A siker hullámhosszán

A siker hullámhosszán

Kinek ajánljuk?
Ha kíváncsi vagy a magyar vállalkozók valódi életére, nehézségeire, mindennapi küzdelmeire, meg akarod ismerni a háttérben álló megoldásokat, azt az erőt, mely ezeket az embereket újra és újra felállította a padlóról, ez a könyv Neked való!
Láthatod a vállalkozó-cégvezetők eddig nem ismert szerepeit, akár családfő, édesanya, gyerek, testvér, férj vagy éppen jó barátként is kelljen helytállniuk! Emberi igaz történetek, melyek erőt és motivációt adnak a szürke hétköznapok lehúzó egyhangúságában! 
 
Miért született meg ez a könyv?
A kezdeményezés célja, hogy a Magyarországon élő, dolgozó cégvezetők megmutathassák, idehaza is képesek sikereket elérni, mind az üzlet mind a magánélet területén. Ezzel példát mutatva a több tízezres hazai vállalkozói rétegnek. Neveljünk együtt egy új vállalkozói kultúrát Magyarországon, melyben közösen egymást támogatva küzdünk a sikerekért!
 
Kikről is olvashatsz?
26 történet, 26 magyar emberről, akik a legkilátástalanabb helyzetekben is helyt álltak, küzdöttek és újra felálltak. 26 olyan magyar cégvezető eddig féltve őrzött titkai, melyből nemcsak vállalkozói tanulópénzeket, hanem erőt adó emberi történeteket olvashatunk.


„Egy vállalkozás sikere nem a pénzen, nem is az ötleten, hanem saját hitünkön, lelkesedésünkön és kitartásunkon múlik. Ezek a történetek ezt segítenek erősíteni.”
Bojár Gábor

„25 éve vagyok vállalkozó. 15 éve Peter Drucker nyitotta fel a szemem. A vállalkozói léthez szükséges alapokról fogalmam se volt. E felismerés engem a világ legjobb egyetemeinek (Harvard, Stanford, MIT) tankönyveihez irányított. A magyarországi sikerek kovácsaitól magyarországi praktikákat olvasni, nahát, erről 15 éve nem is álmodtam. Pedig a tanulható ismeretanyagok közül talán erre, a vállalkozás kultúrájának megértésére és művelésérevan a legnagyobb szükségünk.
Sok ilyen könyvet kívánva magunknak, barátsággal:
dr. Kürti Sándor”
A KÜRT Zrt. elnöke
Széchenyi Díjas
a 2003. Év Üzletembere
Szerző: Szakál Andrea
Kiadó: Pongor Publishing

megvesz
Siker 101

Siker 101

MIT JELENT A SIKER? Nincs két ember, aki azonos képet hordozna magában a sikerről, mivel mindannyian külön egyéniségek vagyunk és különbözőnek születtünk. A folyamat azonban mindenki számára ugyanaz. Olyan alapelvekre épül, amelyek nem változnak. Miután több mint harmincöt éve ismerek sikeres embereket és tanulmányozom ezt a témát, kidolgoztam egy meghatározást a sikerre. A siker azt jelenti, hogy tudod mi a célod az életben; fejlődsz, hogy maximálisan ki tudd bontakoztatni a képességeidet;

megvesz
Sikergondolkodás

Sikergondolkodás

A Sikergondolkodás varázslata egy álommal kezdődik. Ha bármilyen foglalkozást választhatnál a világon, mi szeretnél lenni? Hol laknál a legszívesebben? Pontosan milyen kocsira vágysz? A siker azzal kezdődik, hogy tudd, mit akarsz elérni az életben – azután céltudatosan kövesd az álmod! Lelkesedés + cselekvés = siker. BÁRMI lehet belőled, ami csak lenni akarsz. David J. Schwartz, a Gondolj merészet! című sikerkönyv szerzője következő könyvében megosztja az olvasóval a gazdagok titkos sikerformuláit.

