Mit kell tudni a játékról?
Akasztófa mágneses utazó játék vékony kocka dobozos
Klasszikus akasztófás játék mágneses elemekkel, kisméretű fémdobozban, amely könnyen elfér a táskában is. A játéktér maga a doboz belseje, ide lehet írni és kirakni az akasztott emberkét.
A játékhoz tartozik egy letörölhető filctoll, amelynek a kupakján mágnes is van, valamint egy 8 mágneses elemből összerakható vicces emberi test is, amit fel lehet majd rakni az előre megrajzolt bitóra.
A két dobozbelsőt lehet játéktérként használni, az egyik részen található a megrajzolt akasztófa, míg a másik részre lehet felírni a betűket és a feladványt.
A játék menete egyszerű: egy játékos kitalál egy feladványt, a másik játékos pedig megpróbálja megfejteni. A feladványt adó játékos jelzi, hogy hány betűből fog állni a szó, vagy a megfejtendő kifejezés - annyi alsó vonalat fog húzni a dobozba.
Ha a kitaláló játékos jó betűt tippel , akkor be lehet írni. Ha nem, akkor sajnos az akasztott embert kell elkezdeni felépíteni a doboz másik oldalán.
Egyszerű, szókitalálós, taktikai társasjáték utazásra, nyaralásra, autóba, vagy repülőre is jó elfoglaltságot nyújthat. Nemcsak ketten lehet játszani, hanem akár többen is.
Tartalma:
8 mágneses figura elem
Letörölhető filc szivaccsal
Játékszabály
Ajánlott: 6 éves kortól
Játékosok száma: 2 vagy több játékos
Játékidő: 10+ perc
Doboz mérete: kb. 13,5 x 13,5 cm
Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet:
Társasjátékok gyerekeknek
Fejlesztő játékok kisiskolásoknak
Úti,utazó játékok
játékok 5-8 éveseknek
játékok 8-12 éveseknek
Mit kell tudni a játékról? Akasztófa társasjáték - betűkitaláló játék - műanyag - MH GM2008 Akasztófa – Találd ki a szót és győzd le a hóhért. Gyermekkorunk legnagyszerűbb játéka visszatért, megújult formában. Az akasztófa társasjáték új, modernebb változata élethűbbé teszi a játékot a gyerekek nagy örömére. Szorít az idő, találd ki maximum 10 próbálkozásból a keresett szót és győzd le a hóhért, vagy akasztófára kerülsz. Izgalmas és érdekes. Esős időben vagy kánikulában az Akasztófa – Találd
Mit kell tudni a játékról? Akasztófa mágneses utazó játék A klasszikus akasztófa játék praktikus, mágneses változata kis fémdobozban, amely könnyen elfér a táskában. A játéktér maga a dobozbelső, ide lehet felrakosgatni a betűket és elkészíteni a bitót. A játék elemei mágnesesek, így egyszerűen felrakhatók a fémdoboz belsejébe. A játék a magyar ábécé betűit tartalmazza, összesen 144 darabot és ezenkívül 11 db további mágnest mellyel az akasztófát és a fellógatott zebrát lehet kirakni. A
Mit kell tudni a játékról? Mágneses utazó sakk készlet 24x24 cm Közepes méretű összecsukható táblás sakk játék műanyagból, melynek klasszikus színei a táblán és a bábukon is visszaköszönnek. A praktikus doboznak köszönhetően a bábuk a tábla belsejében tárolhatók. A sorok, oszlopok betű és szám jelölést kaptak. A legegyszerűbb sakktáblát elvihetjük utazásokra, és a vízparton is játszhatunk vele kényelmesen. Tartalma: 1 összecsukható mágneses sakk tábla 32 db mágneses sakk
Utazó párna, amely fej- vagy nyaktámaszként szolgál. Rugalmas anyagból készült, puha polisztirol gyöngyökkel töltve a kényelem érdekében utazás közben. Mosható. Mosás 40°C-on, 89% poliészter, 11% lycra. Kézzel készített Csehországban. Nem játék. © Zdeněk Miler Paraméterek: Szélesség: 24 cm Magasság: 7 cm Mélység: 23 cm Súly: 0,270 kg
Kiszerelés: 36 csomag/karton.Lara utazó törlőkendő virág illattal 15db/cs Alkohol- és parabénmentes, virágillatú utazó törlőkendő. Praktikus kis kiszerelés, minden táskában elfér. Bőrgyógyászatilag tesztelt termék.
