőt, érdemes a Pure Love termékcsalád további termékeit is megnézni, válogass a többi csodaszép babafészek, babatakaró, muszlin takaró, alvópárna, játszószőnyeg, útravaló pelenkázó alátét között, vagy lesd meg a szintén hazai Crooocus márka színben tökéletesen harmonizáló horgolt kosarait is!
Anyag: a Pure Love babafészek huzata és a fekvőbetét is 100% OEKO-TEX minősítésű pamut textilből készült, hogy a gyerekek bőréhez csak a legfinomabb textil érhessen, míg a töltet 100% antiallergén poliészter és habszivacs
A babafészek pontos méretei: fekvőfelület, vagyis a szivacs, amin a baba fekszik 38 x 66 cm, a fészek körbeölelő "hurkájának" átmérője kb. 13 cm széles. A fészek teljes mérete azon múlik, hogy a hurkákat körben milyen szorosra húzod meg vagy lazítod ki és esetleg hagyod nyitva a lábrésznél.
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry dupla rétegű babatakarója szuper választás a babáknak újszülött kortól kb. 1-2 éves korig. 100% pamut anyaga és pihe-puha érintése kellemessé teszi a pihenést a legkisebbek számára. Használhatjátok kiságyban, babakocsiban vagy akár útközben is. A kellemesen puha baba
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry alvópárnája tökéletes a kicsi gerincének, ugyanis a babáknak és kisebb gyerekeknek még nem ajánlott az ágynemű szettekben található vastagabb párna – ezért ezt a kifejezetten babák számára kialakított alvópárnát mi úgy terveztük, hogy elég vékony legyen, viszont a vl
Ha szeretnéd felfrissíteni gömblámpa füzéredet vagy csak szükséged lenne néhány extra gömbre, akkor egyesével is tudsz tőlünk eredeti Cotton Ball Lights gömböket vásárolni. Ha kiválasztottad, milyen színű gömböket szeretnél, csak küldd el nekünk e-mailben (babyberry@babyberry.hu) vagy a rendelés befejezésénél a pénztárnál írd be a megjegyzés rovatba! A fotókon látható színek (a bal oldalon lekapcsolt, míg a jobb oldali párján mindig felkapcsolt állapotban látszanak az egyes gömbök színei): 1) mint /
A babyberry "Pure Love" kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette – a tervezés során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry gyönyörű, kényelmes és biztonságos babafészke tökéletes választás újszülött és néhány hónapos babák számára. A babafészek körülöleli a picit, így az anyaméhben töltött időszakra emlékezteti, amitől teljes biztonságban érezheti magát – így teremtve meg az ideális körülményeket a zavar

Tedd különlegessé a szobát egy szivárvány fali dekorral! A mályva-rózsaszín-natúr színű szivárvány fali dísz mesés kiegészítője a gyerekszobának, de jól illeszkedik a lakótér bármely más helyiségébe is. Ha szereted a letisztult, natúr színeket vagy rajongsz a szivárvány mintáért, tökéletes választás ez a dekoráció! A szivárvány fali dísz kézzel készül újrahasznosított sodrott pamut kötélből és pamut fonalból. Amennyiben egyedi névvel / drót felirattal kiegészített szivárványt szeretnél, itt tudod megné
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry lehelet könnyű, pihe-puha muszlin takarója nagyszerű választás (nem csak) a legkisebbek számára. Ezeket a vékony, dupla gézből készült takarókat rendkívül sokféleképpen használhatjuk fel: bebugyolálhatjuk az újszülött babánkat (pólya helyett), betakarhatjuk vele alvá
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry dupla rétegű babatakarója szuper választás a babáknak újszülött kortól kb. 1-2 éves korig. 100% pamut anyaga és pihe-puha érintése kellemessé teszi a pihenést a legkisebbek számára. Használhatjátok kiságyban, babakocsiban vagy akár útközben is. A kellemesen puha baba
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry dupla rétegű babatakarója szuper választás a babáknak újszülött kortól kb. 1-2 éves korig. 100% pamut anyaga és pihe-puha érintése kellemessé teszi a pihenést a legkisebbek számára. Használhatjátok kiságyban, babakocsiban vagy akár útközben is. A kellemesen puha baba
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry dupla rétegű babatakarója szuper választás a babáknak újszülött kortól kb. 1-2 éves korig. 100% pamut anyaga és pihe-puha érintése kellemessé teszi a pihenést a legkisebbek számára. Használhatjátok kiságyban, babakocsiban vagy akár útközben is. A kellemesen puha baba
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry alvópárnája tökéletes a kicsi gerincének, ugyanis a babáknak és kisebb gyerekeknek még nem ajánlott az ágynemű szettekben található vastagabb párna – ezért ezt a kifejezetten babák számára kialakított alvópárnát mi úgy terveztük, hogy elég vékony legyen, viszont a vl
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry alvópárnája tökéletes a kicsi gerincének, ugyanis a babáknak és kisebb gyerekeknek még nem ajánlott az ágynemű szettekben található vastagabb párna – ezért ezt a kifejezetten babák számára kialakított alvópárnát mi úgy terveztük, hogy elég vékony legyen, viszont a vl
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry alvópárnája tökéletes a kicsi gerincének, ugyanis a babáknak és kisebb gyerekeknek még nem ajánlott az ágynemű szettekben található vastagabb párna – ezért ezt a kifejezetten babák számára kialakított alvópárnát mi úgy terveztük, hogy elég vékony legyen, viszont a vl
A babyberry legújabb kollekcióját a természetes, tiszta szeretet ihlette: a Pure Love kollekció tervezése során azt az őszinte, finom érzést szerettük volna tapinthatóvá tenni, amit igazán csak egy szülő érezhet a babája iránt. A babyberry alvópárnája tökéletes a kicsi gerincének, ugyanis a babáknak és kisebb gyerekeknek még nem ajánlott az ágynemű szettekben található vastagabb párna – ezért ezt a kifejezetten babák számára kialakított alvópárnát mi úgy terveztük, hogy elég vékony legyen, viszont a vl
A babyberry Magic kollekciója a kisgyerekek számára készült: azoknak a nagylányoknak és nagyfiúknak, akik imádnak kuckózni és rajonganak a puha, finom anyagokhoz. A csillag alakú párna átmérője kb. 40 cm, és mindkét oldala hihetetlenül finom, puha plüssből készült, töltete pedig antiallergén poliészter. A csillagpárnákat a gyerekek méreteihez terveztük, pont egy ölelés nagyságúak, de akár díszpárnaként is használhatók. A Magic kollekció körpárnáit szívből ajánljuk, ha szeretnétek a gyerekágyat, a baldachi