Diospyros kaki 'Rojo / Rosso Brillante' - Datolyaszilva (kakiszilva)

Diospyros kaki 'Rojo / Rosso Brillante' - Datolyaszilva (kakiszilva)

Általános: a datolyaszilva a Távol-Keleten többfelé már ősidők óta termesztett és tisztelt, 6-15 m-re növő, lombhullató fa vagy magas cserje. Számos néven ismert, hívják kakinak, kákónak, kakiszilvának, hurmának, persimonnak, sharon gyümölcsének is. Érdekesek az elnevezései, hiszen a hurma, a perzsa eredetű „chorma” szóra vezethető vissza, ami datolyát jelent, ám a növénynek semmi köze a datolyához, de éppúgy a szilvához sincs, még küllemében sem hasonlít egyikre sem. A sharon gyümölcse is megtévesztő kissé, hiszen ez valójában az egyik - Izraelben nemesített - fajtája.

A kaki megnevezésben a kínai „ka” (lélek) és „ki” (energia) szóösszetétel rejtőzhet, ami nem meglepő, hiszen a tradicionális keleti gyógyításban a datolyaszilva előkelő helyen állt, számos pozitív hatást tulajdonítottak neki.

Ami a nemzetségnevét illeti, a görög „diospyros” kifejezés jelentése „az istenek gyümölcse”, ami jelzi, milyen nagyra értékelték terméseit, egyenesen az istenek eledelének tartva.

Európába csak a 18. sz. végén került, s vált egy évszázad alatt igen népszerűvé és elterjedtté a Földközi-tenger térségében. Ma már kb. 1000 fajtája ismert a világon.

Több száz évet élhet, díszfaként is igen mutatós, különösen ősszel előbb lombszíne, majd levelei hulltával a kopár fán, már-már mesebeli látványt nyújtó paradicsomszerű, sárga-narancssárga gyümölcseivel.

Az éretlen datolyaszilva több-kevesebb csersavat tartalmaz, ezért csak éretten szedjük le, a rajta levő nagy csészelevelekkel együtt - metszőollóval vagy késsel vágva le a termést - , hogy kissé utóérlelve a sárgabarackra emlékeztető, kellemes ízű és állagú gyümölcsöt kapjunk.

Származás: Délkelet-Ázsia - pl. India, Burma, Kína, Japán, Dél-Korea - nedves, szubtrópusi, trópusi hegységeiben őshonos.

A ’Rojo Brillante’ fajta spanyol eredetű, Valenciában, Ribera Alta régióban szelektálták vélhetően egy helyi fajtának, a ’Cristalino’-nak a rügymutációjaként, kezdetben ’Rojo Gordo’-nak nevezték. Spanyolországban a leginkább termesztett fajta.

Hajtásrendszer: kb. 4-6 m magas, fája középerős növekedési erélyű, gazdagon elágazó, laza koronát nevel. Idősebb korában kérge barnásszürke, mélyen barázdált. Lombozatát váltakozó állású, bőrnemű, vastag, nagy - kb. 5-25 cm hosszú és 2,5-15 cm széles -, elliptikus vagy tojásdad, rövid, tompa csúcsú, fényes, sötétzöld - ősszel sárga, vörös, bronz és lila árnyalatot öltő - levelek alkotják.

Termőképesség: korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Öntermékeny. Virágzása május végén - június elején van, ezért a tavaszi fagyok nem károsítják. Igen jó a terméskötődése, de ritkítást nem igényel. A kifejlett fa esetében várható terméshozam kb. 50-60 kg.

Gyümölcs: október - novemberben érik, középnagy vagy nagyméretű (20-30 dkg), alakja kissé megnyúlt, enyhén bordázott. Héja vékony, sima, fényes, teljes érettségében vöröses narancssárga. Húsa narancssárga, puha, olvadó, nagyon lédús, édes, igen jó ízvilágú, aromás. Közepes csersavtartalmú.

Friss fogyasztásra, konyhai feldolgozásra (pl.: befőtt, dzsem, szörp, aszalvány, fagylaltkrém, zselé stb.) egyaránt kiválóan alkalmas.

Talajigény: laza szerkezetű, jó vízgazdálkodású, humuszban és tápanyagban gazdag, semleges vagy enyhén savanyú talaj ideális a számára.

Fény- és hőigény: nagy, napos, lehetőleg déli, délkeleti fekvésű, meleg, szélvédett helyre telepítsük, árnyékolását kerüljük.

Vízigény: közepes, a fiatal növényeket rendszeresen öntözzük, hosszú, száraz időszakokban az idősebb példányok esetében is gondoskodjunk a megfelelő vízutánpótlásról. A pangó víztől viszont óvjuk.

Gondozás: fontos az ültetési hely jó megválasztása, ami lehetőleg ne fagyzugos, huzatos legyen. Telepítés előtt a talajt mélyen munkáljuk meg, juttassunk ki szerves anyagot, ha szükséges fadarálékot is használjunk. 

A ’Rojo Brillante’ fajta kb. -15-18°C-ig fagytűrő, de a fiatal csemete tövét télre takarjuk.

