VIPER nappali krém

VIPER nappali krém

Syn-Ake® 4%btox
a botox természetes alternatívája, tulajdonképpen egy „lágy botox”. A templomi viperák mérgének idegbénító összetevőjét (botoxot) utánzó szabadalmaztatott hatóanyag működési elve, hogy visszafogja az arcizmok összehúzódását, leblokkolja a mimikai izmok sejtfalában található receptorokat, és ezáltal csökkenti az arckifejezések által okozott ráncok kialakulását, illetve azok mélyülését. Használatától a bőr látványosan kisimul.

A botox méltó vetélytársának tartott SYN®-AKE alapú arckrémünk óriási előnye, hogy hatása akkumulatív, azaz hatékonysága a napi használattal egyre csak növekszik, nem pedig egy látványos kezdeti hatás után fokozatosan csökken. Arról már nem is beszélve, hogy a botox injekciók toxikus anyagai a májban lerakódnak, míg a biokémiai eljárással előállított Syn-Ake peptid a szervezetből folyamatosan kiürül, és nem károsítja azt.

További előnye még, hogy nem a bőrfelszín alá kerül injekció segítségével a hatóanyag, hanem megfelelő vivőanyagok segítségével a bőr felszínét krémezzük vele, ott felszívódik, majd jut a bőr alsóbb rétegein keresztül a mimikai izmokhoz. Olyan módon működik, mint a botox: ellazítja az izmokat és ezáltal csökkenti a ráncokat, de mégsem kell rendszeresen megszúrni az arcbőrt.
Hivatalos nevén a Syn-Ake-et dipeptid-diamino-butiroil-benzil-amid-diacetátnak nevezik.

Matrixyl™ 3000
ez egy két peptidből álló hatóanyag komplex, kollagén termelésre ösztönzi a bőrt, emellett lelassítja a kollagén és az elasztin lebomlását.

Egyik eleme a palmitoyl oligopeptid, a másik pedig a palmitoyl tetrapeptid-7. A palmitoyl tetrapeptid-7 csökkenti a bőr sejtjeiben az interleukin-6 (IL-6) termelését. Az IL-6 egy olyan molekula, amely felelős a bőrgyulladásért, és ezáltal gyorsítja a sejten kívüli mátrix anyagainak (kollagén, elasztin) a lebomlását, így bőrünk ráncos lesz és megereszkedik. Ha visszafogjuk sejtjeink IL-6-termelését, akkor lassíthatjuk a bőrünk szerkezetét és rugalmasságát adó kollagén és elasztin lebomlását, ezáltal bőrünk öregedését.

A Matrixyl 3000® az egyik legelismertebb anti-aging összetevő a peptidek szintetizálásában, amelynek eredményét nők és férfiak esetében is egyaránt igazolták klinikai vizsgálatokkal.
2 hónapos kezelés során a nőknél a Matrixyl 3000® során a ráncok 45%-kal csökkentek, a bőr tónusa pedig közel 20%-kal nőtt. Hatékony és gyors eredményt ér el a mély ráncok elleni küzdelemben is.

Retinol
retinola tiszta A-vitamin szinonimája. Maga a retinol nem aktív molekula, de a bőrünkben lévő enzimek átalakítják retinolsavvá, ami ebben a formájában „fiatalos működésre” programozza át a bőrsejteket. Konkrétan a retinol-sav parancsára a bőrsejtek mindenféle jó dolgot kezdenek csinálni, például több kollagént termelnek. Az anti-aging és annak szinte minden vonatkozása (vagyis ráncok, a bőr feszessége, simasága, egyenletessége) a retinol erőssége, de hatásos a pattanások és pigmentfoltok kezelésében is.

Ha a retinol hatását sejtszinten nézzük, akkor talán a legismertebb és legfontosabb tulajdonsága, hogy serkenti a bőr saját kollagén termelését, ami a feszesebb, ránctalanabb bőrhöz kulcsfontosságú. Ráadásul antioxidáns hatása is van, amivel pedig lassítja a meglévő kollagén lebomlását, szóval duplán is hozzájárul a bőr egészséges kollagén tartalmához. Emellett sok más fontos bőrben lévő fehérje és GAG (vízmekötő anyagok) termelődését is serkenti, és hosszabb távú használattal nem csak feszesebb, és kisimultabb, de hidratáltabb is lesz a bőr a retinoltól.

Ha ez nem lenne elég, a retinol szintén fontos hatása, hogy szabályozza a bőrsejtek osztódását, felgyorsítja a felső réteg megújulását, aminek a pigmentfoltok halványításában, pattanások elleni küzdelemben és a bőrfelszín simaságában is szerepe van.
Meristem őssejt kultúra (Gardenia Jasminoides)btox
Őssejt? Igen! Valójában olyan sejtekről beszélünk, amelyek képesek megtöbbszöröződni és megújítják önmagukat sejtosztódás útján, sőt még át tudnak alakulni a testünk szöveteit felépítő sejtekké is. A mi szempontunkból ez azért különösen lényeges, mert az előbb említett folyamat útján al

megvesz
Intenzív nappali krém kozmetikai arannyal és hialuronsavval - 50ml - Dr. Sea

Intenzív nappali krém kozmetikai arannyal és hialuronsavval - 50ml - Dr. Sea

A Dr. Sea nappali krém hialuronsavval és arannyal intenzív hidratálást biztosít, és elősegíti a feszességet és ragyogást. Egyedülálló formulájának köszönhetően ideális a száraz bőr számára, amelynek extra ápolásra, hidratálásra és védelemre van szüksége.

