Walking Dead 25 - Nincs visszaút
Olvass bele IDE KATTINTVA
Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a tévé.Meg kell próbálnunk végre tényleg élni - egy halottak által uralt világban.
Szerző Robert KirkmanRajz Charlie Adlard
Fordította Juhász Viktor
157x240 mm
puhatáblás, fekete-fehér képregény
144 oldal
Walking Dead 29 - Túl a határon képregény fekete-fehér, puhatáblás képregény 136 oldal fordította Juhász Viktor Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hónapok ala
Walking Dead 21. Nyílt háború - Második rész Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége. Kihaltak
Robert Kirkman, Charlie Adlard The Walking Dead Élőhalottak 22. Új kezdet Olvass bele ide kattintva Új kezdet beleolvasó Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünk Mikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunk És tényleg szükségünk is van mindarra, amit akarunk Most azonban minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón. Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hó
Orgyilkos osztály - Deadly Class 8. Nincs visszaút keménytáblás képregény A KÍGYÓ SAJÁT FARKÁBA HARAPMarcusnak, Mariának és az új elsősöknek először a saját démonaikkal kell szembenézniük, csak utána vehetik fel sikerrel a harcot a Haláltanok Királyi Iskolájának szörnyetegeivel. Saya eközben a saját múltjának kísérteteivel harcol Tokióban. Minden út visszavezet a Királyihoz Kérdés, hogy lemosható-e valaha az iskola köveit szennyező vér és rothadás. Rick Remender és Wes Craig gyilkos humorú, a 80-as évek p

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünkMikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunkÉs tényleg szükségünk van mindarra, amit akarunkMost azonban minden megváltozott.Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége.Kihaltak a boltok.Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a

Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünkMikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunkÉs tényleg szükségünk is van mindarra, amire vágyunkMost minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a
Stefan Seuß f le Waller Spezial harcsázó előke. A Dead Bait Rig tök letes megoldás döglött csalihalak fen k közeli felkínálásához folyókon. A csalihoz közel található egy X-Strong szárnyas úszó, ami a sodrásban forgó mozgásával további áramlásokat kelt a döglött csalihal körül. A csalihal a feje felől egy egyes Horoggal, hátul pedig Double Ghost Hook-al van rögzítve.
Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünkMikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunkÉs tényleg szükségünk is van mindarra, amire vágyunkMost minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a
Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünkMikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunkÉs tényleg szükségünk is van mindarra, amire vágyunkMost minden megváltozott. Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett. Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak. Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége. Kihaltak a boltok. Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a
Naponta hány olyan óra van, amit nem a tévé előtt töltünkMikor tettünk utoljára valódi erőfeszítéseket azért, hogy elérjük, amit akarunkÉs tényleg szükségünk van mindarra, amit akarunkMost azonban minden megváltozott.Az anyagias, léha fogyasztói lét helyébe a túlélés és a felelősség lépett.Rettenetes járvány söpört végig a bolygón.Visszatértek a holtak, és az élőkre vadásznak.Hónapok alatt összeomlott az emberi civilizáció.A társadalomnak vége.Kihaltak a boltok.Nem hoz levelet a postás, üresen sistereg a
Kelet-Európa, 1996 a második csernobili katasztrófa után tíz évvel. A nagyvárosok elnéptelenedtek, a lakatlan épületek kitört ablakaikkal némán bámulnak az üres utcákra. Egy meggyötört házaspár ócska kisbuszával minél előbb szeretne kikeveredni a baljós paneldzsungelből. Ám a kihaltnak tűnő vasbeton óriások között még mindig számtalan veszély leselkedik az arra tévedőkre.És miközben az istenét kereső, füstöt okádó, gépesített horda elözönleni készül a kietlen Sósivatagot, a zombifertőzött Amerikában egy
My name is… not unknown in New York. There is no one who does not know Scorpio. I was lying hungry, dirty, and half-dead. I grew up on the streets where there's no mercy. I got my hands dirty too early and lost everything. Life and death? I'm in control of both now. I got everything, what i want. I have a mission that I will accomplish at the cost of my life. Someone spat into my soup and my armor cracked. However, they do not know everything. But this, not just my story… There's nothing worse than