Metszését illetően elsődlegesen a korona alakítására, formázására kell gondot fordítani, hogy az szellős, jó megvilágítottságú legyen. Ennek érdekében 2-3 éves korban ajánlott a központi sud

megvesz
Datolyaszilva tipo 200-250 cm 15 lit. kont.

Datolyaszilva tipo 200-250 cm 15 lit. kont.

A Diospyros kaki vaniglia, azaz Datolyaszilva, esetleg kakiszilva hazánkban is teljes joggal állhat a gyümölcstermő fáink sorába. Fiatalabb korában enyhén fagyérzékeny de az ültetési hely megfelelő kiválasztásával (déli fekvésű, szélvédett hely) és az első években a növény tövének takarásával teljes biztonságban tarthatjuk. Vízigényes növény és a talaj szerkezetére és tápanyagtartalmára igényes, azaz különösen a fiatal növényeket rendszeresen öntözzük és az ültetőföld minőségére is figyeljünk oda. Ha a ke

megvesz
Diospyros kaki 'Giant Fuyu' (syn.: 'O'Gosho') – Datolyaszilva

Diospyros kaki 'Giant Fuyu' (syn.: 'O'Gosho') – Datolyaszilva

A Diospyros kaki 'Giant Fuyu' (syn.: 'O'Gosho') – Datolyaszilva főbb jellemző   Jellemzői: A datolyaszilva vagy kakiszilva egy sokak által az áruházak polcairól ismert gyümölcstermő, melynek a nevén sokan felhúzzák a szemöldöküket. A név a japán kaki-no-ki elnevezésből ered, melyet tudományos neve is őriz és ezt vette át a magyar nyelv is. A datolyaszilva Kelet-Ázsiából származó lombhullató fa, melynek kifejlett magassága megközelíti a 15 métert. Lombozata fényes, sötétzöld levelekből áll, melyek

megvesz
Fuji Datolyaszilva Parfümolaj 500ml

Fuji Datolyaszilva Parfümolaj 500ml

Fuji Datolyaszilva Parfümolaj 500mlA Fuji Datolyaszilva illata akár a tavaszi szellő. Kiválóan tisztítja és ápolja a bőr, fa, porcelán, műanyag felületeket, hosszan tartó kellemes illatot hagyva maga után. Alkalmazható fogadó helyiségekben, irodákban, szaniter helyiségekben, folyosókon, valamint az autók műanyag felületeinek, bőrbútorok, bőrtáskák, bőröndök és bőrruhák tisztításánál, ápolásánál. A bőrfelületet lágyan és rugalmasan tartja, megakadályozza a kiszáradását és a töredezését. Már első használatt

megvesz
Diospyros kaki 'Chocolatino' – Datolyaszilva (csersavmentes)

Diospyros kaki 'Chocolatino' – Datolyaszilva (csersavmentes)

Általános: a datolyaszilva a Távol-Keleten többfelé már ősidők óta termesztett és tisztelt, 6-15 m-re növő, lombhullató fa vagy magas cserje. Számos néven ismert, hívják kakinak, kákónak, kakiszilvának, hurmának, persimonnak, sharon gyümölcsének is. Érdekesek az elnevezései, hiszen a hurma, a perzsa eredetű „chorma” szóra vezethető vissza, ami datolyát jelent, ám a növénynek semmi köze a datolyához, de éppúgy a szilvához sincs, még küllemében sem hasonlít egyikre sem. A sharon gyümölcse is megtévesztő kis

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Lábas ø 20 cm, 3.0 l

Tescoma MANICO ROSSO Lábas ø 20 cm, 3.0 l

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, csúszásmentes fogantyúk a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Lábas ø 24 cm, 4.5 l

Tescoma MANICO ROSSO Lábas ø 24 cm, 4.5 l

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, csúszásmentes fogantyúk a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Wok ø 28 cm

Tescoma MANICO ROSSO Wok ø 28 cm

nbspElső osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Nyeles lábas ø 16 cm, 1.3 l

Tescoma MANICO ROSSO Nyeles lábas ø 16 cm, 1.3 l

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia.nbspnbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 32 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 32 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 30 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 30 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 26 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 26 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 24 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 24 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 28 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 28 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Tescoma 
 MANICO ROSSO Serpenyő ø 20 cm

Tescoma MANICO ROSSO Serpenyő ø 20 cm

Első osztályú, csiszolt, természetes kő jellegű tapadásmentes bevonat, masszív, csúszásmentes nyél a biztonságos és kényelmes használat érdekében, rozsdamentes acélból készült indukciós belső.nbsp Minden ismert típusú tűzhelyen – villany-, gáz-, üvegkerámia és indukciós tűzhelyeken is alkalmazható, mosogatógépben is mosható. 3 év garancia. nbsp

megvesz
Michael caffè ROSSO babkávé 250 g

Michael caffè ROSSO babkávé 250 g

Michael caffè ROSSO babkávé 250 g Kiszerelés: 250g szemes kávé Kávé: 100% Robusta

megvesz