Anemone de Caen 'Bride' - Koronás szellőrózsa (fehér)

Anemone de Caen 'Bride' - Koronás szellőrózsa (fehér)

Az Anemone de Caen 'Bride' - Koronás szellőrózsa (fehér) főbb jellemző

 

Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény.

Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így gondozásuk (elnyílt virágok lemetszése) során viseljünk kesztyűt és kerüljük a bőrrel való érintkezését.

Az Anemone de Caen ’Bride’ egy 25-35 cm magas szellőrózsa fajta, amely nyár eleji virágzásával igen bájos hangulatot kölcsönöz a kertbe. A szirmai hófehérek, a virágok közepe halványsárga és zöld színű.

Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.

Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.

Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.

Gondozás: Alacsony gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.

Hideghatás kell a virágzáshoz, ezért szükséges az őszi ültetés. A hagymája áttelel, így a virágzást követően nem szükséges felszedni. Az ültetés előtt lazítsuk fel a talajt, kötött talaj estén a hagymák alá helyezzünk perlitet, mely a felesleges vizet elvezeti.

A beültetés után a nedvességmegtartás és a fagykár elkerülése érdekében takarjuk gallyaprítékkal vagy mulccsal a hagymákat.

Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.

A szellőrózsák a nyári kert díszei. Közepes vagy alacsony termetük, bokros habitusuk és feltűnő, bájos virágai miatt igen könnyen elhelyezhető társításokban. A fehér virágú szellőrózsa egy 25-35 cm magas évelő dísznövény, amely a nyár első felében díszíti a kertet.

Amennyiben társítja, ültesse mellé a sokkal sötétebb színű szellőrózsafajtákat, így a kék ’Mr. Fokker’ és a piros ’Hollandia’ fajtákat. Mögöttük kapjon helyet az írisz lila ’Purple Sensation’ fajtája, amely előhírnöke a szellőrózsák virágzásának.

Mellette kapjon helyet a fehér ’Asiatic White’ liliom, a szegélyt pedig képezze az alacsony termetű Anemone blanda, amely nem csak virágaival, de lombjával is díszít.

Együttvirágzó és társítható hagymások:

Anemone ’Hollandia’ (piros)
Anemone ’Mr. Fokker’ (kék)
Iris hollandica ’Purple Sensation’ (lila)
Lilium ’Asiatic White’
Anemone blanda

Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 25-35 cm
Ültetési tőtáv: 10-15 cm
Ültetési mélység: 5 cm
Virágzási idő: Május-Július
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: tavaszi kert, kis gondozási igényű kert, évelőkert, sziklakert, szegély

 

Védett tartalom

megvesz
Szellőrózsa. Anemone Frilly Knickers

Szellőrózsa. Anemone Frilly Knickers

Évelő szellőrózsa. Körülbelül 50 cm magas, és júniustól októberig virágzik. Virágok dupla szírmúak, lilás -fehér árnyalatúak. Ültessük napos helyre, vagy félárnyékba. Talajigénye:normál. Magassága 50 cm.

megvesz
Anemone 'Frilly Knickers' – Szellőrózsa

Anemone 'Frilly Knickers' – Szellőrózsa

Az Anemone 'Frilly Knickers' – Szellőrózsa főbb jellemzői: Az Anemone 'Frilly Knickers'- szellőrózsa, egy különleges nemesített változat az Anemone nemzetségen belül. Viszonylag új növény, Rosy Hardy véletlenszerű felfedezése 2015-ben. Közepes méretű, évelő növény, amely dús, fényes zöld levelekkel rendelkezik. A növény magassága általában 30-60 cm között mozog. Nagy lila bimbóiból fehér szirmok tömege nyílik, finom orgona árnyalatokkal és aranysárga porzókkal. Dupla virágú változat, romantikus

megvesz
Szellőrózsa. ANEMONE multifida 'Major'

Szellőrózsa. ANEMONE multifida 'Major'

Életciklus:évelőCsalád:RanunculaceaeKülönleges képességek:Álló virágok. virág fő színe:(fehér/krém)virág színe:fehérvirágkor:június július Keménységi zónák:Z2 - Z9 Magasság virágokkal:25 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is alkalma

megvesz
Anemone x hybrida 'Margarete' – Hibrid szellőrózsa

Anemone x hybrida 'Margarete' – Hibrid szellőrózsa

(ejtsd: anemóne hupehenzisz) Kiszerelés: 9x9 cm-es cserépben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Anemone x hybrida Fantasy™ 'Jasmine' – Szellőrózsa

Anemone x hybrida Fantasy™ 'Jasmine' – Szellőrózsa

(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 14 cm átmérőjű konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Anemone x hybrida 'Mont-rose' – Hibrid szellőrózsa

