Hogyan védekezik bőrünk és mi mit tehetünk?
A fent említett külső, káros hatásokat bőrünk saját védekező-mechanizmusaival (verejtékezéssel, dehidratációval, callus képződéssel stb.) próbálja óvni.
Bőrünk, arcunk szépsége és egészsége egyaránt fontos. Nemcsak a ráncokkal küzdünk, hanem különböző elváltozásokkal, mint például a pigmentfoltok, májfoltok, öregségi foltok, stb. Sajnos egyre gyakoribbak a fiatalok körében is és egyre sűrűbben okoznak problémát. A radírozások, hámlasztások megoldást kínálnak erre a gondra is.
Arcunk leradírozása frissíti bőrünket, valamint a hatóanyagoknak a bőrbe jutását segítik elő, ugyanakkor a WTN arcradír krém állaga egyben táplálja is azt. Az elhalt bőrsejtek eltávolítása javítja a bőr oxigén ellátását és pozitív egészségügyi hatása mellett ez látható eredménnyel is jár: a bőr ragyogóbb, egészségesebb lesz.
Káros lehet a bőrödnek:
Mosatlan párnahuzat - éjjelente bőrünk „vedlik” és az elhalt bőrsejtjeink a párnahuzaton maradnak, idővel baktériumokat, méreganyagokat hagyva maguk után.
Grimaszolás - az arcizmok állandó mozgatása, a ráncosodást, barázdák kialakulását gyorsítja.
Stresszelés - a stresszszáraz bőrt, kiütéseket, élettelen arcszínt, foltosodást okozhat.
Túl gyakori hámlasztás - a szükséges olajoktól is megszabadítjuk bőrünket. Javasolt a heti 1 alkalom.
Mozgáshiány - a testmozgás növeli a vérkeringést, így arcunknak egészséges színt biztosít.
Az arcradírok, bőrradírok használatát sokan elhanyagolják, pedig a javasolt használata mindösszesen heti 1x-i alkalom. A krémben található apró szemcséket görgetjük arcunkon, melyek kíméletesen távolítják el az elhalt hámsejteket, mellyel segítjük a bőrt, hogy elegendő oxigénhez jusson. A WTN arcradírral nemcsak az elhalt szaruréteget távolítjuk el, hanem természetes, a bőrnek megfelelő és tápláló hatóanyagokat juttatunk be.
Miben különleges a WTN Arcradír?
A termék különlegességét a csak természetes és bőrünknek tápanyagokban gazdag hatóanyagok kombinálása adja.
A WTN arcradír fő összetevője a BAMBUSZ őrlemény:
A keleti országok szerencsenövényeként ismert bambusz már régóta fontos szereplője a gyógyszer és a szépségápolás iparágának világszerte. Kivonata nagy számban tartalmaz aktív komponenseket, értékes tápanyagokat, E-vitamint, mely gyulladáscsökkentő és nyugtató hatású, valamint szépítő vitaminokat (A, D, E, K) melyek elősegítik a sejtmegújulást, az anyagcserét, feszessé teszik a szöveteket és fokozzák a bőr védekezőképességét is.
Jótékony hatásai közé sorolják többek közt:
tisztítja az ereket, csökkenti a koleszterinszintet
gyulladáscsökkentő hatású
felveszi a harcot a szabadgyökökkel szemben
jó hatással van az erekre, erősíti az érfalakat
segíti a méregtelenítést
hidratálja a bőrt
csökkenti a fáradtságot
A WTN arcradír további összetevői:
Rózsaolaj, Mandulaolaj, Napraforgóolaj, E-vitamin
Használata:
A szükséges mennyiséget (kb. mandula nagyságot) egyenletesen eloszlatunk az arcon, esetleg a dekoltázson is, majd körkörös apró mozdulatokkal finoman dörzsöljük át vele a bőrünket. Ezt követően langyos vízzel mossuk le.
Alkalmazása heti 1-2 alkalommal ajánlott.
Használat után alkalmazzuk szokásos hidratáló készítményünket.
Megjegyzés:
Az arcradírban lévő hatóanyagok kiválóan kiegészítik egymást, így különösen hatékony eredményt érhetünk el a rendszeres (heti 1-szeri) használat során. Elképzelhető, hogy apró bizsergő érzet előfordul a használat során, ez a hatóanyagok működését jelenti és nem allergiás reakciónak számít.
Figyelmeztetés:
A krém használatakor ügyeljünk rá, hogy szembe ne kerüljön.
Közvetlenül a szem környéki érzékeny területen óvatosan, vagy egyáltalán ne alkalmazzuk.
