A Weigela florida 'Wings of Fire' – Rózsaszín virágú rózsalonc főbb jellemző
Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, bokros habitusú lombhullató cserje. Levelei oválisak és kisméretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. A levelek zöld alapszínűek, melyet narancspiros árnyalattal mosottak a levélszél felől. Ez a szín kihajtáskor a legerőteljesebb.
Virág: A virágai sötét rózsaszín árnyalatúak, tölcséresek, tavasz végétől június végéig, július közepéig nyílnak.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag enyhén savanyú vagy semleges talaj ideális a számára.
Fényigény: Nagy fényigényű növény, kisebb árnyékolást elvisel, de ekkor kevesebb virágot nevel.
Vízigény: Nagy vízigényű növény, rendszeres öntözést igényel, ennek hiányában korán vénül.
Gondozás: A virágzást követően formára alakítható, ha túlnőtt bármilyen irányban. A fiatalítást 3 időintervallumban végezhető, ha hanyagoltuk a metszést.
Ebben az esetben az ágak harmadát metsszük vissza, fokozatosan haladva először a belső ágakkal kezdve és innen kifelé haladva. Egyszerre ne az összes ágat metsszük vissza, adjunk időt magunknak és a növényünket is!
Társítás és elhelyezés a kertben: A rózsaloncok igen változatos növénycsoport, hiszen méretük, virágszínük és leveleik színe egyaránt a végtelenbe nyúlik. Ráadásul gondozásuk egyszerű és könnyen kivitelezhető, ha tudjuk biztosítani a rendszeres vízellátást.
A 'Wings of Fire' rózsalonc lombszínével és virágaival egyaránt emeli társításaink értékét. Ahhoz, hogy még kiemelkedőbb hatást érjünk el, telepítsük vegyesen élénk lombszínű borbolyákkal, melyek közül méretben és színben eltérő fajtákat alkalmazzunk, így a ’Smaragd’, a ’Golden Dream’ és a ’Coral’ fajtákat választva egy színekben és formákban változatos társítást hozhatunk létre.
Az összeállítást bővítsük tovább ’Top Brass’ bazsarózsával, mely fehér, rózsaszín és sárga színeket egyaránt felvonultat virágaiban. A nyáron virágzó növények közül válasszuk a nagyobb termetű, fehér mirigyes pereszlényt és rózsaszín árnyalatú ’Dawn to Dusk’ nagyvirágú macskamentát.
Társításra javasolt növényfajták:
Berberis thunbergii 'Smaragd' – Smaragdlombú borbolya
Berberis thunbergii 'Golden Dream'® – Sárga levelű törpe borbolya
Berberis thunbergii 'Coral'® – Bordó levelű, sárga levélszélű japán vérborbolya
Calamintha nepeta ssp. nepeta – Mirigyes pereszlény
Nepeta grandiflora 'Dawn to Dusk' – Nagyvirágú macskamenta
Paeonia 'Top Brass' – Bazsarózsa
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 1-2 m
Kifejlett szélesség: 1-1,5 m
Ültetési tőtáv: 1-1,2 m
Virágzási idő: Május – Július
Vízigény: Nagy vízigényű
Fényigény: Nagy fényigényű
Lombhullató: Igen
Méhlegelő: Igen
Felhasználási terület: vidéki kert, mediterrán kert, cserjesorok, évelő ágyak háttérnövénye
Védett tartalom
A Weigela 'Middendorffiana' – Sárga virágú rózsalonc főbb jellemzői:
A Weigela florida 'Magical Rainbow' – Rózsaszín virágú, sárga tarka lombú rózsalonc főbb jellemzői: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, lombhullató cserje. Sárga tarka Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Rózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag, enyhén savanyú, vagy semleges talaj
A Weigela florida 'Foliis Purpureis' – Sötét rózsaszín virágú rózsalonc főbb jellemzői: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, a talajt jól takaró, lombhullató cserje. Bordó Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Sötétrózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag, enyhén savanyú, vagy semleges ta
A Weigela florida 'Newport Red' – Piros virágú rózsalonc főbb jellemzői: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, lombhullató cserje. Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Piros, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag, enyhén savanyú, vagy semleges talaj ideális a számára. Nagy fényigényű, kisebb árny
A Weigela florida 'Evita' - Rózsalonc főbb jellemzői: A Weigela florida 1-1,5 m magasra növő, kompakt növekedésű, lombhullató cserje, amelynek nemesítése a ’Evita’ fajta. Lassú növekedéssel természetes gömb formát hoz létre. A laza ágrendszerű bokor bordós-zöld, hegyes, tojásdad leveleivel és sötét rózsaszínű, mutatós, tölcsér alakú , illatos virágaival díszít. Tömegesen hozza virágait ezzel örvendeztetve a Kertbarátot. Tápanyagban gazdag, üde talajt igényel, és ügyelni kell arra, hogy napos, félárnyék