megvesz
Kollagén nappali lifting krém SPF15 - 50ml - Dr. Sea

Kollagén nappali lifting krém SPF15 - 50ml - Dr. Sea

A kollagén nappali lifting krém SPF15-tel hidratálja, feszesíti és védi a bőrt az UV-sugaraktól. A kollagénnek és a hialuronsavnak köszönhetően minden nap simán és rugalmasan tartja a bőrt.

megvesz
Anti-aging nappali arckrém retinollal és peptidekkel - 50 ml - Dr. Sea

Anti-aging nappali arckrém retinollal és peptidekkel - 50 ml - Dr. Sea

A Dr. Sea anti-aging nappali krém retinollal, peptidekkel és hialuronsavval táplálja, hidratálja és feszesíti a bőrt. Rendszeres használatával sima, rugalmas és ragyogó bőrt érhet el. A krém minden bőrtípusra, de különösen az érett bőrre alkalmas.

megvesz
Bioderma Pigmentbio Nappali Krém SPF 50+ 40 ml

Bioderma Pigmentbio Nappali Krém SPF 50+ 40 ml

Ragyogást elősegítő nappali krém a pigmentfoltos, érzékeny bőr kezelésére és védelmére. Csökkenti a már meglévő pigmentfoltok számát és méretét valamint megakadályozza a további foltok megjelenését. Nagyon magas fényvédelem. A Pigmentbio Nappali krém SPF50+ termékben található LUMIREVEALTM technológia helyreállítja az arcbőr eredeti ragyogását, és elősegíti a melanintermelés csökkenését. Az UV-sugárzás elleni fényszűrő rendszer segítségével védi a bőrt és megelőzi a napsugárzás okozta foltok kialakulását.

megvesz
Myox night cream

Myox night cream

Myox night cream (Myox éjszakai krém)A Myox Night Cream a Myox Day Cream ideális kiegészítője. Az éjszakai krém a nappali krém tulajdonságainak figyelembevételével lett kifejlesztve, és a MyoxinolTM mellett nagy hatásfokú összetevői között szerepelnek az Aloe Vera, a phytohormonok és a tengeri kollagének.

megvesz
Dr. Hauschka Intenzív regeneráló nappali krém (40 ml)

Dr. Hauschka Intenzív regeneráló nappali krém (40 ml)

A Dr. Hauschka Intenzív regeneráló nappali krém gazdag arcápolást biztosít, erősíti a bőr szerkezetét és elősegíti feszességét A kökényvirágot és a kökénygyümölcsöt is tartalmazó növényi kivonatokat tartalmazó kompozíció a mandulatejjel és olívaolajjal kiegészítve, erősíti a bőr természetes ellenálló képességét és intenzíven tápláló hatást nyújt. Egész napon át tartó sima és ragyogó bőrérzetet ad. Tipp: A rendkívüli bőrápolási élményért próbáljuk ki az Intenzív regeneráló olajszérumot. A szérum fele

megvesz
Depot nappali krém No. 803 Daily Face Moisturizer 65 ml

Depot nappali krém No. 803 Daily Face Moisturizer 65 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az  termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 65 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Elemis Dynamic Resurfacing nappali krém Day Cream SPF 30 50 ml

Elemis Dynamic Resurfacing nappali krém Day Cream SPF 30 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az  termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Schüssler Age protection nappali krém 50ml

Schüssler Age protection nappali krém 50ml

A Schüssler Age Protection intenzív ránctalanító krém 35 éves kor felett ajánlott, növényi őssejttel és emelt hyaluronsav tartalommal.

megvesz
Ahava Halobacteria Restoring nappali krém Nutri-action Cream 50 ml

Ahava Halobacteria Restoring nappali krém Nutri-action Cream 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az  termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Dermacol Bio Retinol feszesítő nappali krém Day Cream 50 ml

Dermacol Bio Retinol feszesítő nappali krém Day Cream 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az Dermacol termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Eucerin Hyaluron-Filler nappali krém + 3x Effect Day Cream 50 ml

Eucerin Hyaluron-Filler nappali krém + 3x Effect Day Cream 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az Eucerin termék is nappali arckrém kategóriába tartozik uniszex, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Martiderm Amatist feszesítő nappali krém Amatist Day Cream 50 ml

Martiderm Amatist feszesítő nappali krém Amatist Day Cream 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az  termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz
Urtekram Nappali krém - citromfű (50 ml)

Urtekram Nappali krém - citromfű (50 ml)

Urtekram Nappali krém - citromfű (50 ml)   Revitalizáló, hidratáló, természetesen nyugtató és frissítő nappali krém normál vagy kevert bőrre. Aloe verával, jojobaolajjal és mandulaolajjal, amelyek segítenek a bőr tartós hidratáltságának és rugalmasságának megőrzésében. 100% természetes, Ecocert minősítésű, vegán natúrkozmetikum.   Összetevők: Aqua, Aloe Barbadensis Leaf Extract*, Butyrospermum Parkii Butter*, Coco-Caprylate, Prunus Amygdalus Dulcis Oil*, Cetyl Alcohol, Glycerin*

megvesz
Lancôme Rénergie nappali krém Anti-Wrinkle Firming Treatment 50 ml

Lancôme Rénergie nappali krém Anti-Wrinkle Firming Treatment 50 ml

Arc- és testkozmetikumok ajánlatunkban megtalálhatóak a leghíresebb kozmetikai márkanevek Ez a/az Lancôme termék is nappali arckrém kategóriába tartozik nőknek, különleges odaadással hozták létre, 50 ml tartalommal. A Bőrápolás ismét egy lépéssel könnyebb lett!

megvesz