Az E-mentes Övezet életmód rovat a Rádió 1 Balázsék műsorblokkjában folytatódott, nem kisebb érdeklődéssel, mint korábban. Talán ismerősen cseng a „Helló Gábor, vagy ahogy mi hívjuk, Bio Gabi, hogy vagy és milyen témát hoztál ma nekünk?” – kérdés, amellyel Balázs gyakran nyitja a rovatot.
Hála a kedves Hallgatóknak, érdemes volt folytatni az egészségről, étrendről, élelmiszerekről való beszélgetéseket, amelyek – remélem, már sokan megszokhatták – kilépnek a klisék világából, sőt kiléptetik a kedves Hallgatót is a komfortzónájából. Éppen ez is a céljuk.
Közkívánatra született az E-mentes övezet 2., avagy több mint reggeli:
amelyben elérhető a műsorban elhangzott számtalan
hasznos szakmai információ, tanács,
megoldás és ötlet a határainkon innen és túl élők számára,
olvasmányos, közérthető, kibővített formában, csokorba gyűjtve, receptekkel együtt.
Az E-mentes övezet, avagy mit reggeliztél ma? című első riportkönyv 2016-ban jelent meg. Sikerült e nem rövid könyvbe sok információt, tanácsot belesűríteni, azonban lehetetlen volt minden, a műsorban felmerülő témát tárgyalni. Most is csak arra vállalkozhatunk, hogy folytatjuk a megkezdett munkát, és köszönjük a számos pozitív, építő visszajelzést az első kötet kapcsán.
Az egészségvédelem olyan, mint egy előttünk elterülő hatalmas óceán:
mindig találunk benne újat, hasznosat, sok kiaknázatlan területre lelhetünk a felszín alatt, egyben kimeríthetetlen.
Az első kötetben a gasztropszichológia titkaiba nyerhettünk bepillantást, korántsem a teljesség igényével. Emellett átfogó kérdésekkel foglalkoztunk, mint például a sporttáplálkozás, súlycsökkentő étrend alapjai, gyermekek és idősek étrendje, vagy az immunrendszert erősítő ételek. Foglalkoztunk még konkrétabb témákkal is, mint a csokoládé és kávéfogyasztás, a kókuszzsír, vaj és margarin kérdés.
Nos e felépítettség jellemzi e második kötetet is, kérdés-felelet jelleggel, fókuszpontban továbbra is, sőt egyre mélyebben, az élelmiszeriparral és a reklámpszichológiával.
E-mentes övezet 2., avagy több mint reggeli tartalmából:
az üdítő- és energiaitalokról,
a PET palackról és más csomagolóanyagokról,
a tartósítószerekről és tartósítási eljárásokról. Ez utóbbin belül a szárítás, hőkezelések, vákuumsűrítés, liofilezés, hűtés és fagyasztás kerül elő.
beszélgetünk a vegán étrenddel kapcsolatos legújabb fejleményekről,
egyes, kevésbé ismert vitaminokról és nyomelemről, a fitokemikáliákról.
E-mentes övezet 2., avagy több mint reggeli fontos címei:
az otthoni konyhatechnikáról (a kuktától a lassú párolóig),
edényeink anyagminőségéről,
a higiéniáról,
baktériumokról és gombákról,
tárgyaljuk a vashiány és B12 hiány okait,
beszélünk a magtáplálkozásról,
a sörélesztőről, homoktövisről, és számos más hasznos nyersanyagról,
a kényesebb témákat sem kerüljük el, mint a szója-kérdés, a fitoösztrogének,
a haspuffadás,
vagy a mikrohullámú sütő,
a tartalmi részt az életidő- és életerő-gazdálkodás lelki területe zárja.
A könyv végére pedig több, szakmai részt tartalmazó mellékletet tettünk. Célunk, hogy minél több érdemi ajánlást megfogalmazzunk, amelyek a gyakorlati életünket segíthetik.
Tudjuk, hogy a tartalmi részek nem könnyű olvasmányok, ezért sok helyen grafikákat, karikatúrákat helyeztünk el, amelyek nem titkolt célja, hogy görbe tükröt tartson az élelmiszeripar és önmagunk elé egyaránt.