A Weigela florida 'Eva Rathke' – Rózsalonc főbb jellemző Habitus: Közepes termetű, lekerekített formájú, gazdagon elágazó, sűrű, bokros habitusú lombhullató cserje. Levelei oválisak, középzöld színűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. A hajtások kezdetben felfelé törnek, később bókolnak. Virág: A sötét rózsaszín árnyalatú, tölcséres virágai tavasz végétől június végéig, július elejéig nyílnak. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag enyh
A Weigela florida 'Monet' – Rózsalonc főbb jellemzői: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, lombhullató cserje. Fehéres rózsaszín tarka Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Rózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag, enyhén savanyú, vagy semleges talaj ideális a számára. Nagy fényigényű
A Weigela 'Candida' – Hófehér virágú rózsalonc főbb jellemzői: igen dekoratív, tölcsér alakú virágai miatt előszeretettel ültetett lombhullató díszcserje hazánkban teljesen télálló várostűrő képessége kiváló napos, félárnyékos helyre ültesse átlagos kerti talajban szépen fejlődik amennyiben túl magasra, vagy szélesre növekedett, vissza lehet metszetni, amit július-júniusban kell megtenni közvetlenül az elvirágzását követően a fiatalító metszést 3 év leforgása alatt kell elvégezze: éven
A Weigela florida 'Nana Purpurea' - Rózsalonc főbb jellemző Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, kompakt növekedésű, lombhullató cserje. Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. A levelek bordós zöld alapszínűek. Virág: Sötét rózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig, július elejéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban számíthatunk egy gyérebb másodvirágzásra is. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag
A rózsaloncok Észak-Kínában és Koreában őshonos virágos kerti cserjék, melyek megfelelő feltételek mellett hazánkban is sikerrel nevelhetők. Több fajtája közül a Weigela purpurea nana, vagy törpelonc egy alig 1 méter magas, dús lombszerkezetű bokor. Tojásdad alakú levelei bíborvörös, matt fényűek, tölcséres virágai sötét rózsaszínek, a közepük felé halványodó. Június-júliusban gazdagon virágzó 1m magasra növő bókoló ágvégű díszcserje. Napos fekvést, üde talajt kedvel, de a mészre érzékeny. Közepes vízigén
Az Euonymus alatus - Szárnyas kecskerágó főbb jellemző Habitus: Kis vagy közepes termetű lombhullató cserje, mely igen terebélyes bokrot nevel, szélessége gyakran meghaladja a magasságát. Felfelé vagy kissé elterülve állnak hajtásai, amelyen széles lándzsás levelei fejlődnek, amelyek ősszel igazán izzó, rózsaszín-piros színbe öltöznek. Virág: Virágai tavasszal vagy kora nyáron jelennek meg, de nem feltűnők, jelentéktelenek. A virág színe sárgászöldes, ezekből termés fejlődhet, amely kis mére
A Weigela 'Pink Poppet' – Rózsaszín virágú rózsalonc főbb jellemző Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű, törpe növekedésű lombhullató cserje. Levelei oválisak, középzöldek és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Virág: Kellemes, közép-rózsaszínű, tölcséres virágai május közepétől június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban g
A Weigela 'All Summer Peach'® (syn.: 'Slingpink') – Rózsalonc főbb jellemző Habitus: Gazdagon elágazó, sűrű, bókoló ágrendszerű lombhullató cserje. Levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. A levelek középzöld színűek. Virág: Barack rózsaszín, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. A virágok az elnyílás során világosodnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képess
A rózsaloncok Észak-Kínában és Koreában őshonos virágos kerti cserjék, melyek megfelelő feltételek mellett hazánkban is sikerrel nevelhetők. Több fajtája közül a Weigela Eva rethke cappuccino barnára színeződő leveleivel díszit. Tojásdad alakú fiatal levelei még élénk sárgászöldek, majd a fényviszonyoktól függően, a kávébarna különböző árnyalataira változnak. Egyenes ágú, 1,5 m magasra is megnövő, lombhullató, sűrű bokor. Májusban-júniusban nyíló tölcséres virágai rózsaszínűek. Elvirágzás után, júliusban
A Weigela 'Rubidor' – Rózsalonc főbb jellemzői: Gazdagon elágazó, sűrű ágrendszerű, lombhullató cserje. Sárgászöld levelei oválisak és közepes méretűek, az ágakon átellenesen helyezkednek el. Bordó, tölcséres virágai májustól június végéig nagy tömegben nyílnak. Augusztusban gyakran történik egy gyérebb másodvirágzás is. Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban- és humuszban gazdag, enyhén savanyú, vagy semleges talaj ideális a számára. Nagy fényigényű, kisebb árnyékolást elvisel, de ek