Piatnik

Activity Casino társasjáték

Activity Casino társasjáték

A kezdőtőkét megkapjátok, és már csak az kell, hogy jól tippeljetek. Mérjétek fel taktikusan az ellenfél előadóját… Vajon mennyi fogalmat tud a csapatának 90 másodperc alatt mutogatással, rajzolással és körülírással olyan ügyesen előadni, hogy mindet kitalálják? Taktikusan kell megtennetek a téteket. Aki hibázik az mindent elveszít, viszont a helyesen tippelő csapat a tétjének a dupláját nyeri vissza! A célotok az, hogy a tétek okos megtételével és a feladványok ügyes előadásával a ti csapatotoknak legyen

megvesz
Erdők játéka

Erdők játéka

Egyszerű szabályokkal, több játékvariációval könnyedén fejleszti a matematikai - logikai készséget. Dienes Zoltán matematika professzor munkája alapján készítette az Access Assessment Kft., a Pécsi Tudományegyetemmel közösen a Piatnik Budapest Kft. gondozásában Grafikai tervezés és kivitelezés: Co-Libri Grafikai Stúdió

megvesz
Vigyáz(z)6 kártyajáték

Vigyáz(z)6 kártyajáték

Ki lesz az ökörkör elnöke? Minden játékos kap 10 kártyalapot, amit a kialakított négy kártyasor egyikéhez lerak. Az a játékos, aki a hatodik kártyát illeszti a sor végére, annak az első öt lapot fel kell vennie. A játékot az a játékos nyeri, akinek elsőként sikerül lapjait leraknia. A Vigyáz(z)hat egy rendkívül izgalmas és ravasz kártyajáték, amit nem lehet megunni.

megvesz
Vigyáz(z)6! Junior kártyajáték

Vigyáz(z)6! Junior kártyajáték

Aki sorra kerül, az letesz egy marhakártyát az egyik sorba. Ha a kártyájával megvan a hatodik különböző marha abban a sorban, akkor megkapja a sorban fekvő kártyákat. Az lesz a győztes, akinek a játék végére a legtöbb marhakártyája lesz. Könnyed kártyajáték igazán vicces marhafigurákkal!

megvesz
ADVENTURE GAME 3.: GRAND HOTEL szabadulószobás társasjáték

ADVENTURE GAME 3.: GRAND HOTEL szabadulószobás társasjáték

Különböző okok miatt érkeztetek ide, a célotok mégis egy: megfejteni a Grand Hotel Abaddon rejtélyét. Együtt, egy csapatként éltek át egy három fejezetből álló történetet, melynek alakulásában magatok is közreműködtök. Egy-egy fejezet mintegy 90 percig tart.

megvesz
Triops világ tudományos játék (749193)

Triops világ tudományos játék (749193)

A gazdagon illusztrált színes útmutató lépésről lépésre nyújt bevezetést a triops tenyésztés fortélyaiba. Tippekkel, trükkökkel segít a gondozásban és érdekes információkkal lát el. A triopsok kikelnek a petékből és lárvaként vidáman úszkálnak, fejlődésük során levedlik kinőtt páncéljukat, majd a homokot túrják és petéket raknak.

megvesz
Nomad társasjáték

Nomad társasjáték

Az ismeretlen táj felfedezésére és a vadak elejtésére előre külditek a vadászokat. A táj tábláitokon a kezetek alatt formálódik és különböző értékes tájelemek tarkítják. A táborotokkal végül el kell érnetek a romtemplomot úgy, hogy útközben minél több prédaállatot és ragadozó állatot ejtetek el. Összetett családi- és könnyedeb gamer játék Pierrot műhelyéből. Értékes alkatrészekkel, egyedi 3D figurákkal és varázslatosan szép, gazdagon illusztrált, részletes szabályismertetővel.