megvesz
A nehézségek nagy haszna

A nehézségek nagy haszna

Minden, amire vágyik, csupán egy karnyújtásnyira van Öntől. Feltéve, ha megtanulja kiaknázni a személyiségében rejlő teremtő erőt. Mindig azok lesznek sikeresek, akiknek a személyisége is az. Sikeres személyiségek. Életükben a siker mindennapi csoda. A siker maga az, ahogyan az életüket élik. A siker szokása. Vannak köztük üzletemberek, prédikátorok, orvosok, katonák, művészek. Mindennapi emberek az élet minden területéről. Egy dolog azonban közös bennük: mindnyájan azt az életet élik, amelyet elkép

megvesz
Az üzleti siker 100 vastörvénye

Az üzleti siker 100 vastörvénye

Ezek a törvények állnak minden üzletember és minden – kicsi vagy nagy – vállalkozás sikere mögött. Mindenhol és mindenki számára működnek, gyakorlatilag kivétel nélkül. Tracy a 100 törvényt 8 nagy kategóriára osztja fel: Magánélet, Siker, Üzlet, Vezetés, Pénz, Eladás, Tárgyalás és Időgazdálkodás. A kategóriák mindegyikénél részletezi azokat a konkrét törvényeket, amelyek meghatározók az adott témakörben, de ez még nem minden! Elmondja, mi a törvények forrása: tudomány, természet, filozófia

megvesz
Beszélj és gazdagodj (2010)

Beszélj és gazdagodj (2010)

Nem létezik olyan pénzt hozó üzlet, ami ne a beszéden állna vagy bukna! A szerző nem titkolja, hogy könyvét Napoleon Hill híres bestsellere, a GONDOLKOZZ ÉS GAZDAGODJ! logikus folytatásaként írta. Mondanivalóját áthatja az a mély meggyőződés, hogy a „gondolkozz!”, a „beszélj!” és a „cselekedj!” elszakíthatatlan egység, és minden igazi siker alapja. Ilyen megközelítés mellett olvashatunk arról: hogyan tárjunk fel holtbiztosan működő ötleteket, hogyan szervezzük meg célirányosan a tevéke

megvesz
Üzleti alapkönyvek (könyvcsomag)

Üzleti alapkönyvek (könyvcsomag)

Az Üzleti szakkönyvtár sorozat három alapműve, a Teljesítményprizma - Az üzleti siker mérése és menedzselése, az Üzleti fogalomtár és Az ötlettől a sikerig - Hogyan hasznosítsuk a legjobb üzleti gondolatokat? együtt most féláron rendelhető meg, a készlet erejéig.

megvesz
10 alapelv

10 alapelv

Az Alapelvek jelentik azt a bázist, amelyre szükség van az üzleti siker és a szabad életstílus megalapozásához. Ezek képezik a kezdetet és azt a valóságot, amelyből minden más ered. A siker csupán egy természetes eredmény, ami a gyakorlati alapok következetes működtetéséből ered. Ez a könyv feltárja azt a tíz alapelvet, amelyen egy stabil hálózati jövedelem alapul. Vigyázat! Csak a VALAMENNYI Alapelvbe erőteljesen beágyazott jövedelmek lesznek tartósak, és hozzák azt a szabad életstílust, amelye

megvesz
A kiválóság tíz titka

A kiválóság tíz titka

A KIVÁLÓSÁG TÍZ TITKA arról szól, mit kell tennünk ennek érdekében. Előszavában a szerző ezeket írja: „Könyvem a siker és boldogság tíz fundamentális elvét ismerteti. A kiválóság tíz titka nem egy divat diktálta könyv. Ténykönyv, amely olyan igazságokat és értékeket tartalmaz, amelyek túlélik a társadalmi divathullámokat egyedülálló a tekintetben, hogy bonyolult pszichológiai koncepciókat könnyen érthető stílusban ismertet, hétköznapi példákkal segítve a mélyebb megértést. Mire való ez a könyv? A

megvesz
Hétfő reggeli döntések

Hétfő reggeli döntések

„A Hétfő reggeli döntések épkézláb, éleslátó útmutatást nyújt mindazoknak, akik nem hajlandóak többé tévúton járni, és rá akarnak lépni a siker országútjára mind szakmai, mind személyes értelemben.” - STEPHEN R. COVEY A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása szerzője Mától kezdve képes leszel jobb döntéseket hozni, hogy holnapra megvalósítsd, amire az életedben vágysz! Mindnyájunknak különböző elképzelései vannak a sikerről. Akár a pénz a törekvéseid célja, akár a hatalom, a boldogság vagy a szere

