Kultembernek fotózsurnalisztaként szinte mindenről van véleménye, minden érdekli, a politikától kezdve a művészeteken át a fifilozófifiáig. Van, amikor őt magát láthatjuk ebben a szerepben, aktív cselekvőként, és van, amikor nem jelenik meg a képkockákon. De minden alkalommal megpróbálja felfedni az általa tapasztalt jelenségek fonák oldalát. Teszi ezt humorral, fanyarul, olykor szomorúan konstatálva az őt érő hatásokat.Számomra egy kicsit akkor halt meg, amikor a Magyar Nemzetnél egyszer csak elfelejtettek szólni, hogy többé már nem jelenik meg a kulturális rovatban. Helyét átvette egy keresztrejtvény. Élt négy és fél évet, 2009-től 2013-ig. Rajtam kívül még születését és életét Halász Géza karikaturistának és Tóth Szabolcs akkori főszerkesztőnek köszönhette. Nekik mindig hálás leszek érte.Kultember emléke most ezeken a lapokon keresztül él tovább. Illetve egy kicsit bennem, meg az új, Időkalandorok főszereplőjében is.
Marvel Noir 1. Rozsomák puhaborítós képregény Bowery, Manhattan, 1937. Jim Logan, New York legádázabb késszakértője a LOGAN & LOGANnevű lepukkant nyomozóirodát vezeti haszontalan, félkegyelmű társával, Vérebbel.Ők a legjobbak a szakmájukban. Ám amikor egy Mariko Jasida nevű előkelő hölgy toppan be az irodába, egy fájdalommal teli világot nyít meg Logan számára, és arra kényszeríti, hogy újra átélje véres múltját. alkotók Stuart Moore; C.P. Smith fordította Szabó András 168x254 mm 96 oldal ISBN 978
Usagi Yojimbo 25. Rókavadászat puhatáblás képregény Usagi Yojimbo (magyarul nyúltestőr) története a XVII. század végén játszódik Japánban. A polgárháború éppen hogy véget ért, a sógun még nem tudta megszilárdítani a hatalmát. Az anarchia és a politikai cselszövések korának végén járunk. Egy urát vesztett szamuráj, egy rónin bolyong ebben az országban, a neve Mijamoto Usagi. A sorozat 25. kötetében Usagi Gennel vándorolva segít az elesetteknek, és részt vesz egy vérdíjért folyó hajszában is, amelyben Kóbo
Sora Puff ide 1. keménytáblás képregény Sora, a shiba kiskutya nagy kalandjainak gyűjteményes kiadása, mely tartalmazza az első 5 képregény füzeteit, A Kert Lovagjai exkluzív bónusz fejezetet és rengeteg különlegességet tartalmaz a nyomtatásban megjelent képregény borítóját, valamint illusztrációkat és izgalmas korai terveket. Keményborítós kivitel. Formátum 21,515 cm, keményborítósTerjedelem 176 színes oldal Megjelenési év 2024.
Usagi Yojimbo 26. A föld árulói képregény Usagi Yojimbo (magyarul nyúltestőr) története a XVII. század végén játszódik Japánban. A polgárháború éppen hogy véget ért, a sógun még nem tudta megszilárdítani a hatalmát. Az anarchia és a politikai cselszövések korának végén járunk. Egy urát vesztett szamuráj, egy rónin bolyong ebben az országban, a neve Mijamoto Usagi. A sorozat 26. kötetében Usagi Kicunével keveredik földöntúli kalandba, majd Kijokóval mentenek meg egy kereskedőt az ellene szerveződő merényle
Mintha szellemet látnál - Történetek az Esernyő Akadémiáról képregény Az első Esernyő Akadémia spinoff-kötet a Netflix-sorozat legizgalmasabb karakterévelAmikor a 18 éves Klaus kirúgatja magát az Esernyő Akadémiáról, és nem kap több apanázst sem, egy olyan helyre indul, ahol értékelik kísérteties tehetségét Hollywoodba. Egy varázslatos trip után azonban, amit egy vámpír drogbárótól lopott anyagnak köszönhet, Klausnak segítségre van szüksége, a testvérei pedig nincsenek ott, hogy megmentsék.Az Esernyő Aka
