Vital Trend Magnézium-citrát por (100g)

Vital Trend Magnézium-citrát por (100g)

Mi a Magnézium citrát?

A Magnézium citrát a magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában.


A tri-Magnézium-citrát anhidrát 15%-a (tömeg) az elemi magnézium.


A kalcium és a magnézium szorosan együttműködnek a szervezetben, emiatt érdemes együtt szedni őket, méghozzá 2:1 arányban a kalcium javára.


-A magnézium segíthet az infarktus és a szívritmuszavarok megelőzésében, illetve kezelésében. Valamelyest növelheti a szívizom energiaellátását. Csökkentheti a vérnyomást. A hipertenzió tanulmányozása közben arra lettek figyelmesek a kutatók, hogy sokkal kevesebben szenvednek a betegségben azokról a területekről, ahol „kemény”, azaz magnéziumban gazdag az ivóvíz. Azóta tanulmányok egész sora igazolta a magnézium vérnyomáscsökkentő hatását.


-Mivel nélkülözhetetlen az izmok elernyedéséhez, enyhítheti a görcsöket, illetve gyorsíthatja sportsérülések (pl. izomhúzódás) gyógyulását. A sportolók magnéziumigénye magasabb az átlagemberénél, és a nem megfelelő utánpótlás a regenerálódás, a teljesítmény rovására megy. Különösen igaz ez a testépítőkre, mivel a fokozott fehérjebevitel tovább emeli a szükségletet. Így táplálékkiegészítőként szedése ajánlott.


-Néhány vizsgálat alapján elképzelhetőnek tűnik, hogy magnézium segítségével megelőzhető az öregkori (2-es típusú) diabetes kialakulása. Úgy tűnik, már meglévő betegség esetén is enyhítheti annak szövődményeit.


-A magnézium enyhén tágítja a légutakat, emiatt kedvező hatással lehet az asztma és a hörghurut kezelésére.


-Görcsoldó hatásának köszönhetően enyhíti a menstruációt megelőző időszak tüneteit.


-Csontritkulás esetén a csontok magnéziumtartalma csökken. Így a betegség megelőzésében, és kezelésében is hasznos lehet.


Összetevők

100% tri-Magnézium-citrát anhidrát (vízmentes) gyógyszerkönyvi minőségben. Egyéb hozzáadott anyagot nem tartalmaz. 


RDA  

Az EU által javasolt napi beviteli mennyiség 375 mg Magnézium egy felnőtt ember számára. 


Felhasználási javaslat

Napi adag: 3x 1 ml-es csapott mérőkanál (2400mg).


Ez a mennyiség 360 mg Magnéziumot tartalmaz, mely az ajánlott napi beviteli mennyiség 96%-a.


Vízben, gyümölcslében elkeverve fogyasztható. Ügyeljünk a folyamatos keverésre, mert csomósodhat.


Súly/Térfogat

0,9 g/ml


Kiszerelési egységek és csomagolás

250, 500, 1000 és 3000 grammos kiszerelésben kapható. Fehér, henger alakú, garanciazáras porflakonban vagy vödörben szállítjuk.


Tárolás 

Száraz, hűvös helyen közvetlen napfénytő elzárva


Figyelmeztetések

Nagyobb mennyiségű magnézium  fogyasztása hashajtó hatású lehet! Vese elégtelenségben szenvedők és idősebbek konzultáljanak orvosukkal mielőtt magnézium tartalmú étrend-kiegészítőt szednének! A termék fogyasztása nem helyettesíti a változatos, kiegyensúlyozott étrendet, valamint az egészséges életmódot! Az ajánlott napi mennyiséget ne lépje túl! Gyermekek elől elzárva tartandó!
Vital Trend Magnézium-citrát por (100g)

megvesz
Natural Nutrition Magnesium Citrate (magnézium-citrát) por (100g)

Natural Nutrition Magnesium Citrate (magnézium-citrát) por (100g)

NATURAL NUTRITION MAGNESIUM CITRATE Magnézium-citrát por formában.  A magnézium citromsavval alkotott sója.  Nagyszerű felszívódási képesség. Előnyös adagolás szükség szerint. Széleskörű hatások. Tiszta termék tartósítószerek, E-számok és adalékanyagok nélkül a NaturalNutrition-tól. Magnesium Citrate - Étrend-kiegészítő  Összetétele: magnézium-citrát.  Figyelmeztetés: A készítmény nem adható 18 év alatti gyermekeknek, terhes és szoptatós anyáknak. Az étrend-kiegészít

megvesz
Vital Trend Kisvirágú füzike kivonat por (100g)

