Tudományos magyarázat még nincs rá, de vannak olyan szituációk, amikor a rikító élénk színek zavarják a halakat. ilyenkor kell olyan csalikhoz nyúlnunk, amik a mederfenéken jól látszanak, mégis színük nem zavarja a őket. Ilyenek például a tiszta vizű bányatavak, ahol nem feltétlenül szükséges az élénk színezés, de versenykörülmények között is előfordulhat, hogy ez a csali nyújtja a megoldást. A dobozban a sláger színeket helyeztük el, melyeket a feeder horgászok előszeretettel használnak, viszont ezek a karakteres színek halványabb tónusban jelennek meg a csali felületén. A wafters kritikusan kikönnyített, és a megfelelő horog használata esetén, a mederfenékről felbillen, hogy a halak könnyebben észrevegyék, és a legkisebb szívás irányába meginduljon. A dobozon belüli több szín több lehetőséget rejt magában, hiszen a megfelelő váltással, hamar kitapasztalhatjuk, hogy az adott napon vagy víz típuson, melyik működik jobban. A csalit folyamatosan versenykörülmények közt teszteltük, és a 2022-es évben számtalan kupát köszönhetünk neki. Az ízesítések egyaránt tartalmaznak édes, büdös, valamint gyümölcsös ízeket, így önnek már csak a megfelelőt kell kiválasztania. Kiszerelés: 18g
Tudományos magyarázat még nincs rá, de vannak olyan szituációk, amikor a rikító élénk színek zavarják a halakat. ilyenkor kell olyan csalikhoz nyúlnunk, amik a mederfenéken jól látszanak, mégis színük nem zavarja a őket. Ilyenek például a tiszta vizű bányatavak, ahol nem feltétlenül szükséges az élénk színezés, de versenykörülmények között is előfordulhat, hogy ez a csali nyújtja a megoldást. A dobozban a sláger színeket helyeztük el, melyeket a feeder horgászok előszeretettel használnak, viszont ezek a k

Ahogy a neve is mutatja, ez a csali egy igazi jolly joker. Ez a kritikusan kikönnyített wafter számtalan versenyen bizonyított, és segítette hozzá versenyzőinket jobbnál jobb eredményekhez. Felhajtóereje olyan, hogy a megfelelő horog használata esetén a csali felbillen, ezáltal is megkönnyítve a kapást, és a hal legkisebb szívásának irányába is megindul. A több színű csalik már nem Ismeretlenek a horgászok körében, és előszeretettel használják őket. Az általunk kínált waftereknél a halak számára izgalmas

Eddz a NEBBIAxOlympia washed magas derékú leggingsben, amelyet a világ minden tájáról származó fitneszbajnokok ihlettek!

A NEBBIA washed crop top póló nem csak egy ruhadarab – tisztelgés Olympia ereje, szenvedélye és öröksége előtt.

Készen állsz feszegetni a határaidat? A NEBBIA washed sportmelltartó az új must-have.