Egy vidám regény, amelyben Mendel, a fiatal agglegény telket örököl - no meg két szomszédot, akik okosabbnak hiszik magukat a másiknál, holott egyik se normális.
Az ifjú, ezért minden erejével azon fáradozik, hogy megszabaduljon ettől a nem kívánt terhességtől.
Mendelt ugyanis jobban érdekli a földrajz, mint a földművelés, és az írás, mint a (bozót)irtás.
A legszentebb őrültek versenysorozata a 2011-es évad kezdetével valódi változások elé nézett, és igazi pilótakeringőt hozott létre. Azt, hogy még milyen érdekességeket rejt a motorsport legnézettebb versenysorozata, ismét Böröczky Pepi és Földy Attila könyvéből ismerhetik meg a két keréken való száguldás hazai szerelmesei.
Magyar cégvezetők véleménye a hangoskönyvről: „Én nem akarom elhinni! Nem akarom elhinni, hogy Magyarországon nem lehet sikeresen vállalkozni. Nem akarom elhinni, hogy itthon nem lehet tisztességesen megélni. Nem akarom elhinni, hogy profitod csak akkor marad, ha hazudsz az adóhivatalnak, ha tisztességtelen vagy a beszállítóiddal, ha kizsákmányolod az alkalmazottaidat. Én arra vállalkoztam, hogy valami jót adjak a vásárlóimnak, jó fizetést és jó körülményeket a munkatársaimnak, jó életet a családomnak
„Én nem akarom elhinni! Nem akarom elhinni, hogy Magyarországon nem lehet sikeresen vállalkozni. Nem akarom elhinni, hogy itthon nem lehet tisztességesen megélni. Nem akarom elhinni, hogy profitod csak akkor marad, ha hazudsz az adóhivatalnak, ha tisztességtelen vagy a beszállítóiddal, ha kizsákmányolod az alkalmazottaidat. Én arra vállalkoztam, hogy valami jót adjak a vásárlóimnak, jó fizetést és jó körülményeket a munkatársaimnak, jó életet a családomnak és magamnak. Ez a könyv, Pongor-Juhász Attila és
Még nem vagy gazdag? Tudd meg, hogy lehetsz képes feltérképezni a meggazdagodásodat akadályozó szokásokat, hogyan tudod megváltoztatni paradigmáidat. Szerző: Pongor-Juhász Attila Kiadó: Pongor Publishing
Valamennyi vállalkozó napi rendszerességgel szembenéz olyan feladatokkal, kihívásokkal, amelyek a pénzügyi tudást igényelnek. Ez a pénzügyekről, adóoptimalizálásról szóló könyvvel könnyen alkalmazható tippeket, trükköket kap, amelyeket azonnal fel tud használni cége pénzügyi helyzetének a javítására Szerző: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna - Pongor-Juhász Attila Kiadó: Pongor Publishing
Két fiatal naplója Szilvási Lajos, az elmúlt évtizedek hazai sikerszerzőjének szerelmi története valójában két napló. Két fiatal, Tamara és Attila párhuzamosan írt naplója. Önmagukról, a másikról, egymásról, az érzéseikről és a bizonytalan jövőről. Önkéntelenül, s ezért őszintén vallanak arról, milyenek is egymás szemében, és milyen a szemükben a világ. Az Egymás szemében a szerző egyik legkedveltebb műve, a két fiatal története mellett egyben egy sajátos korrajz is a hetvenes évekről. Szilvási
Több éves időhatékonysági praktikák és technikák tanulmányozása után összeállítottam egy rendszert, amelynek köszönhetően Te is elérheted, hogy időmilliomos vállalkozóvá válj, és a céljaid eléréshez szükséges életed éld! A könyvben olyan produktivitási és időhatékonysági praktikákat mutatok meg neked amelynek köszönhetően megtudhatod: Hogyan szüntesd meg a teljes szétesés érzését, nap mint nap! Hogyan delegálj, ellenőrizz és oszd be hatékonyan saját idődet! Hogyan szabadíts fel magadnak extra
„Jelen kötetünk olyan tanulmányokat tartalmaz, amelyeket bátran ajánlhatunk a szervezetek világában mozgó valamennyi szakembernek, legyen akár vállalatvezető, akár az államigazgatás munkatársa, akár elméleti kutató. James Marchnak mindannyiunk számára van mondanivalója. Régóta ismert, de Thomas Kuhn óta rendszerbe is foglalt gondolatmenet, hogy a különböző tudományterületek közös vonása az, hogy a békés és viszonylag lassú fejlődés korszakait időről időre »tudományos forradalmak« szakítják meg. Ilyenko
Zog az iskola leglelkesebb kis sárkánya, aki minden lecke után szorgosan gyakorol. Sajnos ilyenkor mindig történik valami kisebb-nagyobb baleset, egyszer még a saját szárnyát is felgyújtja. Szerencséjére ilyenkor mindig felbukkan egy titokzatos leányzó, aki kisegíti a bajból. Zog az utolsó, legnehezebb próbatétel előtt áll,ami nem más, mint hogy ki kell szabadítania egy hercgnőt. Vajon ebben is számíthat a lány támogatására?