Ladybug, avagy a kis katica vidám pöttyeivel sokak kedvence. Ez a helyes szalv ta csodásan mutat a terített asztalon, egy sz p szalv tatartóban. M rete: 33 x 33 cm. Anyaga pamut. 20 db./ cs. Mit tudhatunk a gyártóról? Ambiente több, mint 25 ves múltra tekint már vissza. vrõl - vre, szezonról-szezonra szakemberei azon dolgoznak, hogy új, funkciójában tök letes term keket tervezzenek, k szítsenek számunkra.
Applikáló fóliával, tetszőleges színben (lásd színminta). A választott színt a rendelés elküldésekor, a megjegyzés rovatban tűntesd fel. Három rétegű a matrica, egy hordozó, maga a minta és egy átlátszó, applikáló réteg. Az applikálót lehúzod a mintával együtt a hordozóról, felsimítod a falra, lehúzod az applikálót és kész is. Részletes leírás a felragasztásról itt. Ha itt nem találsz olyan matricát, ami tetszik, de máshol láttál valami frankó mintát, elkészítjük Neked - valószínűleg olcsóbban, mint
Palacsinta, tükörtojás, szalonna, ökörszem... itt a reggeli ideje! kis serpenyő, ideális a reggeli finomságok (tükörtojás, szalonna, palacsinta...) elkészítéséhez a titán tapadásmentes felület akár 2x tovább tart, mint a hagyományos felületek Tefal és tökéletes csúszást biztosít az alacsony zsírtartalmú sütéshez (PFOA, kadmium- és ólommentes) alkalmas minden típusú főzőlaphoz, beleértve az indukciósat is
Megjelenés Több színben elérhető webáruházunkban. Anyaga HDPE. Könnyen címkézhető. Válassz címkéink közül a még jobb megkülönböztethetőség érdekében. Felhasználás A flakon krémek, kencék, samponok, tusfürdők steril tárolásához ideális, mivel használatával elkerülhetjük a tégelybe való belenyúlást, amivel baktériumokat vihetünk a krémünkbe, kozmetikumunkba. A zárókupak eltávolításával könnyedén újratölthető. Időtálló. Utazáshoz, vagy kevesebb kozmetik
Ez a lenyűgöző LEGO CITY 60216 Belvárosi tűzoltóság készlet több mint 900 elemet tartalmaz. Az épület méretei, mely lámpaoszlopot és mobil vécét tartalmazó építkezési területtel van ellátva: több mint 27 cm magas, 22 cm széles és 12 cm mély. A LEGO CITY 60216 Belvárosi tűzoltóság készletben található létrás tűzoltóautó méretei: több mint 8 cm magas, 39 cm hosszú és 6 cm széles. A daru méretei: több mint 24 cm magas, 21 cm hosszú és 11 cm széles. A helikopter méretei: több mint 8 cm magas, 19 cm ho
Miért ajánljuk a BioTechUSA 100% Pure Whey terméket? Hozzáadott BCAA-val, glutaminnal és argininnel Több mint 4,3 g BCAA-tartalom adagonként Hozzáadott cukrot nem tartalmaz** Gluténmentes*** Pálmaolaj-mentes Tartósítószer-mentes Széles ízválaszték Ízesítetlen formában is elérhető **Természetes módon előforduló cukrokat tartalmaz. ***Gluténmentes az Európai Unió szabályozásának megfelelően.
Miért ajánljuk a BioTechUSA 100% Pure Whey terméket? Hozzáadott BCAA-val, glutaminnal és argininnel Több mint 4,3 g BCAA-tartalom adagonként Hozzáadott cukrot nem tartalmaz** Gluténmentes*** Pálmaolaj-mentes Tartósítószer-mentes Széles ízválaszték Ízesítetlen formában is elérhető **Természetes módon előforduló cukrokat tartalmaz. ***Gluténmentes az Európai Unió szabályozásának megfelelően.
