Vízlágyító szűrőbetét 5 - 20" (FCCST)

Vízlágyító szűrőbetét 5 - 20" (FCCST)

Az FCCST sorozatú vízlágyító szűrőbetétek FDA-minősített nátrium alapú savas ioncserélő gyantával vannak töltve. Az ioncserélés során a gyantán átáramló vízben a kalcium és magnézium ionok, nátrium ionokra cserélődnek, csökkentve ezáltal a víz keménységét. A kalciumot és a magnéziumot gyakran nevezik " keménység ásványoknak ", mivel nagy mennyiségben ezek az ionok felelősek a vízkőképződésért, a magasabb mosószer fogyasztásért és a foltokért az üvegeken. Szélsőséges esetben az üvegedények, pohar karcosodása is előfordul. 

A kemény víz károlat okoz a háztartási gépekben, (tea- és kávéfőző, vízforraló, mosó- és mosogatógép) mivel a vízkő lerakódik a fűtőszálakon, eltömíti a vékony csöveket, szelepeket, valamint jelentősen megnöveli az energiafogyasztást. A kemény víz láthatatlan réteget képez a bőrön mely eltömíti a pórusokat. Ez bőrszárazságot, viszketést eredményez. A lágyított víz szinte egyáltalán nem tartalmaz kalciumot és magnéziumot, így lehetővé teszi az emebrek számára, hogy kevesebb szappant, sampont és bőrápolási szereket kelljen használni, de még a mosószer mennyisége is csökkenthető.

Az Aquafilter FCCST vízlágyító szűrőbetétet minden felhasználási ponton lehet alkalmazni, ahol lágy vízre van szükség. Tagadhatatlan előnye, hogy egyszerű a beszerelése és a cseréje is. A betétek be- és kimeneti oldalán egy-egy szűrőbetét található ami megakadályozza  töltet kimosódását. A FCCST vízlágyító szűrőbetét tervezésekor a cél az optimális kontaktus megteremtése volt a gyanta és a víz között, így biztosítva a maximális telejsítményt.

Annak érdekében, hogy a vízlágytíó szűrőbetét a lehető legtovább üzemképes maradjon, a víz előszűrést igényel az FCPS , FCPP vagy  FCCEL sorozatú üledékszűrők egyikével. 

A szűrőbetétet, betéteket használati hideg víz szűrésére, kondicionálására fejlesztették ki, ezért nem használható mikrobiológiailag szennyezett vagy ismeretlen eredetű víz szűrésére és élettartamuk  függ a víz szennyezettségétől.

megvesz
Szűrőbetét - vízlágyító szűrőbetét (FCCST-STO)

Szűrőbetét - vízlágyító szűrőbetét (FCCST-STO)

A FCCST szűrőcsalád STO tagja egy két rétegű vízlágyító szűrőbetét. Az első szűrési réteg polipropilén rostokból készül, az ívóviz első szűrési szakaszához. Alacsony víznyomás esetén is kiválóan szűri a vízben található üledékeket (homok, iszap, rozsda, lebegő szilárd anyagok). A második réteg ioncserélő gyantával vannak töltve. Az ioncserélés során a gyantán átáramló vízben a kalcium és magnézium ionok, nátrium ionokra cserélődnek, csökkentve ezáltal a víz keménységét. A vízlágyító szűrőbetét me

megvesz
Szűrőbetét - kondicionáló, ioncserélő, vízlágyító szűrőbetét (FCCST)

Szűrőbetét - kondicionáló, ioncserélő, vízlágyító szűrőbetét (FCCST)

Az FCCST sorozatú vízlágyító szűrőbetétek FDA-minősített nátrium alapú savas ioncserélő gyantával vannak töltve. Az ioncserélés során a gyantán átáramló vízben a kalcium és magnézium ionok, nátrium ionokra cserélődnek, csökkentve ezáltal a víz keménységét. A kalciumot és a magnéziumot gyakran nevezik " keménység ásványoknak ", mivel nagy mennyiségben ezek az ionok felelősek a vízkőképződésért, a magasabb mosószer fogyasztásért és a foltokért az üvegeken. Szélsőséges esetben az üvegedények, pohar karcosodá

megvesz

Aquafilter vízlágyító szűrőbetét - regenerálható (kationcserélő gyanta), 10

Aquafilter vízlágyító hatású szűrőbetét 10 -os méretben. A legtöbb 10 -os, hagyományos szűrőházzal kompatibilis! Töltet: kationcserélő műgyanta

megvesz

USTM gyantás vízlágyító szűrőbetét (regenerálható), 20 BigBlue

Regenerálható, kation töltetű vízlágyító szűrőbetét. Felhasználható minden 20 X4,5 méretű BigBlue szűrőházba, mint pl: Aquafilter központi víztisztítók A szűrőtöltet funkciója: a kalcium- és magnézium-ionokat, nátriumionra cseréli.