Több mint száz szócikk, több száz üzleti fogalom egy csokorba gyűjtve, s hozzájuk kapcsolódó könyvek, cikkek, folyóiratok, internetes források listája, angol-magyar, magyar-angol szótár – ezt kínálja az Üzleti fogalomtár. A kötet az üzleti életben és a menedzsmenttudományokban használatos kulcsfogalmakat, módszereket, elveket mutatja be röviden, lefedve a vállalati stratégia, a pénzügyek, a vezetői számvitel, a termelés, a logisztika, a marketing, az emberierőforrás-menedzsment, a környezeti menedzsment,
A könyv második kiadása éppen egybeesett a Döntéselmélet Tanszék megalakulásával a Budapesti Corvinus Egyetemen (a volt közgázon). Ezt fontos állomásnak tartjuk, amely jelzi e diszciplína térhódítását. Az első kiadás sikere – például az, hogy vezette az üzleti könyvek sikerlistáját – visszaköszön a könyvre épülő kurzusok iránti fokozott érdeklődésben. Továbbra is az a célunk, hogy a megszerzett ismereteket új kontextusba helyezve és kibővítve egy olyan szemléletet közvetítsünk, ami már átvezet a gyakorlat
A „varázslók”, akik miatt odatapadunk a képernyőre: – a könyv írásakor még mindig szemtelenül fiatal háromszoros világbajnok Vettel útban a negyedik világbajnoki győzelme felé – a kétszeres világbajnok spanyol Alonso, aki üldözi Vettelt – Räikkönen, aki még mindig zseniálisan vezet, és egyre okosabb – Webber, a Red Bullos csapattárs, aki ki van éhezve a világbajnoki címre – a világbajnok Hamilton, aki azt szeretné, hogy határozott, kemény versenyzőként emlékezzenek rá – és a feltörekvők, Rosberg, Grosjean
Lehet, hogy épp egy olyan időszakában vagy az életednek, amikor úgy tűnik hogy minden iránymutatást, bátorítást vagy kiteljesedést kereső próbálkozásod kudarcba fullad? Azt gondoltad, Isten egy olyan helyre vitt, ahol jó dolgod lesz és növekszel, de már kész lennél feladni? Kell, hogy legyen valami jobb! Nem egy új kertre van szükséged; csak meg kell tanulnod ásni. A Gyémántmezők című könyvében Jentezen Franklin pásztor, New York Times bestseller szerző segít felfedezni, hogyan nyerheted ki a legtöb
Storytelling, story processing, vagyis történetmesélés és feldolgozás. A történetek önismereti, illetve menedzsment jellegű tudatos feldolgozása modern módszer: ez a story processing. A kötet ezt a fejlesztési módszert mutatja be összesen több mint félszáz sztorin keresztül, három különálló részben. A könyv első részében mintegy harminc elbeszélés, anekdota, tanmese, valós üzleti és szervezeti eset segíti a megismerési folyamatot. Szó esik a kérdezéstechnika praktikáiról, az improvizáció szabályairól,
Gyakran úgy tűnik, hogy az élet dacol a logikával. Amikor a prostituált beleegyezik a védekezés nélküli szexbe, amikor a fiatalkorú bűnelkövető belekeveredik egy rablásba, vagy a leszokott dohányos rágyújt egy újabb szál cigarettára, úgy látszik, még véletlenül sem beszélhetünk racionális viselkedésről. Hiszen a józan ész szerint egyiknek sincs túl sok értelme. Vagy mégis? Tim Harford szerint van. Történetei elkalauzolnak bennünket Las Vegas kaszinóitól a londoni Sohóban rendezett rapid-randiig, miközb