Vital Trend Kisvirágú füzike kivonat por (100g)

Kisvirágú füzike (Epilobium parviflorum) Dél-Ázsiában, Észak-Afrikában őshonos, hazánkban nedves réteken vadon is előfordul. Az amerikai ősindiánok borogatásként használták égési sebekre. Az északi országokban teáját hasmenésre itták. Hatóanyagai flavonoidok, szterolok és polifenolok. Legújabb kutatások szerint béta szitoszterol tartalma segíthet megelőzni a prosztata rák kialakulását. Antioxidáns, immunerősítő, vízhajtó, hangulatjavító. Rendszeres használatával elkerülhető a proszt

megvesz
Vital Trend Magnézium-citrát por (1kg)

Vital Trend Magnézium-citrát por (1kg)

Mi a Magnézium citrát? A Magnézium citrát a magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában. A tri-Magnézium-citrát anhidrát 15%-a (tömeg) az elemi magnézium. A kalcium és a magnézium szorosan együttműködnek a szervezetben, emiatt érdemes együtt szedni őket

megvesz
Vital Trend Magnézium-citrát por (3kg)

Vital Trend Magnézium-citrát por (3kg)

Mi a Magnézium citrát? A Magnézium citrát a magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában. A tri-Magnézium-citrát anhidrát 15%-a (tömeg) az elemi magnézium. A kalcium és a magnézium szorosan együttműködnek a szervezetben, emiatt érdemes együtt szedni őket

megvesz
Vital Trend Magnézium-citrát por (250g)

Vital Trend Magnézium-citrát por (250g)

Mi a Magnézium citrát? A Magnézium citrát a magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában. A tri-Magnézium-citrát anhidrát 15%-a (tömeg) az elemi magnézium. A kalcium és a magnézium szorosan együttműködnek a szervezetben, emiatt érdemes együtt szedni őket

megvesz
Vital Trend Magnézium-citrát por (500g)

Vital Trend Magnézium-citrát por (500g)

Mi a Magnézium citrát? A Magnézium citrát a magnézium karbonát és a citromsav vegyülete. Egyik legjobban felvehető formája a magnéziumnak, éppen ezért gyakori alapanyaga a magnézium tartalmú étrend-kiegészítőknek.  A magnézium jelentős fém, amely kritikus szerepet játszik az emberi szervezet több mint 300 metabolikus reakciójában. A tri-Magnézium-citrát anhidrát 15%-a (tömeg) az elemi magnézium. A kalcium és a magnézium szorosan együttműködnek a szervezetben, emiatt érdemes együtt szedni őket

megvesz
Magnesium Citrate 420 mg (60 kapszula) - Magnézium Citrát

Magnesium Citrate 420 mg (60 kapszula) - Magnézium Citrát

IDEGRENDSZER TÁMOGATÁS A magnézium-citrát az egyik legjobban felszívódó formája a magnéziumnak, mely kifejezetten testbarát, így nagyon jó hatással van a szervezetre. - 60 magnézium-citrát kapszula palackonként (15 adag) - 420 mg (elemi) magnézium adagonként - Vegetáriánusbarát növényi alapú kapszula - GMO-mentes, gluténmentes, szójamentes - GMP-konform, FDA által regisztrált létesítményben készült. Fogyasztása: Napi 4 kapszula fogyasztása javasolt.

megvesz
Vital Trend Kalcium-citrát por (100g)

Vital Trend Kalcium-citrát por (100g)

Mi a Kalcium citrát? A Kalcium citrát egy lehetséges kalcium beviteli forrás, kalcium tartalmú táplálék kiegészítők gyakori alapanyaga. Az összes kalcium vegyület közül a citromsavval szerves kötésben lévő kalcium citrát szívódik fel a legjobban a bélből és ennek a legjobb a biológiai hasznosítása. A Kalcium-karbonát is jól felszívódik, bár felszívódása pH-függő, és egyeseknél gyomor-bélrendszeri tüneteket és székrekedést okozhat. A kalcium-citrát könnyen emészthető és nagyon jó hatásfokkal s

megvesz
Vital Trend Chlorella alga por (100g)

Vital Trend Chlorella alga por (100g)

Chlorella alga  A Chlorella (Chlorella vulgaris) egy egyszerű felépítésű, egysejtű alga mely a friss vízben él. Tökéletes összetételű tápanyagnak számít, teljes értékű fehérje, mely akár a vegetáriánusok étrendjébe is tökéletesen beilleszthető. A Chlorella tartalmazza az összes növény közül a legtöbb klorofillt. Az algákban lévő klorofill kiváló tisztító, fertőtlenítő és sejtregeneráló szer, baktérium- és vírusellenes hatású.  A Chlorella méregteleníti is a szervezetet (a méregtelenítés királyának

megvesz
Vital Trend Alfa-liponsav (ALA) por (100g)