megvesz
In-line vízlágyító szűrőbetét

In-line vízlágyító szűrőbetét

Az  AISTRO  vízlágyító szűrőbetét  ioncserélő gyantával van töltve. Az ioncserélés során a gyantán átáramló vízben a kalcium és magnézium ionok, nátrium ionokra cserélődnek, csökkentve ezáltal a víz keménységét.  a szűrőbetét megakadályozza a vízkőfoltok kialakulását az edényeken, konyhai eszközökön kompatibilis a legtöbb fordított ozmózis (RO) és ásványi anyagot megtartó víztisztító berendezéssel, valamint a külső szűrővel ellátott jég-, és italadagolós hűtőszekrényekkel. külön szűrőh

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, 20 Slim

Üres szűrőbetét ház menetes záródással, szabvány 20 -os méretben. Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő anyag. Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, 20 BigBlue

Üres szűrőbetét ház menetes záródással, szabvány 20 -os BigBlue méretben. Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő anyag. Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, 10

Üres szűrőbetét ház nyitható véggel, szabvány 10 -os méretben, így a legtöbb szűrőházzal kompatibilis! Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő közeg. A menetes záródású kupakjának köszönhetően többször mosható, újratölthető. Ezáltal gazdaságos és környezetkímélő megoldás! Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek Tölthető szűrőbetét házak még számos méretben és kivitelben elé

megvesz

Tölthető, átlátszó szűrőbetét ház, 10

Üres szűrőbetét ház nyitható véggel, szabvány 10 -os méretben, így a legtöbb szűrőházzal kompatibilis! Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő közeg. Többször mosható, újratölthető. A benne található szivacs elhasználódás esetén cserélhető! Ezáltal gazdaságos és környezetkímélő megoldás! Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek Tölthető szűrőbetét házak még számos méretben é

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, 10 BigBlue

Üres szűrőbetét ház menetes záródással, szabvány 10 -os BigBlue méretben. Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő anyag. Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek Figyelem: Jelenleg átlátszó szűrőház van készleten, nem fehér színben, mint a termékképen.

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, kaniszter, fehér - InLine, 2,5

Nagyméretű, üres szűrőbetét ház (töltettartó kaniszter) menetes záródással, fehér színben, szabvány 2,5 -os méretben. Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő anyag. Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek

megvesz
Magma RO víztisztító szűrőbetét készlet-4, PUSH (Puricom Magma)

Magma RO víztisztító szűrőbetét készlet-4, PUSH (Puricom Magma)

Magma víztisztítóhoz gyári szűrőbetét készlet. 5 µm mechanikai szűrőbetét GF GAC aktívszén szűrőbetét GF GAC aktívszén szűrőbetét Speciális kivitelű aktívszén utószűrő egység *Amennyiben a RO membránt is cserélni kell a berendezésben (2-3 évente esedékes), akkor azt is tudunk biztosítani. A terméket itt találhatja: ---> Vontron 75 GPD RO membrán

megvesz

LS MIX400 vízlágyító - sótalanító szűrőbetét (kevertágyas gyanta) - InLine, 2,5

LS MIX400 vízlágyító - sótalanító szűrőbetét kevertágyas műgyanta töltettel. Használni akkor érdemes, ha fordított ozmózis rendszer által termelt tisztított víz keménységét és vezetőképességét szeretnénk a szinte 0 közeli értékre csökkenteni. A MIX400-as műgyanta által kezelt RO víz TDS értéke 0 ppm, vezetőképessége, pedig kisebb, mint 0,1 µS/cm lesz.  *A szűrőbetétet kizárólag fordított ozmózis rendszerű, azaz RO (Reverse osmosis) víztisztító berendezéseknél gazdaságos használni. Így a kapacitása kb. 800

megvesz
Stella RO víztisztító szűrőbetét készlet-4, 10  (Puricom)

Stella RO víztisztító szűrőbetét készlet-4, 10 (Puricom)

Stella RO víztisztító eredeti Green Filter szűrőbetét készlet.  1 µm mechanikai szűrőbetét 5 µm mechanikai szűrőbetét GAC aktívszén szűrőbetét Speciális kivitelű aktívszén utószűrő egység *Amennyiben a RO membránt is cserélni kell a berendezésben (2-3 évente esedékes), akkor azt is tudunk biztosítani. A terméket itt találhatja: ---> Vontron 75 GPD RO membrán

megvesz

Tölthető szűrőbetét ház, kaniszter - InLine, 2

Üres szűrőbetét ház (töltettartó kaniszter) menetes záródással, szabvány 2 -os méretben. Igényeknek megfelelően tölthető bele pl: aktívszén, ioncserélő műgyanta, vízlágyító töltet, nitrát mentesítő vagy egyéb vízkezelő anyag. Literes kiszerelésben szűrőközegeinket itt találhatja: Szűrőanyagok - szűrőtöltetek Megjegyzés: A menetes idomok becsavarását odafigyelve, finoman végezze, véletlenül se húzza túl! Az átlátszó, AKRIL - PET műanyagok ridegebbek a sima, fehér polipropilén műanyagoktól és így könnyebben

megvesz