- A láthatatlan ember (H. G. Wells)

- A láthatatlan ember (H. G. Wells)

A zseniális vegyész jóval megelőzi korát, így hát a maradi kortársai  nem elismeréssel és tisztelettel, hanem félelemmel és gyűlölettel fordulnak ellene. 

A nagy angol író fantasztikus históriája kíméletlen társadalomkritika és egyben komoly tanulság a mai ember számára is.


 


  • Webáruház: Duna Kiadó
  • Befogadás: Újdonságok
  • Áruk elérhetősége: a kérdésben
  • Korszerűsített: 14.3.2024
  • Az ár: 2 360 Ft
megvesz
Dr. Moreau szigete

Dr. Moreau szigete

H. G. Wells Dr. Moreau szigete című regénye a science-fiction és a horror egyik alapműve. A több mint 120 éve született regény a történet rejtélyei és izgalma mellett ma is megfontolandó bölcsességekre világít rá, többek között a tudós ember felelősségére és arra, hogy „a természet tanulmányozása végül ugyanolyan könyörtelenné teszi az embert, amilyen könyörtelen maga a természet.” A történetben szereplő fenevadaknál talán félelmetesebb az ember tevékenysége, s az a felismerés, hogy „az állat lehet vad és

megvesz
Klasszik könyvcsomag

Klasszik könyvcsomag

Klasszik sorozat tagjai nemzetközi klasszikus művek újrafordításai, illetve korábbi fordításainak szerkesztett, felújított változatai. „... a kiadó Klasszik sorozatának célja egyértelműen mindig is értékesnek tartott, ám időközben kissé feledésbe merült művek vonzó, modern kiadása. (...)  a világirodalom megkerülhetetlen szerzői, nevüknek súlya van. (…) a sorozat tagjai kiválóan alkalmasak igazi „velem-járó könyvecskének”, úti vagy elalvás előtti olvasmánynak, hiszen szépen szedett, apró, az olvasásho

megvesz
Üzletkötés a gyakorlatban

Üzletkötés a gyakorlatban

Frank Bettger, aki huszonkilenc évesen még súlyos anyagi gondokkal küszködő, sikertelen ember volt, néhány év leforgása alatt Amerika egyik legeredményesebb biztosítási üzletkötőjévé vált. MI A TITKA ENNEK A BÁMULATOS SIKERNEK? Az a módszeresség, ahogyan nagy példaképének, Benjamin Franklinnek tanácsaiból kiindulva nekilátott, hogy kiszűrje, tökéletesítse és következetesen alkalmazza a gyakorlatában bevált üzletkötési technikákat. Az Üzletkötés a gyakorlatban minden sorából érződik, hogy olyan ember

megvesz
A V-mítosz 2. (A vállalkozás mítosza folytatása!)

A V-mítosz 2. (A vállalkozás mítosza folytatása!)

Hogyan lesz egy nagyszerű ötletből virágzó vállalkozás? Ha tudni akarod a választ, a legendás kisvállalkozói szakértő most mentorként vezet a célod felé. Csokorba szedte több évtizedes üzleti tapasztalatait, és megosztja veled azt az időtlen modellt, amit bármilyen vállalkozás alkalmazhat bármikor, a világ bármely pontján: Mi a közös nevező, amellyel pontosan felmérhetsz egy üzleti elképzelést? Milyen követelményrendszerrel szembesülsz az induláskor? Melyek azok a területek, amelyeket minden

megvesz
Töréspont

Töréspont

Mindegy, hogy az ember alkalmazottként, vállalkozóként, családtagként milyen jól teszi a dolgát. Előbb-utóbb mindig történik valami. Ha nem megfelelően kezeljük a helyzetet, váratlan akadályból akár komoly válsághelyzet is létrejöhet. A TÖRÉSPONT-ban ismertetett módszer már számos igen nehéz helyzet kezelésében jól vizsgázott. Sosem tudhatod, mikor lehet neked is szükséged rá. Brian Tracy, a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelő módszerek egyik legkiválóbb szakértője. Ebben a könyvében is a

megvesz
A világ legnagyobb hálózatszervezője

A világ legnagyobb hálózatszervezője

Felkészültél a Network Marketing sikerre? Ez a ma már klasszikusnak számító bestseller milliókat tett sikeressé Amerika leggyorsabban fejlődő iparágában. A történet egy fiatalemberről szól, aki már majdnem kiszállt az üzletből, amikor rájön a Network Marketing titkára: itt a siker tényleg csak az emberen múlik. Ez a könyv már nagyon sokak életét megváltoztatta. Vajon Rád is így hat majd? „Eljön a nap, hogy John Milton Fogg nevét olyan nagyágyúkkal emlegetik majd együtt, mint Dale Carnegie, Norman

megvesz
Daniel Defoe: Robinson Crusoe - Level 2 (gyenge középhaladó) - CD Pack

Daniel Defoe: Robinson Crusoe - Level 2 (gyenge középhaladó) - CD Pack

Robinson, hajótörés következtében egyedül marad egy magányos, lakatlan szigeten. A megmentett tárgyak, eszközök segítségével, saját leleményességével egymaga is kultúrát, civilizációt teremt. Később társa is adódik, egy "bennszülött" Péntek személyében, aki hódolattal, csodálattal adózik a fehér ember fölényének.