Vital Trend Alfa-liponsav (ALA) por (100g)

Alfa-Liponsav (ALA, alfa-zsírsavak, alfa-liposav, liponsav)   Az Alfa-liponsav (alfa zsírsav) egy nem esszenciális tápanyag, azaz kis mennyiségben a szervezet is képes előállítani, ez a mennyiség azonban nem elegendő ahhoz, hogy jótékony hatását érezni lehessen.   •     hozzájárulhat a vércukorszint szabályozásához, segíti a glikogén képzését •     erős antioxidáns, véd a szabadgyökök káros hatásaival szemben   Az Alfa-liponsav inzulin-utánzó anyag lévén csökkenti a vércukorszintet

megvesz
Vital Trend Kalcium-citrát 400 mg (120 kapszula)

Vital Trend Kalcium-citrát 400 mg (120 kapszula)

Kalcium-citrát (tri-kalcium-citrát)   A Kalcium-citrát egy lehetséges kalcium-beviteli forrás, kalcium-tartalmú táplálékkiegészítők gyakori alapanyaga. Az összes kalcium vegyület közül a citromsavval szerves kötésben lévő kalcium-citrát szívódik fel a legjobban a bélből és ennek a legjobb a biológiai hasznosítása. A Kalcium-karbonát is jól felszívódik, bár felszívódása pH-függő, és egyeseknél gyomor-bélrendszeri tüneteket és székrekedést okozhat.   A kalcium-citrát könnyen emészthető és

megvesz
Vital Trend D-mannóz por (100g)

Vital Trend D-mannóz por (100g)

D-Mannóz •   100% D-Mannóz por formában •   Egyéb hozzáadott anyagot nem tartalmaz •   Cukorbetegek, vegetáriánusok is fogyaszthatják A D-Mannóz egy a természetben is előforduló egyszerű cukor, mely nagymértékben hasonlít a glükózhoz. A mannóz megtalálható a gyümölcsökben, az almában, a narancsban, az áfonyában, az őszibarackban és a vörös áfonyában, de a szervezet is elő tudja állítani kis mennyiségben Lényeges különbség a glükóz és mannóz között, hogy míg a szőlőcukor glikogénné

megvesz
Vital Trend Taurin por (100g)

Vital Trend Taurin por (100g)

Mi a Taurin? A taurin az emberi szervezetben is előforduló kéntartamú aminosav, amely legnagyobb mennyiségben az agyban és az idegrendszerben található meg. A taurin a glutamin után a második leggyakoribb aminosav az izomszövetben, de nem része annak, inkább az izomsejtekben lévő aminosavlánc része. Nem alkotóeleme a fehérjéknek sem, hanem szabadon marad a testben. Más aminosavak építőköveként is szerepet játszik. -Sejt volumenizáló hatású -Segíti a tápanyagok izomsejtekbe történő szállí

megvesz
Vital Trend GABA por (100g)

Vital Trend GABA por (100g)

GABA (Gamma-amino-vajsav, gamma-amino-butyric-acid)   •     hozzájárul a pihentető alváshoz, az izmok ellazulásához •     kedvező hatással van a hangulatra   A GABA (Gamma Amino Butyric Acid), magyarul gamma-amino-vajsav egy különleges aminosav, amely központi idegrendszerünk számára az egyik leggyakoribb gátló neurotranszmitter, azaz ingerületátvivő anyag. Korábban azt állították, hogy elősegíti a  növekedési hormonszint növekedését, és zsírcsökkentő hatású, ám mára bebizonyosodott, hogy

megvesz
Vital Trend Búzafehérje koncentrátum (80%) (1kg)

Vital Trend Búzafehérje koncentrátum (80%) (1kg)

Búzafehérje koncentrátum 80% fehérjetartalommal   Magas proteintartalmú izomtömegnövelő. Sportolók és nehéz fizikai munkát végzők részére ajánlott különleges táplálkozási célú élelmiszer. Természetes búzafehérje, amelyet vizes közegben való őrléssel nyernek ki. A termék egy krémes színű poranyag.   •     magas glutamintartalom •     laktóz- és koleszterinmentes •     vegetáriánusok is fogyaszthatják   Fontos: az ismertetőben leírtak tájékoztató jellegűek, az adott témában közzétett pub

megvesz