Fantasztikus Négyes képregény 5. Csapdában képregény Ugyan a legutóbbi kötetünk végén hőseink még kiszolgáltatott és mit sem sejtő foglyokként sínylődtek Latvériában, most minden erejüket latba vetve készek egy feledhetetlen, felülmúlhatatlan összecsapásban összemérni erejüket Fátum Doktorral Ezt követően próbálnak ugyan visszatérni a normális kerékvágásba, ám egy újabb halálos ellenség tör rájuk a Vakondember De nem ő az egyetlen ellenfelük, mert a külső űrből is akad olyan, ki rájuk feni a fogát, így Be
A holtak nem nyugszanak - színes cyberpunk képregény 80 oldalas, színes cyberpunk képregény ISBN 978-615-5891-37-3
García 1. képregény Hatvan éve legenda volt. Aztán eltűnt, nyoma veszett. Mindenki elfelejtette. Most visszatért. A legnehezebb pillanatban. Mert a múlt sosem halhat meg. Spanyolországban a múlt mindig visszatér. És nem felejt. Lebilincselő bűnügyi történet a politikailag megosztott Spanyolországból, amelyben egy fiatal újságírónő és egy hibernációból ébredt régivágású titkos ügynök próbálja kibogozni a szálakat. A képregény alapján készült sorozat 2022-ben érkezik az HBO Max kínálatába. kiadó Vad Virágok
Kittenberger Extra - A kezdetek puhatáblás képregény A 24 oldalas, színes és fekete-fehér, A4-es kiadvány tényleg igazi rajongói extra van benne novella, vázlatok, oldalak a felújított első albumból és egy kis ízelítő a készülő negyedikből, és még egy rövid Áts és Baka képregény is. Mindenképpen érdemes beszerezned, ha rajongsz a Kittenberger sorozatért és akkor is, ha még csak most ismerkednél meg vele.
Storia del West - A vadnyugat története 1. ÚT AZ ISMERETLENBE képregény előrendelés várható érkezés március 2025-ben a Frike Comics és a C.S.A. Comics jóvoltából indul a kultikus STORIA DEL WEST - A VADNYUGAT TÖRTÉNETE c. sorozat, melyet megannyi szakértő és képregény-rajongó a valaha készült legszebb olasz westernsorozatként tart számon. Magyarországon a Füles rejtvényújságban jelentek meg ebből epizódok, valamint Fejezetek a vadnyugat történetéből címmel önállóan is. 100 oldalas, színes képregény szerző
The Doors (Rock N Roll Comics) puhatáblás képregény Mit is lehetne mondani a The Doors-ról Legenda Úttörő Lázadó Bármit, de tény, hogy a 60-as évek egyik legmeghatározóbb zenekara volt, újszerű dalaikkal, előadásaikkal, koncertjeikkel lehengereltek mindenkit. Ez a képregény Jim Morrison ifjú korától mutatja be, hogy alakult meg a zenekar, milyen nehézségeik és botrányaik voltak.
Rejtő Jenő, Korcsmáros Pál Piszkos Fred, a kapitány keménytáblás képregény A Korcsmáros Pál által eredetileg 1964-ben rajzolt fekete-fehér képregény átdolgozott, nagyalakú, színes, digitálisan felújított változata. Fülig Jimmy, Buzgó Mócsing, Nagy Bivaly, Vöröskarom, Tulipán és a többiek, és természetesen Piszkos Fred kalandjai.
Blade Runner 2019 első kötet keménytáblás képregény 104 oldal keménytáblás képregény
Kockás 60. Blueberry Chihuahua Pearl, Green manor, Herkules, Cubitus, Leonardo, Kid Lucky, Spirou és Fantasio, és még annyi minden 64 oldal nagy alakú, puhatáblás, színes képregény
Lucky Luke 34. Egy cowboy Párizsban képregény Lucky Luke a egy francia szobrásszal találkozik a Vadnyugaton, aki éppen a híres Szabadság-szobor felépítéséhez gyűjt adományokat. A szobor, és főleg az amit jelképez, nem mindenki számára szimpatikus. Egyikük elszántan igyekszik megakadályozni a felállítását. Lucky Luke nem csak az adománygyűjtést segíti, hanem védencét Párizsba is elkíséri. Nagyalakú, színes, puhatáblás képregény 48 oldal