megvesz
Álom és valóság

Álom és valóság

Szerintem az ember soha nem tudja, mi minden lehetséges még. Minden pillanatban fel lehet ébredni abból az álomból vagy álomkórból, amiben éppen vagyunk. És óriási meglepetés érhet minket, mert onnan látjuk, hogy addig aludtunk.  Szerző: Feldmár András Kiadó: HVG Kiadó

megvesz
Benjamin Franklin sikertitka

Benjamin Franklin sikertitka

Dale Carnegie azt mondta: Figyelj rám, Frank, több mint valószínű, hogy gyakorlatiasabb oktatásban részesültél, amikor rákényszerítetted magad Benjamin Franklin 13 hetes sikermódszerének alkalmazására, mint amilyet sok ember négy egyetemen töltött év alatt kap. Te egy újfajta könyvet fogsz írni, az elsőt, mely egy olyan ember tollából lát napvilágot, aki komolyan próbára tette Franklin elgondolásának értékét. Frank, a te történeted olyan figyelemreméltó, hogy ez a könyv még akkor is segítséget és ösztönzé

megvesz
A Fred faktor

A Fred faktor

Részlet John C. Mawell előszavából: „Hébe-hóba rábukkan az ember egy könyvre, amely olyan ösztönzően hat rá, hogy mire észbe kap, máris azoknak az ismerőseinek a listáját állítja össze gondolatban, akiknek muszáj ajándékoznia egy példányt a jeles műből. Velem is pontosan ez történt, miután elolvastam Mark Sanborntól A Fred-faktort.” Ha össze kellene állítanom azok listáját, akiknek előnyére szolgálna A Fred-faktor elolvasása, a következő személyeket venném fel rá: Az alkalmazottaimat és üzletfele

megvesz
Jerome K. Jerome: Three men in a boat (Level 4) - CD Pack

Jerome K. Jerome: Three men in a boat (Level 4) - CD Pack

Jerome K. Jerome könnyed csevegése elszórakoztat, megnevettet, és néha nosztalgiát ébreszt az után a most szebbik arcával felénk forduló, régenvolt, talán-igaz-sem-volt világ után, amelyben három kedves férfihőse, no meg Montmorency, a csintalan kutya, csónaktúrára indultak a Temzén. Jerome K. Jerome-nak (1859-1927) alig pár sort szentelnek az irodalomtörténetek, sőt többnyire meg is feledkeznek róla. Bizony, munkáinak java részét megette az idő: „igényes” regényeire és színdarabjaira méltán borított

megvesz
Networking

Networking

„Nézzünk szembe a ténnyel, az ember kénytelen hálózatépítésre adni a fejét! Devora Zack innovatív stratégiája a hálózatépítéstől viszolygó olvasók számára is lehetővé teszi, hogy sikeresen űzzék ezt a tevékenységet – és még élvezzék is!” Joe Thomas dékán, Cornell Egyetem „Többé nem kell fejvesztve futkosnod egyik embertől a másikig az üzleti találkozókon, hogy mindenkinek begyűjtsd a névjegyét! Devora Zack könyvében bebizonyítja, hogy igenis képes vagy temérdek új szakmai és magánéleti ismeretséget k

megvesz
Teozófia - Az asztrális test - Az asztrális világ és jelenségei (A. E. Powell)

Teozófia - Az asztrális test - Az asztrális világ és jelenségei (A. E. Powell)

Ez a könyv elmagyarázza, hogy kik is valójában a filmvászonról ismert vámpírok, mi az igazság a vérfarkas-történetekben, és a mesterséges emberi lények létrejöttében. Bemutatja a gondolatformák keletkezését és viselkedését, amik körül lengik testeinket ébren és álomban. Ismerteti az asztrális képességek fejlesztésének lehetőségeit, és az asztrális világban dolgozó segítők munkáját. A Powell-sorozat első kötete „Az éterikus test” címen jelent meg, a további kötetei az ember mentális, ill

megvesz
IDŐ

IDŐ

Ebben a felgyorsult világban minden és mindenki a figyelmünket, az idonket akarja, ezáltal elveszíthetjük az erőnket. Ember legyen a talpán, aki manapság meg tudja találni az egyensúlyt, hogy jusson ideje mindenre, ami igazán számít. Ha megtanulunk jól bánni az időnkkel, ez igenis lehetséges. Ez a könyv abban kíván segíteni, · hogy megtanuljunk jól bánni az idonkkel, az életünkkel, · ezáltal pedig visszanyerjük az eronket, · és ne áldozatként éljük a mindennapjainkat, · hanem v

megvesz
Jane Austen: Emma - Level 2 (haladó szint) - CD Pack

Jane Austen: Emma - Level 2 (haladó szint) - CD Pack

Emma helyes, ügyes, bár kicsit öntelt ifjú hölgy, aki missziójának tekinti a többi ember boldogulását, saját könnyed életéből kiindulva. Szárnyai alá veszi a tapasztalatlan Harrietet és férjet akar keríteni számára. Több sikertelen próbálkozás után jön rá, hogy az érzelmeket nemigen lehet kívülről kormányozni. Ő maga sem veszi észre, hogy a szerelem mindig is figyelt rá és ott állt mellette. Olvasd el a történetet angolul is 2-es (középhaladó szinten), ráadásul a kiadványhoz CD is tartozik. 

megvesz