Az Anemone de Caen 'Hollandia' - Koronás szellőrózsa (piros) főbb jellemző
Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény.
Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így gondozásuk (elnyílt virágok lemetszése) során viseljünk kesztyűt és kerüljük a bőrrel való érintkezését. A ’Hollandia’ szellőrózsa piros színével igen feltűnő lehet a nyári kertben. A fajta szirmai tűzpirosak, de a szirmok tövi része krémfehér, míg a virágok közepe fekete színű. Magassága 25-35 cm.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.
Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.
Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.
Gondozás: Alacsony gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.
Hideghatás kell a virágzáshoz, ezért szükséges az őszi ültetés. A hagymája áttelel, így a virágzást követően nem szükséges felszedni. Az ültetés előtt lazítsuk fel a talajt, kötött talaj estén a hagymák alá helyezzünk perlitet, mely a felesleges vizet elvezeti.
A beültetés után a nedvességmegtartás és a fagykár elkerülése érdekében takarjuk gallyaprítékkal vagy mulccsal a hagymákat.
Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.
A szellőrózsák a nyári kert díszei. Közepes termetük, bokros habitusuk és feltűnő, bájos virágai miatt igen könnyen elhelyezhető társításokban.
A ’Hollandia’ egy feltűnő szellőrózsafajta, amely piros-fehér szirmaival és fekete kögével május és július között pompázik kertjében. Érdemes más szellőrózsákkal kiegészítenie, hiszen a fajra jellemző markáns színekkel figyelemreméltó kertrész hozható létre.
A háttérben helyezze el a szintén erős színű és hatású Allium aflatunense fajt, amelyet egészítsen ki a fekete ’Asiatic Black’ liliommal. Az ágyásszegélyen legyen a főszerep az őszi kikericsé, amely nagyszerűen váltja a nyári társítást.
Együttvirágzó és társítható hagymások:
Anemone ’Sylphide’ (lila)
Anemone ’Mr. Fokker’ (kék)
Allium aflatunense
Lilium ’Asiatic Black’
Colchicum autumnale ’Album’
Fontos tudni:
Kifejlett magasság: 25-35 cm
Ültetési tőtáv: 10-15 cm
Ültetési mélység: 5 cm
Virágzási idő: Május-Július
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: tavaszi kert, kis gondozási igényű kert, évelőkert, sziklakert, szegély
Védett tartalom
Az Anemone de Caen 'Bride' - Koronás szellőrózsa (fehér) főbb jellemző Jellemzői: A tavasszal nyíló szellőrózsák között telt- és szimpla virágú fajtákat egyaránt találhatunk, azonban van néhány közös tulajdonságuk. Az erős leveleik sötétzöldek, bokros habitust kölcsönöznek a növénynek, mely már a virágzás előtt is nagy díszítőértékkel bír, melyet társításainkban is kihasználhatunk, hiszen virágzás előtt- és alatt is ideális szegélynövény. Fontos tudni, hogy tejnedvet kiválasztó növények, így go
Évelő szellőrózsa. Körülbelül 50 cm magas, és júniustól októberig virágzik. Virágok dupla szírmúak, lilás -fehér árnyalatúak. Ültessük napos helyre, vagy félárnyékba. Talajigénye:normál. Magassága 50 cm.
Az Anemone 'Frilly Knickers' – Szellőrózsa főbb jellemzői: Az Anemone 'Frilly Knickers'- szellőrózsa, egy különleges nemesített változat az Anemone nemzetségen belül. Viszonylag új növény, Rosy Hardy véletlenszerű felfedezése 2015-ben. Közepes méretű, évelő növény, amely dús, fényes zöld levelekkel rendelkezik. A növény magassága általában 30-60 cm között mozog. Nagy lila bimbóiból fehér szirmok tömege nyílik, finom orgona árnyalatokkal és aranysárga porzókkal. Dupla virágú változat, romantikus
(ejtsd: anemóne hupehenzisz) Kiszerelés: 9x9 cm-es cserépben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 14 cm átmérőjű konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
(ejtsd: anemóne hibrida) Kiszerelés: 3 literes kertészeti konténerben Közeg: tőzegtartalmú, tápdús földkeverék Egész évben ültethető! Talajtakarás és gyönyörű virágágyás kialakításához ebből a növényből: - tövet ültessen négyzetméterenként.
