Sok vidámsággal fűszerezett gyermekkori kalandoktól indulva ismerjük meg a „beat” műfaj iránti szeretetét, és megtudhatjuk milyen barátságok, szerelmek szövődtek a karrierje során a műfaj későbbi nagy sztárjaival.
Számos közkedvelt rádióműsora közül a legismertebbek a Poptarisznya és a Calypso rádióban vezetett műsorai, amelyek kétségtelenül meghatározók voltak a popzenei ízlés formálásban és a kereskedelmi rádiózásban.
A rádióműsorai mellett a legnépszerűbb együttesekkel turnézott műsorvezetőként és sikeres tévéműsorok házigazdájaként is rengeteg érdekes dolog történt vele, így bőven van mit elmesélnie a könyve olvasóinak.
Ilyen történet például, hogy milyen volt rádiózni a szocializmus alatt és milyen érdekességek történtek a haknizó popsztárokkal - a színfalak mögött.
És persze vannak sztorijai a kedvenc hobbijairól, mint a tenisz és a vitorlázás. A könyvhöz mellékelt CD-n a szöuli olimpiai közvetítés is nagyon szép emlék, mint ahogy a rádiós szignálok is, amelyekből igencsak sokat gyártott személyesen a szerző.
Vicces sztori a bekapcsolva hagyott mikrofon mellett éneklő Molnár Dániel és Déri János telefonbetyársága is. Ez egy kitűnő könyv és remek a CD is, úgyhogy kellemes szórakozást ígérhetünk az olvasóknak és a CD lemez hallgatóinak is…
Mi a siker titka? – tették fel ezerszer a kérdést sikeres embereknek. Szegő András riportalanyai: Fejős Éva, Lajos Mari, Lőrincz L. László, Lux Elvira, Müller Péter, Nemere István, Rácz Zsuzsa, Stahl Judit, Vass Virág, Vavyan Fable 10 különböző műfaj, 10 különböző életút, 10 különböző személyiség, de egy közös van bennük: könyveik ott vannak a sikerlisták élén…
Mire lenne szüksége ma egy vállalkozónak? Tízből kilenc vállalkozásvezető erre a kérdésre azt vágja rá, hogy neki több vevőre lenne szüksége. A kisvállalkozások vezetői ugyanis jó szakemberek, de nem értenek a marketinghez, vevőszerzéshez. Ma szó szerint élet-halál kérdése a jó vevőszerző marketing. Csakhogy nagyon sokan megijednek, annyiféle szakterület, könyv, méregdrága tanfolyam és szakértő van, és mindenki azt állítja, ő a tuti. Amikor egy vállalkozó rádöbben, vevőket kellene szereznie, nem tudja,
A Karrieriskola hozzásegíti, hogy tudatos pályaépítővé váljon. Ismerje meg, melyik szakkifejezés mit takar, készüljön fel rá, hogy egy álláspályázat során tudása, képességei és készségei legjavát nyújthassa! Könyvünk segítségével folyamatosan jelen maradhat a munkaerőpiacon. Felismerheti, mérlegelheti és sikerrel kihasználhatja a személyes kompetenciáinak és aktuális igényeinek legjobban megfelelő lehetőségeket, amelyek az Ön számára az állásajánlatokban rejlenekSzerző: Tóth Éva Mária Kiadó: HVG Kiadó
Az üzleti kaméleon filozófia A hatékony és eredményes működés alkalmazkodva a lehetőségekhez – ez az üzleti kaméleon filozófia. Ez az elvárás az, amit egy vezetővel szemben megfogalmaznak. Ehhez viszont nem gépek, nem is pénz, hanem jó vezetői döntések és egy jó csapat kell. Tehát az eredmény és hatékonyság kulcsa az ember, az üzleti kaméleon logikában gondolkodó menedzser. Bod Péter Ákos Károlyi László könyvéről „Károlyi László az üzleti valóság talaján két lábbal áll, de látóköre nemcsak
Egy kis ízelítő Hofi Géza zseniális humorából: Én vagyok a magyar gazdaság. Azért vagyok felakasztva, mert így úgy nézek ki, mintha állnék. – Mondja Kovács úr, kapott munkanélküli segélyt? – Igen, kaptam, de azt most úgy hívják, munkabér. Ebben a könyvben olvashatnak történetet a betiltott pápáról, mint színdarabról, a titkosszolgálati jelentéstől a bemutatóig, Grósz Károlyról és a nyugatnémet géppisztolyokról, soha nem hallott sztorik a szemtanútól.
Három szerző lebilincselő történetei az Alinea Kiadó Klasszik sorozatából, a francia klasszikusok könyvcsomagban, együtt kedvezőbb áron. Guy de Maupassant: Az örökség című kisregénye mellett a szerző remek novellái olvashatók a kötetben Illés Endre és Tóth Árpád fordításában. Honoré de Balzac: Szamárbőr című regénye, és Antione de Saint-Exupéry: Éjszakai repülés című műve, a szerző másik repülős regényével, A déli futárgéppel egy kötetben, Rónay György fordításában.