megvesz
Family Inc. társasjáték

Family Inc. társasjáték

A dörzsölt maffiózók mindegyike megpróbálja rátenni enyves kezét a pompás kincsekre, de csak a legagyafúrtabb és természetesen a legszerencsésebb gengszter viheti el a nyereményt, illetve tömheti meg minden földi jóval a bőröndjét. A játék során a feladat nem más, minthogy - a különböző színes jelölésű zsetonokat felfordítva - a bábukkal mihamarabb elérjük a táblán található 100-as mezőt. Taktikázzatok ügyesen és okosan, hiszen a zsetonoknak az egész játék folyamán nagy szerepe van. A társasjátékot ésszer

megvesz
Piatnik Rummikub Junior Betűjáték társasjáték

Piatnik Rummikub Junior Betűjáték társasjáték

Piatnik Rummikub Junior Betűjáték társasjáték A Rummikub Junior három nehézségi fokozaton játszható, így a gyerekek játszva ismerkedhetnek a számokkal és sorrendjükkel. A játék fejleszti a gyerek logikai és színfelismerő készségét. 4-10 éves korosztálynak. Piatnik Rummikub Junior Betűjáték tulajdonságok: - 2-4 játékos Rendeld meg most!

megvesz
Activity my first  társasjáték gyerekeknek

Activity my first társasjáték gyerekeknek

Mit kell tudni a játékról? Activity My first társasjáték gyerekeknek Activity my first, készségfejlesztő társasjáték a kisgyermekek részére, 4 éves kortól. A játék fejleszti a gyermekek kifejezőképességét, kézügyességét és problémamegoldó készségét. A játéktábla többféleképpen összeállítható, és ez lehetővé teszi, hogy a játékosok a játék időt tetszőlegesen változtassák. A kártyákon rajzok találhatóak, így még az írni nem tudó gyerekek is játszhatnak. Felejthetetlen pillanatok, ahol a

megvesz
Golden Horn

Golden Horn

XV. századi velencei kereskedők szerepébe bújunk. Kereskedelmi flottánkkal Velence és Konstantinápoly közötti tengeri úton hajózunk. A célunk az, hogy tetemes rakományra tegyünk szert, mert a játék végén az nyer, aki a legtöbb árut halmozza fel a házában.

megvesz
Magyar kártya

Magyar kártya

Mit kell tudni a játékról? Normál méretű magyar kártyajáték csomag.... 32 lapos magyar kártyajáték csomag. Magyar kártyával játszhatunk makaót, svindlit, Csapd le csacsit a kisebbekkel,  nagyobbakkal pedig már komolyabb játékokat: alsóst, huszonegyezést, zsírozást, stb. Magyar kártyával játszható játék ötleteinket és játékszabályokat itt találod >>> Ajánlott: 6 éves kortól Játékosok száma: 2+ fő  Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra

megvesz
Exit - A magányos világítótorony

Exit - A magányos világítótorony

Mit kell tudni a játékról? Exit - A magányos világítótorony Haladó szintű szabadulószobás társasjáték, melyben a 4 darab puzzle összeállítása után kezdődhet el a rejtély és a rejtvények megoldása. Órák óta kerestek menedéket a tomboló vihar elől. Teljesen átázva botorkáltok a tengerparton, amikor a viharos éjszakában megcsillan egy fény. Felfedeztek egy világítótornyot. Elindultok felé, azonban mielőtt odaértek, hirtelen kialszik a fénysugár. Szinte ebben a pillanatban látjátok meg a haj

megvesz
Tick...Tack...Bumm Vibrálás társasjáték

Tick...Tack...Bumm Vibrálás társasjáték

Tick Tack Bumm egy különleges játék felnőtteknek, ahol az idő kattogása mellett nem szinonimákat kell mondani, hanem izgalmas és sejtelmes kifejezéseket kell használni különböző témákban.

megvesz
Block 5

Block 5

A játékosok célja, elsőként letenni kezükből az összes lapot. Mindenki kap 8 lapot, amikből 5-ös lapkombinációt kell letenni. Az 5. 5-ös kombináció lezár egy blokkot. blokk bármilyen lappal kezdhető és abba a blokkba csak a kezdőlap értékét kiadó kombinációt lehet tenni.

megvesz