Anemone x hybrida 'Mont-rose' – Hibrid szellőrózsa

(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.

megvesz
Szellőrózsa. ANEMONE multifida var. magellanica

Szellőrózsa. ANEMONE multifida var. magellanica

Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Délnyugat EurópaKülönleges képességek:nagy virágú. virág fő színe:(halvány sárga)virág színe:Sárgavirágkor:április június Keménységi zónák:Z5 - Z9 Magasság virágokkal:15 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:naposHasználat:sziklakertbe is alkalmas

megvesz
Anemone de Caen 'Hollandia' - Koronás szellőrózsa (piros)

Anemone de Caen 'Hollandia' - Koronás szellőrózsa (piros)

Az Anemone de Caen 'Hollandia' - Koronás szellőrózsa (piros) főbb jellemző   Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény. Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, íg

megvesz
Szellőrózsa.. ANEMONE multifida 'Rubra'

Szellőrózsa.. ANEMONE multifida 'Rubra'

Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Az amerikai A. multifida vörös formája.Különleges képességek:Vonzó levelek és virágok. Hidegebb területeken napos, máshol részleges árnyék. virág fő színe:(piros/skarlát/lila)virág színe:Kárminvirágkor:Május június Keménységi zónák:Z2 - Z9 lombozat:Tenyérszerű, osztottszokás/növekedés:feszes függőlegesenMagasság virágokkal:30 cmnövény távolság:30 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is

megvesz
Anemone x hybrida 'Whirlwind' - Hibrid szellőrózsa

Anemone x hybrida 'Whirlwind' - Hibrid szellőrózsa

Az Anemone x hybrida 'Whirlwind' - Hibrid szellőrózsa főbb jellemző   Habitus: Bokros megjelenésű, nagytermetű, felálló szárú, mélyzöld levélszínű, gazdagon virágzó évelő. Virág: Féltelt, fehér virágai zöld bimbóból nyílnak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, félárnyékos területekre is telepíthető. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az elnyílott virágokat távolít

megvesz
Heuchera 'Plum Royal' - Tűzeső (lila-bordó)

Heuchera 'Plum Royal' - Tűzeső (lila-bordó)

A Heuchera 'Plum Royal' - Tűzeső (lila-bordó) főbb jellemző   Habitus: Bokrot formáló, félörökzöld évelő. Levelei mély, bíborlila árnyalatúak, enyhén fodros szélűek, alakjukban szőlőre emlékeztetők. Napos fekvésben intenzívebbé válik a lila szín. Virág: Krémfehér, harangformájú virágait zöld virágzati száron hozza. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, az árnyékolást jól bírja. Vízigény: Közepes vízigényű nö

megvesz
Koronás margitvirág színkeverék 20 DB MAG

Koronás margitvirág színkeverék 20 DB MAG

A koronás margitvirág 70-100 cm magas, duplavirágú, kiváló vágásra is. Napos helyre ültessük, jó vízáteresztésű talajba.

megvesz
Dekoratív dália 'Smokey' (fehér/lila)

Dekoratív dália 'Smokey' (fehér/lila)

A Dekoratív dália 'Smokey' (fehér/lila) főbb jellemző   Jellemzői: A ’Smokey’ egy dekoratív dália, mely azt jelenti, hogy a virágátmérő nem sokban marad el az óriás dália fajtákétól. Kifejlett magassága 90 cm, így a nagyobb termetű fajták közé tartozik, ezért társításaink hátterébe is helyezhetjük. A virágok fehér és rózsaszín árnyalatúak. A fajta különlegességét a szirmok cirmossága adja, így a világos alapszínen sötétebb rózsaszín csíkok és foltok díszítenek. A szirmok szélesek, lekerekítettek.

megvesz
Anemone blanda - Csinos szellőrózsa (színkeverék)

Anemone blanda - Csinos szellőrózsa (színkeverék)

Az Anemone blanda - Csinos szellőrózsa (színkeverék) főbb jellemző   Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény. Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így gondoz

megvesz
Miscanthus sinensis 'Morning Lights' - Vöröses-bronzos molnárpántlika

Miscanthus sinensis 'Morning Lights' - Vöröses-bronzos molnárpántlika

A Miscanthus sinensis 'Morning Lights' - Vöröses-bronzos molnárpántlika főbb jellemző   Habitus: Nagy méretű, bokros megjelenésű díszfű. Keskeny levelei enyhén leomlóak. Virág: Legyezőszerű buga virágzata vöröses-bornzos színű. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerülni kell. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az első években óvjuk a téli csapadéktól,

megvesz