A hatékony vállalathoz hatékony piac is szükséges. Kötetünk szerzői – a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalatgazdaságtan Intézetében működő Üzletfejlesztési Kutatóközpont tagjai – különféle nézőpontokból vizsgálják a piaci és a vállalati hatékonyság feltételeit, s igyekeznek rávilágítani a vállalati, a piaci és a társadalmi hatékonyság kapcsolódásaira. A piaci normák sérülése befolyásolja az üzleti döntéseket és a vállalati hatékonyságot. Hatékony piac csak az azt támogató szabályozási környezetben és a
Valójában ki az ÖTÓRAI NŐ? Ő az, aki bejárta a világot és mindenhol valami jót tapasztalt. Történetei tele vannak a valóságon alapuló huncutsággal, humorral, pikantériával, élményszerű szex-villanásokkal. Minden története olyan, hogy az bárkivel megtörténhetett volna, mégis vele és csakis vele történtek meg, ezért is izgalmasak...
A kötet tartalma 15 témakörhöz - Family, Education, Appearances, Cultural differences, Minorities, Living ont the margins, Otherness, Homosexuality, Bioethics, Climate change, Animal protection, Internet, Money, Work, Law Fejezetenként két leíró szöveg és egy párbeszéd a legfontosabb szavak és kifejezések jegyzékével, valamint a témakör feldolgozását segítő ellenőrző kérdésekkel. Az Appendixben található Collocations válogatás az árnyalt és pontos szóhasználathoz, a Functions reference a gördülékeny
Lajcsi gyermekkori csibészkedései. Az első menedzsere egy hajléktalan volt. Titokban tartott családi drámák. Miért szökött meg Boglárka a kórházból? A Dáridó felvételeinek kulisszatitkai. Lajcsi csapata, avagy a turnék fenegyerekei. Kik is a Dáridó üldözöttjei? Lajcsi elmeséli, hogy kik, és miért nem szerepelhetnek a műsorában a Dáridóban, valamint a kollégái és a barátai is megszólalnak a könyvben.
A kötet, illetve a hozzá kapcsolódó hanganyag 25 szöveget tartalmaz. A szövegek között vannak leíró jellegűek és dialógusok, témájukat tekintve változatosak, érdekesek, a nyelvtanulók számára hasznos szókincset ölelnek fel. Minden szöveget egy egynyelvű vizsgára jellemző (igaz-hamis választás, többszörös feleletválasztás, egyes állítások, összefüggő szöveg, illetve táblázat kiegészítése és információk párosítása) feladattal, valamint egy kétnyelvű, Origó vizsgafeladattal lehet feldolgozni. A
Mi lehetett a valódi ok, ami annyira ingerelte a zsidóság vezető csoportjait – a farizeusokat (a zsidók törvényeinek elkötelezett tanítóit) és a Heródes pártiakat (zsidókat, akik a pogány római hatalmat támogatták) – hogy ezek akár szövetkezni is hajlandóak voltak ellene? Egy szigorúan irányított társadalomban, hogyan tehette meg Krisztus, hogy két alkalommal is kiűzze a Templomból a hivatalos pénzváltókat és az áldozati állatok árusait anélkül, hogy a templomőrség letartóztatta volna? Ki volt J
Edgar Allan Poe a modern krimi atyja, a klasszikus rémtörténetek, misztikus elbeszélések mestere. Írásai a mai olvasók számára éppúgy izgalmasak, mint születésük idején, több mint 150 évvel ezelőtt. Az Alinea Kiadó Klasszik sorozatának hatodik tagjaként megjelent, A fekete macska című Poe-kötet sikere után most újabb válogatást adunk közre a szerző legnépszerűbb műveiből. Az elveszett lélegzet című kötetben a címadó elbeszélés mellett többek között A perverzió démona, Az Usher-ház pusztulása, a Beszélg
A kötet, illetve a hozzá kapcsolódó hanganyag összesen ötven, tizenkét A2-es, tizennégy A2-B1-es és huszonnégy B1-es szintű szöveget tartalmaz. A2-es szintű feladatok szintfelmérésre és az A2-B1-es feladatokkal együtt a B1-es vizsgákra való felkészülés kezdeti szakaszában használhatók. A B1-es szintű szövegek és feladatok fokozatosan nehezednek, javasoljuk, hogy sorrendben haladjanak. A szövegek között vannak leíró jellegűek és dialógusok, témájukat tekintve változatosak és érdekesek, a nyelvtanulók számá
Munkáját díjak sokaságával ismerték el, csillagászati gázsikat kereső hollywoodi sztárrá vált, de lélekben mindvégig megmaradt az éjszakai lokálok őrült temperamentumú, borotvaéles elméjű humoristájának. A kamerák össztüzében és a színpadi reflektorok fényében élt és dolgozott, sikerei és kudarcai nem maradtak rejtve. Mindemellett a nyilvánosság kevésbé ismerte a nemes ügyek mellett mindig kiálló, kiterjedt humanitárius tevékenységet folytató embert, a nagylelkű barátot, a gondoskodó és szerető ap