Az Anemone blanda - Csinos szellőrózsa (színkeverék) főbb jellemző
Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény.
Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így gondozásuk (elnyílt virágok lemetszése) során viseljünk kesztyűt és kerüljük a bőrrel való érintkezését. Az Anemone blanda egy alacsony színkeverék, amely halvány kék-, rózsaszín-, és fehér színeivel a tavaszi kert bájos foltját képezheti.
Levelei fogazottak, karéjosak, tenyeresen összetettek. Virágai kerekek, a szirmok lándzsa alakúak, a kög sárga, körülötte fehér folttal a szirmok alapi részén. Magasságuk 10-15 cm.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.
Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.
Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.
Gondozás: Alacsony gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.
Hideghatás kell a virágzáshoz, ezért szükséges az őszi ültetés. A hagymája áttelel, így a virágzást követően nem szükséges felszedni. Az ültetés előtt lazítsuk fel a talajt, kötött talaj estén a hagymák alá helyezzünk perlitet, mely a felesleges vizet elvezeti.
A beültetés után a nedvességmegtartás és a fagykár elkerülése érdekében takarjuk gallyaprítékkal vagy mulccsal a hagymákat.
Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.
A szellőrózsák a nyári kert díszei. Közepes vagy alacsony termetük, bokros habitusuk és feltűnő, bájos virágai miatt igen könnyen elhelyezhető társításokban.
Az Anemone blanda egy alacsony szellőrózsa színkeverék, amely a tavaszi kertek egyik bájos tagja lehet. A 10-15 cm magas virágok kiválóan elhelyezhetők társításokban és szegélynövényként egyaránt.
Amennyiben társítja, ültesse mögé a nyári időszakban nyíló lila és kék szellőrózsákat, valamint a májusi virágzású lila-fehér Allium színkeveréket. A társítást egészítse ki jácintokkal, ezzel egy tavasztól egészen nyár közepéig virágzó társítás lehet az Öné.
Együttvirágzó és társítható hagymások:
Anemone ’Sylphide’ (lila)
Anemone ’Mr. Fokker’ (kék)
Hyacinthus ’Gipsy Queen’
Hyacinthus ’City of Harleem’
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 10-15 cm
Ültetési tőtáv: 10 cm
Ültetési mélység: 3-5 cm
Virágzási idő: Március-Április
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: tavaszi kert, kis gondozási igényű kert, évelőkert, sziklakert, szegély
Védett tartalom
Évelő szellőrózsa. Körülbelül 50 cm magas, és júniustól októberig virágzik. Virágok dupla szírmúak, lilás -fehér árnyalatúak. Ültessük napos helyre, vagy félárnyékba. Talajigénye:normál. Magassága 50 cm.
Az Anemone 'Frilly Knickers' – Szellőrózsa főbb jellemzői: Az Anemone 'Frilly Knickers'- szellőrózsa, egy különleges nemesített változat az Anemone nemzetségen belül. Viszonylag új növény, Rosy Hardy véletlenszerű felfedezése 2015-ben. Közepes méretű, évelő növény, amely dús, fényes zöld levelekkel rendelkezik. A növény magassága általában 30-60 cm között mozog. Nagy lila bimbóiból fehér szirmok tömege nyílik, finom orgona árnyalatokkal és aranysárga porzókkal. Dupla virágú változat, romantikus
(ejtsd: anemóne hupehenzisz) Kiszerelés: 9x9 cm-es cserépben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 14 cm átmérőjű konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
Életciklus:évelőCsalád:RanunculaceaeKülönleges képességek:Álló virágok. virág fő színe:(fehér/krém)virág színe:fehérvirágkor:június július Keménységi zónák:Z2 - Z9 Magasság virágokkal:25 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is alkalma
Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Délnyugat EurópaKülönleges képességek:nagy virágú. virág fő színe:(halvány sárga)virág színe:Sárgavirágkor:április június Keménységi zónák:Z5 - Z9 Magasság virágokkal:15 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:naposHasználat:sziklakertbe is alkalmas
Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Az amerikai A. multifida vörös formája.Különleges képességek:Vonzó levelek és virágok. Hidegebb területeken napos, máshol részleges árnyék. virág fő színe:(piros/skarlát/lila)virág színe:Kárminvirágkor:Május június Keménységi zónák:Z2 - Z9 lombozat:Tenyérszerű, osztottszokás/növekedés:feszes függőlegesenMagasság virágokkal:30 cmnövény távolság:30 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is
Az Anemone de Caen 'Bride' - Koronás szellőrózsa (fehér) főbb jellemző Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény. Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így go
Az Anemone x hybrida 'Whirlwind' - Hibrid szellőrózsa főbb jellemző Habitus: Bokros megjelenésű, nagytermetű, felálló szárú, mélyzöld levélszínű, gazdagon virágzó évelő. Virág: Féltelt, fehér virágai zöld bimbóból nyílnak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, félárnyékos területekre is telepíthető. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az elnyílott virágokat távolít
A Heuchera 'Plum Royal' - Tűzeső (lila-bordó) főbb jellemző Habitus: Bokrot formáló, félörökzöld évelő. Levelei mély, bíborlila árnyalatúak, enyhén fodros szélűek, alakjukban szőlőre emlékeztetők. Napos fekvésben intenzívebbé válik a lila szín. Virág: Krémfehér, harangformájú virágait zöld virágzati száron hozza. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, az árnyékolást jól bírja. Vízigény: Közepes vízigényű nö
A Miscanthus sinensis 'Morning Lights' - Vöröses-bronzos molnárpántlika főbb jellemző Habitus: Nagy méretű, bokros megjelenésű díszfű. Keskeny levelei enyhén leomlóak. Virág: Legyezőszerű buga virágzata vöröses-bornzos színű. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerülni kell. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az első években óvjuk a téli csapadéktól,
Őszirózsa - Strucctoll - Színkeverék - Rédei Kertimag gyönyörű virágkeverék, amely különböző színekben pompázik. Ezek a virágok a nyári hónapokban virágoznak, és kiválóan díszítik a kerteket, teraszokat vagy erkélyeket. A színkeverék sokfélesége miatt a kerted színes és vidám lesz. A strucctoll őszirózsa könnyen nevelhető, és remek választás a kezdő kertészek számára is. Vetési idő:március - április Virágzási idő: augusztus-szeptember
Kankalin Színkeverék - Rédei Kertimag 0,2g. Évelő Kankalin színkeverék. Kora tavasszal virágzó, vidám színeivel mindenkit megmosolyogtató alacsony virágzó. Sziklakertbe, virágágyba és szegélynövénynek egyaránt alkalmas. Napos, félárnyékos helyet, humuszban gazdag, jó vízáteresztő talajt igényel. Magassága kb. 25cm. Ajánlott sortávolság: 15cm Ajánlott tőtávolság: 15cm. A tasak kb. 60 szem vetőmagot tartalmaz.
Vetés márciusban, virágzás júliustól szeptemberig,színkeverék. Kitűnő száraz kötészeti alapanyag.