Uri Asaf művészete kezdettől fogva kedvelte a köztes terek vidékét, és érzékletes szókinccsel, fáradhatatlan figyelemmel mérlegelte életének különböző szellemföldrajzi adottságait. Életet adó betűk című kötetében nagy erővel mutatja fel földrészek és korszakok távolában derengő párhuzamos tapasztalatait, kétlaki időtöltésének közös és eltérő tapasztalatait. A Haifában született, de hamar Budapestre visszavetődött, majd ismét Izraelbe vonzódott lélek mindig is kereste létének és lényének alapvető, meghatározó elemeit: a nyelvek közt lebegve az elmosódott anyanyelve(ke)t puhatolta, a végtelenbe ki-kitekintve is ragaszkodott emlékezetének tárgyi adataihoz, s ami fontos: mindenféle hazatalálás közben észlelte, igaznak vette elemi elveszettségének fenyegetéseit.
(Báthori Csaba)
Brainbox - Első betűk kvíz társasjáték Ez a nagyszerű társasjáték egy igen egyszerű koncepción alapszik. Mindössze annyit kell tenned, hogy 10 másodpercig figyelsz egy kártyát, aztán megválaszolod a dobókocka segítségével kidobott kérdést. A BrainBox játékok népszerűek úgy a gyerekek körében, mint a családok és tanárok és óvó nénik között is, mert nemcsak remek szórakozás, hanem tanulás is egyben. A játék menetének leírását itt olvashatod el: BrainBox játékleírás. Más játékot is megnéznél
Az őrült betűket itt lenne jó lenne rendbe tenni!
„Eljött egy esztendő, eljött egy tavaszi nap. Az idejét nem tudni pontosan. De aznap Jakominusz azt gondolta magában: »Nem voltam hős, és egyszerű életet éltem. Kicsi, bátor, teljes életet. A munkáját szépen elvégző, jó kis életet. Nagyon szerettelek, kis életem. Kaptam tőled egy apró lebucskázást, egy suta lábat, meg sok-sok gondot, de nagyon szerettelek. És tudod, mit mondok, édes öregem? Érdemes volt végigélni téged, módfelett érdemes!« És ezen a napon történt az is, hogy Jakominusz szép csendben
Olvasástanulás lépésről lépésre, a gyerekek tempójában, a tudásszintjüknek megfelelő feladatokkal – Érsek Rózsa Vidám ábécéje (mely korábban Vidám olvasó címmel jelent meg) játékosan és élvezetesen segíti a gyerekek első lépéseit a betűk világában: bevezet a betűk fel- és megismerésébe, a szótagok, az egyszerűbb, majd egyre bonyolultabb szavak összeolvasásába. Míg végül eljön a mondatok megértésének sikere! Mindezt a folyamatot bájos képek sora támogatja – Paulovkin Boglárka gyermekközeli világa. A képekr
Versenyezz a családoddal a legjobb Lángműves címért. Merüljetek el ebben a különleges munkáslehelyezős társasjátékban és alkossatok minél jobb életet.
A 50 különböző ABC puzzle kiváló választás lehet már a legkisebbek számára is. A puzzle darabjait összeillesztve kirakhatók a betűk, melyek által különböző szavakat alkothatnak a gyerekek. Ezáltal fejleszthetik a betűfelismerést és szókincsüket is. Egy szórakoztató és tanulságos játék, amely segíti a gyermekek nyelvi fejlődését.
Vizet vagy életet? A Senkiföldje izgalmas kétfős kártyajáték. A játékosok egy posztapokaliptikus jövőben küzdenek az erőforrásokért és a túlélésért...
A Bosszúállók franchise főgonoszának. A kézzel festett Thanosnak egyetlen célja van: megtalálni az összes Végtelen Követ, és kettévágni az életet az univerzumban.
A Smaragd Íjász nehéz utat járt be, mióta a földi Oliver Queen az életét adta a rezsim elleni harcban.
Barátkozz bűbájos sárkányokkal! A Lángművesek gyönyörűen illusztrált, munkáslehelyezős családi társasjáték. A játékosok különböző szakmákban járatos sárkányok segítségével varázslatosan kényelmes életet teremtenek maguknak.
A Harry Potter és az azkabani fogoly című filmből ismert időforgató másolata, amellyel Hermione Granger a zsúfolt időbeosztását irányította, és amely segített megmenteni a történet hőseinek életét.
LEGO® City - Jet Ski Jet-Ski! Hol a rendőrségnek, hol a tűzoltóságnak akad dolga, de a bányában is mindig akad tennivaló… A Partiőrség is kiveszi a részét a város életéből, hogy mindenki gondtalanul élvezhesse LEGO Cityben az életet.
Bruce Wayne gyerekként végignézte, ahogy szüleit brutálisan meggyilkolják a Gotham City-i Bűnös sikátorban. Haláluk miatt traumatizálódott, ezért annak szentelte az életét, hogy a világ legnagyobb fegyverévé váljon a bűnözés ellen - Batmanné!
Bruce Wayne gyerekként csak végignézte, ahogy szüleit hidegvérrel meggyilkolták Gotham Cityben. A haláluk által traumatizált Bruce a bűnözés elleni küzdelemnek szentelte életét, és a legnagyobb fegyverré vált, amivel harcolhat ellene - Batmanné!
„A családállításon a piros rúzsos, kék blúzos nő azt mondta neki, hogy engedje el magát. Ne akarjon mindenkinek megfelelni, jó kislányként viselkedni, hanem kezdje el élni a saját életét. Mintha valami olyasmi is elhangzott volna, hogy ő dönti el, ki mellé áll oda társnak.” Vályi-Nagy Erika második regényének szereplői, Anna és Feri talajvesztett negyvenesek; csak megtörténnek velük a dolgok, de sohasem ők a sorsuk irányítói. Sőt mintha nem is a maguk életét élnék, hanem csupán a felmenőikét folytatn