Amennyiben allergiás tünetet észlelnél, mosd le a bőrödről és hagyd abba a használatát. A krémek használata előtt érdemes bőrpróbát végezni az összetevőkkel szembeni érzékenység kizárása végett. A fül mögötti terület erre kiválóan alkalmas, mert ott nagyon vékony és érzékeny a bőr.
Tipp:
Alkalmazás előtt teszte
Az inozitol a pszeudovitaminok csoportjába sorolható. Azaz nem létfontosságú komponens a szervezeted számára, de nagyon fontos funkciót tölt be a szervezet normál működésében. Nagy mennyiségben a citrusokban és teljes gabonában találhatod. Az inozitol terápiás hatását előszeretettel alkalmazzák termékenységi problémáknál, különösen inzulin rezisztencia fennállásakor, sőt az idegrendszeri problémák mérséklése esetén is hatékonynak bizonyul. Olyan hormonális változások, mint a premenstruációs
Wise Tree Naturals Alumínium mentes dezodor túlzott izzadás ellen (100 ml) Egy teljesen egészséges alapanyagokból összeállított dezodor azok számára, akik fokozottan izzadnak. Nem tömíti el a pórusokat, csak összehúzza azokat, így a legnagyobb melegben is hatékonyan mérsékli az izzadást. Gyógynövény- és illóolaj összetevői révén semlegesíti a kellemetlen szagokat és a már meglévő izzadságot, miközben óvja és ápolja is bőröd! A termék elsősorban dezodor, de bármely szagot (cigaretta, étel stb.
A Wise Tree Naturals Alumínium mentes dezodor túlzott izzadás ellen összehúzza a pórusokat, ezáltal mérsékli az izzadást. Nem ígéri azt, hogy megszűnik az izzadás, ami az egyik legtermészetesebb méregtelenítő folyamata az emberi testnek, azonban a túlzott izzadás ellen elnyel és semlegesít mindenféle szagot. Regenerálja és táplálja a bőrt, fertőtlenít és gátolhatja a mikrobák elszaporodását. A WTN alumíniummentes dezodor túlzott izzadás esetén hatásosan bizonyított már ezekben a helyzetekben is:
5 bőrtípust különböztetünk meg: normál, száraz, zsíros és vegyes bőrtípust. Bőrünk állapotát azonban számos tényező befolyásolja ezt az állapotot, mint például: éppen jelenlegi hangulatunk, lelkiállapotunk, környezetünk, korunk és számos egyéb tényező van ránk és bőrünkre hatással. Fontos tudnunk, hogyan óvjuk a napi szennyeződésektől, káros tényezőktől, mint például a klíma- és környezetszennyezés, a gyógyszeres kezelés vagy a stressz. Ezek a tényezők nagyban befolyásolják a faggyútermelésünket i
A Wise Tree Naturals Testvaj dús és gazdag textúrájú shea vajas testápoló, amit kifejezetten intenzív hidratálásra és bőröregedés ellen fejlesztettek ki. Ez shea vajas testápoló nagyszerű és komplex hatásokat biztosít, segítségével naponta ápolhatod és kényeztetheted szárazabb, az idő viszontagságainak kitett bőrödet! A WTN SHEA VAJAS TESTÁPOLÓ SZÉPÍTŐ HATÁSAI A 100ml - WTN Testvaj (shea vajas testápoló) hatékonyan hidratál, regenerál, segítségével lágyítod és nyugtatod a bőröd. Elbúcsúzhatsz
A Wise Tree Naturals Alumínium mentes dezodor nőknek természetes hatóanyagokat alkalmazó dezodor, a gyógynövények és az illóolajok hatásának köszönhetően tompítja az izzadás mértékét, enyhíti a kellemetlen szagokat, s nem utolsó sorban a bőrt is táplálja. Nem ígéri azt, hogy megszűnik az izzadás, ami az egyik legtermészetesebb méregtelenítő folyamata az emberi testnek, azonban a túlzott izzadás ellen elnyel és semlegesít mindenféle szagot. Regenerálja és táplálja a bőrt, fertőtlenít és gátolhatja a m
A Wise Tree Naturals Alumínium mentes dezodor férfiaknak természetes hatóanyagokat alkalmazó dezodor, a gyógynövények és az illóolajok hatásának köszönhetően tompítja az izzadás mértékét, enyhíti a kellemetlen szagokat, s nem utolsó sorban a bőrt is táplálja. Nem ígéri azt, hogy megszűnik az izzadás, ami az egyik legtermészetesebb méregtelenítő folyamata az emberi testnek, azonban a túlzott izzadás ellen elnyel és semlegesít mindenféle szagot. Regenerálja és táplálja a bőrt, fertőtlenít és gátolhatja