Életciklus:évelőCsalád:RanunculaceaeKülönleges képességek:Álló virágok. virág fő színe:(fehér/krém)virág színe:fehérvirágkor:június július Keménységi zónák:Z2 - Z9 Magasság virágokkal:25 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is alkalma
Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Délnyugat EurópaKülönleges képességek:nagy virágú. virág fő színe:(halvány sárga)virág színe:Sárgavirágkor:április június Keménységi zónák:Z5 - Z9 Magasság virágokkal:15 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:naposHasználat:sziklakertbe is alkalmas
Életciklus:ÉvelőCsalád:RanunculaceaeEredet:Az amerikai A. multifida vörös formája.Különleges képességek:Vonzó levelek és virágok. Hidegebb területeken napos, máshol részleges árnyék. virág fő színe:(piros/skarlát/lila)virág színe:Kárminvirágkor:Május június Keménységi zónák:Z2 - Z9 lombozat:Tenyérszerű, osztottszokás/növekedés:feszes függőlegesenMagasság virágokkal:30 cmnövény távolság:30 cmA talajra vonatkozó követelmények:száraz / jól vízelvezetőElhelyezkedés:napos, félárnyékosHasználat:sziklakertbe is
Az Anemone x hybrida 'Whirlwind' - Hibrid szellőrózsa főbb jellemző Habitus: Bokros megjelenésű, nagytermetű, felálló szárú, mélyzöld levélszínű, gazdagon virágzó évelő. Virág: Féltelt, fehér virágai zöld bimbóból nyílnak. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, félárnyékos területekre is telepíthető. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az elnyílott virágokat távolít
A koronás margitvirág 70-100 cm magas, duplavirágú, kiváló vágásra is. Napos helyre ültessük, jó vízáteresztésű talajba.
A Heuchera 'Plum Royal' - Tűzeső (lila-bordó) főbb jellemző Habitus: Bokrot formáló, félörökzöld évelő. Levelei mély, bíborlila árnyalatúak, enyhén fodros szélűek, alakjukban szőlőre emlékeztetők. Napos fekvésben intenzívebbé válik a lila szín. Virág: Krémfehér, harangformájú virágait zöld virágzati száron hozza. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag, üde talaj ideális a számára. Fényigény: Közepes fényigényű növény, az árnyékolást jól bírja. Vízigény: Közepes vízigényű nö
A Miscanthus sinensis 'Morning Lights' - Vöröses-bronzos molnárpántlika főbb jellemző Habitus: Nagy méretű, bokros megjelenésű díszfű. Keskeny levelei enyhén leomlóak. Virág: Legyezőszerű buga virágzata vöröses-bornzos színű. Talajigény: Jó vízgazdálkodású, üde, tápanyagban gazdag talaj ideális a számára. Fényigény: Nagy fényigényű növény, árnyékolását kerülni kell. Vízigény: Közepes vízigényű növény, talaját óvjuk a kiszáradástól. Gondozás: Az első években óvjuk a téli csapadéktól,
Az Arum italicum - Olasz kontyvirág főbb jellemző Jellemzői: Az olasz kontyvirág egy Mediterráneumból származó évelő, mely közepes termettel, alacsony fényigénnyel rendelkezik. Levelei mélyzöld színűek, kissé ezüstös árnyalattal. A levélalak széles, dárda alakú. Különlegessége, hogy levelei a nyári időszakban leszáradnak, majd ősszel újakat fejleszt, amelyek segítségével átvészeli a telet. Torzsavirágzata van, melyből erős narancssárga vagy piros bogyótermések fejlődnek. A növény minden rész
Az Allium 'Purple Sensation' - Díszhagyma főbb jellemző Jellemzői: A ’Purple Sensation’ egy magas, 90 centiméteres szárat fejlesztő fajta. A virágzásának ideje május-júniusban van, ekkor jelennek meg a kb. 10-12 centiméter átmérőjű lilás-rózsaszín, tömött, labdaszerű virágzatai. Levelei fényes zöldek, szélesek és már a virágzás előtt megjelennek. Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes. F