Mit érdemes tudni róla? Vegán Gluténmentes Tej- és laktózmentes GMO-mentes Hozzáadott cukrot nem tartalmaz Szukralóz mentes Teljes értékű fehérjeforrás (72%) Támogatja az izomtömeg fenntartását és annak fejlődését Tartósítószer-mentes Felhasználási javaslat: Ha a gyors megoldást választod, akkor tölts 2-3 dl vizet, növényi tejet vagy gyümölcslevet egy shaker-be. Adj hozzá 2-3 púpos evőkanál (16-32 g) AbsoRICE-szot. Erősen rázd össze és kész van. Ha több időd van, akkor ké
Mit érdemes tudni róla? Vegán Gluténmentes Tej- és laktózmentes GMO-mentes Szukralóz mentes Hozzáadott cukrot nem tartalmaz Teljes értékű fehérjeforrás (72%) Támogatja az izomtömeg fenntartását és annak fejlődését Tartósítószer-mentes Felhasználási javaslat: Ha a gyors megoldást választod, akkor tölts 2-3 dl vizet, növényi tejet vagy gyümölcslevet egy shaker-be. Adj hozzá 2-3 púpos evőkanál (16-32 g) AbsoRICE-szot. Erősen rázd össze és kész van. Ha több időd van, akkor ké
Mintha homokfúvott lenne - csudálatosan néz ki üvegre ragasztva. Akinek ilyen van az ablakán, annak a Jézuska biztos szép ajándékokat hoz! Slayer bakelitet, Marduk: Fuck Me Jesus pólót, Lucsányi Milános falinaptárat, Mindenkirepper Records válogatáskazettát, Bloodiest gitártabulatúrás füzetet. Három rétegű a matrica, egy hordozó, maga a minta és egy átlátszó, applikáló réteg. Az applikálót lehúzod a mintával együtt a hordozóról, felsimítod a falra, lehúzod az applikálót és kész is. Részletes leírás
Mit érdemes tudni róla? Vegán Gluténmentes Tej- és laktózmentes GMO-mentes Hozzáadott cukrot nem tartalmaz Teljes értékű fehérjeforrás (72%) Támogatja az izomtömeg fenntartását és annak fejlődését Tartósítószer-mentes Felhasználási javaslat: Ha a gyors megoldást választod, akkor tölts 2-3 dl vizet, növényi tejet vagy gyümölcslevet egy shaker-be. Adj hozzá 2-3 púpos evőkanál (16-32 g) AbsoRICE-szot. Erősen rázd össze és kész is van. Ha több időd van, akkor készíts belőle
Bio fahéjporunk a cinnamomum zeylanicum botanikai fajta. A babérfa kéregéből származik. Ez a fahéjfajta ceyloni, avagy valódi fahéj néven ismert, ami a kiváló minőségére utal. A fahéjpor a szájban megolvad, meleg ízű, édes, fűszeres aromájú. Tökéletes kiegészítője a sütés vagy a főzés összetettségének és mélységének kialakításához. Már az ókorban jól ismerték és rendkívül keresett volt, Indiából és Ceylonról több mint 2000 éve exportálják. Európába 18. század óta hatalmas mennyiségben szállítják, így e
Erre számíthatsz a könyvben Szemléletformáló alapok a zéró hulladék életvezetéshez. Három szinten kezdő, haladó, és szuperhaladó bemutatott gyakorlati lépések a mindennapi élet 6 területéről szemlélet, bevásárlás, konyha, fürdőszoba, takarítás, kert. Minden rész végén érdekességek történelmi visszatekintés, hazai és nemzetközi statisztikák, külföldi inspirációk, bakik. Minden rész végén forintosított megtakarítási potenciál egy 5 fős átlagos magyar család költségvetésére. Magyarországi és Eur
Tassimo Morning XL (extra nagy) kiszerelésben, ami még több lendületet ad a reggelekhez. Friss, forró reggeli kávé egyetlen mozdulattal.
Tassimo Morning XL (extra nagy) kiszerelésben, ami még több lendületet ad a reggelekhez. Friss, forró reggeli kávé egyetlen mozdulattal.