A Wise Tree Naturals Rózsagyökér komplex a stressz ellen, annak leküzdésében nyújt segítséget, így az alvásproblémák, súlyproblémák, ekcéma, és számos egyéb probléma megoldásában játszhat szerepet. A stressz nemcsak a hangulatunkra nyomhatja rá a bélyegét, hanem rengeteg krónikus betegségre hajlamosíthat, sőt megjelenése és tartós fennállása a szervezetben is komoly válaszreakciót indíthat el. Amennyiben a külvilágból érkező stresszorokat nem hatástalanítjuk, komolyan veszélyeztethetjük szervezetünk eg
Természetes, natúr, alumínium mentes férfi dezodor, mely nem tartalmaz semmilyen egészségre káros anyagot. A dezodor az alábbi hatásokat fejti ki: • összehúzza a pórusaidat ezáltal mérsékli az izzadást (ami megszünteti (az izzadást) az a pórusaidat eltömíti és egészségtelen!) • elnyel és semlegesít mindenféle szagot, • fertőtlenít és gátolhatja a mikrobák elszaporodását, • regenerálja és táplálja a bőrödet. A termék elsősorban dezodor, de néhány további helyzetben remekül beváli
Wise Tree Naturals Ciklusbarát krém nőknek (200 ml) A nők életét gyakran megkeserítik a nőgyógyászati problémák, melynek hátterében a női testet szabályozó két fontos nemi hormon, az ösztrogén és a progeszteron egyensúlyának felborulása is állhat, mely számos rendkívül kellemetlen tünetet produkálhat. Nos, nem feltétlenül kell azonnal nőgyógyászhoz rohanni! A WTN innovációja gyengéden nyújt természetes megoldást, nevéhez és híréhez hűen száz százalékban természetes és növényi összetevői révén
A Q10 az egyik legerősebb zsíroldékony, antioxidáns hatású vegyület, amely védi a sejteket a szabadgyökök negatív hatásaitól. Ezen kívül kiemelt szerepe van az energiatermelő folyamatokban is. Kifejezetten javasolják a használatát a szív- és érrendszeri problémáknál, hiszen ilyen esetekben, a Q10 szintje jelentősen lecsökkenhet. Ugyanez érvényes diabétesz vagy bizonyos májproblémák esetén is. Azt is megfigyelték, hogy Q10 bevitel hatására a termékenységi mutatók is javulnak, mind férfiak, mind nők eset
Egy teljesen egészséges alapanyagokból összeállított üde permet, mely hatékonyan veszi fel a harcot a kellemetlen szagok ellen! Nem tömíti el a pórusokat, csak összehúzza azokat, így a legnagyobb melegben is hatékonyan mérsékli az izzadást. Gyógynövény- és illóolaj összetevői révén semlegesíti a kellemetlen szagokat és a már meglévő izzadságot, miközben óvja és ápolja is bőröd! A termék elsősorban dezodor, de bármely szagot (cigaretta, étel stb.) kiválóan semlegesít, izzadt láb ápolására szintén hatéko
Egy teljesen egészséges alapanyagokból összeállított férfi dezodor, mely hatékonyan veszi fel a harcot a kellemetlen szagok ellen! Nem tömíti el a pórusokat, csak összehúzza azokat, így a legnagyobb melegben is hatékonyan mérsékli az izzadást. Gyógynövény- és illóolaj összetevői révén semlegesíti a kellemetlen szagokat és a már meglévő izzadságot, miközben óvja és ápolja is bőröd! A termék elsősorban dezodor, de bármely szagot (cigaretta, étel stb.) kiválóan semlegesít, izzadt láb ápolására szintén hat
A Wise Tree Naturals Vindex Tini speciális bőrápoló készítmény a pattanások kezelésére. A pattanások gyógyulása, a gyulladt (és sérült) bőr regenerációja nagyban függ attól, hogy a bőrfelületen mennyi kórokozó telepedett meg, illetve szaporodik folyamatosan. Minél több, annál lassabb a gyógyulás és komolyabb a gyulladás. A kórokozók hatékony elölésével, a bőrfelület gyengéd fertőtlenítésével, viszont a pattanások igen hatékonyan kezelhetők és a bőr rendkívül gyorsan gyógyulhat. Ezt az alapelvet hasz
A magnéziumot kitűnően hasznosuló formában (magnézium-biszglicinát) már kapszula formában is pótolhatod! Ráadásul az idegrendszer még robusztusabb támogatása érdekében azonnal hasznosuló, aktív formájú B6-vitamin (piridoxál-5-foszfát formában) is került mellé. Ezzel a termékkel a nagy mennyiségű, intenzív magnéziumpótlás is lehetséges, hiszen a glicinát forma, még érzékeny emésztőrendszer esetén sem okoz gondot. A Wise Tree Naturals tájékoztatój a Magnézium + B6 komplex kapszuláról: Szeretnéd tu