Wolfenstein II The New Colossus

Wolfenstein II The New Colossus

Wolfenstein II: The New Colossus ismertető
?
A játék futtatásához szükséges egy nagyméretű résztartalom letöltése, mely a konzol belső tárhelyére vagy egy microSD kártyára telepíthető!

Miután a második világháború a nácik győzelmével záródott, a német haderő nem állt meg Európa bekebelezésénél, hanem átterjesztette hatalmát Amerikára is. 1961-re a ma ismert Amerikai Egyesült Államok területének egy jelentős része a Harmadik Birodalom fennhatósága alá került, de amíg egy Blazkowicz is él a világon, addig ez nem maradhat így.
A Wolfenstein II: The New Colossus-ban újra BJ Blazkowicz, vagy ahogyan Amerikában ismerik ?Terror-Billy? felett vehetjük át az irányítást annak érdekében, hogy felvegye a kesztyűt az országot megszálló német katonákkal, akik között ezúttal is felfedezhetünk majd különféle szuperegységeket, gépszörnyeket és egyéb ijesztő ellenfeleket.
A korábbi epizódokhoz hasonlóan a játék egy nagyon intenzív FPS-nek ígérkezik, amelyben változatos pályák, elképesztő mennyiségű fegyverarzenál, valamint természetesen a legvadabb akciófilmekbe illő jelenetek várnak ránk, miközben Blazkowicz és néhány segítője oldalán ott próbálunk belerúgni a náci megszállókba, ahol az nekik a legjobban fáj.

BJ Blazkowicz oldalán ezúttal Amerikában kell szembeszállnod a második világháborút megnyert náci megszállókkal!
Légy részese a sorozattól megszokott intenzív ütközeteknek, és húzd keresztül a németek számításait ott, ahol csak tudod!
Válogass a hatalmas fegyverarzenálból, és hívd segítségük társaidat is a változatos ütközetekhez!

megvesz
Bethesda: Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Bethesda: Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Tetszett a Wolfenstein: The New Order? Ebben az esetben egy kiv l h rrel tudunk szolg lni! A Wolfenstein II: The New Colossus pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első r sz befejeződ tt s egy teljesen j vil gba, a hatvanas vek Amerik j ba enged betekint st, m BJ Blazkowicz mellett Frau Engel is visszat r s bossz szomjasabb, mint valaha... Harcolj a n cikkal olyan ikonikus helysz neken, mint Roswell lmos kisv rosa, j-Mexik , New Orleans l pvid ke, vagy pp a poszt-nukle ris Manhattan. A

megvesz
Bethesda: Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Bethesda: Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Tetszett a Wolfenstein: The New Order? Ebben az esetben egy kiv l h rrel tudunk szolg lni! A Wolfenstein II: The New Colossus pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol az első r sz befejeződ tt s egy teljesen j vil gba, a hatvanas vek Amerik j ba enged betekint st, m BJ Blazkowicz mellett Frau Engel is visszat r s bossz szomjasabb, mint valaha... Harcolj a n cikkal olyan ikonikus helysz neken, mint Roswell lmos kisv rosa, j-Mexik , New Orleans l pvid ke, vagy pp a poszt-nukle ris Manhattan.

megvesz
Wolfenstein Youngblood Deluxe Edition (Xbox One)

Wolfenstein Youngblood Deluxe Edition (Xbox One)

A Wolfenstein®: Youngblood™ egy vadonatúj kooperatív kaland a díjnyertes MachineGames stúdiótól, a kritikák által magasztalt Wolfenstein® II: The New Colossus fejlesztőjétől, az Arkane Studios® Lyonnal partnerségben. Játssz BJ Blazkowicz egyik ikerlányaként, és teljesíts életveszélyes küldetést, melyben a lányok eltűnt apjuk után kutatnak a 80-as évekbeli Párizsban. Használd fel új fegyverek, kütyük és páncélképességek arzenálját, űzzétek ki a nácikat a fények városából! Párizs, 1980. BJ Blazkowicz, a

megvesz
Wolfenstein Youngblood Deluxe Edition (PC)

Wolfenstein YoungBlood Deluxe Edition

Wolfenstein YoungBlood Deluxe Edition

Wolfenstein: Youngblood Deluxe Edition ismertető Vérfrissítés a Wolfenstein világában! A nácik elleni harcot a sorozat főhőse, BJ Blazkowitz ikerlányai folytatják. Új generáció, régi ellenfelek! A Wolfenstein: Youngblood egy teljesen új kooperatív élmény, amely új irányba tereli a történetet, és új helyszínre kalauzol: irány a megszállt Párizs! A Wolfenstein: Youngblood eseményei a második amerikai forradalom után játszódnak. Választhatsz a két ikertestvér, Jess és Soph Blazkowitz közül, és egyedül, vagy

megvesz
Shadow of the Colossus - Key Art keretezett kép

Shadow of the Colossus - Key Art keretezett kép

Bekeretezett Shadow of the Colossus poszter fotóminőségben nyomtatva fém falikampókkal. Tökéletes gyűjtői ereklye neked és szeretteidnek, ha valami igazán különleges darabra vágysz.

megvesz
Bethesda: Wolfenstein The New Order (Xbox One)

Bethesda: Wolfenstein The New Order (Xbox One)