megvesz
10X

10X

A könyv olyan életfelfogást szeretne létrehívni, amely minden sikeres emberre jellemző. Célozzuk meg azt, ami tízszer magasabban van, mint ahol most vagyunk, és ha alatta is maradunk a várakozásnak, messzebbre jutunk, mint ha megőriztük volna életünk jelenlegi állapotát. Megtanít bennünket:   hogyan valósítsunk meg korábban elérhetetlennek hitt célokat, hogyan tűzzük ki helyesen a céljainkat, és hogyan garantáljuk, hogy el is érjük őket, hogyan teremtsünk soha nem látott boldogságot és el

megvesz
Bombasiker - Szegő András - 10 Toplistás magyar szerző - Extra Akciós ár!

Bombasiker - Szegő András - 10 Toplistás magyar szerző - Extra Akciós ár!

Mi a siker titka? – tették fel ezerszer a kérdést sikeres embereknek. Szegő András riportalanyai: Fejős Éva, Lajos Mari, Lőrincz L. László, Lux Elvira, Müller Péter, Nemere István, Rácz Zsuzsa, Stahl Judit, Vass Virág, Vavyan Fable 10 különböző műfaj, 10 különböző életút, 10 különböző személyiség, de egy közös van bennük: könyveik ott vannak a sikerlisták élén…

megvesz
Mi mozgatja az embereket?

Mi mozgatja az embereket?

Cavett Robert könyve két dolgot nyújt az olvasónak: meggyőző példákkal bizonyítja, hogy a siker egyik döntő tényezője: jártasság az emberi kapcsolatok építésében; bemutatja a kapcsolatépítés legeredményesebb módszereit és technikáit. Ez önmagában sem kevés, de ami különösen értékessé teszi a könyvet, az a "mérnökien" tárgyilagos, mégis csillogóan sokoldalú megközelítés. Egyebek mellett ennek köszönhető, hogy a Mi mozgatja az embereket? hasznos kapcsolatépítési útmutató mindenki számára, bármily

megvesz
Magyar vállalatok, családi vállalkozások

Magyar vállalatok, családi vállalkozások

Könyvünkben közel félszáz sikeres magyar cég történetét mutatjuk be. Hogyan csinálták ők? A sikeres magyar családi cégek alapítói és a második generáció képviselői osztják meg saját tapasztalataikat. Cégtörténeteken keresztül mutatjuk meg, hogyan lesz egy jól induló vállalkozásból igazán sikeres vállalat. Egy olyan cég, amely nemcsak a családi egzisztenciát teremti meg, hanem tényező a gazdaságban, a munkaerőpiacon, a beszállítók és a vevők körében. Hogyan lesz önjáró vállalattá, amely a tulajdonos napi k

megvesz
50 vállalkozás, 50 család, 50 történet!

50 vállalkozás, 50 család, 50 történet!

Könyvünkben a sikeres magyar családi cégek alapítói és a második generáció képviselői osztják meg saját tapasztalataikat. Tudjuk, hogy nincs jól működő, fejlődő gazdaság erős helyi középvállalkozások nélkül. Érdemes azonban néha megállni egy pillanatra és megnézni, hol tart Magyarország ebből a szempontból. Könyvünkben erre teszünk kísérletet, 50 olyan vállalkozást mutatunk be, amelyek családi tulajdonban vannak. Ha velünk tartanak, olyan cégalapítók történeteit olvashatják, aki elkezdték kicsiben, és

megvesz
Maximális teljesítmény

Maximális teljesítmény

Brian Tracy a sikertechnikák és a személyes teljesítménynövelési módszerek egyik legkiválóbb szakértője a világon. Évente több mint 100 000 hallgatóhoz szól szemináriumokon és tanfolyamokon. A Maximális teljesítmény hatékony, és a gyakorlatban is kipróbált technikák rendszerezett gyűjteménye, amely 25 év kutatás és tapasztalat eredményeit sűríti. A Főnix-szeminárium a kezedben! Az ismertetett módszerek könnyen alkalmazhatók, és azonnali eredményt hoznak. Megismerkedhetünk azokkal az elvekkel, koncepció

megvesz