Utazó párna, amely fej- vagy nyaktámaszként szolgál. Rugalmas anyagból készült, puha polisztirol gyöngyökkel töltve a kényelem érdekében utazás közben. Mosható. Mosás 40°C-on, 89% poliészter, 11% lycra. Kézzel készített Csehországban. Nem játék. © Zdeněk Miler Paraméterek: Szélesség: 24 cm Magasság: 7 cm Mélység: 23 cm Súly: 0,270 kg
Mit kell tudni a játékról? Delfin bukfenc mágneses logikai játék - Smart Games Delfin bukfenc mágneses logikai utazó játék különleges, átlátszó lapokkal. 48 darab egyre nehezedő feladvány hívja a gyerekeket játékra. Tetrisz játék gyerekeknek delfinekkel. Csak a víz feletti delfineket lehet látni, akik kiugranak a vízből. A víz alatti delfineket kell a gyerekeknek úgy elhelyezni, hogy elférjenek mind a vízben. Az egyedül játszható logikai játék fejleszti a koncentrációt, a logikát és a pro
Mit kell tudni a játékról? Lépcsőjáró rugó játék - színes, műanyag Szivárvány színű lépcsőjáró retro játék, melynek stresszoldó hatását egyből megérzitek, amikor egyik kezetekből a másikba engeditek átmászni. A gyerekek lépcsőzetes pályát építhetnek neki, hogy megfigyeljék, hogyan mozog a rugós játék. Apró ajándéknak és utazásra kiváló játék. Mérete: 6,5 cm Ajánlott: 3 éves kortól Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami é
Mit kell tudni a játékról? Mágneses puzzle játék, divatos ruhák Ez a mágneses öltöztetős játék több mint 30 mágneses puzzle-darabot tartalmaz, melyekkel a gyerekek beöltöztethetik a fémdoboz belsejében található kedves kislányt. Kiválaszthatják cipőjét, szoknyáját, mit viseljen a fején, stb. Kiváló játék utazáshoz, hiszen a mágneses elemeknek köszönhetően a kisebb darabok sem szóródnak szét. A játék mérete összecsukva: 9x 20.3x 3.2 cm Tartalma: 1 mágneses kinyitható doboz, több mint 30
Mit kell tudni a játékról? Titkos kód - mágneses utazó játék Logikai kétszemélyes játék praktikus kisméretű fémdobozban. Az egyik játékos létrehoz egy négyes titkos kódot a színekből, míg a másik játékos megpróbálja ezt kitalálni. A játéktér maga a dobozbelső, az egyik játékos kirak egy négy színből álló titkos kódot az egyik oldalra, míg a másik játékos elkezdi kirakni a megoldást a másik részre. A fekete-fehér elemekkel lehet jelezni a kitaláló játékosnak hogy van-e benne olyan szín, vagy j
Mit kell tudni a játékról? IQ mini - Smart games Amilyen apró, olyan okos kis játék, ahogyan a neve is mutatja. Az IQ mini készségfejlesztő játékban bármilyen kombinációt választunk a 3 blokkoló elhelyezésére, mindenképpen lesz megoldása a játéknak, tehát le fogjuk tudni rakni a fennmaradó helyekre a golyókból összeállított tetrisz elemeket. Nincsen feladatszám a játékban más Smart Games IQ játékoktól eltérően, hiszen itt nincs megszabva a blokkolók helye, azonban a QR kód beolvasásával seg
Mit kell tudni a játékról? Macskabölcső játék A macskabölcső néven megismert játék egy ügyességi játék egy, vagy két játékosnak. A zsinóros kéz-átvevős játékot szívesen játszák a gyerekek, mindig újabb és újabb formákat bogoznak a zsinórból. Láttunk már pókhálót, függőágyat is elkészítve. A csomag tartalmazza a játékhoz szükséges zsinórt és pár alap leírást. A játék sárga-narancssárga színű. Puha zsinór áthúzós madzagos játékhoz. Sokan "gumizás kézzel" néven ismerik. Gyerekkorunk ked
Mit kell tudni a játékról? Gyermek játék távcső óvodásoknak. Djeco távcső gyönyörű, piros színű kivitelben. Objektív átmérő: 35 mm Nagyítás: 3,5x Tartozékok: lencsevédők és vállpánt. Ajánlott: 5 éves kortól Játékosok száma: 1 fő Nem találtad meg amit keresel? Vagy körülnéznél hasonló termékek között? Kattints arra ami érdekes lehet: fejlesztő játékok óvodásoknak Kerti játékok Úti,utazó játékok Játékok 3-5 éves gyerekeknek játékok 8-12 éveseknek
Mit kell tudni a játékról? Szivárványlabda logikai játék Nyomkodós, töprengős logikai játék. Ebben a kis labdában különböző színű golyókat kell egyik helyről a másikba terelgetni. Összekeverés után meg kell keresnünk azt a logikai sorrendet, mellyel vissza állíthatjuk az eredeti állapotába, azaz az azonos színű golyók a saját lyukukba kerüljenek. A játék megfigyelést, kézügyességet és türelmet is igényel. Ajánljuk nyaraláshoz, hosszú utakra a kocsiba. Átmérője: 7 cm. A dobozán feltüntet
Mit kell tudni a játékról? Oneforfun – Unikornisos golyós ügyességi játék 38188 (1 db) Egy szórakoztató, unikornis mintás dizájnnal készült játék, amely izgalmas kihívást kínál. A lényege, hogy a fából készült keretet megdöntve óvatosan kell a kis golyókat a megfelelő lyukakba irányítani a játéktáblán. A játék fejleszti a kéz-szem koordinációt, a koncentrációs- és a finommotorika készséget. Ez a retro játék még a felnőtteket is rabul ejti. Az ár 1 darabra vonatkozik! Ajánlott: 3