Előrendelhető! Wolfenstein The New Order Occupied Edition tartalma: Wolfenstein The New Order j t kszoftver 20 oldalas tik nyv K rtyatart 3 k peslap Doom b takulcs Visszat r a legend s Wolfenstein-sorozat, hogy a Blazkowicz-csal d legfiatalabb tagja ism t szembesz lljon a n ci N metorsz ggal, a birodalom ugyanis a t rt nelemk nyvekben megismert hist ri kkal ellent tben megnyerte a m sodik vil gh bor t. A f l nyes győzelemnek k sz nhetően a vil gra egy eg szen m s j vők p v r, egy j idősz m t s,

megvesz
Wolfenstein The Board Game - CSOMAGAJÁNLAT

Wolfenstein The Board Game - CSOMAGAJÁNLAT

A Wolfentstein the Board Game társasjáték a legendás Wolfenstein kastélyban játszódik az 1960-as években, egy olyan világban ahol a nácik megnyerték a második világháborút. A játékosoknak BJ Blazkowicz, Anya Oliwa, Set Roth, Max Hass és Bombate szerepében kell beszivárogniuk a kastélyba, ahol megküzdenek a játék AI-mechanizmusai által irányított náci ellenfelekkel. A kiválasztott játéktól függően a játékosok náci zombikkal, gépesített nácikkal vagy a kettő keverékével találkoznak. A csomag tartalmazza a l

megvesz
Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Wolfenstein II The New Colossus (Xbox One)

Wolfenstein II The New Colossus ismertető: A Wolfenstein® II a játékosokat a nácik által irányított Amerikába vezeti, ahol a szabadságharcosok legrátermettebb tagjait kell felkutatni. Harcolj a nácikkal olyan ikonikus helyszíneken, mint Roswell álmos kisvárosa, Új-Mexikó, New Orleans sugárútjai és lápvidéke, vagy épp a poszt-nukleáris Manhattan. Vidd csatába badass arzenálod fegyvereit, vess be új képességeket, és gázolj át a több légiónyi fejlett náci- és szuperkatonán a definitív belső nézetes lövöld

megvesz
Bethesda: Wolfenstein - The Two Pack (PlayStation 4)

Bethesda: Wolfenstein - The Two Pack (PlayStation 4)

A csomag tartalma: Wolfenstein: The New Order j t kszoftver Wolfenstein: The Old Blood j t kszoftver A Wolfenstein: The New Order jra leszti a sorozatot, mely megteremtette az első szem lyű shooter műfaj t. Az 1960-as vben j runk s a n cik megnyert k a m sodik vil gh bor t. A h bor s hős B.J. Blazkowiczra v r a lehetetlennek tűnő feladat, hogy megind tsa az ellent mad st a sz rnyűs ges n ci rezsim ellen, mely leig zta a vil got. Az intenz v, filmszerű s - az id Software l

megvesz
Bethesda: Wolfenstein The Two Pack (német) (Xbox One)

Bethesda Softworks: Wolfenstein The New Order (spanyol borító, angol játék) (Xbox One)

Bethesda Softworks: Wolfenstein The New Order (spanyol borító, angol játék) (Xbox One)

A Wolfenstein-sorozat leg jabb epiz dj ban ism t a j l ismert t rt net s koncepci fogad minket, amelynek rtelm ben a m sodik vil gh bor ugyan v get rt, de kor ntsem gy, ahogyan azt a t rt nelemk nyvekből kor bban megismerhett k. A n ci N metorsz g ugyanis nem vesz tette el a nagy h bor t, hanem f l nyes győzelmet aratott a sz vets gesek s a szovjetek ellen, aminek k sz nhetően a vil g eg szen m s lett, mint kor bban volt, l v n egy j idősz m t s, egy j rend vette kezdet t. Term szetesen a

megvesz
MyWords 1. – Colossus

MyWords 1. – Colossus

Egy sokkoló terrortámadás az első jel. A második egy brutális gyilkosság, ahogy a harmadik és a negyedik is. Végül már az FBI és a hadsereg is beszáll a különös hajtóvadászatba, az események azonban egyre zavarbaejtőbb fordulatokat vesznek. Hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy a világon semmi nem az, aminek látszik. A valóság szövetén keletkező seb nem hiba, hanem esély, a helyzet kulcsa pedig nem valami titokzatos ERŐ, hanem egy számítógépes játék: a MyWords. Egyszerűnek tűnő kérdés állja el a megértés út

megvesz
Wolfenstein The New Order + Old Blood Double Pack (használt) (Xbox One)

Wolfenstein The New Order + Old Blood Double Pack (használt) (Xbox One)

A Wolfenstein pack ketto fantasztikus kampányt tár elénk. Ez egy FPS lövöldözos játék csomag, amely tartalmazza: a Wolfenstein: The New Order és a Wolfenstein: The Old Blood játékokat, a felejthetetlen csatákkal és izgalmakkal. Wolfenstein: The New Order: az év 1960, a nácik nyerték meg a második világháborút. A háborús hos BJ Blazkowicz egy lehetetlennek tuno ellencsapást indít a náci rezsim ellen, amely elfoglalta a világot. Wolfenstein: The Old Blood: Az év 1946 és a nácik a második világháború nyerése

megvesz
Wolfenstein Cyberpilot PS VR (PS4)

Wolfenstein Cyberpilot PS VR (PS4)

Párizs. 1980. Te vagy a város legjobb hackere. A küldetésed: segíteni a francia ellenállókat a nácik pusztító hadigépei feletti irányítás átvételével. Törj, lőj és égess utat magadnak a Szerelem Városában, és hagysz náci hullákat a nyomodban.

megvesz